Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-09 / 57. szám
9 2015, MÁRCIUS 9,, HÉTFŐ MOZAIK Születésnapos. Az egykori gyerekszínész a hétvégén töltötte be a negyvenet, és több területen elért teljesítményével is elégedett lehet. Szerepelt filmekben, és egy ország megismerte a Szomszédok Julcsijaként, később színpadon és tévés műsorvezetőként is bizonyított. Régóta a Heti Hetes oszlopos tagja, magánéletében pedig büszke lehet hatéves kislányára. Új hullámok a mozizásban közönség Jóval aktívabb részvétel is elképzelhető a nézőktől A vetítőterem ma is egyedülálló élményt nyújt, csak néha már önállóan szerveződő csapat tölti meg Egy vagyont fizethet majd gyorshajtása miatt a finn üzletember Mintegy 17 millió forintnak megfelelő csekket kapott a rendőröktől egy autós Finnországban gyorshajtás miatt - írja a BBC. A megbírságolt Reima Kuisla elismerte, hogy vétkes volt, hiszen 103 km/órával ment ott, ahol csak 80-nal hajthatott volna. A bírságot azonban az ország (egyébként az adózásra is vonatkozó) szabályai szerint a jövedelméhez igazították. Mivel Kuisla keresete 2013-ban 6,5 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) volt, a kihágásért is vastagabban kell fizetnie. Az ilyen szigor nem szokatlan az északi országban, korábban például egy nagyvállalat vezetőjére 116 ezer eurós (mintegy 35 millió forint) bírságot szabtak ki, amit a 14 millió eurós jövedelméhez igazítottak. Kuisla nem hagyta szó nélkül a „sarcot”, és a Facebook-oldalán kifakadt az eljárás miatt. Azt írta, megfontolja, hogy elköltözzön Finnországból, ahol „egyre nehezebb megélniük azoknak, akiknek magas a jövedelmük". Ezzel azonban igazi ellenszenvet váltott ki, üzenetek tucatjaiban hordták le arroganciája miatt. ■ A mozi nem tűnik el a süllyesztőben, miközben a közönsége egyre inkább átváltozik csöndben ülő tömegből lelkes közösséggé. Nógrádi László Hazánkban is tapasztalható már a mozi új korszaka, amelyet a gazdasági kényszer és a technikai fejlődés együtt hozott el. Miközben az otthoni lejátszás az egyre jobb minőségű lemezek és az egyre elérhetőbb internetes letöltés miatt tömegeket hódított el a hagyományos filmszínházba járók soraiból, a technika új lehetőségeket is teremtett. A nagy vászon és a valósághoz mind közelebbi élményt nyújtó, térhatású képek egy házimozin aligha adhatók vissza, így még mindig egyedi élmény nagy teremben nézni egy-egy filmalkotást. Ezért nyertek meg új és új közönséget a nagy költségvetésű látványmozik, de kisebb közönségeket is elérnek a rétegalkotások. Ennek elősegítője, hogy a filmeket ma már többnyire nem valódi kópiákról vetítik, hanem digitális berendezésekre hálózaton érkező adatként jön- nek-mennek. így a forgalmazás jóval rugalmasabb lehet, egy kellően ügyes mozi akár egyik napról a másikra műsorára vehet egy újdonságot, vagy visz- szahozhat egy már lefutott, de keresett alkotást. Arra is mód nyílik, hogy akár klubok vagy baráti társaságok egyedi vetítéseket rendeljenek: ha hoznak elég nézőt, saját bemutatóra biztos találnak termet. Hasonló divatot hozott a klasz- szikus filmsikereket felélesztő forgalmazás is. Hazánkban a közelmúltban tért vissza például az Alien-széria első két alkotása, amit többségükben olyanok néztek „újra”, akik fiatalabbak annál, hogy a húsz-harminc évvel ezelőtti bemutatókon ott lehettek volna. Ugyanez a közönség eléggé aktívnak bizonyult a folytatáshoz is, így a hírek szerint hamarosan a 2001 - Űro- düsszeia is visszatér - több mint negyven év után - a mozikba, de a Die Hard-filmek és a Visz- sza a jövőbe-trilógia felélesztése is várható a magyar mozikban. Ez az új trend egyébként a nézői aktivitásra is épít: a filmek reklámjának nagy részét maguk a rajongók végzik el, ismerőseik figyelmét felhívva a különleges élményekre. POÉNPEKCEK Egy fiatalember átadja a villamoson a helyét egy idős hölgynek. A néni csodálkozva megkérdezi:- Fiatalember, maga nem idevalósi, ugye?- Tényleg nem, de honnan tudja?- Csak azért, mert egyből átadta a helyét!- Néni, kérem, és maga idevalósi, ugye?- Igen, de honnan tudja?- Abból, hogy nem köszönte meg! ■ Óriási buli van a cégnél. A főnök meglepetten kérdezi:- Maguk meg mit ünnepelnek? Mire az egyik dolgozó rávágja:- Hibázott a bérszámfejtés. A fizetés helyett a levonást utalták el mindenkinek! ■ Egy apa és a kisfia álldogálnak az állatkertben az üres majomketrec előtt. Arra'jön a gondozó, az apa megkérdezi tőle:- Mondja, hol vannak a páviánok?- Párzási időszak van. Bent vannak a házban.- És ha bedobnánk nekik egy kis mogyorót, előjönnének?- Maga talán előjönne? A szomszédot választották a legélhetőbb városnak Budapest nyugati szomszédját, Bécset ítélte a világ legélhetőbb nagyvárosának egy tanácsadó cég - írja az MTI. A magyar fővárost - Ljubljanával holtversenyben - a 75. helyre sorolták. A Mercer idei felmérésében a világ 230 nagyvárosát értékelték 39 kritérium alapján. Vizsgálták többek között a város közlekedését, oktatási, kulturális és egészségügyi szolgáltatásait, közbiztonságát és környezetvédelmi helyzetét. Alapvetően a városokban dolgozó külföldiek szempontjait igyekeztek figyelembe venni: az eredmények a kutatók szándékai szerint a multinacionális cégeket segíthetik abban, hogy méltányosan kompenzálják kiküldetésben dolgozó alkalmazottaikat. Az első öt helyezés nem változott tavaly óta, ezeket idén is Bécs, Zürich, az új-zélandi Auckland, München és a kanadai Vancouver érdemelték ki. A lista élbolyát a nyugat-európai városok uralják, kiegészítve ausztráliai és új-zélandi jelöltekkel. A top 30-ba 7 német város is bejutott, ezen belül a legjobb 10-ben három - München (4.), Düsseldorf (ó.) és Frankfurt (7.) - is szerepel. A bécsi városházán is nagy örömmel fogadták az újabb elsőséget, Michael Häupl főpolgármester és Renate Brauner alpolgármester közleményben üdvözölte az osztrák főváros sikerét. Az Egyesült Királyságban London (40.) vezet, a listán Közép-Európa legjobbjai közt Prága szerepel (68.), a hátrébb soroltak közé tartozik Kijev (176.). Az Egyesült Államok legélhetőbb nagyvárosainak San Franciscót (27.), Bostont (34.) és Honolulut (36.) találták. ■ Turisták Schönbrunnban: Bécs nem véletlenül lett ismét listavezető HIRDETÉS Most Önnek világújdonságot ajánlunk! °f índepen< »EVEZETŐ AlVON’ Egyedülálló 1 dolláros.-------------------------' Az USA által kibocsátott 1 dolláron az ország egyik legismertebb szimbóluma a New York-i Szabadságszobor jelenik meg! Az amerikai pénzen festett motívumon láthatóak a magyar szabadságharc legjelentősebb alakjai, köztük Petőfi és Kossuth! 1 dollár, 0 26,49 mm, 8,1 g, Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! réz-nikkei, usa, 2007-2014 Ft helyett 990,-R 2000,- Ft kedvezmény! A nagy keresletre való tekintettel javasoljuk, hogy megrendelését még ma küldje el. Az érmék szállítása a megrendelések beérkezésének sorrendjében történik. ELŐJEGYZÉSI LAP 15130ML0309 Előjegyzem az 1848-as szabadságharcnak emléket állító érmét kedvezményes áron, 990,- forintért. Előre nem kell fizetnem. Egyúttal jogosultságot szerzek a Szabadság érméi érmesorozat további darabjaira. Háztartásonként egy érme rendelhető! A postaköltség 630,- forint. Név: ________________________________________________ Ci m:I I l I I_____________________________________ Telefon:_____________________________________ Email:______________________________________ Magyar É rmeforgalmazó Kft., 1191 Budapest, Török utca 7., Adószám: 14127809-2-43, Cégjegyzéksz.: 01-09-890168. Nyilv tart sz.: PR7123, Adatk. sz.: NAIH-53549/2012 Adatait az 1995. évi 119. törvény előírásainak megfelelően kezeljük. Kérjük, a kitöltött szelvényt küldje vissza az alábbi Magyar Érmeforgalmazó Kft. www.mef.hu 1675 Budapest, Pf.: 55 vevoszolgalat@mef.hu 15 éve Magyarországon! • A Magyar Érmeforgalmazó Kft. immár 15 éves szakmai tapasztalattal várja régi és új ügyfeleit! • Kollégáink az ügyfélszolgálaton közvetlenül fogadják az Ön hívását! • Pénzvisszafizetési garanciát vállalunk, Ön 14 napon belül visszaküldhetí az érmét! Debrecenbe várják a futás szerelmeseit Idén is megrendezi a nemzetközi hírű Futófesztiválját a Rotary Magyarország - adták hírül a szervezők. Március 29-én Debrecenbe várják a futás szerelmeseit, akik többféle távon hódolhatnak egészséges szenvedélyüknek. A barátságra alapozott önzetlen szolgálatot magas színvonalon megvalósító, a társadalmi szolidaritást elősegítő és a közösségeket támogató szellemiséget képviselő Rotary Magyarország a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionba várja a sport szerelme* seit. Az eseményre nemcsak hazánkból, hanem többek közt Ausztriából, Hollandiából, Franciaországból, Lengyel- országból, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából is szép számmal érkeznek futók. A versenyzők négy kategóriában választhatnak a saját teljesítőképességüknek megfelelő távok közül, legyen az negyed-, fél- vagy teljes maratoni táv, utóbbit pedig akár ötfős váltóban is lehet teljesíteni. A kerekes székes és handbike-os résztvevőknek kétféle távot, valamint ingyenes nevezést biztosítanak. Az 1993 méteres távot felölelő Rotary Jótékony- sági futás pedig a névadó és szintén főszervező Rotary Club Debrecen 1993. évi újraalapításának állít emléket. A rendezvény sikerét jól jelzi, hogy évről évre 15-20%-kal növekszik a résztvevők száma. Egy évvel ezelőtt már majdnem 6000-en álltak rajthoz a versenyen. ■ * 1 t ♦ < f