Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-13 / 86. szám
16 2015. ÁPRILIS 13.. HÉTFŐ mm Döntetlent játszottak Párizsban a veszprémiek Bár öt góllal is vezetett, végül 24-24-es döntetlent ért el a Paris SG otthonában az MK8-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén. A másik magyar BL-csapat, a Pick Szeged összecsapása lapzártánk után fejeződött be a német Kiéi ellen. NAGY LÁSZLÓ (VESZPRÉM) HIRDETÉS ««Km I Nézze televízió szolgáltatását DIGITÁLISformában! Dl I IC7 T\/ rCATHDM Á 1/ \/Á I TH7 ATI AM ADDMI Telt ház előtt a Fradi nyerte az örökrangadót Döntő volt a korai piros labdarúgás Nem javított gólarányt a Paks, pedig megvolt rá az esély a Ferencváros nyerte az Újpest elleni rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A két csapat a 216. egymás elleni bajnoki összecsapását játszotta, az örökmérleg szerint eddig 98 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 61 újpesti siker született. A második helyen álló MTK gól nélküli döntetlent játszott a Dunaújvárossal. A fővárosi kék-fehérek több mint egy év után végeztek újra döntetlenre. Legutóbb 2014. március 1-én kellett „osztozkodniuk” a pontokon, azóta 34 bajnokit játszottak. OTP BANK LIGA, 23. FORDULÓ: KECSKEMÉTI TE-DVSC-TEVA 1-2 (1-1). Széktói Stadion, 2700 néző. V.: Erdős. Gól: Kitl (15.), illetve Bódi (23.), Jovanovics (63.). Dunaújváros pase-mtk Budapest o-o. Dunaújváros, 1247 néző. V.: Iványi. BUDAPEST HONVÉD-DIÓSGYŐRI vtk í-i (í-i). Bozsik Stadion, 1047 néző. V.: Andó-Szabó. Gól: Hidi (31.), illetve Marjano- vic (7.). LOMBARD PÁPA TERMÁL FC- PUSKÁS AKADÉMIA 0-1 (0-1). Pápa, 500 néző. V.: Vad II. Gól: Lencse (26.). GYŐRI ETO FC-NYÍREGYHÁzi Spartacus 2-3 (0-2). Győr, 2000 néző. V.: Berke. Gól: Lip- ták (62.), Mayer (78.), illetve Lang (3. - öngól), Fodor (31.), Pékár (94.). FERENCVÁROS-ÚJPEST FC 2-0 (0-0). Groupama Aréna, 21.217 néző. V.: Solymosi. Gól: Hajnal (61.), Varga R. (71.). Kiállítva: Suljic (Újpest, 70.). A Videoton FC-Szombathe- lyi Haladás mérkőzés lapzártánk után ért véget. ■ B. L. Az OTP Bank Liga állása 1. Videoton 22 17 4 1 47-8 55 2. Ferencváros 23 14 5 4 36-16 47 3. MTK 23 15 1 7 33-21 46 4. Debrecen 23 12 6 5 30-15 42 5. Paksi FC 23 11 7 5 36-22 40 6. Kecskemét 23 10 5 8 28-27 35 7. DVTK 23 9 8 6 33-28 35 8. Újpest 23 7 9 7 19-21 30 9. Felcsút 23 8 5 10 23-26 29 10. Győri ETO 23 7 8 8 32-30 29 11. Nyíregyháza 23 7 4 12 24-35 25 12. Bp. Honvéd 23 4 7 12 19-31 19 13. Haladás 22 5 3 14 15-31 18 14. Pécsi MFC 23 4 6 13 22-40 18 15. Pápa 23 4 6 13 11-37 18 16. Dunaújváros* 23 4 6 13 18-38 17 *Megjegyzés: a Dunaújvárostól egy pontot levontak Vukasin Polekszics kapus kiállítása megkönnyítette a Paksi FC dolgát a Pécsi MFC elleni bajnokin, ám a remélt gólzáporos győzelem elmaradt. Lenzsér Bence személyében a hajrában újoncot avattak az atomvárosiak. Rónai Gábor A Paksi FC az ötödik, a Pécsi MFC a hatodik helyet foglalta el a bajnoki tabellán a 2015-ben nyújtott teljesítmények alapján, magyarul két jó formában lévő együttes csapott össze szombaton a Fehérvári úti stadionban. Amióta a horvát Robert Járni ül a pécsiek kispadján, teljesen „kivirultak” a baranyaiak, akik az összecsapás előtt fogad- koztak, hogy Paksról is elviszik a három bajnoki pontot. Tekintve, hogy Balogh Béláék idegenben jobban szerepelnek, mint hazai pályán, akkor nem is volt reménytelen a küldetés. Persze a paksi játékosok sem ijedtek meg, igaz nem is volt rá okuk. Az atomosok ugyanis hazai pályán jobbak, a meccs előtt meglévő 37 pontjukból 20-at otthon gyűjtöttek be. A pécsiek győzelmi reményei viszonylag gyorsan elszálltak, a hatodik percben ugyanis Pintér Csaba piros lapot mutatott fel Vukasin Polekszicsnek. A kapus Balázs Zsoltot buktatta, a játékvezető pedig egyből leküldte a pályáról a montenegróit. Báló Tamás nem szokta elhibázni a büntetőit, most sem tette, a csereként beállt Gőcze Gergőnek nem volt esélye a hárításra. Tulajdonképpen szűk kilenc perc alatt minden eldőlt, a Paks ilyen ziccereket nem szokott kihagyni - be is húzták a meccset Bartha Lászlóék. A Pécs ugyan próbált meccsben maradni, nem is futballoztak rosszul a vendégek, de csak idő kérdése volt, hogy mikor növeli előnyét a Paksi FC. Ezt a félidő hajrájába fordulva Könyves Norbert tette meg, aki így nyolc találatával beérte a házi góllövőlistán addig egyedül élen álló Bartha Lászlót. „A szünet után kitömjük őket, menjünk, igyunk rá egy sört!” - jegyezte meg egy paksi drukker. A kiütés végül elmaradt, pedig megvolt rá minden esély. Bartha László, Könyves Norbert, Balázs Zsolt és Gé- vay Zsolt is növelhette volna az előnyt, de Gőcze mindent védett, a fiatal kapusnak sokat köszönhettek a pécsiek. A végén még tett egy gesztust Csertői Aurél azzal, hogy csereként pályára küldte a 19. születésnapját csütörtökön ünneplő Lenzsér Bencét. A Paks szezonbeli 11. sikerével feljött a negyedik helyezett DVSC nyakára, a következő körben éppen a Nagyerdei Stadionban lesz lehetősége rá, hogy maga mögé utasítsa a hajdúságiakat. „A jogos kiállítást és büntetőt követően, elég sima lett a mérkőzés - nyilatkozta Csertői Aurél a paksiak hivatalos honlapjának. - Számos gólhelyzetet dolgoztunk ki, még tudtunk gólt lőni, és a helyzeteink alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de így sem lehetek elégedetlen. Nem forgott igazából veszélyben a győzelmünk, néhány pontrúgásból adódott némi lehetősége a pécsieknek, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani ” - fogalmazott a szakvezető. OTP BANK LIGA, 23. FORDULÓ. PAKSI FC-PMFC-MATIAS 2-0 (20). Paks, 1238 néző. V: Pintér Cs. Paksi FC: Molnár P. - Kulcsár D., Rodenbücher, Gévay, Báló - Kesztyűs B. (Lenzsér, 82.), Bertus - Könyves, Haraszti (Hahn, 72.), Bartha (Kecskés T., 72.) - Balázs Zs. Vezetőedző: Csertői Aurél. Pécsi MFC: Polekszics - Nagy J., Balogh B., Causic, Uzoma - Horváth A., Pauljevics - Fröhlic (Gőcze, 9.), Weizer (Rácz F., a szünetben), Szatmári - Makriev (Frank, 66.). Vezetőedző: Robert Járni. Gól: Báló a 9. (11-esből), Könyves a 31. percben. Kiállítva: Polekszics a 6. percben. Sárga lap: Makriev a 30. percben. Eke Uzoma (pirosban) és a pécsiek nem tudták megállítani Könyves Norbertét és a remekül játszó Paksi FC-t Ceglédi győzelem, kedden jöhet a mindent eldöntő csata kosárlabda Hiába jött vissza többször is a meccsbe mínuszról a KSC Szekszárd, a végjátékban ezúttal nem volt szerencséje a ceglédi ekk szombat este hazai pályán 72-69-re legyőzte az Atomerőmű-KSC Szekszárdot a női kosárlabda NB I hetedik helyéért zajló párharc szombati mérkőzésén, így a keddi harmadik meccs dönt a két csapat között. A CEKK izgalmas végjátékban múlta felül az atomos gárdát. A KSC most is tíz pont feletti hátrányból jött vissza, de a fordításra ezúttal már nem futotta Scsekicsék erejéből. A bajnokságban először nyert a Pest megyei együttes a szekszárdiak ellen, hiszen az alapszakaszban mindkétszer Magyar Gergely alakulata győzött. Az Atomnak ismét a két szerb, Brankica Hadzsovics és Maja Skorics semlegesítése okozta a legnagyobb fejtörést. Ha a két délszláv játékost sikerülne minél több hibára kényszeríteni a páros csata mindent eldöntő, keddi zárómérkőzésén, akkor a sokkal jobb egyéni képességek és a végjátékban kivitelezett sebészi pontosságú befejezések a kék-fehérek javára dönthetik el a párharcot. NŐI NB I, RÁJÁTSZÁS A 7-8. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS. CEGLÉDI EKK-ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 72-69 (23-20, 17-13, 2015,12-21). Cegléd, 250 néző. Vezette: Vida, Minár, Rácz. Cegléd: HADZSOVICS 27/15, Szep- si 2, SKORICS 17, Ruttner, Bozó- ki 14/3. Csere: Szabó 3/3, LenA 27 pontig jutó Maja Scsekicsre (a labdával) ezúttal sem lehetett panasz gyei, Serbán 8, Kobolák 1, Fili- powicz D. Edző: Cziczás László. KSC Szekszárd: SCSEKICS 27/9, Theodoreán 6, Boskovics, Mansaré 5, SZTJEPANOVICS 12. Csere: Studer Zsuzsa 3, Hajdú, Tamis, Studer Á. 7, Simon A. 2, Kovalcsik 7. Edző: Magyar Gergely. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3. perc: 6-3. 6. p.: 12-7. 7. p.: 12- 12.9. p.: 20-16.12. p.: 26-20.15. p.: 32-25. 19. p.: 35-31. 23. p.: 45-37. 27. p.: 57-42: 33. p.: 63- 50. 38. p.: 66-65. 39. p.: 68-65. kipontozódott: Studer Zs. (32.), Ruttner (36.), Bozóki (37.), Sztjepanovics (39.). cziczás László: - Ma a szerencse is mellettünk állt, és egy-két jó egyéni teljesítmény eldöntötte a mérkőzést a javunkra. Kedden ismét nekifutunk, szeretnénk Szekszárdon is ünnepelni. magyar Gergely: - Sajnos nagyon puhán és sokszor bután is játszottunk, ettől függetlenül megint többször is visszajöttünk a mérkőzésbe mínuszról, ami mutatja a tartásunkat. Sajnos a végjátékban nem volt szerencsénk. Reméljük, hogy otthon nyerni tudunk. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1. A harmadik összecsapást kedden 18 órától rendezik a szekszárdi városi sportcsarnokban. ■ B. L. 4