Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-06 / 31. szám

2015. FEBRUAR 6., PENTEK KORKÉP 5 Lyon után ismét Szekszárd mesterszakács A világverseny tapasztalatait itthon hasznosítja Makk Norbertét régóta érdekli, miként tágítható a magyarok gasztrokultúrája naszra, a téli időszaktól eltekint­ve jó, ha hétvégére asztalt fog­lal, aki hozzánk igyekszik, mert többnyire teltházasak vagyunk. Ugyancsak nagy az igény a ren­dezvényteremre is, hiszen az idei évre már majdnem minden hétvégére foglalt. Visszatérve a lyoni világver­senyre, Makk Norberttól meg­tudjuk, hogy ott volt egy három fős csapat, Molnár Gábor vezeté­sével, egy magyar és egy külföldi segítővel. - Mi, úgy féltucatnyi- an az ő munkájukat figyeltük, segítettük. Volt aki a médiával, más az árubeszerzéssel, szerve­zéssel foglalkozott. Amikor azt kérdezzük, mi volt a szekszárdi konyhafőnök feladata, azt mond­ja, szakmai tanácsadás. Egyszer­re huszonnégy csapat verseny­zett, huszonnégy berendezett konyhában, a szurkolótáborok bíztatása közepette. Számukra azzal kezdődött a dolog, hogy el­romlott a sütő, amit fél óra alatt javítottak meg, holott minden másodpercet stopperral mértek. Molnár Gábor fél éve gyakorolt egy bizonyos étellel, amihez len­cse is szükséges. Nos, a számuk­ra kijelölt „piacon”, ahol vásárol­hattak, nem volt lencse. Borult a forgatókönyv. Ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek, a Molnár Gábor által elkészített citromhéjkrém egy tégelyben volt, amit meg akart szagolni az egyik zsűritag. Leejtette, oda­lett az egész, pedig nagyon kel­let volna a halételhez. így kezdő­dött a verseny... Annak, hogy a középmezőnyben végeztek, nem tudtak felhőtlenül örülni. Most a magyarok másodszor voltak kint az olimpiának megfelelő vi­lágversenyen, Makk Norbert ar­ra számít, néhány éven belül ott lesznek az 5-8. hely valamelyi­kén. A skandináv országok évek óta a topon vannak, most az ame­rikaiak lettek a másodikak. Visszaevezve a hazai vizekre, megtudjuk, vidéken nagyon ne­héz dolga van annak, aki igazán jó minőséggel akar előrukkolni, többek között már csak azért is, mert az alapanyagok, amelye­ken rengeteg minden múlik, ál­talában Budapestről kerülnek hozzájuk. Ez nem rendkívüli, hi­szen a bretagne-i kagyló is meg­járja Párizst, mielőtt a franciák asztalára kerül.- Szekszárdon a borturiz­mus jelentős, a mi vendégeink­nek is csak néhány százaléka szekszárdi illetve környékbeli, a többi borturista - mondja Makk Norbert. - Ezt a nyolc-tíz százalé­kot kell följebb nyomnunk, bebi­zonyítanunk, hogy érdemes oda menni, ahol megkapja az ember a gasztroélményt, azon túl, hogy közben jól is lakik. Mi itt Szek­szárd környékén nagyon jó hely­zetben vagyunk, hiszen laknak itt székelyek, svábok, felvidéki­ek, hozták a maguk ízeit, recept­jeit, fűszereit. A régi magyar ven­déglátásból, receptúrából sok minden maradt, amit nem kel­lene elfelejteni, legfeljebb meg­reformálni, finomítani, könnyí­teni. Nekünk, szakácsoknak ez nagyon fontos küldetésünk. Külföldről jött haza a mesterszakács A franciáknál más a miliő és a lehetőség is JETA-forrásból újítják fel a zeneiskola tetőzetét Tolnán tolna Tízmillió forint támo­gatást nyert el a tolnai önkor­mányzat a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól (JETA) a Gesztenyéskert óvoda és a zeneiskola épületének tető- felújítására. A város által erede­tileg igényelt támogatás 12 mil­lió forint volt, az alapítvány ku­ratóriuma a keretet többszörö­sen meghaladó támogatási igé­nyek miatt ítélt meg kisebb ösz- szeget. így a tervezetthez ké­pest emelkedik a szükséges sa­ját erő összege. A tető felújítá­sára az önkormányzati tulajdo-- nú Thelena Kft.-vel köt szerző­dést a város. A munka költség- vetése bruttó 15 millió forint. Mint arról írtunk, a helyi vé­dettség alatt álló patinás épü­let felújításának korábbi ütemé­ben a homlokzati nyílászárókat cserélték ki, illetve a fűtéskor­szerűsítés is megtörtént. A tető- felújítás újabb nagy lépés lesz az értékes ingatlan állagának megőrzése érdekében. ■ S. K. Fejlődnek az udvari programok udvari A disznók mellett úgy 200-250 baromfit is tartana az udvari önkormányzat a köz­munka programban. Peszt At­tila polgármester elmondta, ha meg tudnak felelni a hatósági előírásoknak, ősztől egy tész­taüzemet is beindítanak. Ha ez nem jön össze, a tojásokat elad­ják. A helyi foglalkoztatás a me­zőgazdasági programra épül. Udvarinak van feldolgozó üze­me, amelyet folyamatosan bő­vít, illetve tavaly óta egy bemu­tató terme, amelyben az ideláto­gatók megtekinthetik, mit ter­melnek, mit állítanak elő. Peszt Attila azt is elmondta, a „Segí­tünk, ha akarod” elnevezésű kí­sérleti jellegű kezdeményezés­ben is előre lépnének. A telepü­lés keltetőgépre pályázik, és a programban naposcsirkéket he­lyeznének ki a résztvevő csalá­dokhoz. A „Segítünk, ha aka- rod”Tényege, hogy a kiválasz­tott rászoruló családok kertjét az önkormányzat megműveli, és biztosítja a szükséges vető­magot, palántát. ■ B. K. Nincs könnyű dolguk a ma­gyar séfeknek - tudtuk meg Makk Norbert mestersza­kácstól. Gyuricza Mihály Egy Michelin-csillagos étter­mekben dolgozó mesterszaká­csot mi inspirál arra, hogy bár nagyon szép és exkluzív, de még­is csak vidéki, szekszárdi étte­rembe jöjjön haza - kérdeztük Makk Norbertét, aki éppen csak kipihente a lyoni Bocuse d’Or vi­lágversennyel járó fáradalma­kat. Féltucatnyi társával a Mol­nár Gábor mesterszakács vezet­te magyar csapat munkáját se­gítette. A kérdésre válaszolva el­mondta, évek óta foglalkoztat­ja a kérdés, hogyan lehetne tágí­tani, emelni a magyar emberek gasztrokultúráját, túllépni a ci­gánypecsenyén és a rántott hú­son. Azt már tudja, hogy ezeket nem lehet csak úgy egyszerre le­venni az étlapról, mert sokan ezt igénylik. Azt mondja, ez eleinte szélmalomharcnak tűnt, de az utóbbi időben már látszik vala­mi más is, mintha nőne az érdek­lődés az új iránt. Szerinte amíg Magyarországon azért járnak az emberek étterembe, hogy jóllak­janak, és nem az élményért, ad­dig nagyon nehéz dolguk van a szakácsoknak, vendéglátóknak. Ő, úgymond most ezt a harcot vívja, és biztos, hogy előbb-utóbb lesz eredménye. A Bodri-birto­kon lévő Optimusban olyany- nyira szabad kezet kapott, hogy részt vett a konyha megtervezé­sében, a beszállítók, üzletkötők, a munkatársai kiválasztásában. Visszatérve a rántott húshoz, az is ott van az étlapon, de azt is le­het a szokványostól eltérően ké­szíteni.- Ide nem úgy jön a vendég, mint egy belvárosi étterembe, séta közben, hanem céltudato­san - mondja. - Nincs okunk pa­makk Norbert mesterszakács. Bátaszéki, Szekszárdon a ven­déglátóipariban tanult, Kovács János mesterszakács volt a men­tora, 2004-ben mestervizsgázott. Felkerült Budapestre, több budai étteremben dolgozott konyhafő­nökként, utána ment ki külföld­re. Olaszországban két Miche­lin-csillagos étteremben, az oszt­rákoknál egy öt csillagos szállo­dában volt séf helyettes. Három éve megszületett a kisfiúk, s ha­zajöttek, azóta a Szekszárd mel­letti Bodri birtokon az Optimus étterem konyhafőnöke.- csütörtökön Lyon belvárosá­ban beültünk egy nagyon pati­nás, híres kétcsillagos étterem­be. Tele volt - ezt azt jelenti, hogy 30 főről beszélünk, mert ekkorák ezek az éttermek. Hu­szonnégy tagú a személyzet. Mi hatan voltunk a kollégákkal, s minden fogásnál fényképeztük az ételeket. Körbenézve láttam, hogy másnak ez nem rendkívü­li, a franciák, lehet hogy egy hé­ten háromszor ilyen étteremben esznek, nekik ez a miliő, minő­ségmegszokott, csak nekünk nem - meséli a mesterszakács. Dúzsi és Takler bort is kóstolnak a Magyar Borok Bálján Budapesten Budapest Február 21-én tize­dik alkalommal rendezik meg a Magyar Borok Bálját. Az ese­ményt 2006-ban egyszeri ren­dezvényként szorgalmazták, azóta mégis minden évben megtartják. Idén a hatfogásos menühöz olyan borokat kínál­nak, amelyek meghatározónak számítanak a hazai borkínálat­ban. A rendezvény egyik „fő­szereplője” a szekszárdi Dúzsi Tamás lesz, aki tavaly decem­berben elnyerte az Év borter­melője díjat. A szervezők a bor­sort úgy állították össze, hogy az felvonultassa a minőségi magyar borkínálatot. Szerepel benne tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, bordeaux-i típusú vörös házasítás, tokaji desszert­bor és egy vendégbor is. Utóbbi egy jellegzetes hazai vörös faj­ta, a kadarka lesz, amelyet Dú­zsi Tamás készített. Az ételek mellé kínálják még többek kö­zött a 2011-es évjáratú Dúzsi kadarkát és a szintén szekszár­di Takler Pince 2012-es Kék­frankos reserve-jét is. Hagyo­mányosan a Magyar Borok Bál­ján adják át a 2006-ban alapí­tott Gál Tibor Emlékdíjat, mely­nek jelöltjeire február 16-ig bárki szavazhat. ■ M. I. Alkotópályázat nyolc-tizennyolc éves diákoknak paks Figyeld és ismerd meg, tervezd újra a környezeted! - erre szólít fel a Paksi Képtár legújabb alkotópályázata, ame­lyet 8-18 éves diákok számá­ra hirdetett meg az intézmény. A kiírás arra ösztönzi a fiata­lokat, hogy felfedezzék a vá­ros tereit, építményeit, ezt kö­vetően pedig újragondolják, hogy miként lehetne jobb vagy szebb a környezetük. A fortu- naradio.hu azt írja, az egyéni vagy csoportos alkotások sza­badon választott méretben és technikával készíthetőek, le­gyen az installáció, makett, fo­tó, festmény vagy akár rajz. A pályamunkák április 30-ig ad­hatók le a képtárban. A legjobb alkotásokat értékes díjakkal jutalmazzák. ■ V. T. Ellenőrzik, hol engedik a csapadékot a szennyvízcsatornába tájékoztató kampányt indítanak Pakson sok bosszúságot és többletköltséget okoznak időnként az illegális bekötések paks Sok bosszúságot, de kárt és többletköltséget is okoz a szennyvízcsatornába vezetett esővíz. A város csatornahálóza­ta nagyobb záporok esetén túl- terheltté válik, a vezetékek túl­nyomás alá kerülnek, és az ala­csonyabban fekvő házak pin­céiben elöntések, beázások ke­letkeznek. Az év nagy részé­ben szinte semmi gond nincs a szennyvízelvezető rendszerrel. Egy kiadós esőnél, zápornál vi­szont se a szivattyúk, se a cső­vezetékek, se a szennyvíztelep nem tud megbirkózni a csapa­dékvízzel. Ez a szennyvízelve­zető mű biztonságos és gazdasá­gos üzemeltetését is akadályoz­za. A szennyvíztisztító-telepek a beérkező szennyvizet elsősor­ban élő mikroorganizmusok se­gítségével tisztítják, melyeket a csapadékvíz kimoshat, jelentő­sen rontva ezzel a hatékonysá­got. Ennek elkerülése érdeké­ben a Mezőföldvíz Kft. lakossági tájékoztató kampányt indít. Hír­levélben hívják fel a fogyasztók figyelmét arra, hogy a szenny­vízelvezetés és -tisztítás elvá­lasztott rendszerű szennyvízel­vezető művel valósul meg, mely kapacitásából és technológiájá­ból adódóan kizárólag háztartá­si és előtisztított ipari szennyvíz elvezetésére és megtisztítására alkalmas. Ez azt jelenti, hogy az esővizet nem a csatornahálózat­ba, hanem a szennyvíztől elkü­A szennyvíztisztító telep működését is befolyásolhatja a rossz gyakorlat lönítve, közvetlenül a befogadó vízfolyásba, csapadékvíz elve­zető árokba vezetik el. Nem sza­bad például a csatornába enged­ni zsírt, olajat, festéket, benzint, mérgező vagy maró anyagokat, műanyag- és üvegpalackokat, építési törmeléket, állati teteme­ket, eldobható pelenkákat, ruha­neműt, mert ezek is zavarják a rendszer működését. A Mezőföldvíz Kft. a hálóza­ton rendszeresen végez ellen­őrzéseket, ami az illegális csa­padékvíz-bebocsátások felderí­tésére is kiterjed. - Amennyi­ben a csapadékvizet közcsator­nába juttató felhasználónk ezt a gyakorlatot felszólításunk el­lenére tovább folytatja, a vízi­közmű-szolgáItató üzletszabály­zatában foglaltaknak megfele­lően a jogellenes állapotot a fel­használó költségére megszünte­ti - közölte a szolgáltató, amely a bevezetett csapadékvíz meny- nyisége után jelentős mértékű pótdíjat is kiró. Tájékoztatásuk szerint a házi szennyvízháló­zat rendeltetésszerű használa­ta a fogyasztó felelőssége, ezért annak rendszeres ellenőrzése és karbantartása, javítása is őt ter­heli. Ha valaki nem biztos az in­gatlana csapadékvíz-elvezetésé­nek szabályos kialakításában, akkor azt házilag vagy szakem­ber bevonásával ellenőrizheti, hiba esetén időben gondoskod­hat a javításáról. ■ Vida T.

Next

/
Thumbnails
Contents