Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-19 / 42. szám

2015. FEBRUÁR 19., CSÜTÖRTÖK SPORT - SZOLGALTATAS 11 Nehezen nyugszik bele a Nyíregyháza abba, hogy most kell futballozniuk Soproni siker a rangadón kosárlabda Hét győztes bajnoki meccs után bukott el a Dombóvár Európa-liga: forró hangulat várja az Intert a Celtic Parkban nehezen nyugszik bele a nyír­egyházi futballklub vezeté­se abba, hogy az MLSZ ille­tékes bizottsága most szom­batra írta ki a tavaly decem­ber 6-án az esőzések miatt el­halasztott paksi bajnoki ösz- szecsapás pótlását. A szabol­csiak - azok után, hogy egy­szer már kaptak egy elutasító választ a szövetségtől - tegnap újfent levelet fogalmaztak meg az MLSZ-nek, hogy valahogy mégis járuljon hozzá a két klub által közösen kért áprilisi idő­pontban való pótláshoz. Nem csoda, hogy a nyírsé­giek nem akarnak játszani, a szombati bajnokira ugyan­is alig maradt futballistájuk (a meccsen csak azok szere­pelhetnek, akik az eredeti idő­pontban is a klub NB I-es ke­retéhez tartoztak, illetve azok az ifisták húzhatnak szere­lést, akiknek már december­ben is megvolt a kettős játék- engedélyük). A télen igazolt ki­lenc játékos egyikére sem szá­míthat Mátyus János vezető­edző, aki már azt is kilátásba helyezte, hogy kapussal a me­zőnyben szerepelteti majd csa­patát a Fehérvári úton, illetve arról is beszélt, hogy ha más lehetőség nem kínálkozik szá­mukra, eggyel kevesebben, ti­zen kezdik el a 15 órakor kez­dődő bajnokit. Sok mindent megéltünk már az elmúlt években, évtizedek­ben magyar futballban, de ha így történne, az lenne csak az igazi bohózat... ■ R. G. Mindkét Tolna megyei csa­pat otthon szenvedett vere­séget a másodosztályú férfi bajnokságban. Balázs László NYUGATI-CSOPORT. DOMBÓVÁ­RI KSE-CASINO-SOPRONI TIGRI­SEK 76-82 (17-19,18-13, 20-22, 21-28). Dombóvár, 500 néző. V: Koncsek, Lakos. Dombóvár: Ta­más 13/3, SZILÁGYI 23/6, Kö­nig 1, Farkas 2, PANTA 21/6. Csere: Lovas 7, Küszter 5/3, Németh, Pölöske 2, Murvai 2. Edző: Szőke Balázs. Egy hiányzóval (Balogh Lász­ló) és két új játékossal (Mur­vai Dániel, Lovas Péter) a sora­iban várta a tavalyi pontvadá­szat alapszakaszának győztesét a Dombóvár. Megilletődötten kezdte a mérkőzést a vendéglá­tó, amely bátortalanul játszott, nem vállalták fel a betöréseket, jó dobóhelyzeteket - a soproni­ak pillanatok alatt elléptek (3. perc: 1-8). A második szakaszra Panta és Szilágyi után a többiek is beszálltak a pontgyártásba, folyamatosan növelni tudta elő­nyét a Dombóvár. Küszter trip­lája után nyolc egységgel tartott előrébb a Szőke-csapat (ló. perc: 32-24), amely ekkor akár eldönt- hette volna a mérkőzést, de hi­ányzott az a bizonyos plusz. Ehe­lyett buta hibákat vétettek Kőni- gék, felesleges szabálytalansá­gaik után büntetőzhettek a sop­roniak, akik a félidő végére fel­zárkóztak (35-32). A fordulást Vig Balázs (a labdával) és a szekszárdi együttes nem bírt a Siófokkal követően teljesen kiegyenlített játék zajlott a pályán. A lepat­tanó labdákat jól szedték Pan- táék, de minden egyes pontért meg kellett szenvedniük (30. p.: 55-54). A záró felvonásban egy­re görcsösebbé vált a hazaiak já­téka (34. p.: 60-59), a felesleges távoli dobásokat erőltették Ta­másék. Megremegtek a kezek az utolsó pillanatokban, a sop­roniak pedig gyors indításokkal büntettek. FKSE SZEKSZÁRD-SIÓFOKI KO­SÁRSULI 63-97 (13-36, 10-22, 21-18, 19-21). Szekszárd. V: Kovács, Csallóközi. Szekszárd: Sterczer 13/3, Vig 7, Sántha 2, KOROSSY 20, Katus 3/3. Csere: Tálosi 4, Szitár 4, SIMON 8, Gál 2, Tunczinger, Uzorás. Edző: Murvai Árpád. Gyengén kezdtek a hazaiak: négy perc alatt egyetlen kosár­ra futotta erejükből (2-14). Az időkérés sem segített, tovább­ra is könnyű kosarakat ért el a Siófok a védekezni szinte kép­telen terrások ellen. Szitár be­állása vitt egy kis lendületet az FKSE játékába, de rövidesen el­fogyott a szufla, és ismét elhúz­tak a látogatók. A védekezés to­vábbra is akadozott, ezt néhány szép Korossy kosár sem tudta ellensúlyozni. Az edzői dorgá­lás javított a hazaiak helyzetén, már-már úgy látszott csökkent­hető á hátrány. Pályára kerül­tek a legfiatalabbak is, akik lel­kesen küzdöttek, de pontszer­zésben nem mindegyikük jeles­kedett. A záró tíz perc csak for­malitás volt. tizenhat mérkőzéssel megkez­dődik csütörtökön a labdarúgó Európa-liga idei szezonjának egyenes kieséses szakasza, amelynek első játéknapján a nyolcaddöntő kerülés első mér­kőzéseit rendezik meg. A Glasgow-ban sorra kerü­lő Celtic-Internazionale ösz- szecsapást Vad II István vezeti majd. Az oldalvonalak mellett Albert István és Berettyán Pé­ter, az alapvonalaknál Bognár Tamás és Andó-Szabó Sándor segítik a munkáját, a negye­dik játékvezető pedig Viszokai László lesz. Érdekes összecsapásra van kilátás Rómában és London­ban, utóbbi helyszínen a Tot­tenham vendége az olasz Fio- rentina lesz. A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik. A PROGRAM (AZ UEFA.COM alapján): Young Boys-Everton 19, Torino-Athletic Bilbao 19, VfL Wolfsburg-Sporting Lis­boa 19 (DigiSort2), Aalborg-FC Bruges 19, Dnyipro -Olympia- kosz (Kijevben) 19, Trabzons- por-Napoli 19, AS Roma-Fe- yenoord 19 (DigiSportl), PSV Eindhoven-Zenit 19, Sevilla- Borussia Mönchengladbach 21.05, Ajax Amsterdam-Legia Warszawa 21.05, RSC Ander- lecht-Dinamo Moszkva 21.05 (DigiSportl), Villarreal-Salz- burg 21.05, Guingamp-Dina- mo Kijev 21.05, FC Liverpo- ol-Besiktas 21.05, Tottenham Hotspur-Fiorentina 21.05 (Di- giSort2), Celtic Glasgow-Inter- nazionale 21.05. ■ B. L. OLVASTAM GYURICZA MIHÁLY Királyi erény a téma örök. Késik a busz, késik a vonat. Késik a re­pülő is, ez általában regge­lenként jut eszembe, ami­kor úgy hét óra tájban át­húz Szekszárd fölött egy - a hangjából ítélve turbólég- csavaros - utasszállító. Hol hétkor, hol hét óra 10-kor, hol 7.25-kor. Mi is megír­tuk, hogy a késések ellen­kezője is előfordul: Dombó­váron a Tubes express nem várta meg a Somogy IC-t, sok bosszúságot okozva az átszálló utasoknak. Ugyan­abban a lapszámban meg arról értesülhettünk, hogy Nagy-Britanniában egy busztársaság volt kényte­len fizetni egy hölgynek a késés vagy járatkimaradás miatt. Szoktuk volt monda­ni, hogy a pontosság a ki­rályok erénye. Nem is ér­tem, hogy a brit First Buses vállalatot miért nem vonja szárnyai alá őfelsége II. Er­zsébet. Gondolom az erény is rögtön átszállna a cég­re. Az, hogy a mi vasutun- kat királyinak lehessen ne­vezni, már kissé bonyolul­tabb dolog. A pontos állam­formánkról ugyan kapásból nem mernék nyilatkozni, de úgy tűnik, nekünk egyelőre nincs királyunk. Igazi kis ragadozók élnek velünk macskák Voltak már istenek és az ördög cimborái, mára hű társaink lettek A héten volt a cicák világnapja. Háromezer éve istenként tisz­telték, és máig nagyon kedve­lik az emberek a macskákat. A kedves kis dorombolok kétség­telen előnye a kutyákkal szem­ben, hogy kisebbek, csendeseb­bek, és a hely-, meg a mozgás­igényük is alacsony. A házimacskák ősei Észak-Af- rikában és Elő-Ázsiában éltek, mégpedig nagy tiszteletben. Eu­rópába e két régió közvetítésével jutottak el, először Görögország­ba, majd Rómába. A középkori Európában rossz idők jártak a macskákra. Ostoba babonák mi­att a gonosz cimborájának tekin­tették és irtották őket. A macs­kák megfogyatkoztak, a kárte­vő rágcsálók viszont megszapo­rodtak, nem ritkán az embere­ket megtizedelő járványokat ter­jesztve. A macskák, ha nem is nyerték vissza valamikori isteni rangjukat, a századok folyamán újra a házak nélkülözhetetlen tartozékai lettek, a XIX. század­tól pedig tudatosan tenyésztik őket. Ma számtalan színű, for­májú és fajtájú cica között válo­gathat az, aki egy doromboló cir­mossal akarja megosztani a tár­saságát. A közönséges házimacs­kához lehet a legolcsóbban jutni, a cicaszaporulatot általában in­gyen ajándékozzák el a gazdáik. Aki fajmacskát vásárol, először alaposan tájékozódjon az adott fajta tulajdonságairól, igényeiről és szokásairól. Jövendő cicatulaj­donosoknak egy fontos tanács: a macskákat is ugyanúgy ajánla­Zokni cica főzni tanul. A macskák a kutyáknál is népszerűbb házikedvencek tos évről-évre beoltatni veszett­ség ellen, mint a kutyákat. A he­lyi önkormányzatok állattartási rendeletben szabályozzák a hob­biállatok tartását. A rendeletek­ben minden település meghatá­rozza, hogy lakásban vagy ker­tes házban milyen állatokat tart­hatunk kedvtelésből és milyen számban. Mielőtt a cicához tár­sat vásárolnak, nem árt utána nézni a rendeletben, hogy mek­korára nőhet a jövőben a macs­ka-populáció a háztartásban. Ha valaki nem akarja, hogy a cicája évente akár két almot is a világ­ra hozzon, illetve ha kandúr, ve­szélyes udvarlási kalandokba bo­nyolódjon, akkor ivartalanítsa. S végül egy érdekesség. Bár ezeket a bájos állatokat évezre­dek óta kényezteti az ember, ott­hont és bőséges táplálékot bizto­sít számukra, a mai napig nem váltak háziállattá olyan értelem­ben, mint mondjuk a kutyák. A macska ügyanis vadászik, szen­vedélyesen, ügyesen, veszedel­mes vehemenciával. Nem az éh­ség hajtja, hanem a kiirthatat- lan ragadozóösztön. Egy-egy macska évente - persze ügyes­ségétől függően - pockok, mada­rak, üregi nyulak tucatjait ejti el. A macska, mint ragadozó ál­lat azáltal, hogy az ember befo­gadta, olyan előnyhöz jutott más ragadozókkal szemben, ami be­hozhatatlan. Számuk a világon egyre nő, s az ember kedvencei­nek rangsorában már el is vette a kutyák megingathatatlannak hitt első helyét. ■ Venter M. PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK MOZI szekszárd: Spongyabob: Ki a vízből! 3D (amerikai csa­ládi animációs film), 17 óra. A szürke ötven árnyalata (amerikai romantikus drá­ma), 19 és 21 óra. kiállítás BONYHÁD SZÉKELY HÁZ: KÍSS Albert fotókiállításának megnyitója, 17 óra. tolnai galéria: Cseh Gábor Prima-díjas festőművész Ecsettel írt hétköznapok című kiállítását Kubanek Miklós nyitja meg, közre­működik Pakulár Erika, 17 óra. SZÍNHÁZ PAKS CSENGEY DÉNES KULTU­RÁLIS központ: Lili bárónő- a Honthy Hanna bérlet 2. előadása, 19 óra. PÉNTEK MOZI szekszárd: Csingiling és a Soharém legendája 3D (amerikai családi animáci­ós film), 15 óra. Spongya­bob: Ki a vízből! 3D (ameri­kai családi animációs film), 17 óra. A szürke ötven ár­nyalata (amerikai romanti­kus dráma), 19 és 21 óra. ismeretterjesztés KAPOSSZEKCSŐ KÖZÖSSÉGI HÁZ: Hadisírok az Uraiban- Havasi János publicista vetítéssel egybekötött elő­adása, 17 óra. DEDIKÁLÁS SZEKSZÁRD ÉDESMINDEGY cukrászda: Farkas Erzsé­bet verses kötetének dedi­kálása, 14 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents