Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-03-22 / 12. szám
14 UTAZÁS 2015. MÁRCIUS 22., VASÁRNAP Világhíres és szép magyar gyógyfürdők műremekek Szemet gyönyörködtető környezetben töltődhetnek fel a frissülni, gyógyulni vágyó vendégek Ma van a víz világnapja, s hazánk igazi víznagyhatalom. Ismerjen meg három budapesti fürdőt, amelyeket nemcsak a wellness és a gyógyvizek, de az építészet szerelmeseinek is érdemes felkeresni! Mediaworks-összeállítás MÁR A RÓMAIAK 1$ HASZNÁLTÁK A Szt. Gellért Gyógyfürdő- és Uszoda területén feltörő forrást már a rómaiak is használták, az első írásos emlékek II. András korából valók. Elődjét még Sáros fürdőnek hívták - valószínűleg a medence alján lerakódó iszaprétegről kaphatta a nevét. A jelenlegi gyógyfürdő megépítésének ötlete az 1900-as évek elején született meg. A Sáros fürdőt megvásárolta az állam, és megterveztették a hatalmas, a maga idejében korszerű épületkomplexumot. A szecessziós stílusban megálmodott gyógyfürdő és szálló végül 1918-ban nyitotta meg kapuit. Akkoriban egyedülálló módon komoly reumatológiai részleggel szerelték fel, itt helyezték üzembe Magyarország első röntgenkészülékét, és ide kerültek az első kovácsoltvas szerkezetű rehabilitációs gépek is, amelyeket mai szóhaszérdekesség, hogy itt zajlott az első fedett helyen játszott vízilabdameccs. FRESKÓK, SZOBROK, PORCELÁN... A budaival ellentétben a pes-, ti oldalon hosszú ideig nem voltak természetes termálforrások. Európa talán leghíresebb bányamérnöke, Zsigmondy Vilmos azonban kidolgozott egy olyan új technológiát, amivel egészen mélyre lehetett fúrni. A pesti munkálatok 1868-ban kezdődtek, és végül 9 év után, 960 méter mélyen rátaláltak a termálvízre a Városliget területén. A kutat a Hősök terén található Hősök emlékköve mögötti fémlap rejti. Erre a vízkészletre alapozva épült meg a Városligeti tóban annak idején elterülő Nádor-szigeten az Artézi fürdő, amely 1880-ban nyitotta meg kapuit, és rövid idő alatt népszerű lett a pestiek körében. Emiatt aztán az 1800-as évek végén felmerült a bővítésének a gondolata. Az 1913-ban átadott Széchenyi fürdő a nyitásakor a világ legnagyobb, legszebb és legkorszerűbb gyógyfürdőjének számított. A reneszánsz stílusú fürdőkomplexumot dekoratív freskók, szobrok, Zsolnay-por- celánból készült burkolatok ékesítik. Területén ma 21 medence található, összesen 2700 négyzetméternyi vízfelülettel. A szecessziós stílusú Gellért fürdő a megnyitásakor is Európa legkorszerűbb gyógyintézményei közé tartozott nálattal fitneszgépeknek neveznénk. Az épületben ekkor még csak gyógymedencék voltak, a mai fedett medence helyét akkoriban minigolfpálya és télikert foglalta el. 1927-ben készült el a Hullám strandfürdő, melynek különlegessége, hogy az eredeti hullámkeltő gép még napjainkban is működik. A TÖRŐK IS CSODÁJÁRA JÁRT A rómaiak két nagy vízlelőhelyet különböztettek meg az egykori Buda területén, a Fel- és az Alhévizet. Ez utóbbihoz tartozik többek között a mai Rudas fürdő is, amely az 15ó0-as években, a török uralom idején, Musztafa pasának köszönhetően nyerte el jelenlegi formáját. Központi tere, amely a nyolcszögletű (oktogon) medence és a kupola alatti medencetér oszlopos kialakítása miatt igazi ritkaságnak számít, még ma is úgy néz ki, ahogy 500 évvel ezelőtt. Törökországban nem maradt fent egyetlen ilyen fürdő sem, így onnan is a csodájára járnak. Az uszodarész csak később, 189ó-ban épült, külön Remekművek szerte az országban NEMCSAK BUDAPEST, de az ország számos városa büszkélkedhet olyan fürdőkkel, melyek valóságos építészeti remekművek. A makói Hagymatikum Fürdő épületének 2012-ben átadott része a világhírű építész, a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre munkáját dicséri. A látványos hagymakupolák gyógyvizes és élménymedencéket, szaunaparkot takarnak, ahol minden korosztály jól érezheti magát. A SZÉKESFEHÉRVÁRI Árpád fürdő szecessziós stílusú, kagylódíszítésű, kupolás műemlék épülete 1905-ben épült. A fürdőt 2010-ben újították fel, ekkor állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és a rendkívül látványos törökfürdőt. az EGRI Török Fürdő épületét 1610 és 1617 között építették a várost megszálló törökök. A rekonstrukció során megőrizték a kor építészeti hagyományait, így a látogatók egy igazi török hamamban érezhetik magukat. A gyógyvízben oldott radon gyulladáscsökkentő, és fokozza a szervezet endorfln- termelését HIRDETÉS Építkezel, felújítasz? De nincs semmire időd? Viszont szeretnél mindent beszerezni házhoz szállítva a legjobb árakon? Akkor keress minket, mert mi tudunk segíteni! Höszigetelnél belül? szlaetelöanvauok Hüszigetelnél kívül? hdsilgelclä rendsierek Gipszkartonéinál? gipszkarton rendszerek Nyílászárót cserélnél? aítók-ablakok Festenél kivül-beliil? lestékek-gleiiek Vakolnál kívül-belül? díszuakolatok üveggyapot kőzetgyapot ásványgyapot lépésálló grafitos járható gramus» jarnaio jmm # padlás «HMk lap t r' -: Mimim ♦»PAROC ROCKWOOL poliszáról «4 grafttos légáteresztő lábazati rendszerek *<» j§ 1 'n (ß SOtt W gipszkartonok % robtok hézagokét csavarok párazáró fóliák K WKM beltéri ajtók bejárati ajtók 6-7 kamrás ablakok fa ablakok párkányok MM I Ä I Ä I H | || :: i ii im kültéri -beltéri festékek glettek tömítók szerszámok 4u»M(tW M s' disadéeek Ü homlokzati lábazati igj silicon vakolatok miw országos házhoz szállítás RM behordás ^06-1-296-08-58 MIM bepakolás SZiGA.TECH@ mjntabolt-BUDAPEST 11.82 Péterhalmi út 8. mi Látogass el weboldalunkra ás rendeli tőlünk házhoz szállítva a legjobb árakon! WWW.Sli93t6Cll.il 11 4 i t