Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-26 / 72. szám

4 KÖRKÉP 2015. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Még mindig keressük Petőfi Sándort viták Vannak, akik szerint Barguzinban temették el a költőt, mások szerint eltűnt a segesvári csatában Még mindig tartanak a politikai és tudomá­nyos csatározások Petőfi Sándor, illetve a sokak által neki tulajdonított, a szibériai Barguzinban ki­ásott csontok körül. Úgy tűnik, ismét felizzanak az indulatok - az 1989-ben folytatott ásatás óta nem először. A feltárási munká­kat egy szekszárdi régész, dr. Szabó Géza PhD irányí­totta, aki később a moszk­vai azonosítási vizsgálaton is részt vett. Gyuricza Mihály- Morvái Ferencék akkor most a költő csontvázát viszik egyik helyről a másikra, vagy másva­lakiét? - tettük fel a kérdést a régésznek.- A Petőfi-ügy egyik leg­komolyabb problémája, hogy keveredik a kérdés tudomá­nyos és érzelmi megközelíté­se - válaszolta dr. Szabó Géza PhD. - Az ügy körül kialakult ellentmondások és a sajtóban megjelenő ellentétes vélemé­nyek is részben ennek követ­kezményei. A személyes érde­kek gyakran háttérbe szorít­ják a tényleges vizsgálatokat. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy a kutatás 1989 óta gya­korlatilag alig jutott előrébb.- Van egy csontváz.- Csontváz már 1989-ben is volt...- Morvái Ferenc nemrég Kíná­ban vizsgáltatta meg a csonto­kat, és kiderítették, hogy azok 99 egész valahány tized száza­lék biztonsággal Petőfiéi. Már­pedig akkor heuréka.- Mihez képest?- Ahhoz, hogy eddig nem tud­tuk, ez Petőfi csontváza-e, eset­leg egy nőé vagy másé. Ha most a DNS-vizsgálat kiderí­ti, hogy ez Petőfi csontváza, ak­kor a dolog végére értünk, min­denki megnyugszik, nagy pom­pával eltemetjük. Ennyi. Ha pe­dig nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ez Petőfi, akkor minden marad úgy, ahogy van.- Szerintem külön kellene választani a jelenleg kialakult helyzetet és azt, ami tudomá­nyosan lehetséges. Egy hiteles körülmények között végzett azonosítást „pillanatok alatt” végre lehet hajtani. Ez ma már rutinfeladat, amely nem tech­nika, hanem szándék kérdé­se. Ela tényleg akarják az azo­nosítást, akkor gyorsan lezá­ródhat az ügy. A kérdés, hogy ez az akarat megvan-e, ez az akarat meglesz-e.- Kiben?- Mindkét fél részéről.- Ki a két fél?- Az egyik csoportba tar­toznak azok, akik szerint Pe­tőfit Barguzinban temették el, és akik a csontvázat ennek bizonyítása érdekében azono­sítani akarják. A másik cso­port tagjai hevesen ellenzik ezt, és egyáltalán nem akar­nak részt venni a vizsgálatok­ban, holott az azonosításhoz szükségesnek tartott szem­pontokat az Akadémia illeté­kes szakbizottsága alakította ki. A megállapított öt vizsgá­lati pontból eddig csak egyet­lenegyet végeztek el - azt is csak részben. Felhagytak a kutatással, mert annak el­ső szakaszában az-a vélemé­nyük alakult ki, hogy a Bar­guzinban előkerült csontváz egy nőé. A tudományos gya­korlatban nem jellemző, hogy Dr. Szabó Géza: a téma kapcsán nem az érzelmekre, hanem a tudományos alaposságra kell helyezni a hangsúlyt Együtt kell működni a tisztánlátás érdekében Érzelmektől mentesen szabó Géza elmondta, 1989- ben egy, a Népújságban megje­lent hirdetés alapján jelentke­zett a szibériai Petőfi-expedíció régész és orosz tolmács felada­tára. Az Ásatás Barguzinban című könyvében a régészeti fel­tárás hiteles leírása mellett ar­ról is beszámol, hogyan vált az expedíció tagjává. Nem az ér­zelmei motiválták: maga nem nagyon hitt a szibériai Petőfi-le- gendákban, de régészként izgal­mas kihívásnak tekintette a tör­téneti, néprajzi adatok régészeti módszerekkel végzendő forrás­kritikáját. a petőfi-expedíció második útjára 1990-ben került sor, amelynek célja az 1989 nyarán Barguzinban feltárt sír azonosí­tása, vizsgálata volt a Mega- morv Bizottság és az MTA fel­kért szakértőinek részvételével. A régész számára tanulsággal szolgált, hogy a feltárásnál hiva­talos részről senki nem volt je­len, viszont 1990-ben Ulan-Udé- ben és Moszkvában a Magyar Tudományos Akadémia, a Szov­jet Tudományos Akadémia, a Burját Tudományos Akadémia is képviseltette magát a tudomá­nyos vizsgálatokon. Amikora vizsgálatok során az a vélemény fogalmazódott meg, hogy egy női csontvázról van szó, az Aka­démia részéről felhagytak a vizsgálatok további folytatásá­val, azok befejezésével. Az elhú­zódó kutatás ma is aktuális ta­nulsága, hogy egymás nélkül nem rendezhető ez a kérdés, hi­szen az egyik félnél van a csont­váz, a másik jelnél pedig az azo­nosításhoz elengedhetetlen en­gedélyezési lehetőségek, kont­rollanyagok. Ha tisztán akar­nak látni, akkor együtt kell mű­ködniük - fogalmazta meg véle­ményét a szekszárdi régész. egy vizsgálati tervnek már az első szakaszában abbamarad a bizonyítás. Különösen meg­lepő ez, ha ilyen nagy érdek­lődéssel kísért kérdésről van szó. A legfontosabb feladat te­hát a vizsgálatok befejezése lenne, de ehhez együttműkö­désre van szükség mindkét fél részéről.- Mi lehetett annak az oka, hogy annak idején az előírt vizs­gálatot megszakították?- Régész vagyok, nem jós, nem szeretek találgatni.- Nemrég azt lehetett olvasni, hogy Pozsgay Imre, aki 1989- ben nagy hatalmú politikus, mi­niszter volt, ezentúl is inkább a segesvári csatatérre menne Petőfi emlékművét megkoszo­rúzni.- Annak idején, amikor be­szélgettünk, ugyanezt mond­ta. De azt is hozzátette, hogy ez az ő személyes véleménye, és ez nem befolyásolhatja, hogy kiderüljön a tudományos igazság. Ezért mondom, hogy ebben a kérdésben rengeteg érzelem van, amely megnehe­zíti a szakmai kérdések tár­gyilagos tisztázását.- Lát esélyt az álláspontok kö­zeledésére? A laikus úgy gon­dolja, ma már könnyen meg- vizsgálhatóak a csontok, és könnyen kideríthető, hogy Pető­firől vagy nem Petőfiről van szó.- Ig;en, ez technikailag ma már igen egyszerű. Szakem­berként én sem értem, hogy mi a probléma.- Én meg laikusként nem ér­tem.- Akkor maradjunk annyi­ban, hogy hiteles vizsgálatok­ra van szükség. A szakembe­rek pontosan tudják, hogyan kell ezt elvégezni. Eldől, pályázik-e Dombóvár börtönépítésre dombóvár Zsúfoltságra számí­tott Szabó Loránd polgármes­ter, de elenyésző volt a részt­vevők száma a keddi fórumon, amelyen a lehetséges börtön­létesítésről adtak tájékoztatót. A városvezető ezt úgy értékeli, hogy elültek az ellenző indula­tok, máskülönben többen kép­viselték volna az ellenoldalt. Az elmúlt hetekben végzett felmé­rések alapján sem volt kiugró az elutasítók aránya, mindkét szavazás közel 50-50 százalé­kos eredményt hozott. A fórumon felszólalt Sza- lay Lajos nyugalmazott refor­mátus lelkész, aki 23 éven ke­resztül börtönlelkészként tel­jesített szolgálatot. Többek kö­zött elmondta, nem valós féle­lem, hogy a szabadulok Dom­bóváron telepednének le, mint ahogy az sem, hogy a látogatók ellepnék a várost. Dr. Kutas Péter Attila ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy az elítéltek munkavégzése min­denhol szigorúan szabályozott, és a városok javát szolgálja. Dombóvár képviselő-testüle- te ma dönt arról, benyújtják-e a pályázatot. ■ H. E. HIRDETÉS Etam-bmíkk. TAM-BAU Kft ISO 9001 Konformitás m a zsjrsmmm Telefonfax: 74/573-980, mobil: 30/4747-186 http. www.tambaukft.hu |g,; e-mail: info@tambaukft.hu ú X—. ... . á . ” -A i ft JSk. A 5PM , TAM-BAU Kft. Szolgáltatásaink:- Építőipari kivitelezés i t ■ I (magas- és mélyépítés) I - Gépi földmunka, II I gépbérlet, bontási munkák, H betontörés- Közúti áruszállítás, trélerezés- Transzportbeton gyártás, kiszállítás, pumpálás, betonelemek Szekszárdon lesz a honismereti akadémia idén bátaszék Kiváló szellemi elő­dünk, Bél Mátyás születésnap­jához, március 24-hez kapcso­lódóan tartják meg országszer­te minden évben a honismereti napot. Az idén a Tolna megyei honismereti egyesület a báta- széki gimnáziumban szervezte meg a programot. Zentai And­rás címzetes gimnáziumigaz­gató „A polihisztor Bél Mátyás” címmel tartott előadást, Süme­gi József, a bátaszéki II. Géza Gimnázium igazgatója a közép­kori Báta és a Garaiak kapcso­latáról osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Az esemény­nek otthont adó gimnázium há­rom tanulója - Farkas Tamás, Kis Róbert és Bálint Szabolcs - nemrég nyert meg egy regio­nális versenyt, amelynek témá­ja az Európai Unió volt, ők er­ről beszéltek a honismeret nap­ján. Dr. Gesztesi Enikő, a Tolna Megyei Egyed Antal Honisme­reti Egyesület elnöke tájékoz­tatta a jelen volt tagokat koráb­bi és következő programjaikról. Elmondta azt is, hogy az idén július 5-10. között Szekszárdon rendezik meg az országos hon­ismereti akadémiát. ■ Gy. M.

Next

/
Thumbnails
Contents