Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-12 / 110. szám
2 2015. MÁJUS 12., KEDD KORKÉP JEGYZET VENTER MARIANNA Épület van, építkezés nincs az építőipar egyfajta mérce. Ahol az ember folyton állványokba, darukba, zsaluzatba, betongerendákba, betonkeverőkbe, téglával és cserepekkel megrakott teherautókba, kiásott alapokba bot- lik, biztos lehet benne, hogy jól működik a gazdaság. Merthogy az építkezés nem olcsó dolog, és ahol erre van pénz, ott nagy baj nem lehet. Ám egyáltalán nem mindegy, hogy miféle épületek készülnek, milyen célra és főleg kinek a számára. mert igazából az a nagyon jó, ha ezek a készülő építmények sorházak, társasházak, illetve családi házak. Ez ugyanis annak a jele, hogy az embereknek van pénzük építkezésre, lakás- vásárlásra. S ha már van lakás, akkor vélhetően család költözik oda, és az egyik szoba egészen biztosan gyerekszoba lesz. Ha nem épül lakás, családi ház, annak két oka lehet. Vagy igény nincs rá, vagy pénz. Ha az előbbi, az rossz jel. Mert ha nem kell lakás, család sem kell, ez pedig nem sok jót jelenthet az immár tízmillió főnél alacsonyabb honi népesség tekintetében. Ha pénz nincs rá, hát, az is aggasztó, és nem csak az építőipar számára. márpedig, úgy néz ki, magáncélú építményekből egye kevesebb van. Legyen szó akár családi házról, akár társasházról. Sőt, nem hogy ezek nem épülnek, még garázs, műhely, vagy más melléképület is alig. Az átlagember a fizetéséből nem is álmodhat építkezésről, kölcsönt pedig - okulva a devizahitelesek elrettentő példáján - nem nagyon akar felvenni senki. Az már más kérdés, hogy nem is nagyon kapna. S amíg ez nem változik, az átlagpolgár számára maradnak a hatvan-het- ven éves kockaházak, a negyven éves szintes családi házak és a fél évszázados társasházak. A nyúlgátépítést is gyakorolták a mentőcsoport tagjai. Öt településen: Bátaszéken, Alsónyéken, Alsónánán, Pörbölyön és Mórágyon tevékenykedhetnek Vizsgára készül a csoport mentők Öt helységben tevékenykedhetnek a Cikádor tagjai Az elmúlt hét végén megalakult Bátaszéken a város mentőszervezete. Az elméleti tájékoztatás után sort kerítettek az úgynevezett rendszerbe állító gyakorlatra is a Mozi téren. Gyuricza Mihály A gyakorlat keretében nyúlgá- tat építettek, gyakorolták a szivattyúkezelést, a forgalomirányítást... Farkas András, a báta- széki polgárőrség és most már a Cikádor Mentőcsoport vezetője is. Elmondta, a mentőcsoportok az adott település veszélyeztetettsége alapján alakulnak. Bá- taszéknek is van veszélyelhárítási terve, amely elsősorban árvízzel és belvízzel számol, ezen kívül a város közlekedési csomópontban fekszik, utak, vasutak találkozásánál, ez is növelheti a veszélyeztetettséget. Az ilyen csoport feladata egyebek mellett az eltűntek megkeresése, közlekedési baleseti helyszínek biztosítása forgalomtereléssel, no és az árvízi védekezés. A bátaszéki mentőszervezet tagjainak többsége számára mindez nem új dolog, mert polgárőrként már találkozhattak ilyennel. A Cikádor Mentő- csoport keretében viszont most sokkal szélesebbek lehetőségeik, például ami a képzést, tanfolyamokon való részvételt illeti. A helyi polgárőrség már évekkel ezelőtt kialakított egy kisebb magot, amelyet kiképeztek a különböző veszély- helyzetekkel kapcsolatos teendőkre. Előfordult az is, hogy eltűnt személyeket kerestek meg, s előbb értek egy baleset helyszínére, mint a rendőrök. Most a katasztrófavédelem javasolta dr. Bozsolik Róbert polgár- mesternek, hogy Bátaszéken is alakítsanak meg egy mentőcsoportot. A tagságot illetően először a tűzoltókra, polgárőrökre, nemzetőrökre gondoltak. A tűzoltóknak viszont egyébként is megvannak a maguk feladatai, végül is a csoport tagjai elsősorban a polgárőrök közül kerültek ki, ezt javasolta Farkas András is. Harminc fővel alakultak meg. A csoport a polgárőrségen belül működik, ez meggyorsította az ilyenkor elkerülhetetlen jogi procedúrát. A bátaszéki polgárőrség öt településen tevékenykedik: Alsónyéken, Alsónánán, Pörbölyön, Mórágyon és Bátaszéken vannak tagszervezetei, s a mentő- csoport is működhet ezekben a helységekben. Farkas András nem csak a bátaszéki polgárőrség elnöke, hanem egyben a mentőcsoport parancsnoka is. Civilben egyébként a bátaszéki önkormányzat közbiztonsági referense. A csoportnak a közeljövőben meglesz a minősítő vizsgája is, s ha ezen megfelel, akkor bekerül az országos jegyzékbe. Akkortól baleseti helyszínt biztosíthatnak, részt vehetnek árvíz- és belvízvédelemben, jogszerűen lehetnek ott a katasztrófa sújtotta helyeken. Radnóti es kora a folyóiratban új dunatáj Az olvasó tovább indulhat a kor és a költő megismerése útján szekszárd Radnóti Miklós kü- lönszámmal jelentkezett az Új Dunatáj című tudományos és művészeti szemle. A költő tíz jellemző versével indul a folyóirat XIX. évfolyamának 4. száma. Valachi Anna tanulmánya Radnóti ambivalens kötődéseiről szól József Attilához, Juhász Gyulához és Babits Mihályhoz, s olvasható tanulmány Széná- si Zoltán tollából a költő és Sík Sándor kapcsolattörténetének utolsó fejezetéről. N. Horvát Béla a klasszici- tás és a modernség viszonyát taglalja Radnóti költészetében. Petres Csizmadia Gabriella Radnóti Naplóját elemzi alkotás-lélektani szempontból. Rigó Béla az egyik legszebb magyar hazafias vers korabeli fogadtatásáról szól. A kötet Nagy Janka Teodórának a bonyhádi zsidóságról írott tanulmányával zárul, amelyben azt, mint történeti, antropológiai modellt tárgyalja. Az érdeklődő olvasó bőséges jegyzetanyag nyomán tovább is indulhat a kor és a költő megismerésének útján. ■ 1.1 Felfüggesztett börtönt kapott fémlopásért szekszárd Még nincs 20 éves a vádlott, de már nem először állt a bíróság előtt. Éppen csak elmúlott 17 éves, amikor lopásért egy év próbára bocsátotta az akkor még Szekszárdi Városi Bíróság. A következő ítélet 210 óra közérdekű munka volt, amit szintén lopásért kapott. Történt, hogy 2014 május 27- én Őcsény Gábor majorban bemászott egy teljesen körbekerített ingatlan területére, ahonnan a félkész tanyából ellopott két darab három fázisú, egyenként körülbelül 50 méter hosz- szú valamint 3 hosszabbító kábelt, valamint 30-40 darab 50- 60 centiméter hosszú betonvasat. A lopott holmit az ott talált zsákokban vitte el. Útközben azonban az egyik zsák kiszakadt, így pár darab betonvas kiesett. Ezek egy részét az egyik sértett találta meg, és volt olyan is, hogy ismerősök juttattak vissza néhány vasat. A bűncselekménnyel okozott kár 50515 forint volt, amely a’ pár vasat leszámítva nem térült meg. ■ Még nincs húszéves a vádlott, de már nem először állt a bíróság előtt lopás miatt A Szekszárdi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a fiatalembert lopás vétségében, és ezért nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte. A szabadság- vesztés végrehajtását a bíróság egy év hat havi próbaidőre felfüggesztette. A végrehajtás utólagos elrendelése esetén a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését kövező napon bocsátható feltételesen szabadlábra. Emellett a próbaidő idejére elrendelték a fiatalember pártfogó felügyeletét. Helyet adott a bíróság a magánfelek polgárjogi igényének, s úgy döntött, hogy a vádlott köteles megfizetni az ítélet jogerő emelkedését követő harminc napon belül a károsultaknak a lopott holmi értékét, vagyis összesen ötvenezer ötszáztizenöt forintot, a NAV felhívására pedig 1500 forint mérsékelt eljárási illetéket. Az ítéletet sem az ügyész sem a vádlott és ügyvédje nem fellebbezte meg, így az jogerős. ■ 1.1. Nem az számít, ki melyik oldalon állt, az emlékezés a fontos borzalom A rengeteg halott, a fájdalom, a bánat felidézése arra int, soha többé ne legyen háború PAKS-DUNAFŐLDVÁR Hozzáve- tőleg ötszáz környékben elesett szovjet katona nyugszik a Pakson és Dunaföldváron lévő katonai síroknál. Ezeket az emlékhelyeket kereste fel a Paksi Oroszklub közössége, hogy - miként minden évben - a Győzelem napjának hetvenedik évfordulóján is emlékezzenek rájuk. Kern Tatjana a klub elnöke azt mondta, függetlenül attól, hogy ki, melyik oldalon állt, fontos'az emlékezés. - Emlékeznünk kell, emlékeztetni a fiatalokat a fájdalomra, a bánatra, az elhunytakra, hogy soha többé ne legyen ilyen háború - húzta alá. Pakson, a 6-os út mellett álló emlékművet az önkormányzat az oroszklub kezdeményezésére felújította és a Fehérvári úton lévő katonai sírok környezetében is rendezett körülményeket teremtett. A megemlékezésen Süli János polgármester, Barnabás István alpolgármester és Magyamé Nagy Edina képviselő is részt vett. Kern Tatjana azt mondta, a klub szervezésében sokan jutottak el a Don-kanyarba, látták, az orosz emberek milyen tiszteletben tartják az elesett magyar katonák emlékét, sírjait. Talán ennek is szerepe van abban, hogy Paks lakossága mindig toleráns volt a városban élő orosz emberekkel, az ő tradícióikkal. Az emlékezés a Fehérvári úton folytatódott Szergej Csemusov viszA Paksi Oroszklub közössége felkereste a helyi és a dunaföldvári katonai sírokat, és koszorút helyezett el szaemlékezésével, aki lehetőségeihez mérten kutatja a környékben elesett katonák sorsát. Mint elmondta, ez a nap mindig fontos volt az életében, ez egy olyan évforduló, amire mindig könnyes szemmel emlékezik. Szucsán Marina is arról beszélt, mindig megrázza, amikor felkeresi ezeket a sírokat. Az egyiken 3 név, 3 tiszt neve. Egyikük 24 évesen a háború vége előtt két hónappal halt meg. Ezek a katonák, azért haltak meg, hogy mi itt éljünk vidáman, jólétben. Azért kell emlékeznünk, hogy soha többet ne kelljen meghalniuk ilyen fiatalembereknek sem otthon, sem távol az otthonuktól - hangsúlyozta. ■ Vida T. f f I