Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-12 / 60. szám
2015. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK Dirk Gerkens (fotónk) helyére az RTL Magyarország ideiglenes vezérigazgatójává nevezték ki Andreas Rudast - közölte az RTL Klub. Gerkens 2001 óta vezette sikeresen az RTL Magyarországot, neki vezető beosztást ajánlottak az RTL Csoporton belül. A Luxemburgban tárgyaló Gerkens azonban azt mondta. ő nem is mondott le. 2017-ig szól a szerződése, a cég új ajánlatát pedig visszautasította. Vasárnap mégsem szállít házhoz a Tesco a tesco arról tájékoztatót, hogy rendelni ugyan lehet az online áruházban vasárnap, de nem lesz kiszállítás, a webáruházra is vonatkozik a vasárnapi zárva tartás. A Spar- nak pedig meg fogják tiltani, hogy az OMV-kutakon újabban megnyitott üzletei nyitva tartsanak vasárnap is. ■ MW Megy az amerikai fegyverzet Kijevnek NEM FELFEGYVERZETT kis méretű drónok is lesznek majd az Ukrajnának küldött amerikai támogatásban - közölte telefonon Petro Porosenko ukrán elnökkel Joe Biden alelnök. 30 nehéz páncélzatű és 200 szabványos Humveet, aknavető' elleni radarokat is küldenek, 75 millió dollár értékben. Washington szerdán újabb szankciókat léptetett életbe nyolc ukrajnai szakadár vezető, és egy orosz bank ellen. ■ MTI Victor Pontát is beidézte a bíróság TANÚKÉNT HALLGATTA KI a román legfelsőbb bíróság Victor Ponta kormányfőt a 2012-es - Traian Basescu akkori államfő leváltásáról kiírt - népszavazásról. A korrupcióellenes ügyészség választási csalás és befolyással való üzérkedés vádjával állította bíróság elé Liviu Drag- neát, a kormányzó szociáldemokrata párt ügyvezetőjét, aki a gyanú szerint csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérésért. ■ MTI Ponta: Csak törvényesen Hárman már előzetesben brókerbotrány Buda-Cash, Quaestor: csalás miatt nyomoznak Három új víztározó épülhet a Tisza mentén 2020-ig Nyomozás indult a bedőlt Quaestor ügyében, a Buda-Cash botrány kapcsán pedig már hárman vannak előzetesben. Utóbbi cégnél állítólag fiktív személynél helyeztek el 62 milliárd forint értékű értékpapírt. Éber Sándor Különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte a rendőrség a Quaestor cégcsoport fővárosi székházában zajló házkutatással összefüggésben. A Budai Központi Kerületi Bíróság tegnap nem jogerősen 30 napra elrendelte V. Péter, Gy. János és T. Péter Árpád gyanúsított előzetes letartóztatását a Bu- da-Cash-ügyben. A felfüggesztett Buda-Cash Brókerház (BC) vezérigazgatójának, résztulajdonosának, Tölgyesi Péter ügyvédje, Bánáti Péter korábban közölte: védence és társai elleni gyanú 60 milliárdos csalás, továbbá számviteli fegyelem megsértése, valótlan adatközlés, a sértett pedig négy bank. Személyesen a BC vezérigazgató-helyettese, V. Péter vásárolt négy nap alatt több mint 62 milliárd forintért értékpapírt Karácsony Miklósnak - aki egy fiktív személy - a brókerház négy regionális bankjának a pénzéből idén január 30. és február 32. között - értesült a Népszabadság. A rendőrségi eljárás jelen állása szerint a BC-ügyben 95 milliárd forintnak veszett nyoma. A BC-nek már 1997-ben kétmilliárdos hiánya volt (ázsiai részvénypiacon bukták el), ami 2004-ben már 20 milliárdra nőtt. „A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vizsgálati rendszerének eredményeként derült fény a BC hiányosságaira - közölte tegnap a jegybank felügyeleti szóvivője a közrádióban. Binder István elmondta: a módszer Felelősség: Egymásra mutogatnak a pártok az ellenzék és a kormányoldal egymásra hárítja a felelősséget a brókerbotrány kapcsán. A PM, azMLP, az Együtt, a DK fideszes bankbotrányt emleget, többen felvetették, hogy a Quaestor elnök-vezérigazgatója, Tarsoly Csaba jó fideszes kapcsolatokkal rendelkezett, kiemelve Szijjártó Péter külügyminiszter nevét. (Megemlítik, a cégcsoport kommunikációs vezetője 2002- ben a Fidesz elnöki tanácsadója volt.) A Külügyi cáfolta, hogy zsíros ügyleteket kötöttek volna Tarsollyal. Az LMP és az MSZP a jegybank és az egykori PSZÁF felelősségét feszegette. A FIDESZ SZERINT a baloldal a csaló brókercégek érdekeit képviseli, kormányzásuk alatt semmit nem tettek az évtizedes pénzügyi korrupció ellen, törvényeikkel, a brókerek kormányzati kinevezésével segítették azt. A Jobbik nagykoalíciós brókerbotrányt kommunikál, mivel az érintett üzletemberek az MSZP-vel és Fidesszel is jó viszonyt ápoltak. Az előzetesbe került egyik gyanúsított a Fővárosi Törvényszéken lényege, hogy nem a szolgálta- ják az adatokat, amelyet a BC tott információkat használják, és a Quaestor sem tudott elő- hanem a helyszínen generáltat- állítani. Mindkét esetet a jegybank tárta fel, előzetes bejelentés, meghallgatás nem történt. A BC tulajdonosi körével átfedést mutató kisebb bankoknál gyanús értékpapír-tranzakciókat látott a jegybank, így nem várta meg a törvény által előírt átfogó vizsgálati időpontot, hanem a helyszínre menve tárták fel a szabálytalanságokat. Beigazolódott a gyanú: a pénzügyi szolgáltató eltüntetett a kisbankok működésének fedezetéül szolgáló mintegy 60-65 milliárd forint értékű értékpapírt. Korábban a BC azt közölte, maguk tárták fel a problémákat. A Quaestorról Binder István azt mondta: a cég dominó hatásra hivatkozik, vagyis a BC miatti bizalmatlanság okozta a bedőlést. Valójában azonban az MNB vizsgálódásai nyomán kénytelenek voltak csődöt jelenteni. Állítólag mintegy 150 milliárd értékben nem volt fedezet a kibocsátott papírok mögött. CONCORDE ÉRTÉKELÉS „Nincs szó brókercsődről, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődje vállalati csődesemény, amelynek oka, hogy kibocsátottak egy olyan kötvényt, amely mögött álló fedezet, pénztermelő képesség nem bizonyult sikeresnek” - hangoztatta tegnap a Concorde Alapkezelő Zrt. vezér- igazgatója. Bilibók Botond szerint a botrány miatt várhatóan nem lesz normális vállalati kötvénypiac Magyarországon egy olyan időszakban, amikor a kamatkörnyezet lehetővé tenné, hogy a vállalatok kötvényekkel finanszírozzák magukat. Talán nyárra megváltozik a helyzet. A brókercégek által kezelt idegen tulajdonú értékpapírok állománya (befektetési szolgáltatóknál, árfolyamértéken, milliárd forint) VG-GRAFIKA FORRÁS: MNB vásárhelyi-terv A program továbbfejlesztése keretében a 2014-20 közötti uniós költség- vetési időszakban mintegy 150 milliárd forintot fordítanak árvízvédelmi fejlesztésekre - közölte tegnap az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a beregi árapasztó tározó építésével kapcsolatos, Kisarban tartott konferencián. 2020-ig három árvízszint-csökkentő tározó épül meg a Tiszán, a Vásárhelyi-terv keretében folytatódnak az ár- vízvédelmi töltések fejlesztései és a nagyvízi mederkezelési beruházások is. A tisza-szamosközi tározó építésére 20 milliárd, a másik kettőre 40 milliárdot fordítanak. Ezen kívül 17 milliárdot költenek a hullámtér-rendezésre, további 50 milliárdból az ár- vízvédelmi védvonalak fejlesztését végzik el. ■ MTI Plusz 15 milliárd forint a szociális szférának bérpótlék Júliustól igyekeznek 15 milliárd forinttal megnövelni a szociális szférában dolgozók bérére fordítható összeget - közölte tegnap az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a közrádióban. Czibere Károly elmondta: a 2014 januárjában folyósított 12 milliárdos bérpótlékot az idén is biztosítják. Ezenfelül felül lenne a 15 milliárdos pluszjuttatás. A szociális életpályamodellt 2016 januárjától szeretnék bevezetni. Czibere az egyik legfontosabb iránynak nevezte a differenciált finanszírozást. Jelenleg ugyanis több szolgáltatásnál - házi gondozás, a napközi, vagy az idősek bentlakásos intézményei - ugyanakkora finanszírozás jár a központi költségvetésből minden igénybe vevőnek, holott az állapotuk, a gondozási rászorultságuk egészen különböző. ■ MTI Kínozták a gyanúsítottat? nyemcov-gyiLKOSSÁG Kilövési lista ellenzéki politikusokra Kinek kell kérni az elszámolást? devizahitel Automatikusan küldik ki az értesítőket Zaúr Dadajevet megkínozták, így akarták vallomásra bírni - állítja Andrej Babuskin orosz emberjogi aktivista, aki tegnap egy moszkvai börtönben beszélhetett a Nyemcov-gyilkosság gyanúsítottjával. Babuskin szerint az Ingusfóldön elfogott férfi testét több seb borítja, lábain kötélnyomok látszanak. Dadajev a csecsen belügyi alakulatok egyik zászlóalj parancsnokaként szerelt le évekkel ezelőtt. Elfogása után állítólag elismerte, hogy köze van az ellenzéki politikus megöléséhez, de ezt azért tette, mert megkínozták. A gyilkossággal közvetlenül gyanúsított másik csecsen Sa- gid Gubasev (Dadajev rokona) tegnap is azt állította, hogy alibije van, az akció ideje alatt a munkahelyén volt. Őt akkor tartóztatták le, amikor Dadajev elfogásának hírére Ingusfóldre utazott. Mások három férfit is előzetes letartóztatásba helyezett egy moszkvai bíróság még vasárnap, mert segíthettek az előkészületekben. A Novaja Gazeta orosz ellenzéki újság tegnap azt állította, hogy létezik „kilövési lista” ellenzéki politikusokra, de Dadajevnek semmi köze Borisz Nyemcov ielövéséhez. Az újság szerint Vlagyimir Putyin államfőnek az ügyészek megmondták, hogy kik hajtották végre a Nyemcov elleni akciót, és azt is, hogy ki áll a háttérben. ■ MW Dadajevet kihallgatásra viszik A többi fogyasztóval ellentétben maguknak kell kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktől azoknak, akiknek korábbi hitel- vagy lízingszerződése rögzített árfolyamon történt kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg - közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az egyéb módon lezárt kölcsönszerződések esetében az elszámolási értesítőket automatikusan küldik a bankok, azt nem kell külön kezdeményezni. Azok a fogyasztók, akiknek deviza, illetve devizaalapú jel- záloghitel-, vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing- szerződése rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, a banki honlapokon, az ügyfélszolgálatokon, illetve az MNB weblapján elérhető forma- nyomtatványon március 31-éig, tízezer forintos díj ellenében igé■ Akinek kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg a hitele, azoknak kell kérniük az elszámolást nyelhetik bankjuknál az elszámolást. Ez esetben az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk. A hitelintézeti törvény módosításával végtörlesztéssel csaknem 170 ezer szerződés esetében éltek a hiteladósok. A kedvezményes végtörlesztés, az áthidaló kölcsön, egyéb piaci kedvezmény esetében a pénzügyi intézmény jogszabály alapján jogosult levonni az elszámolás összegéből azokat a tételeket, amelyeket korábban kedvezményként adott. A rögzített végtörlesztési árfolyam által nyújtott kedvezmény az érintettek többségénél várhatóan meghaladja a tisztességtelenül elvont költség és árfolyamrés mértékét, így az elszámolásnál esetükben nem lesz kifizethető összeg. Ugyanakkor, ha a fogyasztónak a kedvezmények levonása után mégis visszajár további összeg, akkor nemcsak azt, de az általa befizetett tízezer forintos díjat is visszatéríti a pénzügyi intézmény. ■ MTI