Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-10 / 58. szám

2015. MÁRCIUS 10., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Pénzbüntetésre ítélték közúti veszélyeztetésért ALSÓNYÉK-SZEKSZÁRD Nyolc járműkategóriára érvényes jo­gosítvánnyal rendelkezik a 27 éves vádlott, aki 2013. szep­temberében Alsónyéken a Fő utca irányából vezette autó­ját a Besenyő utca felé. Egy- szercsak megpillantotta a ve­le szemben kerékpározó hara­gosát. A vádlott hirtelen moz­dulattal elrántotta a kormányt, áttért az ellenkező forgalmi sávba, ahol az autó lökhárító­jával a kerékpárosnak ütkö­zött. A biciklis a füves útpá­lyára esett, a kerékpáros mel­lett gyalogló férfinak félre kel­lett ugrani, nehogy a vádlott elüsse. A kerékpár első kere­ke megrongálódott. Ezt követő­en a vádlott agresszivitása mi­att csaknem tettlegességig fa­juló vita alakult ki a sértettek és a vádlott között. Az eset kö­vetkeztében személyi sérülés ■ Magatartásával közvet­len veszélynek tette ki a két férfi életét és testi épségét ugyan nem történt, de maga­tartásával a vádlott közvetlen veszélynek tette ki a két férfi életét és testi épségét. A vádlottat a Szekszárdi Já­rásbíróság bűnösnek mondta ki közúti veszélyeztetés bűn­tettében, és ezért 50 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénz- büntetés napi tételét a bíró­ság 2000 forintban állapítot­ta meg. Ha a férfi nem, vagy csak részben fizetné meg a ki­szabott 100 ezer forint bünte­tést, úgy azt, vagy annak hát­ralévő részét napi tételenként egy nap fogházra kell átvál­toztatni. Ezen felül a bíróság négy hónapra eltiltotta férfit a B kategóriába tartozó gépjár­művek vezetésétől. Az ítélet nem jogerős, mert bár az ítéle­tet a vádlott tudomásul vette, de az ügyész súlyosításért fel­lebbezett. ■ 1.1. Felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélet a Szekszárdi Járásbíróság két férfit, akik nem tartották be a fegyver- tartás szabályait. ihárosi Ibolya SZEKSZÁRD Az I. rendű vád­lottnak, aki egy Szekszárd környéki kistelepülésen mű­ködő halászati szövetkezet ha­lőre volt, többféle puskára volt engedélye. 2013. májusában a 11. rendű vádlott a testvérével és egy barátjával este hat óra körül kereste fel a halőrt, aki­nek korábban többször is se­gített a tó körüli munkákban. Ezért az őr megengedte neki, hogy a tavon horgásszon. A vádbéli napon abban állapod­tak meg, hogy a halőr átad­ja az engedéllyel tartott és a halászati szövetkezet tulajdo­nában lévő szolgálati fegyve­rét, egy sörétes vadászpuskát a másik férfinak, és ad hozzá lőszereket abból a célból, hogy az madarakat riasszon el. Az I. rendű vádlott nem győző­dött meg arról, hogy a II. ren­dű vádlott egyáltalán rendel- kezik-e a fegyvertartási enge­déllyel. Utóbbi később össze­sen négy lövést adott le a ha­lastó vízfelszínére, illetve a nádasban. A vadászterüle­ten ugyanakkor két férfi vadászott, akik ezt a szabá­lyoknak megfe­lelően rögzítették is a napló­ban, s látták, hogy azon az es­tén jogszerűen senki más nem vadászhat a területen. Miu­tán a tóhoz mentek, meglát­ták az II. rendű vádlott autó­ját, majd értesítették a rend­őröket. Közben megérkezett a halőr is, akinek a kocsijá­ban olyan töltényt is találtak a kiérkező rendőrök, amely­nek a tartására nem volt en­gedélye. A férfi az intézkedés során megpróbált megszaba­dulni a lőszerektől, de azokat egy kivétellel mégtalálták a fűben. A rendőrök a lövés irá­nyába tartva összetalálkoz­tak a II. rendű vádlottal, aki a puskát és a maradék lőszer eldugta egy bokorban, de azo­kat a rendőrök ku­tya segítéségével megtalálták. A jogszabály részletesen leír­ja, hogy miként lehet fegyvert és lőszert más­nak átadni. E szabályok közé tartozik például, hogy ennek a tényét legkésőbb az átadást megelőző napon írásban kell rögzíteni. Ebben szerepelnie kell az átadás várható időtar­tamának, és arra is figyelem­mel kell lenni, hogy ezen idő alatt érvényes legyen annak az engedélye, akinek a fegy­vert átadják. Az ítélet szerint a II. rendű vádlott és közvetve az I. rendű is veszélyeztette a két vadász, illetve esetlegesen mások biztonságát is. A Szekszárdi Járásbíróság bűnösnek mondta ki az I. ren­dű vádlottat engedély nélkü­li tartással elkövetett lőszer­rel visszaélés bűntettében. Ugyancsak bűntett az is, hogy az engedéllyel tartott fegyvert olyannak adta át, akinek nem volt fegyvertartási engedélye. Ezért a bíróság a férfit 1 év 10 havi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 év 8 hónapra felfüggesztette. A másik férfi a jogtalan meg­szerzéssel követett el bűntet­tet, és ezért a bíróság 1 év bör­tönre ítélte, végrehajtásában 2 évre felfüggesztve. Az ítélet jogerős, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszár­di Járásbíróság sajtószóvivője. ■ Veszélyeztették két vadász és esetlegesen má­sok biztonságát Próbahordás nélkül soha! interjú Molnár Dóra hallásspecialistával Hallókészülék vásárlás előtt érdemes előzetesen tájékozód­nunk, ám érdemi döntést csak a teljes körű hallásvizsgálat után lehet meghozni. „Próbahordás nélkül soha ne vásároljunk halló- készüléket!” - javasolja Molnár Dóra hallásspecialista, a szek­szárdi Amplifon Hallásközpont vezetője. Mennyire tájékozottak mindazok, akik hallásvizsgálatra érkeznek? Sokan, akik hallásvizsgálat­ra jönnek hozzám, már előzete­sen tájékozódnak. Sajnos gyak­ran előfordul, hogy az emberek­nek téves elképzeléseik alakul­nak ki, a mi feladatunk, hogy ezeket eloszlassuk. Például töb­ben tartanak attól, hogy a halló- készülék sípol, felerősíti a zajokat és kényelmetlen a viselése. Ilyen esetben mindig elmondom, hogy az elmúlt évek technológiai újítá­sainak köszönhetően a fent emlí­tett állítások ma már egyáltalán nem állják meg a helyüket. Hogyan győzi meg a szkeptikusokat? Nincs nehéz dolgom, hiszen a hallásvizsgálat után mindenki­nek lehetősége van akár otthoni környezetben is ingyenesen ki­„Próbahordás nélkül soha ne vásá­roljunk hallókészüléket!” próbálni a készülékeket. A sze­mélyes tapasztalás a legfonto­sabb meggyőző érv. A próbahor­dás alatt mindenki el tudja dön­teni, hogy javítja-e az életminősé­gét a hallókészülék. Mit kell tenniük azoknak, akik részt szeretnének venni egy hallásvizs­gálaton, vagy ha ki akarják próbál­ni a hallókészülékeket? Az érdeklődőknek nincs más dolguk, mint felhívni a 06- 74/509-301-es telefonszámot, és egyeztetni egy időpontot munka­társunkkal. Várunk mindenkit szeretettel a Szekszárd, Széche­nyi utca 48-52. szám alatt találha­tó Amplifon Hallásközpontban. HIRDETÉS Amplifon Hallásközpont Szekszárd, Széchenyi utca 48-52. amplifon.hu amplifon A hallásspecialista Ingyenes hallásszűrést szervezünk és hallókészülék kipróbálási lehetőséget biztosítunk Tolna megyei lakosok számára 2015. március 9-től 27-ig a szekszárdi Amplifon Hallásközpontban. Bejelentkezéshez hívja a 06-74 509-301-es telefonszámot. A HALLÁS NEM JÁTÉK Színjátéknak tartja a nemzetiségi vezető választást budapest-szekszárd Dr. Ha­rangozó Tamás MSZP-s ország- gyűlési képviselő a szekszár­di közvéleményt érintő kérdés­ben szólalt fel tegnap a Parla­mentben, és fordult Lázár János miniszterhez. Az ellenzéki kép­viselő elmondta, Sárközi János Józsefet, a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat el­nökét januárban jogerősen 1 év 8 hónap felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítélték, ehhez ké­pest a Fideszhez közelálló poli­tikust március 5-én egy színjá­ték keretében újra megválasz­tották a roma nemzetiségi ön- kormányzat vezetőjévé. Hozzá­tette, arról nem hallani, hogy a törvényesség betartásáért fe­lelős kormányhivatal bármit is lépett volna. Lázár János, mint a kormányhivatalok munkáját irányító miniszter válaszában kijelentette: amint megkapják a márciusi nemzetiségi önkor­mányzati ülés jegyzőkönyvét - melyet a kormányhivatal már bekért - továbbá a bírósági íté­letet, azonnal intézkednek Sár­közi János József képviselői és elnöki mandátumának meg­szűntetéséről. ■ B. K. A rendőrök meg is találták a fűrészgépet kajdacs Motoros fűkaszát és fűrészgépet loptak el szombaton este egy mellék- épületből. A nyomozók a be­szerzett adatok alapján ház­kutatást tartottak a helybé­li férfinél, ahol meg is talál­ták a lopott fűrészgépet. A 26 éves fiatalembert előállí­tották, aki vallomásában a lopást beismerte. A bűncse­lekmény elkövetését jelen­tősen megkönnyítette, hogy a melléképület ajtaja nem volt bezárva. ■ 1.1. Élelmiszert és pénzt gyűjt a Karitász szekszárd Az Országos Katolikus Karitász nagy­böjti élelmiszergyűjtést hir­detett március 8. és 15. kö­zött a rászorulók megsegí­tésére. Szekszárdon, a Béla Király téri római katolikus templomban az Irgalmas Jé­zus oltárnál és a Szent An­tal szobornál helyezhetik el a tartós élelmiszert a hívek a rászorulók számára. Aki pedig pénzadományt sze­retne adni, az a Szent An­tal perselybe teheti az erre szánt összeget. ■ M. 1. Köszöntötték a hölgyeket a nyugdíjasok nagyszokoly Nőnapra vár­ták szombaton a hölgyeket a Nagyszokolyi Nyugdíjas Egyesület férfi tagjai. Nagy Károlyné elnöktől megtud­tuk, Horváth Gyula élelmi­szerekből készített virág­csokorral kedveskedett a hölgyeknek, akik a finom uzsonna mellé el is fogyasz­tották a bokrétát. Ötvös Jó- zsefné ünnepi dekorációt készített, Kincses Imre pe­dig színvonalas műsorral és vidám vetélkedővel örven­deztette meg a hölgyeket, akik hálásan fogadták a jó hangulatú rendezvényt. ■ V. M. Sikeresen szerepeltek a hatodikosok SZEDRES-BONYHÁD-SZEK- szárd Kiváló eredmények­kel büszkélkedhetnek a szedresi Bezerédj István Ál­talános Iskola hatodikos ta­nulói. A Curie Környezetvé­delmi Emlékverseny terüle­ti fordulóján, Bonyhádon el­ső helyezést ért el csapat­ban Andi Norbert, Hajdú Bálint és Pálfi Ákos. A „Ma­tematika 2015” Szekszárd városi matematika verse­nyen Hajdú Bálint 1., An­di Norbert pedig 3. lett. Fel­készítő nevelőik: Fehérné Lemler Éva és Mester Lajos. ■ B. K. Mester Lajos két sikeres diákkal f

Next

/
Thumbnails
Contents