Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-11 / 109. szám

2015. MÁJUS 11.. HÉTFŐ SPORT Paul Pogba remek góllal tért vissza a Juventusba Paul Pogba hosszú sérülése után góllal tért vissza az olasz focibajnok Juventus együttesébe. A francia középpályás a Cagliari elleni. 1-1-re végződött meccsen talált be a kapuba. A Juve szer dán 2-1-es előnyről utazik Madridba, a Real elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójára. PAUL POGBA Az élről startoló Nico Rosberg nyert Hamilton és Vettel előtt Egyenlített az Atomerőmű kosárlabda Az első perctől úgy alakult, ahogy a paksiak eltervezték Kupainduló a Fradi és az MTK, a Pécs és a Honved lépett a bent maradás télé Nico rosberg, a Mercedes né­met pilótája a rajttól a célig ve­zetve megnyerte a vasárna­pi Forma-l-es Spanyol Nagy­díjat, ezzel közelebb került az összetettben élen álló csapat­társához, a világbajnoki cím­védő Lewis Hamiltonhoz. A 29 éves Rosbergnek ez volt pálya­futása kilencedik futamgyőzel­me, az idén pedig először dia­dalmaskodott. Mögötte a brit Hamilton ért célba második­ként, míg a dobogó alsó foká­ra a négyszeres vb-győztes Se­bastian Vettel, a Ferrari német pilótája állhatott fel Barceloná­ban. A rajtnál Rosberg maga­biztosan megtartotta a vezető pozíciót, Vettel azonban meg­előzte Hamiltont, s egészen az 51. körig a címvédő előtt autó­zott. A Mercedes boxstratégiá- ja végül sikeresnek bizonyult, a brit ugyanis Vettel elé, a má­sodik helyre ért vissza a pályá­ra. A hajrában a Mercedes ket­tős sikerét már semmi nem ve­szélyeztette, Vettel megtartot­ta a harmadik helyet, a negye­dik pozícióban pedig a remek versenyt teljesítő finn Valtte- ri Bottas (Williams) ért célba. Az ötödik helyen Kimi Ráikkö- nen (Ferrari), a hatodikon Fe­lipe Mássá (Williams) ért cél­ba. A pontversenyben Hamil­ton áll az élen 111 ponttal, Ros­berg 91, Vettel 80, Räikkönen 52, Bottas 42 pontos. A világbajnoki sorozat két hét múlva a Monacói Nagydíj­jal folytatódik. ■ R. G. Volt miért ünnepelnie Rosbergnek A meccset végig kézben tart­va győzte le a Kecskemétet az Atomerőmű SE a férfi- NBI. elődöntőjében, s ezzel egyenlített a három győzele­mig tartó párharcban. Rónai Gábor Élet, vagy halál. Kis túlzással ez volt a tétje a szombati meccs­nek a paksiak számára. Miután az elődöntő első találkozóján nagyon simán kikaptak Kecs­keméten Szabó Zsolték, oda kel­lett figyelniük, hiszen egy újabb vereség akár végzetes is lehetett volna. A KTE a szezonban több­ször is megtréfálta az ASE-t, legutóbb a középszakasz utol­só meccsén nyert a Gesztenyés úton - ezúttal azonban semmi esélye sem volt Sztojan Ivkovics együttesének. A paksiak nagy lendülettel, óriási harci kedvvel vágtak ne­ki a csatának, a látogatók szin­te alig jutottak dobóhelyzethez, ha pedig igen, azokat is elrontot­ták. Jarrod Jones vezérletével az Atom 8-1-el nyitott, és ez meg is adta a találkozó alaphangját. Az alföldiek nem igazán érezték a ritmust, s bár visszajöttek 11- 8-ra, ezzel el is lőtték az összes puskaporukat. A nyitó negyed­ben még a 10 pontot sem tud­ták elérni, egy döntőről álmo­dó csapattól ez édeskevés. A rö­vidke szusszanást követően on­nan folytatta az ASE, ahol ab" bahagyta, uralták a játékot a pi­ros-kékek, keményen védekez­tek a csapatok, továbbra is alig akadt tiszta dobóhelyzet. A kecs­kemétiek nem igazán találták a játékukat, szép lassan ellépett a Paks (13. p.: 23-11), még az idő­kérése sem tudta felrázni a lilá­kat. Meg kell jegyeznünk, hogy a játékvezetői trió sem állt fel­adata magaslatán, több téves íté­lettel borzolták a két szakvezető, és a közönség idegeit. Dzunics Braniszlav és Ivkovics is mond­ta rendesen a magáét, többnyire igazuk volt, mert rengeteg fault maradt megtorlatlanul. Kovács Ákos (a labdával) a paksi együttes egyik legjobbja volt a KTE ellen A nagyszünet egyáltalán nem segített a Kecskeméten, mire „kijöttek az öltözőbőr, már három perc is lepergett, egyetlen vendégpont nélkül. Amikor Eilingsfeld János hig­gadtan értékesítette két bünte­tőjét, már 15 volt közte, nagy vereség nézett ki Karahodzsi- cséknak. Végül csak visszajöt­tek valahogy tízre Barovicsék, de az addig látottak alapján sok mindenben nem reményked­hettek. Az Atomerőmű nem is adott okot a reményre, gyor­san világossá tette, hogy ezen a meccsen nem lehet keresni va­lója a vendégcsapatnak. Kovács Ákos szép hármasa után 17-tel ment az Atom (57-40), Ivkovics időt kért, de talán ős is tudta, hogy ez csak arra jó, hogy meg­törje a Paks lendületét. A győ­zelemről a szakvezető is lemon­dott. Az ASE a végén már nem erőltette, a vendégjátékosok is azt várták, hogy peregjenek le az utolsó percek. A párharc ez­zel egyenlő, kedden Kecskemé­ten folytatják a felek. Amelyik nyer, ismét előnybe kerül, de ez az előny most talán sokkal töb­bet jelent majd, mint a korábbi­ak. FÉRFI NB I, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉR­KŐZÉS. ATOMERŐMŰ SE-KTE-DU- NA ASZFALT 65-52 (16-8, 18-16, 13-13, 18-15). Paks, 1200 né­ző. V: Papp P., Györffy, Jakab. ATOMERŐMŰ: Dugat 8, Medve, Evans 6/3, SZABÓ ZS. 10/3, JO­NES 14. Csere: KOVÁCS Á. 11/3, Baki G. 1, Wise^ 2, EILINGS­FELD 12, Tóth Á., Markovics 1, Antóni. Edző: Dzunics Bra­niszlav. KECSKEMÉT: Kinney 2, Kovács P. 5/3, DJERASZIMO- VICS 7, Ivosev 5, Karahodzsics 7. Csere: Barovics 3, Pongó Mar­tin 5/3, Hegedűs G. 3/3, PONGÓ MÁTÉ 10/6, Kovács B., Piuko- vics 4/3, Mészáros 1. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 1. perc: 5-0. 6. p.: 8-1. 8. p: 11-6. 13. p: 23-11.19. p: 34-24. 27. p.: 42-30: 33. p.: 57-40. 36. p: 57- 44. 37. p.: 61-47. kipontozódott: Karaho­dzsics (37.), Wise (38.). dzunics braniszlav: - Kez­dettől fogva irányítottuk a mér­kőzést, magabiztosan kosárlab­dáztunk. Végig ellenőrzésünk alatt tartottuk a játékot, kemé­nyen védekeztünk, nem enged­tük érvényesülni a Kecskemét erős centereit. Minden elisme­résem a csapaté, teljesen meg­érdemelten győztünk. sztojan ivkovics: - Nincs mit szépíteni, sokkal jobban ját­szott a Paks. Helyreállt ugyan­akkor a világ rendje, tudtuk, hogy - az előző meccseket is be­leszámítva - négyszer egymás után nem fogjuk megverni. Et­től függetlenül a célunk nem változott, döntőbe akarunk jut­ni. Elismerésem a két tábornak a sportszerű szurkolásért! a Ferencváros ugyan ikszelt a Debrecennel a labdarúgó NB I vasárnapi rangadóján, de így biztosan európai kupainduló. Ugyancsak bebiztosította nem­zetközi szereplését az MTK, amely még pénteken verte meg a Puskás Akadémiát. Zsinór­ban negyedik sikerét aratta a Nyíregyházán nyerő Újpest. OTP BANK LIGA, GYŐRI ETO FC- SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HA­LADÁS 3-2 (2-1). Győr, 1610 né­ző. V: Iványi Z. Gól: Rudolf (8.), Koltai (39.), Lipták (49.), illetve Martinez (28.), Radó (66.). LOMBARD PÁPA TERMÁL FC- PMFC-MATIAS 0-2 (0-0). Pápa, 500 néző. V: Vad II. Gól: Paulje- vics (54.), Fröhlich (78.). BP. HONVÉD-KECSKEMÉTI TE 2-0 (2-0). Bozsik Stadion, 1000 néző. V: Pintér. Gólszerzők: Yo- ula (30.), Holender (45.). DUNAÚJVÁROS PASE-DIÓSGYŐ- Ri vtk o-o. Dunaújváros, 1917 néző. V: Solymosi P. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC- ÚJPEST fc 2-4 (1-3). Nyíregy­háza, 3214 néző. V: Erdős. Gól: Seydi (11.), Pékár (48.) illetve Sztanisavljevics (3.), Ojo (26., 66.), Andric (34.). MTK BUDAPEST-PUSKÁS AKA­DÉMIA í-o (O-O). Bozsik Stadi­on, 400 néző. V: Szilasi. Gól: Csíki (61.). FERENCVÁROS-DEBRECEN 1-1 (1-0). Groupama Aréna, 12 ezer néző. V: Andó-Szabó. Gól: Pav- lovics (19.), illetve Bódi (89.). a paksi FC-viDEOTON találko­zóról lapunk 1. oldalon olvas­hat beszámolót. ■ R. G. Az OTP Bank Liga állása 1. Videoton 26 21 4 i 62-10 67 2. Ferencváros 27 16 7 4 45-19 55 3. MTK 27 17 3 7 37-23 54 4. Debrecen 27 13 8 6 35-19 47 5. Paksi FC 26 11 9 6 37-25 42 6. Újpest 27 11 9 7 31-24 42 7. Diósgyőr 27 10 9 8 36-34 39 8. Kecskemét 27 10 8 9 30-31 38 9. Győr 27 9 B 10 37-35 35 10. Felcsút 27 9 5 13 27-32 32 11 Nyíregyháza 27 8 6 13 30-42 30 12. Pécsi MFC 27 6 7 14 28-47 25 13. Bp. Honvéd 27 5 9 13 23-34 24 14. Dunaújváros* 27 5 7 15 25-45 21 15. Szombathely 27 5 4 18 20-50 19 16. Lombard Pápa 27 4 7 16 14-47 19 »Megjegyzés: a Dunaújvárostól egy pontot levontak Deli duplázott, Szentlőrincen győzött a szekszárdi csapat labdarúgás A Bölcske remek mérkőzésen a hajrában beszorította az éllovas Vácot, egyenlíteni azonban nem tudott remek helyzetkihasznalassal elhozta a három pontot a Szent- lőrinc otthonából a Szekszárd a Közép csoport 26. fordulójában, a Bölcske nagy meccsen kapott ki az éllovas Vác otthonában. SZENTLŐRINC se-szekszár- di ufc o-4 (0-2). Szentlőrinc. V.: Lapath. Szentlőrinc: Németh M.- Hajnal, Tóth Á. (Túri T., 78.), Gránicz (Lóth, 43.), Várda- Rózsa, Tóth M., Zámbó, Kalmár Zs.- Bartal (Berkics, 56.), Va­das. Edző: Lőrinc Antal. Szek­szárd: Horváth B.- Dobra, Zsók J., Tóth P. (Rácz F., 56.), Nánási- Arena Á., Kvanduk J., Micskó, Deli D.- Fejes (Rigó, 70.), Sza- bolcska (Márton E., 62.). Edző: Kvanduk János. Nagyon fontos pillanatokban két gyors gólt lőtt az első félidő hajrájában az UFC, amely a szü­net után már nyugodtan futbal­lozhatott. GÓLSZERZŐK: Deli D. (33., 54.), Fejes (37.), Zsók J. (82.). JÓK: Várda, Tóth M., Vadas, illet­ve Zsók, Arena Á., Kvanduk J., Micskó, Deli D. kvanduk János: - Jó helyzet- kihasználásunknak köszönhe­tően „nyugodt” mérkőzést tud­tunk játszani. VÁC FC-BÖLCSKEI SE 3-2 (3-2). Vác. V.: Kátai. Vác: Rácz- Tóth B., Tányéros, Farkas P., Zsol­nai- Pölöskei, Rusvay (Fábri, 80.), Kószás, Tóth G - Németh G. (Greff, 74.), Gulyás (Pallagi, 56.). Edző: Csank János. Bölcs­A remeklő Deli Dánielt (jobbról) nem tudták tartani a szentlőrinci védők ke: Csoknyai- Hajdók, Lednecz- ki, Agócs, Blatt- Laták, Budai- Miskovicz, Tóth T., Szili I. (Hor­váth M., 75.)- Fröhlich (Nagy D., 71.). Edző: Búzás Attila. Az első félórában fordulatos, színvonalas meccset láthattak a nézők. Ki-ki mérkőzés zajlott a pályán, az egyenlítés azonban már nem sikerült a Bölcskének. GÓLSZERZŐK: Gulyás (2.), Kó­szás (22.), Pölöskei (35.), illetve Miskovicz (9.), Tóth T. (19.). JÓK: Pölöskei, Rácz, Rusvay, illetve Tóth T., Blatt, Budai, Miskovicz. búzás Attila: - Jó mérkőzé­sen kettő egyes vezetésünknél mérkőzéslabdát hibáztunk. Er­re az összecsapásra mindkét csapat büszke lehet. Megem­líteném, hogy az elmúlt négy meccsünkhöz képest ritkán ta­pasztalható korrekt játékveze­tés „tisztelte meg” a munkán­kat. ■ B. L. NB III, Közép csoport 1. Vác FC 26 16 5 5 56-25 53 2. Kozármisleny 26 14 7 5 59-22 49 3. Monor 26 12 6 8 45-33 42 4. REAC 26 11 9 6 44-35 42 5. Dabas 26 12 5 9 45-37 41 6. SZEOL 26 12 4 10 38-30 40 7. Szekszárd 26 11 6 9 38-35 39 8. Videoton 26 11 5 10 43-32 38 9. Dunaharaszti 25 10 8 7 33-28 38 10. Gyula 25 10 8 7 35-41 37 11. Bölcske 26 11 3 12 49-37 36 12. ESMTK 25 10 6 9 31-28 36 13. Szentlőrinc 26 6 9 11 29-43 27 14. Orosháza 26 7 4 15 22-48 25 15. Baja 26 5 3 18 17-71 18 16. Maglód 25 2 5 18 18-57 11

Next

/
Thumbnails
Contents