Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-06 / 55. szám
ifi í I w M k m m r 11 II W JTw I I á Folytatja. Jeff Goldblum lesz az összekötő kapocs az eredeti Függetlenség napja és a tervezett folytatás közt. Az 1996-os sci-fi szereplőiből csak a 62 éves színész vállalta, hogy újra tudóst alakít a jövő nyárra tervezett második részben, amely így pont húsz évvel az első űrlényirtős mozi után érkezhet. 2015. MÁRCIUS 6., PÉNTEK A telefon az első sokak számára a napi teendők hosszú listáján A popszakma összefogása segítség A lemezeladások és az adományok tízmilliókat hoztak Egyre elterjedtebbek idehaza is az okostelefonok - derül ki egy friss felmérésből, amelyet az internethasználók körében készített az eNet és a Telekom. A megállapításaik szerint a felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A felhasználók közel fele éjjel is maga mellett tartja a készüléket, 26 százalékuknak pedig reggel az az első dolga, hogy ránéz a telefonjára. Az okostelefont használók 55 százaléka mobilnetet és wifit egyaránt igénybe vesz, 36 százalék csak wifin keresztül, míg 3 százalék kizárólag mobiladat-szolgáltatáson keresztül kapcsolódik a világhálóhoz készülékével. A mobiltelefont használók több mint négytizede napi szinten veszi igénybe a telefonon elérhető internetes szolgáltatásokat. A megkérdezettek 41 százaléka a neten böngészik, ugyanennyien látogatják a közösségimédia-oldalakat, míg 36 százalékuk elektronikus levelezését intézi, 34 százalékuk pedig információt keres. Az okostelefont használók 61 százaléka saját bevallása szerint szinte soha sem kapcsolja ki készülékét,'46 százalékuk éjszaka is maga mellett tartja, míg 26 százalékuk első dolga ébredés után ránézni - derül ki a több mint ezer megkérdezett válaszaiból. ■ Néha az ágyban is kéznél van Néhányan a negyvenötből: az amerikai popsztárok összefogták a nemzetet egy jótékony célért Három évtizede szólalt meg először az Afrika éhezőinek helyzetére figyelmeztető sláger, a We Are The World. Nógrádi László Az Etiópiában milliónyi halálos áldozatot követelő 1984-85-ös éhínség ihlette az USA popzenészeit, hogy válogatottat létrehozva kiálljanak és cselekvésre buzdítsák a világot. A Wikipedia által rögzített információk szerint a 45 zenész Quincy lones és Michael Omartian hívására állt össze, a névsorban olyan hírességek szerepeltek mint Bruce Springsteen, Cyndi Lauper, Ray Charles, Kenny Rogers, Bob Dylan, Tina Turner, Stevie Wonder, Paul Simon, Bob Geldof vagy a dalt szerző Lionel Richie és Michael Jackson. A USA For Africa (Az USA Afrikáért) néven összeálló csapat 1985 januárjának végén kezdte a felvételeket egy szupertitkos előkészítés után, de a stúdióba is csak egyetlen magazint engedtek be. A dal maga az utolsó pillanatban készült el, a kritikusok szerint azért, hogy Michael lackson több figyelmet irányíthasson magára. A március 7-én kiadott kislemez hatalmas hullámot indított el: hamarosan többszörös platinaminősítést ért el, de a rádiókból és a tévékből is ömlött az éhezőkre figyelmet irányító sláger. 1985 áprilisában 8000 rádióállomás játszotta egy időben, de az áruházi zenéket szolgáltató cég is műsorára vette, így páratlanul széles közönséghez juthatott el. A bevétel nem is maradt el, bár a dal sok kritikát kapott, amiért a nyomor okainak feltárása helyett sokak szerint túl pozitív képet festett egy összefogással egy csapásra jobbá tehető világról. A lényeg azonban elvitathatatlan: ömleni kezdett a pénz a nélkülözőkhöz. A hétperces dal pár hónap alatt tízmillió dollárt hozott nagyobb részt a lemezek eladásából, de az adományok is megugrottak. Az első segélyszállítmányok már 85 júniusában elindult Etiópiába, és nem is álltak le a segélyezési programok azóta sem. A kitűzött 50 millió dolláros célt 86 októberére érték el, a mai napig mintegy 63 millió dollárt fialt az összefogás. A segélyekké váló pénz egyébként messze nem csak az ételosztást indította be, a hosszú távú megoldások közt a születésszabályozást, az élelmiszer előállítását és a gazdaság fejlesztését is finanszírozták. Megnézné az esőerdőt? A neten is megteheti! Trükkös reklám volt a pucér szökevény videója Már az Amazonas vidékének esőserdői is láthatóvá válták a Google Street View kamerái segítségével - írja az MTI. A hátizsákszerűen hordozható, vagy éppen kötélpályán repíthető kamera révén 360 fokos szögben láthatók a fák a gyökértől a lombkorona csúcsáig. A 18 kilogrammos Trekker kamerának 15 lencséje van, és minden 2,5 másodpercben készít felvételt. A Google 2010-ben kezdte el fényképezni az Amazonas vidékét, 12 Trekker kamerát csónakkal juttattak el a folyam két mellékfolyójára, a Rio Aripuanára és a Rio Madeirára, együttműködve az Amazonas Fenntarthatóság Alapítvánnyal (FÁS). A felvételek a közelmúltban váltak elérhetővé a goo.gl/KOAIOm címen. „Sok ember életében nem jut el az esőerdőkbe” - mondta Lau- rian Clemence, a Google szóvivője. „Azt is reméljük, hogy a környezetvédők is hasznát vehetik, ha látják, mi történik itt” - tette hozzá. ■ Egy tévésorozatnak sikerült felhajtást csinálni egy internetes videóval, amely a napokban került fel a hálózatra. Az elsőre sima turistafelvételnek látszó (és a goo.gl/fwocóK címen megnézhető) videón a Buckingham palota látszik, amelynek ablakából kimászik egy pucér alak, majd leereszkedve eltűnik a szem elől. Miután több mint egymilli- óan látták a kisfilmet, kiderült, hogy ügyesen megszerkesztett trükkről volt szó. Az amerikai E! kábeltévés csatorna rendelte meg a meghökkentő jelenetet - amit a valóságban egy díszleten forgattak le és csak összemontírozták a londoni palota képével. A burkolt reklám a Royals című tévésorozatot harangozza be, amely egy képzelt mai Londonban ábrázolja a királyi családot. Az Elizabeth Hurley által is erősített színészgárda olyan szerepeket alakít, akik az uralkodás mellett a magánélet küzdelmeivel és családi viszályokkal is naponta szembesülnek. ■ Szelíd óriásként él az amerikai rekorder pitbull hulk A New Hampshire-ben nevelkedő kutya 78 kilójával a fajtája legnagyobbja lehet Igazi óriást nevel családtagként az amerikai Marion Grennan. A zöld óriássá változó tudós után Búiknak elnevezett pitbull ugyanis már 78 kiló, pedig 17 hónaposán még nőhet is. Ez a fajta 2-3 éves korára érheti el a teljes méretét, így a New Hampshire államban működő Dark Dynasty K9's kennel valószínűleg világrekordot tudhat hamarosan magáénak. A hatalmas jószág rácáfol a harci kutyákról élő előítéletekre: a férfi és a felesége, Lisa kö- lyökkora óta gondozza a kutyát és a kisfiúk, a 3 éves Jordan is sokat játszik vele. Grennan szerint igazán kiegyensúlyozott és békés kutya Hulk, ami a nevelés és megfelelő tréning eredménye. „Hűik igazi nagykövete lehet a kennelünk küldetésének, hogy bebizonyítsuk, a pitbullok nem vadállatok, tökéletes családi kutyák lehetnek” - fogalmazott egy interjúban a kutya tulajdonosa. A heti 30 kiló kutyatápot elmajszoló monstrum egyébként teljesen természetes tenyésztés eredménye, a kutyákkal évtizedek óta foglalkozó Grennan a legrobosztusabb egyedek pároztatásával érte el, hogy hasonlóan erős alkatú kutyái szülessenek. Idővel Hulk is tenyészállat lehet, de csak néhány kölykét adják majd el, megbízható tulajdonosoknak. ■ Hulk keresi a társaságot: tenyésztője kanapéján és a feleség ölelésében is jól érzi magát POÉNPERCEK Egy beteg először megy vizsgálatra az új orvosához. Bemegy a vizsgálóba, az orvos azonban valahol elmarad. A páciens addig idegesen vetkőzni kezd, és amikor már minden ruháját levette, halk ajtónyitás hallatszik, egy fiatal orvos lép be a szobába. Tetőtől talpig végigméri a meztelen beteget, majd torkát köszörülve megszólal:- Nos, azt már most megállapíthatom, hogy ön valószínűleg még sosem volt szemvizsgálaton. ■ Egy nő bemegy egy férfi ruházati üzletbe és segítséget kér az eladótól:- Ajánlana egy olyan nyakkendőt, ami kiemeli a férjem kék szemeit?- Asszonyom, bármelyik nyakkendő kiemeli a szemeket, csak elég szorosan kell megkötni. ■ A tanár már elég hosszú ideje gyötri a vizsgázót, aki legszívesebben már szabadulna. Amikor pedig egy különösen nagy fejtörést okozó kérdést kap, válasz helyett váratlanul ő kérdez:- Megmondaná, hogy most hányasért feleltet engem?- Hát, a négyesért.- Ó, hát miért nem szólt, amikor a kettest elhagytuk? Csoki is segíthet a bőr öregedését ellensúlyozni A bőr öregedését gátló csokoládét fejlesztett ki egy Cambridge-i Egyetem egykori kutatóiból alakult vállalkozás: állításuk szerint a különleges édességből napi 7,5 gramm elfogyasztása képes az 50 évesek bőrszerkezetét a 30 évesek szintjére fiatalítani - írja az MTI. A brit szakemberek szerint az általuk kifejlesztett termék lelassítja a ráncok megjelenését és a bőr megereszkedését azzal, hogy fokozza az antioxi- dánsszintet és serkenti a véráramlást. A csoki asztaxantint és ka- kaópolifenolokat is tartalmaz, ezek a szabad gyökök elleni védekezésben, az oxidativ stressz kivédésében segítik a szervezetet. Az önkéntesekkel végzett próbákból kiderült, hogy négyheti fogyasztás után a résztvevők vérében kevesebb gyulladásra utaló jel volt, és javult a véráramlás a bőrszövetekbe. „Ugyanazt az antioxidánst használjuk, amely az aranyhal vagy a flamingók színében szerepet játszik” - nyilatkozta Ivan Petyaev, a Cambrdige-i Egyetem egykori kutatója. „A klinikai próbák során láttuk, hogy a gyulladás a bőrben elkezdett csökkenni, és a szöveteknek ebből előnye származott. 50-60 éves embereken próbáltuk ki, és azt találtuk, hogy a bőrt visszahozta a 20-30 évesek szintjére. Azaz javítottunk a bőr élettanán” - magyarázta Petyaev. ■ * * 4 I