Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-02 / 78. szám
mmmmm 4 KÖRKÉP 2015. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK Március elején elindultak a közfoglalkoztatási - erdőgazdálkodási, vízelvezetési és vízkár-elhárítási - programok is a megyében Startra kész a program munka A megyében közel félszáz település élt a lehetőséggel Kétmillió forint támogatásról döntött Bonyhád konyhád Tegnap délután rendkívüli testületi ülésen határoztak arról a város vezetői, hogy - csatlakozva Orbán Viktor miniszterelnök felhívásához - kétmillió forinttal támogatják a 96 százalékban magyar lakta kárpátaljai Ti- szaásvány községet. - Emberi kötelességünknek éreztük segítő kezet nyújtani a bajba jutottaknak, ezért is szorgalmaztam a döntést - indokolta Filóné Ferencz Ibolya. A város polgármestere hozzátette, büszke arra, hogy Bonyhá- don több kárpátaljai kötődésű ember lakik, akik a közélet számos területén példát mutatnak társaiknak, munkájukkal, szerepvállalásukkal a helyi közösség ismert és elismert tagjai. A képviselő-testület a 2015. évi költségvetésben az általános tartalék terhére biztosítja a humanitárius támogatást Ti- szaásványnak a Karitász Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. ■ V. B. Az MSZP sokallja a felújítási költségeket szekszárdi energiaprogram vagy baráti kifizetőhely? - ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót tegnap Szekszárdon az MSZP két önkormányzati képviselője, Rácz Zoltán és dr. Mezei László. A téma a városháza felújítása, illetve az általuk közérdekűnek minősített adatok visszatartása volt. Rácz Zoltán megjegyezte, a felújítás pályázati anyaga iránt öten érdeklődtek, de mint már any- nyiszor, most is a zalaegerszegi ZÁÉV nyerte el munkát, és nem helyi vállalkozók. Kifogásolta, hogy a mintegy 500 millió forint, amennyibe a kivitelezés kerül, irreálisan magas összeg. Dr. Mezei László bejelentette, hogy 2006-tól kezdődően megvizsgálják az összes, a város által kötött szerződést. Azt tapasztalja, hogy november óta a városvezetés nem válaszol a kérdéseikre, amikor többek között a megbízásokat, kifizetéseket firtatják, s ez erősítheti akár a korrupció gyanúját is. ■ Gy. M. Márciusban elindultak Tolna megyében a kistérségi startmunka mintaprogramok. A programban való részvételre a hátrányos helyzetű kistérségek mellett pályázhattak a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, valamint az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések is. Venter Marianna A kistérségi startmunka minta- programok lehetőségével Tolna megye 4 kistérségének 49 települési önkormányzata élt - tájékoztatta lapunkat a megyei kormányhivatal. Összesen 93 projekt indult el ebben a programban, amely 1588 fő foglalkoztatására nyújt lehetőséget jövő év február végéig. udvariban országos szinten is elismert munkát végeznek. A településen élő munkanélküUek 98 százalékának valamilyen minta munkaprogram révén lehetőséget biztosít az önkormányzat, hogy jövedelemre tegyenek szert. A faluban 2005-ben indult el a szociáA támogatott programok célja, hogy a helyi lehetőségek, adottságok kihasználásával megtermelt zöldség és gyümölcs, takarmánynövények, valamint kisállattartás biztosítsa az ön- kormányzati intézmények ellátását. A helyben megtermelt termények felhasználásával állandó friss alapanyag kerül a településeken működő konyhákra és lehetőség nyílik a keletkező többlet feldolgozására, tartósítására, raktározására is. Ezáltal javul a közétkeztetés minősége, továbbá e tekintetben önfenntartó települések jöhetnek létre. Az elindult programok fele mezőgazdasági jellegű tevékenységen alapul. Ezen felül az úgynevezett „helyi sajátosságokra épülő” programok megvalósítására is lehetőség nyílik, melynek keretében 35 programban 554 főt vontak be a közfoglalkoztatásba. A programok további hozadéka, hogy helylis fóldprogram, amelyet továbbfejlesztve ma már közel 15 hektárnyi földterületet művelnek, ahol főként paprikát, zöldségféléket, gabonát, kukoricát termesztenek Idén belefognak a baromfitenyésztésbe és tojás termelésbe, valamint a sertéstartásba is. ben teremtenek munkalehetőséget az adott településen élők számára. A megyében Tamási, Fürgéd, Magyarkeszi, Nagyszo- koly, Ozora, Udvari, Dombóvár, Döbrököz és Szakcs településeken a közfoglalkoztatottak száma a programokban meghaladja a 30 főt. Az előző évben új belépőként csatlakozó Kajdacs és Pál- fa után idén Gerjen, Sárszentlő- rinc és Mucsfa is feliratkozott a kistérségi startmunka programot megvalósítók sorába. Ezek a települések a foglalkoztatás bérköltségén túl lehetőséget kapnak kis- és nagyértékű eszközök beszerzésére is. Szintén március elején indultak el az országos közfoglalkoztatási programok is, melyek céljai az erdőgazdálkodási-, víz- elvezetési és vízkár-elhárítási munkák közfoglalkoztatás keretében történő ellátása. Ennek kapcsán 11 Tolna megyei székA munkaprogramnak köszönhetően zöldségfeldolgozót létesítettek a tavalyi évben Ozorán. A helyben termesztett áru kerül a feldolgozóba, amelynek köszönhetően a napközi otthonos konyhát teljes egészében a saját terméssel tudják ellátni. Szintén a helyű országos közfoglalkoztató összesen 427 fő foglalkoztatására kapott lehetőséget. A program maximális időtartama 12 hónap, azonban a vízgazdálkodási társulások egyelőre csak 3 hónapra nyújthatták be közfoglalkoztatási igényeiket. A megyén kívül székhellyel rendelkező országos közfoglalkoztatók programjai Tolna megyét érintően több, mint 800 fő foglalkoztatását teszik lehetővé. A hagyományos, hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás is március hónapban kezdődött el megyeszerte. A Belügyminisztérium által biztosított forrásból előreláthatóan 1300-1500 fő augusztus 31-ig történő foglalkoztatására nyílik majd lehetőség. Ez a közfoglalkoztatási forma lehetőséget teremt az önkormányzatok számára, hogy közfoglalkoztatás keretében oldják meg a települést érintő kötelező, illetve önként vállalt feladataikat. Start program keretében tudták felújítani az önkormányzati ingatlanokat, emellett vízelvezető árkokat burkoltak, és gondoskodtak arról, hogy Ozora továbbra is az a rendezett, tiszta és szép település legyen, amelynek országszerte ismerik. A munkaprogram lehetőség állástalanoknak Folyamatosan dolgoznak a falu fejlesztésén Az építőipKarban is egjyre több cég szűnik meg Négyezerrel csökkenhet idén a cégek száma az építőiparban. A januári rekorddal szemben februárban meglepően kevés cég szűnt meg az építőiparban, de az év így is rosszabbul indult, mint bármikor korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató frissen közzétett adataiból. Az ágazat megrendelés állománya sok jót nem vetít előre, a várakozások inkább stagnálást vagy csökkenést valószínűsítenek, mintsem növekedést, így tovább emelkedhet a megszűnési ráta. Februárban 473 cég szűnt meg Magyarországon az építőiparban, 23-al kevesebb, mint egy évvel, és 86-mal kevesebb, mint egy hónappal korábban. Tavaly összesen 7100 megszüntetésre irányuló eljárás megindítását tette közzé a cégbíróság, 2013-ban pedig 5300- ét, ami szintén növekedés volt 2012-höz képest. Az eljárásokon belül tavaly különösen nagy mértékben, 50 százalékkal, 3900-ra nőtt a kényszertörlések száma, a felszámolásoké pedig 17 százalékkal emelkedett, mi■ Februárban 473 cég szűnt meg Magyarországon az építőiparban, 23-mal kevesebb, mint januárban közben valamelyest csökkentek a végelszámolások. Az ágazat helyzetét nem javítják a kilátások sem. A KSH adatai szerint ugyan tavaly dinamikusan nőtt az építőipar kibocsátása, ám az év második felében lassult a növekedés üteme, így az ágazat szereplői 2015-re már némi visszaesésre számítanak. Februárban 235 új építőipari céget alapítottak, ez 23 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest, és szerény növekedés januárhoz viszonyítva. Idén az első két hónapban együttesen is kevesebb új vállalkozást jegyzett be a cégbíróság, mint amennyit csak februárban töröltek, tehát gyorsul a működő társaságok számának csökkenése. A megszűnések számának növekedése és a működő cégek számának csökkenése oda vezet, hogy idén feltehetőleg minden korábbinál többel, akár 4000-rel is csökkenhet a működő társaságok száma. Némi reménysugár az építőipar számára a pénzintézeti különadó csökkenése, illetve a Családi Otthonteremtési Kedvezmény bevezetése. ■ M. I. Nincsenek „antennáik” az ösztönös gondolkodáshoz az AUTizMus világnapja Gyerekek bevonásával flashmobot szervezett Szekszárdon az Esőmanók Egyesület szekszárd Már messziről integettek kék zászlóikkal az ovisok, amikor meglátták hasonló „felszerelésű” társaikat a -Garay téren. A gyerekek az Esőmanók Egyesület által szervezett flash- mobra érkeztek, amelyet az au- tizmus világnapja alkalmából tartottak szerdán délelőtt. A téren gitárosok várták a város óvodás csoportjait, kisiskolásait egy kis közös éneklésre, így kifejezve szimpátiájukat az autisták és családjaik felé. Egléné Fekete Zsuzsanna, az Esőmanók Egyesület vezetőségi tagja elmondta, hogy az akcióval szerették volna ráirányítani a figyelmet az autizmussal élőkre. Mint mondta, sok más fogyatékosság szembeötlő, az ideg- rendszer fejlődési rendellenességéből fakadó autizmusnak viszont sokszor nincsenek látható jelei. Emiatt azonban a többségi társadalom értetlenül áll a furcsának tartott viselkedés, a kommunikációs nehézségek előtt. Egléné Fekete Zsuzsanna úgy fogalmazott, hogy amíg a neuroti- pikus többség ösztönösen gondolkodik, addig az autistáknak nincsenek ehhez antennáik, pedig nagyon szeretnének megfelelni. Ez viszont hosszabb tanulási folyamatot igényel részükről, a társadalomtól pedig türelmet, elfogadást. Bár a hazai intézményrendszerben is még csak tanulják, hogyan tudnak segíteni az Az autizmus színe a kék. A Garay téren óvodások lengették zászlóikat autistáknak. A mai világnapon világszerte kékbe borulnak a nevezetes épületek, de megyénk sem marad le, Szekszárdon a polgármesteri hivatal ablaka fénylik ma este kéken. A színválasztást az indokolja, hogy a kék az autizmus jelképes színe. Az Esőmanók Egyesület további programmal is készül, április 18-án rendezik az „Esőmanók Esőmenők” elnevezésű jótékonysági futást, és hamarosan a megye városi könyvtáraiba újabb könyveket jutatnak el az autizmus témakörében. Egléné Fekete Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy az érintett családok forduljanak az egyesülethez bizalommal. ■ H. E. Csatlakoztak bonyhádon a BÁI Vörösmarty Mihály Általános Iskola szervezésében zajlott program. Az intézmény a szekszárdi ESŐMANÓK Tolna Megyei Autistákért Egyesület meghívására csatlakozott az akcióhoz. A résztvevők - kék szalagot viselve - fejezték ki támogatásukat. A séta az iskolától a Városházáig tartott, ahol Filóné Ferencz Ibolya fogadta őket. A polgármester, illetve Csehák János pedagógus beszéde - aki egy autizmussal élő fiatal írását olvasta fel - után a kék színű léggömbök szélnek eresztésével és közös énekléssel zárult a program.