Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-31 / 76. szám

Korrupció a vád A román parlament jogi bizottsága engedélyezte Marké Attilának, az RMDSZ képviselőjének előzetes letartóztatásba helyezését. A vádhatóság három rendbeli hivatali vissza­éléssel gyanúsítja amiatt, hogy a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket. 2015. MÁRCIUS 31., KEDD Szavaznak a vagyonúiról t. ház Tarsolynak parlamenti belépője és diplomatavízuma is volt Rogán Antal a sajtó előtt. Próbálják felgyorsítani a pórul járt ügyfelek kártalanítását is, hogy azok is részesüljenek ebből, akiket a Beva nem kártalanít HÍRSÁV Kazahsztánba utazik Orbán Viktor hivatalos látogatásra Ka­zahsztánba utazik ma Orbán Viktor miniszterelnök. Vele tart Asztanába a kormány több tagja és egy nagy létszá­mú üzletember-delegáció is, köztük Mészáros Lőrinc fel- csúti polgármester és felesége. Orbán találkozik Nazarbajev államfővel és Karim Maszi- mov kormányfővel is. ■ MTI Színlelt vesztegetésért kapott börtönbüntetést három Év börtönre, a köz­ügyektől tízéves eltiltásra ítélte a varsói bíróság Máriusz Kaminskit, a korrupcióelleni hivatal volt főnökét, az el­lenzéki konzervatív Jog és Igazságosság párt elnökhe­lyettesét. Kaminski 2007-ben megszervezett színlelt veszte­getéssel egy provokációt, hogy az agrártárca hivatalnokát korrupcióval vádolják meg. Az ítélet nem jogerős. ■ MTI Népszavazás: hét kérdést elutasítottak HÉT „RENDSZERBONTÓ" dVÍl népszavazási kezdeményezést utasított el tegnap a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), mert a kérdések nem tartoz­nak az Országgyűlés hatáskö­rébe, nemzetközi szerződést vagy az alaptörvényt érinte­nek. így egyelőre csak a tan­kötelezettségről és a gazdasá­gi kamarai hozzájárulási díj fizetéséről lehet népszavazást tartani. A civilek 19 kezdemé­nyezése közül az NVB eddig 13-at tárgyalt, hatról április 13-áig kell döntenie. A civilek felülvizsgálati kérelmet nyúj­tanak be a Kúriához. ■ MTI Korrupcióellenes tüntetést hirdettek ORSZÁGOS KORMÁNYELLENES tüntetést szerveznek civilek és ellenzéki pártok április 19-ére, korrupcióellenes éllel. A Facebookon meghirdetett felhívás szerint több mint 100 településen lesznek egy idő­ben demonstrációk. ■ MW Ma megszavazhatja a parla­ment azt a törvényt, amely segítséget nyújthat a bróker- botrányban érintett társa­ságok vezetői vagyonának zárolásában. A baloldali pártok a parlament feloszla­tását kezdeményezték. Éber Sándor „További szigorítást javasol a brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szó­ló törvényjavaslatban a Fi- desz-frakció” - hangoztatta tegnap a parlamentben Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezető­je közölte: módosító javaslatuk szerint a vagyon zár alá véte­le szempontjából vizsgálhatók azok a tranzakciók is, amelyek a büntetőeljárást megelőző egy évben történtek. Felgyorsítják a polgári úton történő igényérvé­nyesítés, hogy akiket a Befekte­tővédelmi Alap (Beva) nem kár­talanít, azok is mihamarabb a pénzükhöz juthassanak. A Fidesz parlamenti albizott­ságban vizsgálná, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint ösz- szegű, fedezet nélküli hitelt ka­pott a Quaestor a Magyar Fej­lesztési Banktól (MFB). Rogán szerint a hitelt „egy az egyben el fogja bukni az MFB, és azon keresztül az adófizetők”. A Quaestor-ügyben mintegy „koalíció van” a szocialisták és Fidesz között, a szocialisták alatt a brókerház mintegy 17 milliár­dos állami kezességvállalásban részesült, és azt nem vizsgálta a Fidesz-kormány - hangoztatta a jobbikos Volner János. Az MSZP, a PM, a DK és az Együtt képviselői a parlament a quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél, a Quaestor Invest Kft.-nél is ügyvezetőváltás történt március 9-től, a Tarsoly Csaba feleségét, a büntetett előéletű, közmunkásként is dolgozó Orgo- ván Béla követte a poszton - érte­sült a napi.hu. (Tarsoly Csaba a Quaestor „ nagy főnöki” pozícióját már visszavette Orgovántól.) A feloszlatásáról szóló határozati javaslatot nyújtottak be tegnap, mivel szerintük a kormányfő mindent tudott a Quaestor ügy­ről, mégsem tett semmit azért, hogy segítse az embereket. Az MSZP-s Lukács Zoltán azt kifo­gásolta, hogy Tarsoly Csabát, a Quaestor vezetőjét az ügy kez­dete után 17 nappal vették őri­zetbe. A DK szerint a kormány­főnek és a jegybank elnökének saját vagyonával kell felelnie a csődért. Az LMP-s Szél Berna­dett azt javasolta, hogy csak a cégvezetők vagyonát lehessen zárolni, hanem mindazon hiva­talos személyekét is, akik tudo­másuk ellenére nem tették meg társasághxoz több Quaestor-in­gatlanbefektetés tartozik, így többségi vagy kisebbségi tulajdo­nosa a Bérc Hotel Ingatlanhasz­nosító Kft.-nek, az ETO Élmény­központ, az ETO Park, a Győri ETO FC Labdarúgó Kft.-nek, a Kenese Golf Project Kft.-nek, a Q Hotel Management Kft.-nek és a Tatai Diana Kft.-nek. a szükséges intézkedéseket, így Orbán Viktorét, a jegybank vezetőit, a kormánytagokat em­lítette. Szijjártó Péter tegnap közöl­te, hogy akkor állítottak ki par­lamenti belépőt Tarsolynak, amikor az üzletember nagyon sokat tárgyalt a kormányzattal az isztambuli és a moszkvai kereskedőházak üzemelteté­séről. A „csalódott és megdöb­bent” külügyminiszter maga hagyta jóvá diplomataútlevél kiadását Tarsolynak, mert ez könnyítést jelentett az utazás­nál a moszkvai vízumközpont tető alá hozatalát megelőző tárgyalásokon. Azt is hangoz­tatta, tárcája és intézményei a kormányfő utasításának szerint jártak el, amikor meg­szüntették számláikat a Qua­estornál, az adófizetőket nem érte kár, s nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen infor­mációval. A miniszterelnök csütörtök­re ígért a közvélemény tájé­koztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercé­gekkel. Ma még kérhetik az elszámolást a kedvezményes végtörlesztők VÉGHAJRÁ Már csak ma (már­cius 31-ig) kérhetik külön igény­lésben az elszámolást bankjuk­tól azok, akik 2011 végén, 2012 elején éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével. Automatikusan nem jár a ked­vezményesen végtörlesztett de­vizahiteleseknek az elszámolás. Azt kérni kell a bankjától egy formanyomtatványon, amely a banki ügyfélszolgálatokon, vagy a Magyar Nemzeti Bank hon­lapján elérhető. A kérelem 10 ezer forint ellenében adható be, de aki igazolja, a kedvezményes végtörlesztés igénybevételéhez forinthitelt vett fel, annak nem kell a díjat megfizetni. Fülöp Zsuzsanna, a jegybank fel­ügyeleti szóvivő-helyettese óvott a túlzó várakozásoktól, ■ Hajár valamekkora visz- szajáró összeg, akkor a 10 ezer forintos igénylé­si dijat is megtérítik hiszen a pénzintézet minden korábban adott kedvezményt levonhat az elszámolás össze­géből. „A visszajáró pénzből a bank jogosult levonni azokat a kedvezményeket, amelyeket a kedvezményesen végtörlesztők kaptak; így a rögzített és a piaci árfolyam különbözetéből adódó kedvezményt. Emiatt a legtöbb érintettnek nem jár vissza pénz, mert a korábbi kedvezmény várhatóan meghaladja azt az összeget, amelyet az elszámolás során visszakapnának” - hang­súlyozta az Inforádiónak. Ha valaki adott be ilyen igénylést, november 30-ig kell megkapnia az elszámolási értesítőt. Vissza­járó összegnél a 10 ezer forintos díjat is megtérítik. Csak a ked­vezményes végtörlesztőknek kell az elszámolást külön kérni, az egyéb módon lezárt kölcsön­szerződéseknél az értesítőket au­tomatikusan küldik a bankok. A kedvezményes végtörlesz­tők jellemzően 2011 őszétől 2012 elejéig élhettek a jogsza­bály adta lehetőséggel. Mint­egy 170 ezer hitelszerződésről van szó. ■ MW Újra felbukkant a közmunkás mint cégvezető Nem sérti az emberi méltóságot a településadó Öngyilkos hajlama miatt kezelték légi katasztrófa Cáfolták, hogy megtalálták volna a másodpilóta holttestét KÖZTEHER Nem sérti az embe­ri méltóságot a települési adó kivethetősége az ombudsman szerint, ezért az ügyben nem is fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) - közölte tegnap az Alap­vető Jogok Biztosának Hivatala. Székely Lászlónál a jobbikos He­gedűs Lórántné kezdeményezte, forduljon az Ab-hez és kérje a helyi adókról szóló törvényben szereplő felhatalmazó rendel­kezés megsemmisítését. A vizs­gálat során az alapjogi biztos megállapította, a törvényben szabályozott települési adó köz­teher, és az Ab gyakorlata kö­vetkezetes abban a tekintetben, hogy a jogalkotót széles mérlege­lési jog illeti meg, mit választ a közteher tárgyának, forrásának, alanyának és mértékének. Nem eredményezi azonban az adó­alany olyan mértékű kiszolgálta­tottságát, ami alkotmányellenes lenne. Az ombudsman hangsúlyoz­ta, a helyi adókról szóló törvény a települési adóra vonatkozó legfontosabb részletszabályokat sem tartalmazza. így az egyes egyedi ügyek vizsgálata során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a „települési adó gya­korlati alkalmazása a jövőben ne legyen parttalan, kiszámítha­tatlan, hiszen az adó alapjának és mértékének meghatározása teljes egészében az önkormány­zat belátásán múlik”. ■ MTI Öngyilkossági hajlama miatt pszichoterapeuta kezelése alatt állt Andreas Lubitz, mielőtt még megkapta volna pilóta­engedélyét - közölte tegnap a düsseldorfi ügyészség miután átvizsgálták a házkutatások so­rán talált dokumentumokat. A depresszió miatti kezelést cáfo­ló düsseldorfi egyetemi kórház átadta az államügyészségnek Lubitz kartonját. A francia Alpokban lezuhant German- wings gép másodpilótája több­ször is járt orvosnál, többször el is küldték betegállományba, de nem igazoltak öngyilkossági hajlamot, bármiféle agressziót vagy szervi betegséget (hírek szerint retinaleválása volt). Próbálják a roncsokat összeszedni A francia ügyészség gyanú­ja szerint a férfi szándékosan vezette hegyoldalnak a Barce­lona-Düsseldorf járatot 150 em­berrel a fedélzetén. A hatóságok nem kommentálták azokat a sajtóbeszámolókat, miszerint Lubitz depresszió vagy más mentális betegség miatt gyógy­szert szedett. A német Bild azt írta, megta­lálták Lubitz maradványait. Bri­ce Robin Marseille államügyésze azonban közölte, az eddig talált holttestek egyikét sem sikerült azonosítani (egyetlen ép tetemet sem találtak), ehhez DNS-vizs­gálatokra lesz szükség. Eddig 78 áldozat testrészeiből sikerült DNS-mintákat gyűjteni. Inkább súlyosan pszichopa­ta nárcisztikus ember lehetett, aki „bosszút állt” a világon a gyanú szerint gépét szándéko­san hegyoldalnak vezető német másodpilóta, mint depressziós - nyilatkozta a közrádiónak Ri­gó Péter. A pszichiáter szerint a pszichopaták nem hajlamosak szorongásra, szinte hidegvérrel tudnak elkövetni akár egy ilyen tömeggyilkosságot is. A felvétel szerint Lubitz lélegzetvételének ritmusa sem változott meg zu­hanás közben, szorongásnak, de­pressziónak nyoma sem volt. A Bild szerint Lubitz volt barát­nője (össze is akart vele házasod­ni), a tanárként dolgozó 26 éves Sabine L. babát vár. ■ MW

Next

/
Thumbnails
Contents