Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-24 / 46. szám

2 2015. FEBRUÁR 24., KEDD KÖRKÉP Hormonok tavasszal ha este be sem kapcsolom a tévét, ha képes vagyok félbe hagyni a keresztrejtvényt, vagy a könyv legjobb részé­nél abbahagyom az olva­sást, és lekapcsolom a vil­lanyt, biztos lehetek benne, hogy elért a tavaszi fáradt­ság. Gyermekként afféle fel- nőttes túlzásnak tartottam, hasonlónak, mint az „ezer éve nem láttalak", vagy a „már százszor szóltam” ki­fejezéseket, úgy gondoltam, a „tavaszi” olyasféle foko­zást jelent, mint az említett mondásokban a túlzó szá­mok használata. aztán - ha jól emlékszem, úgy tizennégy éves korom táján - rá kellett jönnöm, hogy a jelenség tényleg léte­zik. Merthogy este nyolckor elmentem aludni, pedig egy holland sorozat futott a té­vében, kardozós, meg izgal­mas, és én pont ezeket sze­rettem a legjobban. szóval igenis van tavaszi fáradtság, már a tudomá­nyos magyarázat is megvan rá, sőt, jótanácsokat is kap­hatunk, hogy mit együnk és mit tegyünk, hogy mi­nél hamarabb megszaba­duljunk tőle. Drága em­lékű nagyszüleim jutnak eszembe ilyenkor. Bizonyá­ra az ő szervezetük tartalé­kai is kimerültek a tél végé­re, de nekik minden segít­ség nélkül kellett túltenni­ük magukat rajta. Nem vol­tak vitaminkapszulák, nem volt friss gyümölcs-zöld­ség. Volt viszont tenni való bőven. „Nyitni” és metsze­ni a szőlőben, dolgozni jár­ni, baromfit etetni, a kút­ról vizet hordani, piacozni a tojással, főzni hat ember­re, hogy csak a legfontosab­bakat említsem. Mondjuk a fentiek tükrében az tagad­hatatlan, hogy a tavaszi fá­radtság ellen tanácsolt moz­gásprogramban nem volt hi­ány. S mint tudjuk, a rend­szeres testmozgás endorfint szabadít fel, és ez a hormon éppen arról nevezetes, hogy jó közérzetet okoz. Váltsunk tavaszi üzemmódra fáradtság Mozgással, vitaminokkal lehet enyhíteni a tüneteket A tavaszi kimerültségért a hormonszintek változása mellett a vitaminhiányos táplálkozás is felel (illusztráció) Február vége felé sokan pana­szolják, hogy fáradékonyak, álmosak, ingerlékenyek. A háziorvos szerint ezek a tava­szi fáradtság jelei, ha beteg­ség nem áll fenn. A tavaszi fáradtság a szervezet normá­lis reakciója, amikor a téli üzemmódról tavaszira vált. Mauthner Ilona A tavasz közeledtével éreznünk kellene, amint az ébredő termé­szet feltölt energiával bennün­ket. A közeledő kikelet ellenére azonban nyoma sincs bennünk a megújuló vállalkozó kedvnek, a végtagok ólomsúlyúak, a fej mintha vattával lenne kitömve, erőt vesz rajtunk a tavaszi fá­radtság. Az új üzemmódra való átállás tovább emészti a tél so­rán egyébként is megcsappant energiatartalékainkat.- Másfél hónapja, hogy ledön­tött a lábamról egy vírus, kö­högtem hetekig, minden bajom volt. Ebből nagy nehezen kigyó­gyultam, most meg úgy érzem, alig állok a lábamon, szédelgek, nincs energiám, állandóan csak aludnék - sorolta a gondjait a 36 éves Erzsébet. Orvoshoz is for­dult, mert azt hitte, valami sú­lyos baja van, ám kiderült, csak a tavaszi fáradtsággal küszködik.- A fáradtságérzet kialaku­lását elsősorban a hormonház­tartásunkban lezajló folyama­tok okozzák, mégpedig az „al­vási hormon”, a melatonin és a „boldogsághormon” a szerotonin szintjének szezonális ingadozá­sa - mondta dr. Balogh Adrienn, szekszárdi háziorvos. Télen, ami­kor a nappalok rövidebbek, és ke­vesebb napfényhez jut a szerve­zet, fokozódik a melatonin-kép- ződés, és ezzel együtt megnő az alvásigény. A tavasz közeledtével a napok hosszabbodásával több fény éri szervezetünket, csök­ken a melatonin, és ez átmene­ti zavart okoz az alvás-ébrenlét bioritmusában. A tavaszi kime­rültségért azonban nem csupán a hormonszintek változása a fele­lős, hanem a télen megszokott ét­rend is. Ilyenkor zsírban gazdag és kalóriadús ételeket, a nyárhoz viszonyítva kevesebb friss gyü­mölcsöt és zöldségfélét fogyasz­tunk, és így előbb utóbb ásványi só- és vitaminhiány alakul ki. Mit lehet tenni ellene? sétáljunk, kocogjunk, kerék­pározzunk, ki-ki kedve, kora és vérmérséklete szerint. A rendsze­res testmozgás nem csupán ke­ringésünket, izmainkat, csontja­inkat, immunrendszerünket erő­síti, hanem a stresszt is csökken­ti. A testedzés során endorfm is felszabadul, mely jó közérzetet biztosít. Fogyasszunk minél több gyümölcsöt, zöldségfélét, tejet és tejterméket. A bennük lévő vita­minok, ásványi sók, nyomele­mek pótolják mindazt, ami télen elveszett. Különösen javasolta joghurt és a kefir, amik könnyen emészthetők. Igyunk sokat, mert a téli hónapokban jelentős meny- nyiségű hulladékanyag halmozó­dik fel a szervezetben, és ennek eltávolításához sok folyadékra van szükség. Védenek a fertőzéstől az a-vitamin szükségletnek csak egyharmadát vesszük fel kész vitaminként - májból, to­jásból, vajból - a többi elővita- min, elsősorban béta-karotin formájában jut a szervezetünk­be. Az A-vitamin hámvédő és szemünk éleslátásáért is felel. A fertőzések fokozzák az A vita­min felhasználását. A C-vitamin hatása pedig az egész testre ki­terjed. Erősíti a haj szálerek fa­lát, a kollagén képződőséhez szükséges, egészségesen tartja az izmokat és az ínszalagokat valamint az ínyt. Vízben oldódó antioxidáns, amely a szabad gyökök károsító hatása ellen véd. Átlagosan napi 100-150 mg C-vitamin ajánlott, ami már 3 deci frissen facsart narancslé­ben megtalálható. A csodás D-vitamin A d-vitamin zsírban oldódik, a szervezet előállító képessége a korral csökken, ezért idősebbek­nél fontos ennek a vitaminnak a pótlása, hiszen a csontozatuk egészségének megőrzéséhez nél­külözhetetlen. D vitaminhiányt figyeltek meg a policisztás pete­fészekszindrómában szenvedő nők döntő többségében is. A D-vitamin alapvető feladata a vér kalcium- és foszforszintjének szabályozása. Az E-vitamin a hatásait sejtszinten fejti ki, az öregedés folyamatát is késlelteti. A Bó-vitamin az egyik legszor­galmasabb vitamin, legalább száz különféle feladatot lát el, hiányában pedig fáradtság, le­vertség és ideggyengeség lép fel. Van belőle a dióban, mandulá­ban, mogyoróban is. Támogatást adnak a hosszabb idejű közmunkához Dombóváron dombóvár Elfogadták a Dom­bóvári Közös Önkormányza­ti Hivatal idei költségvetését Dombóvár, Szakcs, Várong és Lápafő önkormányzatainak együttes ülésén. A költségve­tés főösszegét 382 millió 760 ezer forintban határozták meg. Beruházásokra 9 millió 600 ezer forintot szánnak, amely többek között informatikai és kis értékű tárgyi eszközök be­szerzését, a szakcsi kirendelt­séget érintő beruházások és az ügyfélhívó rendszer költségeit foglalja magában. Felújításokra 5 millió 500 ezer forintot külö­nítettek el. Az együttes ülést követően a dombóvári önkormányzat kép­viselő-testületi ülését tartot­ták. Ezen egyebek mellett a ci­vil keret és a sporttámogatá­si keret felosztásáról döntöt­tek. A civil szervezetek közül 26 nyújtott be igényt, végül há­rommillió forint sorsáról dön­töttek a képviselők 24 egyesü­letnek kedvezve. A sportegye­■ Támogatást kap a Roma Nemzetiségi Önkormány­zat is tíz közmunkás fog­lalkoztatásához sületek között 14 millió 550 ezer forintot osztottak fel. Arról is határoztak, hogy a város intézményeinél és gaz­dasági társaságainál hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás­hoz önerőt, 8,4 millió forintot biztosít az önkormányzat. így hat helyen 22 embernek tud­nak munkát adni. Emellett az Egyesített Szociális Intézmény Dombóváron működő intéz­ményegységeinek feladatellá­táshoz hat ember hosszabb idő­tartamú közfoglalkoztatásá­val járulnak hozzá, továbbá a Kapaszkodó Szociális és Gyer­mekjóléti Alapszolgáltató Köz­pont dombóvári feladatellátás­hoz egy közmunkás foglalkoz­tatásával. Az önkormányzat a Dombóvári Város és Lakásgaz­dálkodási Nonprofit Kft.-nél önkormányzati közfeladatot el­látó 35 közmunkás foglalkozta­tásához ugyancsak támogatást nyújt, illetve arról is döntött a képviselő-testület, hogy támo­gatást adnak a Dombóvári Ro­ma Nemzetiségi Önkormány­zatnak tíz közmunkás foglal­koztatásához. ■ H. E. Határozatban kell dönteni a további működésről is kötelező Összhangba kell hozni a közkereseti és a betéti társaságok alapító okiratát a Polgári Törvénykönyvvel szekszárd Fontos határidő­re hívta fel a figyelmet a Szek­szárdi Törvényszék Cégbírósá­ga. A közkereseti és a betéti tár­saságoknak legkésőbb 2015. március 15. napját követő 30 napon belül változásbejegyzé­si kérelmet kell benyújtaniuk a cégbírósághoz az új Polgári Törvénykönyv előírásai miatt. 2014. március 15-én, a Ptk. ha­tálybalépésével hatályát veszí­tette a gazdasági társaságok­ról szóló törvény, mert a társa­ságok működésének a korábbi­tól némileg eltérő szabályozása a Polgári Törvénykönyvbe ke­rült. Érdemes felhívni a figyelmet, hogy felül kell vizsgálni a léte­sítő okiratot abból a szempont­ból, hogy az megfelel-e a Ptk. rendelkezéseinek, mert a fen­ti időpontot követően - néhány kivételtől eltekintve - a létesítő okirat rendelkezései nem lehet­nek ellentétesek a Ptk.-val. A cégnek a létesítő okirat módo­sítással egyidejűleg határoznia kell a Ptk.-val összhangban ál­ló továbbműködéséről, és a ha­tározatot, valamint a módosítás kapcsán szükséges változásbe­jegyzési kérelmet be kell nyúj­tania a cégbírósághoz. Ugyan­így kell eljárni akkor is, ha a lé­tesítő okirat módosítása egyéb okból válik szükségessé, példá­ul a társaság új telephelyet léte­sített, és ezt kell bejelentenie. A változásbejegyzési kérelem in­gyenes, ha a módosítás kizáró­lag a Ptk. rendelkezéseihez tör­ténő igazítást tartalmazza. Ha egyéb cégadatot is érint, akkor az illeték és közzétételi költség- térítés összege az általános sza­bályokhoz igazodik, vagyis 15 ezer forint az eljárási illeték és 3 ezer a közzétételi költségtérí­tés. A változásbejegyzési kérel­met elektronikus úton jogi kép­viselő közreműködése mellett kell benyújtaniuk a gazdasági társaságoknak. Abban az esetben, ha a gaz­dasági társaság a fenti bejelen­tési kötelezettségét késedelme­sen teljesíti, a céggel szemben kötelező pénzbírságot kiszab­A cégbíróság székhelye Szekszárdon ni, amely 50 ezer forinttól 900 ezer forintig terjedhet. Az ősz- szeg meghatározásában a ké­sedelem időtartamának is je­lentősége van, ezt a cégbíró­ság mérlegeli azzal, hogy indo­kolt esetben a mulasztás fenti következményét a cég eredmé­nyes igazolási kérelemmel el­háríthatja. Minden változásbe­jegyzési kérelmet benyújtó cég köteles elektronikus kézbesíté­si címét bejelenteni, ami ren­deltetését tekintve nem azonos a korábbi e-mail címmel. A tör­vény szerint ugyanis a kézbe­sítési címen a cégnek a részére elektronikus úton megküldött hivatalos iratok átvételét kell biztosítania. ■ Ihárosi I. Kivételek is vannak nem kell az alapító okiratot mó­dosítani, ha csak azért lenne rá szükség, mert az általános hivat­kozásként a Gt. rendelkezéseire utal, azaz csak a bevezető vagy záró rendelkezésekben hivatko­zik arra, hogy az okiratban nem szabályozott körben a Gt. rendel­kezései érvényesülnek. Ha konk­rétrendelkezések kapcsán törté­nik utalás a Gt.-re, akkor viszont igen. Nincs szükség a társasági szerződés módosítására akkor sem, ha ez csak ezért lenne szükséges, hogy a létesítő okirat a társaság vezető tisztségviselő­jét, nem üzletvezetőként, hanem ügyvezetőként nevesítse. 1 t é

Next

/
Thumbnails
Contents