Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-02 / 78. szám
9 2015. ÁPRILIS 2.. CSÜTÖRTÖK MOZAIK Megmondja. Nem fogja rejtegetni a véleményét - ígéri Varnus Xavér, aki állandó szerepló lesz a Heti hetesben. Az orgonaművesz egy interjúban elmondta: 15 éve nézi a műsort es több szereplővel baráti a viszonya, míg másoknak néha .ciános teát" is főzött volna, annyira irritálták. I i Ne fájjon a kerti munka! erő Sokak számára a napi testmozgást jelenti a kertészkedés A kertben, szabad levegőn tenni-venni igazi egészséges kikapcsolódás, de nem szabad megerőltetni magunkat Hajolni, emelni és térdelni is okosan érdemes Biciklikkel segíti a menekülteket a téma szakértője, Amszterdam Csaknem 500 elhagyott, illetve elkobzott kerékpárt adományozott szíriai menekülteknek Amszterdam városa - írja az MTI. A félezer biciklit Lilianne Ploumen holland külkereskedelmi és fejlesztési együttműködési miniszter adta át a jordániai zaatari menekülttáborban. Ez a tábor akkora, mint egy város, és segíteni szeretnénk a lakóit abban, hogy úgy éljenek itt, mint egy városban - indokolta a szokatlan felajánlást a miniszter. A Szíriával 370 kilométeren határos Jordániában több mint 600 ezer menekült él, közülük 80 ezren a zaatari táborban. A bicikliadomány ötletét az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága vetette fel az amszterdami városvezetők szerint, akik igény esetén készek további kerékpárokat átadni a menekülteknek. A járművek a közlekedésben, de a szállításban is hasznára lehetnek a gyakran nincstelen táborlakóknak. A menekülttáborba szállított kerékpárokat az amszterdami hatóságok azért foglalták le, mert gazdáik közterületen elhagyták vagy szabálytalanul parkolták le őket. Átadás előtt három hónapig egy hangárban tárolták a bicikliket, ahol rendbe is hozták azokat. Amszterdamban 25 ezerre becsülik a gazdátlan biciklik számát. A hollandok igazi szakértők kerékpártémában: az országban 18 millió bicikli van, ebből 490 ezret Amszterdamban használnak. A szabálytalanul leállított biciklik komoly problémát jelentenek számos holland településen. ■ Az újrainduló kerti munkák segíthetnek az egészség megőrzésében, de megterhe- lők is lehetnek a szervezetnek - érdemes odafigyelni, hogy elkerüljük a bajt. Nógrádi László A téli kihagyás után megterhelő lehet az izmok és ízületek számára a hirtelen aktivitás, ami igaz a sokak számára testmozgást is jelentő kertészkedésre is. A Magyar Gyógytornász-Fi- zioterapeuták Társaságának 2014-es felmérése szerint a 35 évnél idősebb magyarok mintegy 70 százaléka végez kerti munkát, amikor szezonja van. Egyharmaduk (36%) napi rendszerességgel teszi ezt, további 10 százalékuk heti 4-5 alkalommal. Ugyanakkor a szakértők szerint a fiatalabb - 35-50 éves - korosztály fele tapasztal fájdalmat az olyan hétköznapi teendők végzése közben, mint a házimunka, a cipekedés, vagy a kertészkedés. Vezet a térdfájdalom (36%), ezt követik a derék- (26%), illetve a váll- panaszok (20%). A fájdalom leggyakoribb oka lehet a porckopás, amely már a 35 és 50 év közöttiek egynegyedét érinti. Akinek ízületi fájdalmai vannak, különösen megterhelőnek érezheti az első néhány napot. Az ízületőr ( www.izuletor.hu ) szakértői szerint ilyenkor sokak a fájdalomcsillapítókhoz nyúlnak, de ez nem lehet hosszú távú megoldás, inkább a megfelelő táplálkozással, esetleg porcépítő készítményekkel és kiegészítő terápiákkal célszerű az ízületeket erősíteni. A kerti munkákból adódó panaszok hátterében leggyakrabban izomhúzódás, izomgörcs, a csigolyaközti porckorong elváltozása, valamint a kisízületek (a gerincben a csigolyákat összekötő ízületek) kopása állhat. A kerti munkákat követő derékfájdalom kialakulásában gyakori okként szerepel a hideg hatás, a deréktáji izomzat megfázása, amelynek elkerülésére réteges, derekat védő öltözködés ajánlott. Az izomhúzódást leggyakrabban túlerőltetés, gyakori helytelen emelési technika, illetve egy rossz mozdulat váltja ki. MIELŐTT NEKIKEZDÜNK a kerti munkának, mozgassuk át végtagjainkat, mintha sporthoz melegítenénk be. HAJLONGÁS HELYETT inkább guggoljunk le, amikor nehezebb tárgyat emelünk fel vagy teszünk le a földre és használjuk a láb- és hasizmainkat. A felemelendő tárgyat tartsuk minél közelebb testünkhöz. A helyes technika segít elkerülni a hátfájdalmakat. ha fordulunk, ne egy-egy testrészünket forgassuk, hanem egész testünket. ügyeljünk A tehermentesítésre, ha álló munkát végzünk, segíthet álló munka közben egy kis alátét, amire felváltva tehetjük a lábainkat, némileg kímélve az ágyéki csigolyákat. lehetőség szerint soha ne hajoljunk előre nyújtott lábbal. Az ágyékcsigolyák tehermentesítése céljából tartsuk a hátunkat egyenesen. A gerincoszlop erős meghajlítása - például gyomlá- láskor vagy palántázásnál - az izomzat túlterhelését eredményezi. hosszan tartó előre hajolás esetén egyik térdünk legyen mindiga talajon, és lehetőleg támaszkodjunk az egyik kezünkre. Zenére mozogni csak engedéllyel szabad a svédeknek Lázadnak a szórakozóhelyek tulajdonosai egy rendelet ellen Svédországban - írja a The Local. Az országban ugyanis tánctilalom vonatkozik minden olyan helyre, amelynek nincs külön engedélye a táncos rendezvényekre. A hatóságok szerint a múlt század 70-es éveiből származó szabályra azért van szükség, mert a tánc gyakran zavarkeltéshez és verekedéshez vezethet. A klubok, kocsmák és bárok el is veszíthetik az alkoholmérési engedélyüket a bírság mellett, ha a vendégeiknek túlzottan tetszik az ott szóló zene és mozogni kezdenek rá - magyarázta a szerinte abszurd helyzetet egy klub vezetője. Az országban évek óta kampány zajlik a sokak által ósdinak és bürokratikusnak tartott szabály eltörléséért, a múlt héten a parlament is napirendjére tűzte az eltörlését. A szavazáson azonban a többség a fenntartása mellett állt ki - a fő hangadó Középpont Párt szerint egy későbbi, több rendeletet eltávolító csomag részeként tervezik a tánctilalom feloldását is. ■ HIRDETÉS Fehérneműként használható pelenkanadrágga! nyerte vissza a régi életét... Mindig csodáltam anyukámat, mennyi energiája van. Felkészülés a tanításra, a nebulók fegyelmezése, otthon a háztartás, a kert és még a barátnőivel is szerveztek hetente valamilyen összejövetelt a heti énekkari próba után. Az utóbbi időben azonban egyre-másra hagyta ki a próbákat és a barátnőinél is régen volt már. A hétvégén rákérdeztem „Valami baj van, hogyhogy nem jársz már próbákra?” „Nem, semmi, csak mostanában nincs kedvem hozzá” - válaszolta. Furcsálltám a választ, nem hagyott nyugodni az érzés, hogy valami nincs rendben. Akkor jöttem rá, hogy mi lehet a baj, amikor ágyneműcserekor döbbenten tapintottam a nedves ágyneműt. Nem kérdeztem semmit, jobbnak láttam megoldást keresni és utána szóba hozni a dolgot. Az interneten találtam egy kifejezetten szép, bugyira hasonlító pelenkát. Bementem a patikába hazafele és vettem egy csomaggal. Két darabot tettem a fehérneműs fiókjába. A következő hétvégén szinte csak kutyafuttában találkoztunk. Épp a biciklire szállt fel. „Megyünk az énekes bandával a szomszéd faluba sü- tizni, csak későn jövök!" Kiáltotta mosolyogva. A fiókból természetesen „eltűnt” a két bugyi, és azóta elmesélte azt is, hogy járt nőgyógyásznál is a problémával. Azóta újra teljes életet él, és ez mindkettőnket boldoggá tesz! X / hirdetés Itt vágja ki! férfias INGYENES BEMUTATÓTERMÉK Név: Irányítószám: Cím (város, utca, házszám, ir. szám): Telefonszám: Mi a konfekciómérete? S M A kitöltött kupont küldje be a VM. KOMM Kft. 1136 Budapest, Pannónia utca 4-es címre! aláírás Aláírásommal igazolom, hogy a www.mobilbetegpelenka.hu/adatvedelem internetes oldalon található adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak megismerését és valamennyi rendelkezésének tudomásul vételét követően a fent felsorolt személyes adataimat mindenfajta külső befolyástól mentesen, önkéntesen adtam meg, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Cseppnyi Önbizalom kampány szervezője, a VM. KOMM Kft. (1136 Budapest, Pannónia utca 4.), mint adatkezelő, a vonatkozó jogszabályi előírások betartása mellett a megadott személyes adataimat a velem való kapcsolat- tartás és információcsere céljára, így különösen, de nem kizárólagosan a Programmal kapcsolatos véleményem és elégedettségem megismerése céljából hozzájárulásom visszavonásáig és az adatvédelemi tájékoztatóban foglalt egyéb feltételek szerint kezelje. POÉNPERCEK Egy festőművész kiállítja a képeit egy galériában. Este, zárás előtt megkérdezi a galéria vezetőjétől:- Volt ma érdeklődés a képeim iránt?- Van egy jó hírem is és egy rossz is - feleli a vezető. - Járt itt egy férfi, aki megkérdezte, hogy menynyivel fognak többet érni a festmények az ön halála után. Mondtam neki, hogy mindegyik a dupláját fogja érni. A jó hír az, hogy erre meg is rendelt tizenöt képet.- És mi a rossz hír?- Hogy az ön orvosa volt. ■ Hajnal háromkor az asszony arra ébred, hogy a férje becsapja a bejárati ajtót. Aztán hallja, amint szuszogva próbál feljutni a lépcsőn. Lekiabál a feleség:- Mit csinálsz?- Próbálok felcipelni egy rekesz sört.- Ugyan minek, te szerencsétlen? Hagyd csak lent a konyhában!- Nem tudom! Már megittam! A hideg miatt múlhatott ki a krétai krokodil Holtan találtak a görögországi Kréta szigetén egy rejtélyes krokodilt, amelynek eddig még a léte sem volt teljesen bizonyított - írja az MTI. A Szifisznek becézett hüllő tetemét vasárnap találták meg a rethimói víztározóban, ahol tavaly nyár óta többször is látni vélték. Az állatorvosok szerint a krokodil valószínűleg kihűlésben pusztult el, de további vizsgálatokat is elvégeznek majd rajta a helyi múzeumban. A kétméteres hüllőt valószínűleg két éve engedhette a vadonba a tulajdonosa, egy egzotikus állatokat tartó magánszemély. Tavaly óta többen is látni vélték, de az elfogására tett kísérletek sorra kudarcot vallottak, létezését sokáig csak fényképek igazolták. Júliusban azután egy minihelikopter kamerájával le is filmezték, a felvétel a goo.gl/n26cXF címen látható. Azóta a rethimnói víztározóhoz sokan zarándokoltak el abban a reményben, hogy megpillanthatják a környéken természetesen nem őshonos hüllőt, amely valósággal a sziget nevezetességévé vált. A ragadozó miatt még a hatósági figyelmeztetéseket is megújították, amelyek a víztározónál érvényes fürdési tilalomra emlékeztették a látogatókat. Az állatot vadőrök többször megpróbálták befogni, de nem akadtak nyomára. A krokodilt szemtanúk legutóbb február közepén vélték látni. Az elmúlt hetek szokatlanul hidegek voltak Krétán, a hőmérséklet gyakran megközelítette a nulla fokot, a legendás hüllő valószínűleg ennek I esett áldozatul. ■ » 4 r » *