Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-10 / 84. szám
1 $ Ilii! 4 KÖRKÉP 2015. ÁPRILIS 10., PÉNTEK Nem jut dűlőre az önkormányt és a művelődési ház vezetője Többen, többet költöttek turizmus A lejáró SZÉP-kártya-pénzek dobhatnak a forgalmon Egyelőre könyvben mutatkozott be Alomfalva a decsi faluházban dombóvár Továbbra sem rendeződik a helyzet az önkormányzat és Farkas János, a Dombóvári Művelődési Ház Nkft. ügyvezető igazgatója között. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, egy független szakértői vizsgálat során átvilágították az intézményt működtető céget, és az ellenőrzések során szabálytalanságokat, visszaéléseket tártak fel. Farkas János visszautasította a vádakat, és becsületsértőnek nevezte az eljárást, valamint kiemelte, hogy az önkormányzat fizetési elmaradása miatt került csődközeli helyzetbe a művelődési ház. A vezetés ezért már tavaly jogi útra terelte az ügyet. Ugyanakkor az önkormányzati finanszírozást eddig erre az évre sem kapták meg. Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy az önkormányzatnak többek között a megfelelő jogi szabályozás hiányában, a folyamatban lévő bírósá■ A bíróság első fokon már kötelezte az önkormányzatot kilencmillió forint megfizetésére gi per és az idei díjat magában foglaló megállapodás aláírásának elmaradása miatt nem állt módjában átutalni a havi ütemezésű részleteket. A tavaly december végi és a januári átutalás azonban lehetővé tette a gazdálkodást a városvezető szérint. Farkas János ugyanakkor úgy véli, az önkormányzat szerződésszegést követ el azzal, hogy visszatartja az idei költségvetési rendeletben meghatározott támogatási pénzek kifizetéseit. Névleges összegeket ugyan átvállalt az önkormányzat a lejárt határidejű tartozások kifizetéséből, de jelenleg így is 4,5 millió forintos határidős tartozása van az intézménynek. Ráadásul az elmúlt hónap bérterheit sem tudták rendben kifizetni. Az ügyvezető igazgató szerint az önkormányzat ellehetetleníti a művelődési házat. Ahelyett, hogy csak csöpögtetnék számukra a pénzt, arra az elmaradt kilencmillió forintra tartanak igényt, amelynek megfizetésére a bíróság első fokon már kötelezte az önkormányzatot. ■ H. E. A fürdővárosok népszerűsége csökkenést mutatott az idei első negyedévben. Sárvár, Hévíz és Zalakaros is kikerült a tíz legkedveltebb település rangsorából Bővülést tapasztaltak a belföldi turizmus terén az év első három hónapjában. A következő időszakban pedig újabb emelkedésre számítanak, mivel május végén lejárnak a 2013-ban feltöltött SZÉP-kártya-összegek. Egy felmérés alapján a fürdővárosok népszerűsége valamelyest csökkent. Hanoi Erzsébet Jól indult az év a szállásadók számára. A Szallas.hu friss felméréséből az derül ki, az elmúlt év első negyedévéhez képest már most 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégforgalom, és a pihenni vágyók 11 százalékkal többet, átlagosan 48 204 forintot költöttek. Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója azzal magyarázza ezt, hogy egyre többen áldoznak nagyobb ösz- szeget - akár 50-100 000 forintot - belföldi szállásra. A családosok körében tovább emelkedett azok aránya, akik inkább apartmanban szállnak meg, ők idén eddig áüagosan 5000 forinttal költöttek többet. Az ügyvezető azt is elmondta, az idei első negyedévben valamivel kevesebben fizettek SZÉP-kártyá- val, ugyanakkor a következő két hónapban növekedés várható, ugyanis a 2013-ban feltöltött összegeket már csak május 31-ig lehet felhasználni. A felmérés eredményei alapján a vendégforgalom terén még mindig Budapest és Eger vezet, a fürdővárosok népszerűsége azonban csökkenést mutatott. A statisztika szerint Sárvár, Hévíz és Zalakaros is kikerült a tíz legkedveltebb település rangsorából. Miskolctapolcát viszont egyre többen választják, idén először helyet kapott a top loben. Szigetvári József ugyanakkor hozzátette, szemmel láthatóan nőtt a programturizmus és az aktív, városnézős pihenés iránti igény. Ezt bizonyítja az is, hogy Győr és Debrecen idén először tudott bekerülni a 10 legnépszerűbb úti cél közé, illetve Pécsre és Szegedre is többen látogattak el - tette hozzá az ügyvezető. Tolna megyei település nem került fel a tízes listára. A kutatásban arra is rávilágítottak, a húsvéti hosszú hétvégét- sokan wellness-hotelben töltötték. A szállásfoglalások alapján a fürdővárosok közül a legtöbben Miskolctapolcát, Hajdúszoboszlót vagy Egerszalókot választották. A többség két éjszakára maradt, és átlagosan 41 000 forintot szánt a kikapcsolódásra. A Szallas.hu adatai szerint a húsvét mintegy 70-80 százalékkal nagyobb forgalmat hozott egy átlagos áprilisi hétvégéhez képest. Sokan már a nyaralásukat szervezik. A Szallas.hu előfoglalási adatai alapján az elmúlt évhez képest 51 százalékkal magasabb nyári szálláshelyek foglaltsága. A külföldi úti célok közül továbbra is Horvátország a legnépszerűbb a magyarok körében, a legkedveltebb városok pedig Medulin, Vir és Zadar. A nyári foglalásokból az is látszik, egyre többen terveznek romániai utazást. Ők legtöbbször a pa- rajdi sóbányát és a székely üdülővárost, Szovátát veszik célba. Rendezvények kellenek a turisztikai vonzerőhöz Jót tesz az előszezonnak a SZÉP-kártyás rendszer NÖVEKVŐ ÉRDEKLŐDÉSRŐL Számolt be Mészáros Pál, a Hotel Merops Mészáros ügyvezető tulajdonosa. Mint mondta, a novemberi nyitás óta érezhető volt az emelkedés az elmúlt hónapokban, és nemcsak hétvégéken, hét közben is vannak vendégeik. A húsvéti hosszú hétvégén ugyan nem tapasztaltak kiugróan magas forgalmat, de az már most látszik, hogy a ballagási időszakban teltház lesz. Akárcsak a Szekszárdi Szüreti Napok idejére. Mészáros Pál szerint fontos, hogy különböző csomagokat állítsanak össze, annak érdekében, hogy több vendéget csábítsanak a Hotel Meropsba. Ugyanakkor programokra, rendezvényekre van szükség a városban, hiszen igazi érdeklődést azzal lehet kiváltani. az első negyedévi emelkedéssel kapcsolatos tapasztalatokat erősítette meg Kormos László, a Gunaras Resort Spa Hotel értékesítési munkatársa is. Elmondta, hogy leginkább január és februárban volt magas a forgalom, húsvétkor pedig - ahogy az már megszokottnak nevezhető - telt ház volt a szállodában, és erre szá- mítnak a közelgő május elsejei és a pünkösdi hosszú hétvégén is, főleg a lejáró SZÉP-kártya összegek miatt. - Sokat segített a SZEP-kártyás rendszer abban, hogy az elő- és utószezonban is növekedjen a hotelben eltöltött vendégéjszakák száma, a nyári időszakban pedig a teljes forgalom közel 50 százalékát teszi ki a SZÉP-kártyás fizetés - tette hozzá Kormos László. decs Az Álomfálva című regény könyvbemutatóját tartották csütörtökön a Faluházban. A községben élő Brigovác Mihály mesélt az érdeklődőknek a szatirikus regényéről. Mint a szerző lapunknak elmondta, a magánkiadásban megjelent könyvnek már a negyedik kiadása kapható a magánterjesztőknél. A könyvből film is készült, amelynek producere, rendezője és forgató- könyvének írója, vagy ahogy ő maga fogalmazott mindenese is ő volt. A filmet, amelynek bemutatóját későbbre tervezi, a Szek- szárd környéki falvakban forgatták, amatőr szereplőkkel. Néhány kockát azért láthattak belőle Decsen csütörtökön. A könyvről borítóján is olvasható, hogy a hagyományos magyar sorsú vidéki kistelepülésen, ahol a munkanélküliség, a haldokló mező- gazdaság és a fiatalok elvándorlása megszokott téma egyszer csak tragédia történik. Balesetben meghal a képviselő-testület polgármesterestül. Az új vezetés hamar össze is áll, helyi dilettánsokból és szélhámosokból. Tetteik kimerítik a btk szinte valamennyi paragrafusát a szervezett bűnözéstől kezdve a nemzetközi szélhámosságokig, de a falu elkezd fejlődni, sőt megalakul Magyarország első mini állama, és működik is. ■ 1.1. Eladnának egy bérlakást, a volt fogorvosi rendelőt tolna Megüresedett Tolnán a Bartók u. 43. szám alatti bérlakás, amelyben korábban a fogorvosi rendelő is volt. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a város értékesíti az ingatlant. Az épületet törölték a szociális bérlakások közül. Ezzel összefüggésben módosították a vagyonrendeletet is, illetve megrendelték az ingatlan értékbecslését. Ennek elkészülte után pályázatot írnak ki az épület megvásárlására. Tolnán így jelenleg harminckettő önkormányzati bérlakás van. Ezek mintegy fele összkomfortos, a többi komfortos. A legnagyobb bérlakás hetvenhét négyzetméteres. ■ S. K. Százezer forintot ér a fotópályázat győztes alkotása Paks Idén is meghirdeti a Paksi Pünkösdi Gyülekezet Az én Paksom fotópályázatot. A 2015-ös kiírás összdíjazá- sa kettőszázezer forint, amin a legjobb három kép készítői osztoznak. A fődíj százezer forint. Az idei pályázat témája a fény és a megvilágítás jelentésmódosító, kiemelő, gyönyörködtető hatása akár Paks épített, akár természetes környezeti örökségében. A szervezők célja, hogy környezetük és városuk szépségeit, erősségeit kiemeljék és bemutassák, ennek megfelelően paksi, Pakson és környékén készült képeket várnak. A nevezés határideje 2015. június 28. ■V.T. Önnek tetszik ez az épület, vagy nem? paksi képtár Vassné Volf Klaudia építész tartott előadást az értékekről Paks Vassné Volf Klaudia előadásával folytatódott a Paksi Képtárnak a város építészeti értékeivel foglalkozó múzeum- pedagógai programja. Tetszik - nem tetszik - ezt a címet adta az előadásnak az építész. Mint mondta, erre a kérdésre bárki tud válaszolni, ha egy épületről van szó, de amint néhány szóban meg kell fogalmazni az értékítélet okát, már kevesek jeleskednek. A szakember szerint ez az oktatási rendszer hiányosságai miatt van. A környezetkultúra ugyanis nem része az oktatásnak, tehát az ízlést - ami szerinte formálható, képezhető - nem tanítják az iskolában. A szépérzék egyik fejlesztési módja, ha valamilyen művészeti tevékenységet folytatunk. Ezek ugyanis mind használnak olyan általános eszközöket, mint a forma, a lépték, az arány, a kompozíció, a szín vagy a ritmus. Ezek a művészetekben jelen levő szempontok, amiknek a világhoz való viszonyait tanulhatjuk, értelmezhetjük - magyarázta el hallgatóságának, és mindezt a vetített képek számtalan helyi példájával támasztotta alá. Az épületek fotói megmutatták azt is, hogy a házak tudnak úgy viselkedni, mint az emberek, minthogy mi emberek ruházzuk fel őket tulajdonságokkal: lehetnek uralkodóak, csendesek, vagy Vassné Volf Klaudia építész akár visszahúzódóak. - Az építészetnek azonban az a feladata, hogy ne ezeket a különbségeket hangsúlyozza és ezáltal hozzon létre egyediséget, hanem a házakat terelje egy közös rend felé, így nevelve az embereket is békességre és rendre - húzta alá. Azt is elmondta, hogy Paksot jó és szép helynek tartja, sok gyönyörűséget lát benne. - A város alakul, normálisan és pici lépésekben urbanizálódik, más településekhez képest ez nagy erénye. A három templomtornyunk mindig egy olyan irányított vonalat húz a szemünk elé, amitől azt érezhetjük, hogy a város még mindig nagyon rendben van - összegezte. ■ Vida T. II TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Tolna megyei és országos hírek Közélet o Sport c Időjárás c Bűnügyek ° Tv-műsor Q Gazdaság o Életmód Telefon: 74/511-503 I * -