Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-07 / 56. szám
3 2015. MÁRCIUS 7., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Szeptemberben is 40 fok felett a hőmérséklet Januárban 75 milliméter eső esett térségünkben Idén mindhárom partnertelepülést meglátogatják tolna Idén a város mindhárom partnertelepülésén esedékes a tolnaiak látogatása - derül ki a tolnai önkormányzat nemrég elfogadott idei nemzetközi tervéből. Tolna a németországi Stutensee-vel 1990-től, az erdélyi Uzonnal 2005-től, míg a vajdasági Paliccsal tavaly óta ápol testvértelepülési kapcsolatot. Idén mindhárom településre meghívták a város képviselőit. Stutensee-be a tervek szerint július közepén utazik küldöttség, az egyik ottani településrész fennállásának 125. évfordulója alkalmából. Ugyanerre az időszakra esik a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar tervezett Stutensee-i „koncertkörútja”. A hagyományos uzoni terménynapokra június elején kerül sor, ebből az alkalomból a tolnaiakat is várják vendégségbe az erdélyiek. Az újdonsült partnertelepülésre, Palicsra is van meghívása a tolnai képviselő-testületnek. Ezen vizit időpontját még nem pontosították. ■ S. K. Katasztrófavédelmi ifjúsági csapatverseny Versenyt hirdet a Magyar Polgári Védelmi Szövetség négytagú ifjúsági csapatok részére. A fiatalok elméletben és gyakorlatban, játékos formában adhatnak számot katasztrófa- védelemmel kapcsolatos tudásukról. A tervek szerint nyolc versenyállomás és három bemutató állomás várja majd a csapatokat, ezeken egyebek mellett az ár- és belvíz, valamint a helyi vízkárok elhárítása, a kimenekítés és a kitelepítés során szükséges tennivalókkal kapcsolatos ismereteiket bizonyíthatják. A verseny felmenő rendszerű, a helyi után a területi fordulón vehetnek részt a továbbjutók, az országos döntőt pedig a közös tűzoltó-rendőr napon rendezik majd. Jelentkezni két korcsoportban, 5-8. és 9-13. évfolyamos kategóriában lehet az illetékes katasztrófavédelmi ki- rendeltségeken. További információk a www.katasztrofave- delem.hu és a www.mpvsz.hu honlapon érhetőek el. ■ H. E. egy jövőbeni, egyelőre csak elképzelt időjárás-jelentés alapozta mega Szekszárdi Klíma- kör, a Zöldtárs Alapítvány és a megyeszékhely önkormányzata által szervezett csütörtöki, Klímajövő a Kárpát-medencében című konferenciát. A videóban a virtuális hölgy arra figyelmeztetett, hogy a következő napokban is marad negyven fok felett a szeptemberi hőmérséklet és a konferenciát Ács Rezső polgármester nyitotta meg, azt hangsúlyozva, hogy Szekszárd klímabarát településként a jövőben is kiemelten kezeli a kömye- zettudatosságot. Folytatni szeretnék az iskolák és az óvodák felújítását, amely a korszerű energiafelhasználást szolgálja, de ez a polgármesteri hivatal közelgő renoválása során is lényeges szempont. A városvezető kiemellehetőleg mindenki több mint százas faktorú fényvédővel kenje be magát. A megcsappant területű Balaton már csak korlátozottszámban látogatható, és éppen csak bokáig ér, míg a tokaji borvidék termése már csak a nagyszülők emlékezetében él. Sőt, a szőlőt Szekszár- don is felváltja a datolya 2050- re. Hiába tűnik mindez rémképnek, a világ efelé halad. te a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, amelynek megvalósításában azAlisca Terra régiós szinten is élen jár. Programjaikkal, játékos feladataikkal a fiatalokat is igyekeznek megszólítani, a gyerekeken keresztül pedig a szülőket is elémiÁcs Rezső úgy véli, hogy a város cégeivel, intézményeivel és a szekszárdiakkal együtt sokat tettek a környezettudatosság érdekében.- hazánknak 60-70 százalék esélye van a klímaváltozás átvészelésére - mondta egy cikkre hivatkozva Kővári László agrármeteorológus a Szekszárd időjárása az elmúlt 40 évben című előadásának bevezetőjében. Egy másik írásból merítve pedig arra figyelmeztetett, húsz év múlva vízért folytatott háborúk törhetnek ki, és klímamenekültek áradatára lehet számítani. Azt baka györgy, a Zöldtárs Alapítvány elnöke elmondta, helyi szempontból a konferencia záró részében elhangzó előadások voltak a leglényegesebbek, hiszen olyan gyakorlati példákat mutattak be, amelyek segíthetik az egyént abban, hogy a saját környezetében tegyen a klíma- változás ellen. Ilyen a társasházak tetejére telepített napelemes rendszer, amely egyre népszeis elmondta, januárban 75 milliméter eső hullott, ami a sokéves átlag kétszerese, ehhez pedig nagy légnyomással intenzív meleg front társult. Kővári László szerint hőségriadókra kell készülni a jövőben. A melegebb miatt Szekszárdon, az északi területeken is jobb szőlőtermésre lehet számítani, de a kártevők is előbb megjelennek, mint az őket pusztító madarak. rűbbé válik, mára hatodik tízemeletesre telepítenek ilyen rendszert. Baka György egy másik szakembert idézve arra is emlékeztetett: a mi generációnk az első, amelyik a bőrén érzi a klímaváltozást, és az utolsó, amelyik még tehet ellene. Az, hogy ez sikerül-e, csak 20-30 év múlva derül ki. De a fosszilis energiafelhasználás mérséklésén sok múlik. m Hanoi £. Harmadik helyezés az országos pályázaton PAKS Harmadik helyezést ért el Babai István és Gyulai István a Csengey Dénes Kulturális Központról készült filmje a Kultúrházak éjjel-nappal országos reklámfilm pályázatán. Az elismerést Závo- gyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkártól vette át Babai István operatőr és Hefner Erika, a kulturális központ igazgatója. A pályázat keretében egy-egy intézmény tevékenységét kellett népszerűsíteni egy legalább 30, legfeljebb 180 másodperces kisfilmben. ■ V. T. Hatályba lépett az új tűzvédelmi szabályzat tolna megye Hatályba lépett március 5-től az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat - hívta fel a figyelmet dr. Ackermann Zsuzsanna, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. A jogi és a műszaki szabályok éppúgy megújultak, mint például a képesítési követelmények és a képzések. Az újítás szükségességét a régi szabályok rugalmatlanságával, valamint azzal indokolják, hogy hiányoztak a speciális esetekre vonatkozó előírások. ■ H. E. Idén ez volt az első állampolgársági eskü tolna Állampolgársági esküt tett csütörtökön a városházán a Brassóból származó Papp Éva Appelshoffer Ágnes polgármester előtt. Papp Éva nagyjából egy éve él Tolnán, testvére már régóta a városban lakik. Ez volt az idei első tolnai állampolgársági eskü, tavaly pedig négy volt. ■ S. K. Megújul a kulturális központ Pakson PAKS Nettó nyolcmillió forint ráfordítással megújítatja az önkormányzat a Csengey Dénes Kulturális Központ alagsorában a vizes blokkot. Május 5-éig aljzat-, burkolat-, válaszfal- szaniter-, és nyílászáró csere lesz, elvégzik a fűtés- és világítás korszerűsítését és gondoskodnak a melegvíz-ellátásról, ami eddig nem volt. A munkálatok elvégzésére a paksi Ulbert Kft. kapott megbízást. ■ V. T. Cégek, intézmények és a lakosság is sokat tesz Sok múlik a fosszilis energia felhasználáson A gyermek mozgásfejlődésének elmaradása intő jel lehet logopédia A nyílt nap jó alkalmat nyújtott a szülőknek arra, hogy megtudják, mikor kell szakemberhez fordulni bonyhád Olivér ötéves múlott, nehezen ejti a magyar szavakat, a német jobban megy neki. Nagymamája meséli róla, hogy kint, Ausztriában foglalkozik már vele logopédus, de a család úgy érzi, nem baj, ha itthon is látja szakember. Ezért is hozta el a kisfiút a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bonyhádi Tagintézményének nyílt napjára. Olivérnek, akárcsak a többi gyereknek, a rendezvényen nem kell „produkálnia” magát, viszont minden játékot kipróbálhat. A tagintézmény egyik logopédus munkatársa, Jakab Zsuzsanna már sorolja is, mi mindenre van most lehetőség: memóriajáték, a vizuális észleléssel kapcsolatos-, az artikulációt fejlesztő- játékok, légzés gyakorlatok és számtalan mozgás- fejlesztő játék kipróbálására. Ez utóbbival kapcsolatban a szakembertől megtudjuk: intő jel lehet a gyermek mozgásfejlődésének elmaradására, gyakran ez jelzi, hogy a beszédfejlődéssel is gond van. Érdekes lehet a „kezdő” szülőnek, hogy a lányoknak 18 hónapos korukig, a fiúknak 2,5 éves korukig illik elkezdeni beszélni. Ha ez nem történik meg, szakemberhez kell fordulni. A pöszeséggel, dadogással kapcsolatban Jakab Zsuzsanna elmondta, élettani pöszeségről beszélünk öt éves korig, de élettani dadogás is létezik. A gyereAz esemény iránt érdeklődőket a kíváncsiság vezette. A gyerekeket ötéves korukban szűrik keket ötéves korukban szűrik a logopédusok, ez államilag meghatározott feladat. Általában ekkor még elég idő álla szakember rendelkezésére ahhoz, hogy a gyermek beszédfejlesztését befejezze az iskola kezdésig. Ha ez mégsincs így, a terápia az iskolás években is folytatódik, hogy a beszédfejlődés elmaradása ne okozzon például diszlexiát, disz- gráfiát vagy lelki bajokat. A logopédus szerint általánosságban igaz, hogy egy gyereknek fontos az ingergazdag és az úgynevezett beszélő környezet. Azaz, hogy a szülők sokat beszéljenek a gyermekükhöz, sokat meséljenek, magyarázzanak nekik. ■ B. K.