Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
INTERJÚ 11 2015. MÁJUS 2., SZOMBAT „Ez a nő nekem meglesz egy életre!” koós János Egy gólyabáli tréfás „hakninak” köszönheti, hogy megismerte nevét az egész ország az apósom elhunyt. Aranyos, kedves hölgy volt, akinek megvolt az a jó tulajdonsága, hogy nem próbálta irányítani az életünket. Ezért lehetett mindig békesség és szeretet köztünk. Ő csinált reggelit, ebédet a családnak, még a kutyáinkat is ő etette. Volt egy kis játékunk is. Esténként azt mondta: Jani, elfelejtetted...” Ilyenkor kiszaladtam a konyhába, és vittem a kupica pálinkát. Ez volt az altatója. Egyszer vodkával akartam becsapni. Ahogy beleivott, azonnal kiköpte, és rám förmedt: „Jani, ilyet nekem többet ne hozz!” — Ma a rengeteg stressz, gond miatt sokan korábban mennek el, mint kellene. Hogy viszonyul az elmúláshoz?- Elfogadom, hogy az élethez hozzátartozik a halál is. Harminc évig dolgoztam együtt Bánki Peti dobos kollégámmal, harminc évig röhögtünk, vicceket meséltünk a kocsiban, minden jó volt. Három napja temettük. Beszédet mondtam a ravatalánál, ahogy már több barátoménál is. Ilyenkor inkább vicces történeteket idézek fel, inkább így akarok emlékezni az elhunytra. Tudomásul kell venni, hogy az idő múlik, de nem kell félni. Még kölyök vagyok, van hátra vagy húsz évem! Gyönyörű életem volt eddig: gyerekkoromban Erdélyben, aztán Magyarországon. Csodás családom lett, gyerekeim, unokám, énekesként beEgy kikötése volt a házasságkötéskor: bármikor mehessen Fradi-meccsre kíváncsiskodunk. Igyekeztem jó apjuk lenni, de az, hogy olyan szépen nevelkedtek, elsősorban Saci érdeme.- Rozi unokája már tizenkét éves. Milyen a viszonyuk?- Nagyon jóban vagyunk, imádjuk egymást! Gyakran van nálunk, mert az anyjának sok a fellépése, turnéja.- Ma kettesben élnek feleségével, a gyerekek rég kirepültek, de sokáig az anyósa is önökkel volt.- Négy éve halt meg, 93 évesen. Nagyon hiányzik. Még akkor költözött hozzánk, amikor jártam a világot. Már csak egy kívánságom lenne: eljutni Jeruzsálembe, a Siratófalhoz. Talán még ez is összejön.- Az utóbbi időben rémhírek jelentek meg az egészségéről. Hogy van?- Most talán jobban, mint ön! Itt vagyok 77 évesen, szaladgálok a dolgaim után, hetente fellépek, tavasztól őszig vitorlázom. Közben játszom az unokámmal, Fradi-meccsre járok, és eszem a nejem remek étkeit. Engem az tart karban, hogy szó szerint karban vagyok tartva! Fáradhatatlanul koncertezik, unokázik, és úgy érzi, hogy felesége, Dékány Sarolta oldalán boldogabb, mint valaha. Bár nemrég rémhírek keringtek az egészségi állapotáról, az énekes üzeni a „huhogóknak”: változatlanul remek formában van! Ruttka Ildikó/hot!- Karmesterként, hajóskapitányként, fradistaként készültek önről fotók: ez a három „szerep” fedi le az életét. De hogyan is lett zenész?- Tízévesen határoztam el, hogy zenész leszek. 1957-ben zenegimnáziumban érettségiztem Miskolcon. Szinte rögtön utána megtudtam, hogy oboistát keresnek a Pénzügyőr Művészegyüttesbe. Azonnal jelentkeztem; Pestre utaztam, és felvételiztem az állásra, amit meg is kaptam.- Nem volt túl hirtelen váltás a vidéki élethez képest?- Új távlatok nyíltak meg előttem. A pénzügyőrségnek volt egy gyönyörű épülete a kilencedik kerületben a Mátyás utca 16. alatt, ma is megvan. Az első három emeleten laktak a tisztek a családjaikkal, a legfelsőn a nőtlenek, ott kaptam szobát. Beiratkoztam egy évre a konzervatóriumba, ami után felvettek a Zeneakadémiára, közben három évig a zenekarban dolgoztam tovább.- Aztán egy gólyabál megváltoztatta az életét.- Ezen a bizonyos bálon a haverok rábeszéltek, hogy énekeljek valami menő slágert. Állandóan hülyéskedtem, gondoltuk, ez is jó móka lesz. Akkoriban Vico Torriani énekes nálunk is nagy sztár volt, az ő egyik slágerét adtam elő magyarul, kissé parodisztikusan. Az embereknek nagyon tetszett. Marton Frigyes és Bánki László, a tévé és a rádió szórakoztató műsorainak akkori vezetői odajöttek hozzám, és felkértek, hogy lépjek fel az Erkel Színház karácsonyi rendezvényén. Mondtam, hogy hagyjanak, engem a komolyzene érdekel, de nem tágítottak. Kiderült, hogy négy fellépésért annyit adnának, mint a fél havi fizetésem! Elvállaltam, és óriási sikerem lett! Koós János hiába próbálta visszautasítani Marton Frigyes felkérését a komolyzenére hivatkozva, végül vállalta a fellépést, és ez megváltoztatta az életét- Amikor a ‘68-as Táncdalfesztiválon előadta a Kislány a zongoránál című slágert, gondolta, hogy egy csapásra sztár lesz?- Inkább megéreztem. Arra gondoltam, ha már kaptam a sorstól egy nagy lehetőséget, majd megmutatom, hogy kell ezt csinálni! Ha ma kimegyek a Fény utcai piacra vásárolni, akárki jön velem szembe - fiatal, idős -, mindenkitől kapok egy mosolyt, egy kedves szót, puszit vagy ölelést, és nincs, hogy valaki szóba ne hozná a Kislány a zongoránál vagy a Nem vagyok teljesen őrült című slágereimet. Kell ennél több?- A szülei mit szóltak a gyors karrierhez?- Apám azt mondta: „Fiam, végre az leszel, aminek lenned kell!” Szobafestőként dolgozott, Erdélyből jöttünk át. Több munkahely után a lillafüredi Palotaszállóban kötött ki, a karbantartók főnöke lett. Anyámmal a hétvégeken látogattuk: szombaton felültünk Miskolcon a kisvasúira, és vasárnap estig együtt voltunk. Az egyik ilyen alkalommal apámmal kettesben lesétáltunk a nagy vízeséshez. Január volt, mínusz 18 fok. Apám először elkérte a sálam, aztán a sapkám, a kesztyűm, és mindet bedobta a vízbe. Megkérdeztem, miért csinálta. Mire apám: „Soha többé ne hordj ilyesmit, és egészséges leszel!” Ma sincs kesztyűm, sálam, sapkám, Szibériát például egy szál kabátban turnéztam végig.- Nagyon fiatalon megnősült, de betoppant az életébe egy másik hölgy.- Az egyik Táncdalfesztivál zenekari próbáján megláttam egy világszép lábú nőt a színpadon - aztán nem is tudtam többé levenni róla a szemem. Az Express zenekar gitárosa, Sillye Attila incselkedőn megkérdezte: „Kéne, mi?” Erre azt feleltem: „Nem kéne, ez a nő nekem meglesz egy életre!” Megvan ma is: ő Dékány Sarolta, a feleségem.- Miatta vált el?- Igen. Szerencsére az első nejem hallatlanul kulturált nő volt, és intelligensen kezelte a dolgot. Sack hamarosan elvettem. Amikor a házasságkötő teremből friss házasokként kijöttünk, azt mondtam neki: „Imádlak, és soha nem foglak elhagyni! De van egy kérésem. Azt sose mondd, hogy ne menjek ki a Fradi-meccsre!” Ez így is lett. Ha éjjel háromkor felkelnék, és azt mondanám, megyek a meccsre, Saci csak azt felelné: „Jó szórakozást!”- Két gyerekük van: Réka és Gergő. Beleszólt valaha az életükbe?- Soha! A lányom is, a fiam is okos emberek, teszik a dolgukat, ahogy nekik tetszik. Önállóságra neveltük őket. Ha gondjuk van, és elmondják, meghallgatom, de magunktól sem én, sem a feleségem nem- Kitől örökölte a kitartó „fradis- taságot”?- Fradistának lenni nem örökség, hanem tudat! Apámnál csak anyám volt nagyobb drukker. Egyszer nagyon kikaptam tőle, amiért nem vittem ki az előző napi meccsre. A következőre már együtt mentünk el az Üllői úti stadionba, pedig akkor már 83 éves volt.- Nagy hobbija a vitorlázás. Ez hogyan jött?- Miskolcon utánpótlás-ví- zilabdás voltam, gimnazistaként nyaranta úszómesterként dolgoztam a helyi uszodában. Amikor már ismert énekes voltam, sokat turnéztunk a Balatonnál, ott nézegettem a hajókat. Az egyik legszebbnek a tulajdonosa Újlaki László színész volt, aki megengedte, hogy körülnézzek rajta. Ott határoztam el, hogy nekem is kell egy ilyen! Fél év múlva, januárban megint találkoztunk: tréfásan megkérdeztem, mikor adja el a hajóját. Azt felelte, hogy most! így lett az enyém az a vitorlás. A vitorlázás és a Balaton a zene, illetve a sport mellett a harmadik nagy „szerelem” az énekes életében- Feleségével 44 éve vannak együtt. Mi a titkuk?- Egy kapcsolat szépsége, tartóssága nem azon múlik, hogy ki mit tart be, hanem attól, hogy imádod-e azt, akivel együtt élsz. Mi Sacival így vagyunk. Ráadásul azontúl, hogy < a világ legszebb lábú nője, remekül főz is!- Szokott neki segíteni odahaza?- Szerintem nincs annál szebb egy férfi életében, ha reggel, amikor felkel, és kinéz az ablakon, azt látja, hogy a neje kint nyírja a füvet... Bevallom, nem veszek részt a házimunkában, de legalább a szemetet én viszem ki! í » i < r
