Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-10 / 84. szám

6 GAZDASAG * 2015. ÁPRILIS 10., PÉNTEK 1»mi mmmmmmmmmmmmm mmmmmmmmmmmmmtm Az iparűzési adót kedvelik települések Szükségük van több bevételre - Kivárnak a földadóval vm \K s f nflUa Az üdülőingatlanok adóztatói gyakorlatát kiemelten fogják megvizsgálni a kormányhivatali célellenőrzésekkel Még csak az elszámolások hét százalékát postázták ki DEVIZAHITELESEK Április 9-ig 149 ezer devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés elszámolását tartalmazó értesítés érkezett be a Magyar Postához, ami a pénz­intézetek által előre jelzett 2,1 millió küldemény alig több mint 7 százaléka. A jogszabály szerint a pénz­ügyi szolgáltató március 1. és április 30. között köteles postáz­ni az elszámolással kapcsolatos értesítéseket. A Posta szerint az értesítések 75-80 százaléka a kiküldési időszak utolsó két-két és fél hetében jelenik meg a há­lózatban. A jegybank közölte, a bankok a devizaalapú hiteleseknek áp­rilis 30-áig külön kérés nélkül küldik meg az elszámolási érte­sítőket. Egyes sajtónyilatkoza­tokkal ellentétben az elszámo­lást nem kell valamennyi már lezárt, megszűnt szerződés ese­tében kezdeményezni a bankok­nál, az értesítő levelek postázása is külön kérés nélkül történik. A Posta utal rá, a pénzintéze­teknek mielőbb fel kell adniuk küldeményeiket, hogy az ügy­felek megkapják a leveleket, és ne legyen torlódás sem a kéz­besítésben, sem a postai átvétel során, attól függetlenül, hogy a posta felkészült a megnöve­kedett küldeménymennyiség kezelésére. Az elszámolások ajánlott-tértivevényes levélpos­tai küldeményként érkeznek meg a fogyasztókhoz. iMW A 3178 magyarországi telepü­lés csaknem 99 százaléka, 3135 vetett már ki valamilyen helyi adót - derült ki az önkormány­zati adók jogi vonatkozásairól rendezett budapesti konferen­cián. Haiman Éva Belányi Márta, a Miniszter- elnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára a konferencián elmondta: a képviselőtestületek leggyak­rabban helyi iparűzési adóról (2767 település) és kommuná­lis adóról (2250 település) dön­töttek, emellett jelenleg 892 településen van építmény-, 503 helyen telek-, valamint 784-ben idegenforgalmi adó. Több település is ez évtől bőví­tette az eddigi adóztatási körét, 2015-től 98 önkormányzat ösz- szesen 116 új adónemet vezetett be, illetve bővített ki. A nagy többség a helyi iparűzési adóban látott fantáziát, ezt 37 település vetette ki. Az idei esztendőtől új elem­ként kivethető települési adók adta bevételbővítési lehetős­ségei eddig alig több mint egy tucat önkormányzat élt, és bár van, ahol a magas építménye­ket, vagy az ebeket adóztatják, a többség, 14 település a ter­mőföld megadóztatása mellett döntött. A földadót nem csak a helyi gazdák, de a földmű­velésügyi tárca is kifogásolta, emiatt a települések többsége most arra vár, hogy kiderüljön, kiállja-e az idő és persze első­sorban is a törvényességi fel­ügyelet próbáját ez az újfajta adónem. Mint a konferencián kiderült, kifejezetten a tele­pülési adók kapcsán egyelőre egyetlen esetben sem kértek előzetes normakontrollt a Kú­ria Önkormányzati Tanácsától, jóllehet az utóbbi három évben a Kúria 23 esetben hozott helyi adókkal kapcsolatos határoza­tot - mondta Marosi Ildikó bíró. Szerinte azonban egészen bi­zonyos, hogy egy-egy konkrét per kapcsán a bírók élnek majd a törvényességi felügyeleti el­járás lehetőségével, miután so­kak szerint a települési adók esetében a képviselőtestületi kreativitásnak csak a jogi és hatósági kontrollmechanizmu- sok szabhatnak határt. A települési adókra vonat­kozó szabályozás adta megle­hetősen nagy rendeletalkotási szabadság mások szerint is sok fejtörést okoz, további jogértel­mezési vitákra adnak majd al­kalmat. így gondolja Székely László, az alapvető jogok biz­tosa is, hozzátéve: a helyi adók már eddig is állandó tárgyát képezték az ombudsmanhoz érkező panaszoknak. Belányi Márta helyettes államtitkár is hasonlóan vélekedett, rámutat­va, hogy a helyi önkormányza­tok felett alapesetben a fővárosi és megyei kormányhivatalok gyakorolják a törvényességi felügyeletet, ennek részeként a döntéshozatali eljárást éppúgy vizsgálhatják, mint a rendelet tartalmát. Az idei kormányhivatali cél- ellenőrzések fókuszában az ön- kormányzatok adóztatási gya­korlata áll, különös tekintettel az üdülőingatlanokkal össze­függő szabályozásra. A GdF-Suez után az E.0n is kivonulhat Magyarországról átrendeződés A francia hát­terű GdF-Suez után az E.On is visszaadhatja az egyetemes gázszolgáltatói engedélyét. Már tavaly hallható volt, hogy megválna az egyetemes (főleg lakossági) gáz- és árampiaci tevékenységétől, és éppen az E.On gáz-ügyfélkörének át­vételével kerülne a már állami Főgázhoz az ország érintett háztartási ügyfeleinek a fele. Mintegy hárommillió ház­tartás használ gázt: 806 ezer a Főgázé, 760 ezer a már visz- szalépett GdF-é, és 609 ezer az E.Öné. Az E.On újabb piaci közlések szerint is egyeztetett már a Főgázzal a lakossági gáz-ügyfelek átadásáról. Arról még nincs információnk, hogy már döntött volna az egyete­mes szolgáltatói engedélyének visszaadásáról, arról viszont igen, hogy ha a gázvásárlókat leadná is, az áramfelhasználó­kat már nem. A legnagyobb szereplő Ti- gáznak a tulajdonosa többször jelezte, továbbra is hosszú táv­ra tervez Magyarországon. Kü­szöbön áll az állami áramszol­gáltató bejelentése is. Az állam 49-49 százalékot akart meg­venni az RWE-től az Elműben és az Émászban is. Most már a német cég teljes kivásárlásáról van szó, beleértve a szintén né­met társtulajdonost, az EnBW-t is, sőt a megállapodást már alá is írták állítólag. ■ B. H. L HIRDETÉS A Genezis Partnerhálózat tovább bővül; új telephelyeket keresünk országszerte! Értékesítse telephelyét most! Megállapodás után azonnali ti. Amennyiben eladó telephelye van, küldje el a kért adatokat a telephely@nitrogen.hu email címre 2015. április 30-ig! —f ** v^ir*** CA,e^ Most mi várunk Öntől egy jó ajánlatot!

Next

/
Thumbnails
Contents