Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-14 / 62. szám

2015. MÁRCIUS 14., SZOMBAT 5 Közmeghallgatás: a korábbinál jóval több résztvevő volt KÖRKÉP Mindent elmondanak képei kovács Tibor Tovább folytatja a kísérletezést és az útkeresést Kovács Tibor festőművész, tanár a bonyhádi kiállításának megnyitóján. Aki egyszer látta, sohasem felejti el egyedi, lenyűgöző képeit bátaszék Dr. Bozsolik Róbert polgármester érdeklődésünk­re elmondta, hogy mintegy há­romtucatnyi érdeklődő vett részt a csütörtök esti közmeg­hallgatáson, jóval több a koráb­ban megszokottnál. Meghall­gatták a TETT elnökének, Bá- taapáti polgármesterének, Da­rabos Józsefnének és Bertalan Csaba, az NRHT fióktelep-ve­zetőjének a tájékoztatóját a ra­dioaktív hulladék tárolóról. Ez­zel kapcsolatban felvetődött, hogy a Bátaapáti irányából Bá­taszék felé folyó csapadékvizet ellenőrzik, vizsgálják-e. Meg­nyugtató válasz született, a tá­roló működése óta a normális­tól eltérő értékeket nem tapasz­taltak. A polgármester rövid tájé­koztatót adott az önkormány­zat 2014. évi működéséről, és ■ Az önkormányzat létre­hozna egy szociális szö­vetkezetét, a folyamatot még áprilisban elindítják ismertette a 2015. évi terveket, elképzeléseket. Részletesen el­hangzottak az idei költségve­tés számai, illetve az, hogy mi­lyen elképzeléseket kívánnak megvalósítani a közigazga­tás, közművelődés, az oktatás, egészségügy területén. Szó volt a civil szervezetek támogatásá­ról, a városi rendezvényekről. Mindezeknek megvan a pénz­ügyi fedezete is, mondta a pol­gármester. Ugyancsak megtud­hatták a jelenlévők, hogy az önkormányzat létre kíván hoz­ni egy szociális szövetkezetét, a folyamatot még áprilisban el­indítják, hogy időben élni tud­janak a pályázati lehetőségek­kel. Azt szeretnék, hogy az év második felében már megkez­dődhetne a tényleges munka is. Megbízást adtak a települési stratégiai terv elkészítésére, ez fontos ahhoz, hogy a pályázato­kon eséllyel tudjanak indulni. Szóba került a művelődési ház megújításának szándéka is. A közmeghallgatásra telefo­nos kérdések is érkeztek, ezek egyike az ebtartással volt kap­csolatos. Bátaszéken ugyan nincsenek kóbor kutyák, de van, hogy több kutya napokig kint kóborol, esetleg falkába verődnek, és sok kényelmet­lenséget okoznak. ■ Gy. M. Aki egyszer már látta, leg­közelebb tévedhetetlenül felismeri. Kovács Tibor festő­művész, tanár művei egyedi látásmóddal és technikával készülnek, s mindkét érte­lemben lenyűgöző alkotások. Venter Marianna SZEKSZárd - Mindig szeret­tem rajzolni, általános iskolás koromban a Babits művelődési házba járta rajzszakkörbe, azt nagyon szerettem, és tudtam, hogy mindig is rajzolni fogok - eleveníti fel a kezdeteket Ko­vács Tibor. - Aztán a szekszár­di főiskolán Farkas Pál szob­rászművész keze alá kerültem, kovács Tibor festőművész, ta­nár 1959-ben Budapesten szüle­tett. Alap- és középfokú tanulmá­nyait Szekszárdon végezte, 1983- ban rajz szakkollégiumi okleve­let szerzett, 1987-ben pedig rajz­tanári diplomát a Pécsi Tanár­képző Főiskolán. Azóta tanítás fest. Az első időkben munkái zö­mét portrék és tájképek tették ki, az alkotások hagyományos tech­nikával készültek. Sajátos, egye­di technikáját az 1990-es évek­akitől sokat tanultam. Később a pécsi tanárképzőn Keserű Ilona volt a tanárom, aki feltár­ta előttem a festészet világát. Eleinte azt festettem, amit ta­nultam: tájképeket, portrékat. Közben folyamatosan kísérle­teztem új módszerekkel, tech­nikákkal. ■Ennek a kísérletezésnek lett az eredménye a mára védje­gyévé vált folt-technika. Az el­ső néhány ilyen módon készült kép - amelyeket máig őriz rá­döbbentette, hogy milyen sajá­tos képi világot és hangulatot képes teremteni. Először tájké­peket készített ezzel a végle­tekig leegyszerűsített, ugyan­akkor koncentrált, sajátos él­ményt adó formákat és varázs­ben dolgozta ki. A nagyméretű képek farostlemez hátsó - durva textúrájú - oldalára készülnek, jellegzetes, egyedi folt-techniká­val. Mind témája, mind képei­nek világa különlegesen egyedi. Ahogy fogalmaz: alkotásaimban minden alak él a színekben és a mozdulatokban. Minden gesztus egy emberi érzelem projekciója, a minket körülvevő világ elvont megjelenítése. Színek és gesztu­sok, pillanatnyi állapotok. latos színvilágot felvonultató technikával. Később tovább fej­lesztette, mind mondja, tánco­sok ihlették arra, hogy embe­reket, történéseket is ábrázol­jon. Mindez új ábrázolási mó­dot is igényelt, leegyszerűsített formájú, arcvonások nélküli fi­guráinak gesztusaikkal, moz­dulataikkal kell közvetíteniük az alkotó gondolatait, monda­nivalóját. Ahogy fogalmaz, a festészet a második munkája a tanítás mellett, amelyre nem kevés időt, energiát - és nem utolsó sorban anyagiakat - áldoz. Ma­napság sajnos nem lehet meg­élni a művészetből, az utóbbi években eltűnt azt a középré­teg, amelynek igénye volt mű­egyéni- És csoportos kiállításai­nak listája is hosszú. Az első be­mutatkozása a szekszárdi ZUG-ban volt 1997-ben. Már eb­ben az esztendőben, majd a rákö­vetkező években is sok önálló tár­lata volt. A megyében például Szekszárdon, Dombóváron, Őcsényben, Decsen, Tamásiban, Bonyhádon, Simontornyán. Az országos kiállítások legfontosabb helyszínei a teljesség igénye nél­kül: Baja, Siófok, Szentedre, Győr, vészeti alkotásokra, akart és tu­dott is vásárolni. Ez visszahat a kiállításokra is, hiszen a nagy­méretű képek szállítása nem kevés pénzbe kerül. Kovács Ti­bor ugyanakkor nem hajlandó lemondani a kiállítások lehető­ségéről, amíg teheti, szívesen mutatja be alkotásait a közön­ségnek.- Mindent a színek és a foltok mondanak el. Ez az én utam, az én kifejezési módom, techni­kám. Tovább folytatom a tökéle­tesítését, ugyanakkor a tovább­fejlesztését is. Jelenleg új té­mákat próbálok ki, lassan ösz- szegyűlik egy kiállításra va­ló anyag, kíváncsi vagyok, ho­gyan fogadja majd a közönség - zárja a beszélgetést az alkotó. Budapest, Tokaj, Székesfehérvár, Balatonalmádi, Fonyód, Siófok, Nagykanizsa, Mohács. Rendsze­resen kiállít Torontóban a kana­dai Magyar Kulturális Központ­ban. Jelenleg Bonyhádon láthat­ják a műveit az érdeklődők. Idén emellett a Balatonnál és Szolno­kon lesz tárlata. Képei magán- gyűjteményekben és közintézmé­nyekben egyaránt megtalálhatók, utóbbiak közül Szekszárdon, Si­montornyán, Siófokon és Tatán. Gyerekkorától elkíséri a rajz és festészet szeretete Itthon és külföldön is kedvelt és népszerű kiállító Uvegházakat építhetnek a városszéli kiskertek helyén bonyhád - Az utóbbi évek leg­nagyobb mezőgazdasági be­ruházását szeretné megvaló­sítani a város, amihez szüksé­ge van a Bezerédj utca mögöt­ti, a tulajdonát képező nyolc hektáros területre. Kizárólag erre, valamint a település jö­vőjére és a lehetséges új mun­kahelyek létrejöttére való te­kintettel kezdeményezte az önkormányzat a haszonbér­leti szerződések azonnali ha­tállyal történő felmondását - tette világossá Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármeste­re a projekt részletezése előtt hangsúlyozta: tisztában van vele, hogy többen már tavaly ősszel megművelték a parcel­lájukat, vagyis időt, energiát, pénzt áldoztak a kiskertjük­re, de a beruházás előkészíté­■ Az üvegházas agrár beru­házás szorosan kapcsoló­dik a geotermikus ener­gia hasznosításához se akkor még nem tartott ab­ban a szakaszában, hogy érte­sítsék erről a lakosságot. Vi­szont most - hogy zöld utat kapott az üvegházas fejlesz­tés - azon voltak, hogy mie­lőbb tájékoztassák az érintet­teket még a tavaszi vetéseket megelőzően.- Felelősen gondolkodó ön- kormányzatként természetes számunkra, hogy akit igazol­tan anyagi kár ért a döntés­ből kifolyólag, nekik megtérít­jük azt - szögezte le a polgár- mester. Egyúttal reményét fe­jezte ki, hogy a város lakos­sága egy emberként áll majd a beruházás mellé, hiszen a projekt valamennyiük javát ' szolgálja, és a település jövője szempontjából is kiemelkedő­en fontos.- Annál is inkább - foly­tatta Filóné Ferencz Ibolya -, mert az üvegházas beruházás szorosan kapcsolódik a geo­termikus energia hasznosítá­sára irányuló városfejlesztési stratégiához. A polgármester arra is kitért összefoglalójá­ban, hogy a projekttel kapcso­latos párbeszédet szem előtt tartva minden érintett számá­ra levelet küldtek, amelyben tájékoztatják őket a beruhá­zásról, annak jelentőségéről. ■ Vízin B. Kigyulladt egy családi ház. A szekszárdi Remete utcába hívták a tűz­oltókat csütörtökön este. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájé­koztatása szerint a ház egyik szobájában a tulajdonos be akart gyújtani, és közben a kályha körül lévő éghető anyagok is lángra kaptak. A ház la­kója kismértékű égési sérüléseket és enyhe füstmérgezést szenvedett. A lángokat a szekszárdi hivatásos tűzoltók fékezték meg. (vm) Látássérültek segítenek a látóknak megismerés Dombóvárra érkezett a Kézzelfogható Alapítvány speciális tárlata dombóvár A Helytörténeti Gyűj­teménybe érkezett a Kézzelfog­ható Alapítvány „Tapintható Mű­vészet Mindenkinek” című ván­dorkiállítása. A speciális tárlat szervezőinek célja, hogy a látás­sérült és a vak emberek interak­tív módon együtt váljanak a ki­állítás közönségévé a látókkal. A tapintható kiállításon kortárs képzőművészek, iparművészek alkotásai, látás-, hallássérült al­kotók műveit mutatják be. A dombóvári megnyitó részt­vevői hat látássérült tárlatveze­tő segítségével ismerkedhettek meg a tárlat anyagával. A látók bekötött szemmel haladtak, ta­pintással ismerték meg a kiál­lított tárgyakat, míg látássérült társaik az alkotásokról és a mű­vészekről meséltek nekik. A megnyitó vendégeit Mül­ler Ádám gyűjteményvezető kö­szöntötte, majd átadta a szót Sol­tész Miklósnak, az Emberi Erő­források Minisztérium államtit­kárának, a kiállítás fővédnöké­nek, aki beszédében arra buzdí­totta a családokat, pedagóguso­kat, hogy hozzák el a gyerekeket a kiállításra, hiszen ez hozzájá­rulhat a felnövekvő generáció szociális érzékenységének ki­alakulásához. Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jövőben is szívesen fogadnak hasonló prog­ramokat a gyűjteményben. Zá­rásként Mógáné Sebők Erzsébet, Kortárs alkotásokat „láthatnak” a Kézzelfogható Alapítvány elnö­ke beszélt a szervezetről. Mint mondta, céljuk a látássérültek társadalmi rehabilitációja a mű­vészetek segítségével. Az ünnepségen Horváth Pé­ter, a Reménység Napközi Ott­hon fiatalja szavalt, Till Nikolett, a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola lá­tássérült tanulója pedig széki la­kodalmas dalcsokrot adott elő. A kiállítás március 26-ig láto­gatható. A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők a tervezett látogatás előtt három nappal je­lezzék látogatási szándékukat a 70/383-7766 vagy a 20/284- 0822 telefonszámok valamelyi­kén. ■ H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents