Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-05-03 / 16. szám

2 KÖZÉLET 2015. MÁJUS 3., VASÁRNAP HÍRSÁV Két súlyos sérült a várpalotai balesetben KÉT SZEMÉLYGÉPKOCSI Üt­között szombaton a 8-as főút 26-os kilométerszelvé­nyében, Várpalota és Inota között - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője. A forgalom délutántól az esti órákig rendőri irányítással haladt az érintett útszakaszon. A mentőszolgálat megyei vezetőjének tájékoztatása szerint egy személy súlyos, kettő pedig könnyű sérülé­seket szenvedett. Féltékenységből szúrt, majd feladta magát KÉSELÉSBE TORKOLLT péntek este egy vita Miskolcon, a sértettet életveszélyes sérülés­sel vitték kórházba - közölte szombaton a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főka­pitányság. Egy villamosmeg­állóban közös nőismerősük miatt szólalkozott össze a 20 és a 30 éves férfi, végül a fia­talabb késsel megszúrta vita­partnerét. Az elkövető egy óra múlva önként jelentkezett a rendőrségen. Horogkereszteket festettek a gyárkapura ÖNKÉNYURALMI JELKÉP hasz­nálatának vétsége miatt eljárást indított a Gyöngyösi Rendőrkapitányság, miután ismeretlenek „Megdöglesz Petőfi!” feliratot és horog­kereszteket festettek Morvái Ferenc nagyrédei üzemének kapujára, az irodaház abla­kait pedig kövekkel dobták be. A Petőfi-kutatás mecé­násaként ismert üzletember feljelentést tett. Gyerekek kerültek veszélybe a Balatonon pénteken A Balatonföldvár és Szántód közötti vízte­rületen, a parttól mintegy 300 méterre egy vitorlás kishajó homokpadra futott. A fedélzeten kisgyerekek is tartózkodtak, akik meg­ijedtek az egyre viharosabbá váló szélben. A balatonföld- vári vízi rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és a vitorláson lévő nyolc embert a szolgálati kisgéphajóval sérülésmentesen a balaton- földvári kikötőbe vitték. Méregtelenftik az Illatos utat környezetszennyezés Célt értek a civilek, megkezdődött a kármentés Orbán Viktor: ellenforradalmat akar csinálni az ellenzék Tárnái Richárd a csütörtöki szemle után azonnal bejelentette, hogy megkezdik a terület kiürítését Elszállítják azt a több ezer tonna veszélyes hulladé­kot, amely a Budapesti Vegyiművek Illatos úti tele­pén várt a sorsára évek óta. Az első hordókat pénteken már elvitték a fővárosból, de a hét végére leállt a kármentés. Fábos Erika A legnagyobb kockázatot je­lentő anyagokat pár nap alatt elszállítják a Budapesti Vegyi­művek bezárt telephelyéről, de az ígéret szerint egy hónapon belül az egész lerakatot felszá­molják. Elsőként a sérült tartá­lyokban lévő kikristályosodott, mérgező anyagokat tüntetik el. Tárnái Richárd kormány- megbízott a csütörtöki helyszí­ni szemle után azt mondta: a pénz megvan a 2800 tonna ve­gyi anyag megsemmisítésére. I A Földművelésügyi Miniszté­rium közlése szerint 1,18 mil­liárd forintot fordítanak a fel­halmozott veszélyes anyagok végleges ártalmatlanítására. Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője sikerként könyvel­te el, hogy alig három hét alatt sikerült megoldást találni a mérgező anyagok kezelésére, ugyanakkor hiányolta, hogy a talajvíz és a talaj kármentesí­tésével egyelőre nem foglalkoz­nak. Szerinte ez legalább akko­ra probléma, mint a veszélyes anyagok tárolása. A bezárt vegyi üzem reha­bilitációja azért volt sürgető, mert a területen korábban kie­melten veszélyes anyagokat, így többek között az 1968-ban betiltott, emberi szövetekben felhalmozódó és onnan soha ki nem ürülő DDT-t és HCH-ve- gyületeket gyártottak. Ezek, illetve a rákkeltő benzol a mai napig jelen lehetnek a talajban és a levegőben, bekerülhetnek a talajvízbe, amely így orszá­gos katasztrófahelyzetet te­remthet. Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője a múlt héten járt a területen. Szerinte a telep egy illegális veszélyes- hulladék-lerakóvá vált, nem túlzás azt mondani, hogy a tűz­és robbanásveszélyes, vala­mint a mérgező anyagok nagy mennyisége miatt katasztrófa közeli állapotról beszélhetünk a főváros közepén. A szakértő elmondta, hogy sem maguk a veszélyes anyagok, sem azok tárolása nem felel meg semmi­lyen ide vonatkozó előírásnak. A környezetvédők szerint is mielőbb további intézkedéseket kell tenni - esetleg európai uni­ós források bevonásával - a ta­laj és a talajvíz kritikus szeny- nyezettségének megszüntetése érdekében. Idegrendszert károsító és rákkeltő anyagok Jelöletlen, rozsdásodó, lyukas hordók a vegyiművek területén Máshol is vannak kritikus gócok Magyarországon FOSZFOROXIKLORID: a levegővel érintkezve maró, mérgező sósav­gáz, valamint foszforsav keletkezik. BENZO-TRIFLUORID: idegrendsze­ri, máj- és vesekárosodást okoz. izopropanol erősen tűzveszé­lyes, belélegezve, lenyelve mérge­ző, károsítja a központi idegrend­szert. dnbs: pora és gőze robbanásve­szélyes, irritatív, szembe kerülve súlyos károsodást okoz, beléle­gezve káros. DIKLÓRBENZOL (AZONOSÍTATLAN TÍPUS): az 1,4-diklórbenzol rák­kockázatú, az 1,2-diklórbenzol kevésbé kockázatos. 3- AMINOBENZOTRIFLUORID: irri­tálja a szemet, károsítja a légző­szerveket és a bőrt. 4- AMIN0BENZ0TRIFLU0RID: mind a folyadék, mind a gőze gyúlékony. LŐRINCI CEMENTGYÁR (Heves megye) A településen 1971-től 2005-ig gyártottak azbeszttartalmú ter­mékeket. A közegészségügyi hatóságok megállapították, hogy öt kilométeres körzetben 2007 és 2012 között 28 ember betegedett meg mellhártyada- ganatban, és 14-en meghaltak azóta. A napokban bejelentet­ték, hogy megkezdődik a terü­let mentesítése: 20 ezer köbmé­ternyi veszélyes törmeléket, il­letve 7-8 ezer köbméternyi szennyezet földet kell ártalmat­lanítani. fényes tanya (Békés megye) Rákkeltő anyagok és idegmér­gek szennyezik Békéscsaba kül­területén, a Fényes tanya alatti talajvizet több mint egy évtize­de. A veszély elhárítása meg­kezdődött, majd elakadt, s most már több éve szünetel. ALMÁSFÜZITŐ (Komárom-Esztergom megye) A Duna partján komposztkészí- tés címén számtalan kiemelten veszélyes hulladékot tárolnak a vörösiszappal összekeverve, na­gyon rossz biztonsági körülmé­nyek között, Budapest vízbázi­sának közelében. BALMAZÚJVÁROS-LÁSZLÓHÁZA (Hajdú-Bihar megye) Cink, nikkel és króm határérték fölötti szennyezése mutatható ki nemcsak a méregraktárban, de a hortobágyi veszélyeshulladék­tároló területén kívül is. Már­ciusban jelentették be, hogy 400 millió forintból felszámol­ják a tárolót. Orbán: zavar van a tájékozódásban péntek este interjút adott az Echo TV-nek Orbán Viktor. A házigazda Bayer Zsolt kér­désére, amely azt firtatta, mi okozhatja a kormánypárt nép­szerűségvesztését, a miniszter- elnök úgy válaszolt: „Van egy zavar. Nem az erőben, hanem a tájékozódásban. Ennek az az oka, hogy elvesztettük a médi­ánkat, amely abban segített vol­na az embereknek, hogy kivá­lasszák a pontos információkat, és elválasszák a hazugságtól”. Orbán szerint a probléma gyökere, hogy a jobboldali média tulajdonosai egyszerre nagybirtokosok is, és a polgári kormány úgy döntött, hogy a nagybirtokrendszerből kis- és közepes birtokokat hoz létre. Ez a helyzet kibékíthetetlen, így most a kormánynak új mé­diát kell teremtenie. A miniszterelnök úgy látja: 2010 és 2014 között forradalmat csináltak Magyarországon, és győztek. Ezután csak az volt a kérdés, hogy mi következik: ellenforradalom vagy átalaku­lás? Szerinte inkább az utóbbi, hiszen jelenleg a „polgári beren­dezkedés” időszakát éljük. A fon­tos az, hogy a győztesek táborát egyben tudják tartani. „Ebben nem vagyunk mindig sikere­sek” - ismerte el Orbán. A hely­zet ugyanakkor szerinte összes­ségében jó, hiszen ezt akarták. „Azt akartuk, hogy megvalósít­suk a polgári Magyarországot. Álmodtunk magunknak égy világot, itt állunk a kapuja előtt, most be kellene rajta lépni.” A miniszterelnök szerint az ellenzék „ellenforradalmat akar csinálni”, az ő érdekük az, hogy ne valósulhasson meg polgári berendezkedés Ma­gyarországon. ■ Egy évtizede nem volt ilyen kevés érettségiző A MAGYAR nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődnek holnap az idei érettségi vizsgák. Június 26-áig 1172 helyszínen mint­egy 115 300 diák ad számot tudásáról. Utoljára 2004-ben vizsgáztak ilyen kevesen, ak­kor 9ó 300 diák érettségizett. A záróvizsga a magyar után matematikával, történelemmel és az idegen nyelvekkel folyta­tódik. Május első heteiben az írásbeli, június első hetében az emelt szintű szóbeli, június utolsó két hetében pedig a kö­zépszintű szóbeli érettségiket tartják. Az Oktatási Hivatal adatai szerint az emelt szintű vizsgák száma 3 százalékkal nőtt, a szabályok és követelmé­nyek az előző vizsgák óta nem változtak, de módosult a vá­lasztható tárgyak köre. Sipos Imre, az Emberi Erő­források Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára szerint jól bevált, hogy különböző szinten vizs­gázhatnak az érettségizők. Kü­lönösen örömtelinek nevezte, hogy a felsőoktatási intézmé­nyek döntő többsége ma már emelt szintű érettségit követel meg. Ezt jól mutatja, hogy az emelt szintű vizsgázók és vizs­gák száma is növekedett, ez er­re az érettségi időszakra több mint 1200 esetet jelent. Idén az összes vizsga 10 százalékát te­szik ki az emelt szintűek. ■ Imádkozom a szeretet és a béke világáért évforduló Leleplezték Mindszenty József bíboros szobrát Esztergomban Leleplezték Mindszenty József bíboros bronz szobrát szombaton Esztergomban, a bazilika közelé­ben található Sötétkapunál. Az emlékmű az egyházi vezető halá­lának 40. évfordulója alkalmából készült. Vlagyimir Szurovcev szobrászművész alkotása élet­nagyságúnál nagyobb, magas támlájú székben ülő alak. Az em­lékművet az orosz Békességszer­zők és Béke Alapítvány állíttatta. Romanek Etelka polgármester a kommunizmus éveiben bebör­tönzött érsek helytállását méltat­ta. „Mindszenty József hitet adott akkor, amikor úgy tűnt, hogy semmire sincs remény. Munkás­sága a szabadság, a hűség és a helytállás példája” - mondta. Erdő Péter a Mindszenty-szobornál A szobrász köszöntőjében kiemelte: alkotásának vezető motívuma a szobor talapzatán olvasható, Mindszentytől szár­mazó idézet: „Imádkozom a szeretet és a béke világáért”. A szobrot Romanek Etelka, a Békességszerzők és Béke Ala­pítvány képviselői és Tokár Já­nos ferences atya leplezte le, majd az alkotást megáldotta Er­dő Péter bíboros. Szombat délelőtt a bazili­kában misét tartottak Mind­szenty bíboros boldoggá avatá­sáért, majd az azt követő foga­dáson Erdő Péter Mindszenty József Életműdíjat adott át Adri­ányi Gábor és Mészáros István professzornak. ■ 25 év „fogságban” MINDSZENTY JÓZSEFET 1948. december 26-án törvényellene­sen letartóztatták, majd koholt vádak alapján 1949júliusában életfogytiglani fegyházra ítélték. hat Év budapesti börtön után, megromlott egészsége miatt Püs- pökszentlászlón, majdFelsőpe- tényben tartották fogva, onnan szabadították ki 1956. október 30-án. November 4-én, a szovjet csapatok támadása után az Egye­sült Államok budapesti nagykö­vetségén kapott menedéket. 1971. szeptember 28-án hagyta el a kö­vetséget, ahonnan Rómába, majd Bécsbe ment. 1975. május 6-án halt meg Bécsben.

Next

/
Thumbnails
Contents