Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-25 / 71. szám

Sportdiplomáciai siker Csányi Sándort, az MLSZ elnökét beválasztották az európai lab­darúgó szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába a bécsi kongresszuson. A17 tagú bizott­ságban hét tisztségviselő mandátuma járt le. a megüresedett helyekre tizenketten pályáz­tak. Az új tagokat a 2015 és 2019 közötti időszakra választottak meg. riT\ 2015. MÁRCIUS 25 SZERDA HÍRSÁV Putyin ügyészekkel vizsgáltatja a drágulást az ügyészségnek keményen kell reagálnia a tömeges za­vargásokra szóló felhívásokra - követelte az orosz elnök a legfőbb ügyészség állomány­gyűlésén. Vlagyimir Putyin azt is feladatul szabta, hogy akadályozzák meg az élelmi­szerárak indokolatlan eme­lését, amely mögött szerinte spekuláció áll. lanuárban 15 százalékkal az élelmiszerek, a gyógyszerek és a szolgáltatá­sok drágultak meg. ■ MTI Meghalt a volt egészségügyi miniszter ELHUNYT MOLNÁR LAJOS. A Gyurcsány-kormányban egészségügyi miniszter volt. Előzőleg parlamenti képviselő, kórházigazgató. 69 éves korá­ban érte a halál. ■ MTI Örülhetnek a márciusi helyközi bérletesek A márciusi vasúti és autóbu­szos dolgozói és diákbérletek április 5. éjfél helyett április 7-én 24:00 óráig érvényesek a GYSEV, a MÁV-START és a Volánok járatain, döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisz­térium. ■ MW Lezuhant az Airbus az Alpokban katasztrófa A Germanwings gépén 150 ember utazott, nincs hír magyar áldozatról Hiába vártak rá: Düsseldorfba (fotónk) tartott Barcelonából az Airbus 320-as. Megtalálták a gép fekete dobozát Lezuhant 150 emberrel a fe­délzetén a Germanwings re­pülőgépe tegnap a Francia-Al­pok felett, mindenki életét veszítette a katasztrófában. Éber Sándor Egyelőre semmilyen feltételezés nem zárható ki a Germanwings diszkont légitársaság Barcelo­nából Düsseldorfba tartó járatá­nak katasztrófájával kapcsolat­ban - közölte tegnap a francia miniszterelnök. Manuel Valis elmondta, hogy egy helikopter le tudott szállni a baleset helyszí­nén a francia Alpokban, s annak legénysége megállapította, hogy a lezuhant repülőgépnek nincse­nek túlélői. A gépen 144 utas és 6 fős legénység volt. Francia és spanyol források szerint az uta­sok közül 45 spanyol volt, a Ger­manwings 67 német áldozatról tud, de török áldozatokat is je­leztek (spanyol források szerint 38-an voltak). A német Bild sze­rint 16 német diák és két tanár is utazott a gépen, egyhetes di­ákcsereprogramon vettek részt. A mentőakció központját Seyne-les-Alpes közelében ala­kították ki. A közeli Vemet pol­gármestere elmondta, a tragédia helyszíne szakadékokkal teli vi­dék, szinte függőleges minden­hol. Helikopterről jól látszanak a roncsok. A holtestek kiemelését helikopterekkel kezdik meg, a mentők gyalog kísérik a katoná­kat és a csendőröket a helyszín­re. A holttestek kiemelése több napig is eltarthat. A hatóságok tucatnyi nagy méretű roncsot számoltak össze, ezenkívül a re­pülőgép sok apró darabra esett szét és szétszóródott a nehezen megközelíthető helyeken. Az Airbus 320-as Alpes-de-Ha- ute-Provence-ban Barcelonnette és Dignes-les-Bains nevű hely­ségek között, Prads-Haute-Bléo- ne falu mellett zuhant le, a több mint kétezer méter magas hegy­csúcsok 1500-1800 méteres ma­gasságban található völgyeiben. Az Alpok déli oldalán jelenleg 2000 méteres magasságban van a hóhatár, a északi oldalon, ahol a gép lezuhant, már 1700 méte­res magasságtól havas a táj. A baleset pillanatában a meteoro­lógiai körülmények nem voltak különösebben rosszak, sütött a nap. Azóta viszont jelentősen romlottak az időjárási viszo­nyok, esik az eső, s ezt nehezít­heti a szakértők és a csendőrök munkáját a helyszínen. A lehető legnagyobb alapos­sággal kivizsgálják katasztró­fát - hangoztatta tegnap a német kancellár. Angela Merkel hang­súlyozta, hogy a baleset okairól nem szabad spekulálni. Az ame­rikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint egyelőre nem utal jel arra, hogy terrortámadás történt - közölte a BBC. A Germanwings anyavállala­tának, a Lufthansának az elnö­ke, Carsten Spohr azt közölte, hogy egyelőre nem tudni ponto­san, mi történt a lezuhant járat­tal. A cégnek 81 gépes flottája van, a gépek átlagos életkora 9,2 év. A lezuhant gép 24 éves volt, a cég szerint a jó műszaki álla­potban volt, utolsó rutinellenőr­zése hétfőn volt, a pilótának több mint tízéves rutinja volt. Az Air­bus 320-as 10.47-kor jelentett ve­szélyhelyzetet, tíz perccel a süly- lyedés megkezdése után 6800 láb (2 ezer méter) magasságban tűnt el a radarról. Az 1997-ben alapított Germanwingsnek ed­dig egyetlen gépével sem történt légi katasztrófa. Egyelőre nincs információ ar­ról, hogy volt-e magyar állam­polgár a délelőtt Franciaország­ban lezuhant Germanwings-já- rat fedélzetén - közölte tegnap délután a Külgazdasági és Kül­ügyminisztérium. HIRDETÉS Eredeti ár: 8490 Ftj Eredeti ár: 2990 Ft| előfizetőinknek Nosztalgia popcorn készítő Teljesítmény 1200 W 100 gr/1,5 perc. A klasszikus mozis - cirkuszi design kivitel, vagy party hangulat. Adagolótányérral. Egyszerű kezelhetőség. Eredeti ár: .11 u*»_ re#-'*.-«fr i oiaj nélküli pattogás9 Bomba ár: f7990,RtV Speciális ár előfizetőinknek: 5990 Ft + ajándék 1 hónapos előfizetés a napilap vasárnapi számaira! Mindennap kedvezmenyes árú termékek olvasóinknak! rQAkr Q M A PIP I Olvasóinknak az alább feltüntetett kedvezményes árakat 48 óráig biztosítjuk! UoMrx C. IMHrlu! Rendeljen telefonon vagy a mindenaneten.hu oldalon! Sindo Jplus autós gyermekülés ár: ,11 990 Fti Eredeti Bomba ar: 6990 Ft* Akkumulátoros permetezői 20 Literes] * + postaköltség Vezeték nélküli seprű Bomba ár: 4990 Ft* Magic Cardio ä, [Fitt sportgép <£3P> [Eredeti ár: 29 800 Ft Bomba ár: 12 990 Ft* Eredeti ar: 39 800 Ft Multi-tabs Immuno L tabletta] 30 db ingyenes '“^szállítással 113 FT/tabletta jrfGffk f§E Eredeti ár: 4880 Ft Öntöttvas pad íves Eredeti ár:/18 900 F[t$ 33 [Kerti grill Tgömb Eredeti ar: 9860 Ft 7 részes] üdítős szett Rendeljen most! gg ?g g?§ *%* www.mindenaneten.hu 06 20 289 0839 Az akció 2015. 03. 25. és 03. 26. között a készlet erejéig érvényes. Áraink forint­ban értendők, az áfát tartalmazzák. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A feltüntetett telefonszámok alapdíjasok. Két ingyenes budapesti átvételi pont! www.mindenaneten.hu

Next

/
Thumbnails
Contents