Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-04-26 / 15. szám

SPORT 2015. ÁPRILIS 26., VASÁRNAP 10 Kämmerer Zoltán nyerte meg Szolnokon az 5000 méteres válogatót Curiing-bravúr: magyar arany a vb-n, a vegyes párosban Kämmerer Zoltán nyerte meg a férfi kajakosok 5000 méteres vá­logatóversenyét Szolnokon, míg másodikként Pauman Dániel ért be a célba. Arról, hogy melyikük indul majd el ebben a számban a júniusi Európa Játékokon, várhatóan edzőjük, Fábiánná Rozsnyói Katalin dönt. A szom­bati futamon azok a versenyzők vehettek részt, akik a múlt heti 2000 méteres felmérőn az első harmincban végeztek. „Színvonalas és sportszerű csata zajlott, bár számomra kissé meglepő, hogy a többi versenyző nem tudott ott maradni Käm­merer Zoltán és Pauman Dániel mögött” - értékelt Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője, aki hozzátette: a végeredmény egy­általán nem meglepetés, mert a két kajakos kiváló formában van, ráadásul tavaly is a táv legjobbjai voltak itthon. A szombati verse­nyen 23-an álltak rajthoz. Az első fordulóban még hatalmas csata zajlott, a második egyenes végén viszont már váltott vízen haladt az élen Kämmerer és Pauman, utóbbi a hajrában nem tudta tar­tani a lépést a háromszoros olim­piai bajnokkal, így Kämmerer tulajdonképpen simán nyert. A győztes azt mondta: nagyon örül, hogy jól sikerült az első idei versenye, összedolgoztak Paumannal, és igazából edzés­nek fogták fel a válogatót, hiszen ők a négyessel már mindenkép­pen bakui indulók. „Miután nem vagyok már fia­tal, nekem elég lehet a négyes az Európa Játékokon, Dani biztos ügyesen helyt tudna állni 5000 méteren. De hogy melyikünk in­duljon, arról az edzőnk, Fábián­ná Rozsnyói Katalin fog dönteni”- tette hozzá. Az már korábban eldőlt, hogy az első Európa Játé­kokon, június közepén Bakuban a felnőtt gyorsasági kajak-kenu válogatott a legjobb összeállítá­sában fog vízre szállni. „Úgy döntöttünk, hogy a férfi kajak egyes 5000 métert kivéve, a többi számban azok indulhat­nak el a versenyen, akik tavaly képviselték a magyar színeket a moszkvai világbajnokságon”- mondta Csabai Edvin szak­mai igazgató. Jövő hét végén Európa-bajnokságot rendeznek a sportágban a csehországi Racicé- ben, ott egy zömében fiatal ver­senyzőkből álló csapat képviseli majd Magyarországot. ■ j A várakozásoknak megfele­lően a két legjobb magyar férfikézilabda-csapat, az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged játssza ma Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban a Magyar Kupa döntőjét. Mindkét együt­tes magabiztosan nyert az elő­döntőben. VR-összeállítás Ha óvatosan is nyilatkozott mind a veszprémi, mind a szegedi ol­dal, a szezon legnagyobb megle­petése lett volna, ha valamelyik elvérzik az eddig remekül telje­sítő Vác, illetve Mezőkövesd el­len. A banánhéjat átlépték, így létrejött az álomdöntő, amelyről Vadkerti Attila, a Tisza-parti I együttes kapitánya azt mondta: BL-szintű találkozóra van kilátás. Szerénysége tiszteletre mél- j tó, de talán még ennél is többet mondhatunk: Európa egyetlen olyan országos kupadöntője lesz a magyar 2015 tavaszán, amely- | nek mindkét résztvevője a Baj­nokok Ligája négyes döntőjéért, a kölni Final Fourért játszhatott néhány napja. Az első elődöntőben a címvédő Veszprém a várakozásnak meg­felelően, 28-23-ra legyőzte a Me­zőkövesdet. A bakonyiak az első félidő végére nyolcgólos előnybe kerültek, a másodikban viszont - amelyben a csereemberek is több lehetőséghez jutottak - már nem játszottak ugyanolyan ha­tékonyan. A mezőkövesdiek rá- éreztek erre, és faragtak hátrá­nyukon, azaz a második félidőt megnyerték. Balogh Zsolt és Momir llics (hátul) a két döntős csapat április eleji bajnoki rangadóján A második elődöntőben még nagyobb volt a különbség a két csapat között. A szegediek maga­biztosan, kilenc gól különbséggel múlták felül az NB l/B listaveze­tőjét. A szegediek közül Prodano- vics tíz, Parrongo hat gólt dobott. A Magyar Kupában sorozat­ban negyedszer jött létre a Veszp­rém-Szeged döntő. A 23-szoros győztes Veszprém a 2008-as finálé óta nem kapott ki. Akkor éppen a Szeged kaparintotta meg előle a kupát. Bomba Magyar Kupa négyes döntő, elődöntő: MOL-Pick Szeged-Vác 34-25 (21-14) MKB-MVM Veszprém-Mező- kövesd 28-23 (16-8) A vasárnapi program: Brortzmérkőzés: Mezőkövesd-Vác 12.00 Döntő: MKB-MVM Veszprém- MOL-Pick Szeged 14.00 A kapitány kihirdette a keretet KIHIRDETTE KERETÉT OLZ oroszok elleni Európa-bajnoki selejtezők­re Talant Dujshebaev, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövet­ségi kapitánya. A csapat előbb április 30-án Csehovban, majd május 2-án Veszprémben lép pályára. A szövetség közleménye szerint a veszprémi mérkőzésre már kaphatók a jegyek a Veszprém Aréna pénztárában 5000forin­tért, illetve interneten, a jegy­mester, hu oldalon. A magyar férfiválogatott kerete: KAPUSOK: MIKLER Roland (MKB-MVM Veszprém), Székely Márton(Balatonfüred) JOBBSZÉLSŐK: GULYÁS Péter (MKB-MVM Veszprém), Harsá- nyi Gergely (Grundfos Tatabá­nya) JOBBÁTLŐVŐK: ANCSIN Gábor (MOL-Pick Szeged), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Nagy László (MKB-MVM Veszprém) irányítók: császár Gábor (Ka­detten Schaffhausen, svájci), Lé­kai Máté (MKB-MVM Veszprém) beállók: bánhidi Bence (Bala­tonfüred), Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Zubai Szabolcs (MOL-Pick Szeged) BALÁTLÖVŐK: BODÓ Richáird (Grundfos Tatabánya), Ilyés Fe­renc (MOL-Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque HB, francia) BALSZÉLSŐK: GAZDAG Tibor (Csurgó), Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém) az eb-selejtező 5. csoportjának állása: 1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Oroszország 2/1, 3. Portugália 0/2 (59-65), 4. Ukraj­na 0/1 (20-33) A magyar csapat további mérkő­zései: április 30.: Oroszország-Magyar- ország, Csehov 18.00 május 2.: Magyarország-Orosz- ország, Veszprém 16.10 június uo.: Portugália-Magyar- ország, Santo Tirso 21.05 június 13.: Magyarország-Ukraj- na, Győr 16.00 A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja jut ki a 2016 januárjában sorra kerülő len­gyelországi Európa-bajnokságra. I ARANYÉRMETnyertaPalancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős a vegyes párosok curling-vi- lágbajnokságán, Szocsiban. A szombat délutáni döntőben a magyarok 6-5-re győzték le a Camilla Johansson, Per No- reen svéd kettőst. Palancsa és Kiss 2013-ban is világbajnok volt, akkor is svéd páros elleni sikerrel szerezte meg az arany­érmet. A magyarok az orosz- országi verseny péntek esti negyeddöntőjében 10-4-re ver­ték a hazaiak kettősét, majd a szombat délelőtti elődöntőben 9-6-ra múlták felül a norvég duót. A szövetségi tájékoztatás szerint a szakággal kapcso­latos friss hír: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületé júniusban, Lausanne- ban dönt arról, hogy a vegyes­páros bekerül-e a 2018-as téli olimpia programjába.. ■ Elődöntőbe jutott a címvédő egri férfivízilabda­csapat A CÍMVÉDŐ Eger bejutott az elő­döntőbe az E.ON férfivízilabda ob I-ben, miután a Honvéd elleni párharcának utolsó, szombati mérkőzésén fölényes győzelmet aratott. A találkozó gyakorlatilag az első két negyed után eldőlt, ek­kor ugyanis a házigazda Eger már 7-1-re vezetett. A hevesi együttes az alapszakaszban második helyezett OSC-vel találkozik majd a fináléba ke­rülésért, míg a másik ágon Szolnok-Ferencváros csatára kerül sor. Az UVSE női vízilabdacs- ( apata a negyedik helyen vég­zett a női Euroliga négyes döntőjében, miután a szombati kisdöntőben 14-12-es veresé­get szenvedett az orosz Kirisi- től. A leggólerősebb játékosa az ötig jutott Keszthelyi Rita volt. Az elődöntőbe jutásért, 3. mérkőzés: ZF-EGER-RACIONET-HONVÉD 13-8 (4-1, 3-0, 2-2, 4-5) A párharc végeredménye: 2-1, az Eger javára. ■ A macsónak gondolt olimpiai bajnok kitárulkozott coming out Az amerikai sajtó szerint ilyen híresség még nem vallotta magát transzneműnek Az egyik legférfiasabb atlétikai versenyszám, a tízpróba 1976- os, montreali olimpiai bajnoka, Bruce Jenner az ABC News csa­tornán, Diane Sawyernek adott (s az Egyesült Államokban már napok óta nagy érdeklődéssel várt) kétórás interjújában el­mondta, hogy már nyolcéves kora óta nőnek érzi magát. A 65. évében járó egykori világklasz- szis sportoló a visszavonulása óta televíziós személyiségként ismert, harmadik feleségének, Krisnek a lánya a világhírű „ce- leb”, Kim Kardashian. Bruce Jenner két olimpián vett részt, Münchenben tizedik lett tízpróbában, majd Montreal­ban világcsúccsal megnyerte az egyik legkegyetlenebb verseny­számot. Nemzeti hőssé vált ha­zájában, megkapta az esztendő végén a legjobb amatőrsporto­lónak járó James E. Sullivan-dí- jat, illetve az AP hírügynökség az esztendő legjobb atlétájának választotta. Világcsúcsát csak négy évvel később döntötte meg a brit Daley Thompson. A pont- számítás reformja után újraszá­molt eredményével még 2011- ben is a 25. helyen állt az örök világranglistán. Az utóbbi évek­ben színészként, tv-személyi- ségként is kamatoztatta hírne­vét, részt vett a „Celeb vagyok, ments ki innen (I'm a Celebrity, Get Me out of Here) realityben. Olyan színészekkel szerepelt együtt a kétezres években, mint John Belushi és Adam Sandler. A hétvégi televíziós adásban transzneműségét hirdető egy­kori sportoló Diane Sawyernek adott interjújában azt mondta, már nyolcévesen tisztában volt azzal, hogy valójában nő, de er­ről csak harminc évvel később mert először beszélni. Az ABC szerint még soha ilyen ismert amerikai nem vállalta a transz­neműségét. „Genetikusán nem vagyok nő, ugyanakkor ez is a részem” - mondta, majd nem­mel válaszolt arra a kérdésre, hogy a mostani bejelentést oka esetleg a reality show-jának a promotálását szolgálja-e. Vi­szont a nemátalakító műtétet még csak fontolgatja, igaz, új női nevét már kiválasztotta. Azt viszont egyelőre nem árul­ta el. (Talán megtartja egy újabb műsor előtti időszakra.) Elérzé- kenyülve mondta, hogy a z em­berek másnak látták eddig őt, mint aki valójában, a „macsót” látták benne - de ő másmilyen. Úgy érzi, kicsit becsapta a fele­ségeit, s már a nyolcvanas évek­ben kapott hormonkezeléseket, de aztán egy időre letett az át­alakulás szándékáról. Egy ideig foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata is, miután nem tudta feldolgozni a magában zajló fo­lyamatot, de immár újra boldog és elégedett. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem vonzódik a saját neméhez, heteroszexu­ális, soha nem volt kapcsolata férfival. Büszke arra, hogy négy gyereke támogatja, s hogy a leg- megértőbb vele a nevelt lánya, Kim Kardashian. ■ Bruce Jenner a montreali dobogón r f l t t í V Nem csúsztak el a banánhéjon kézilabda Különleges lesz egész Európában a mi kupadöntőnk

Next

/
Thumbnails
Contents