Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-02-15 / 7. szám
14 AUTO&MOTOR 2015. FEBRUÁR 15., VASÁRNAP Megjött a Hyundai nagyra nőtt kisautója 120 Elkészült a dél-koreai gyártó eddigi „legeurópaibb” modellje - A motorpaletta okoz némi meglepetést Eltalált dízelek, lusta benzinesek Indul az Í20 második generációjának hazai forgalmazása. A Hyundai négyméteres „kisautója” a Golf III vagy az Astra F méretével vetekszik. Minőségben sem marad el a klasszikus német márkák mögött, ráadásul a vevők pénztárcáját is kíméli. Miklós-Illés Kálmán A négy méternél hosszabb, nagyra nőtt kisautók közé sorolt be a most érkező, új generációs i20-as, amely a Hyundai szerint a cég eddigi legeurópaibb terméke, még akkor is, ha a törökországi Izmitben készül. Ha a frissített i20-ast a Hyundai aktuális modelljei- hez, például az i30-ashoz vagy az i40-eshez hasonlítjuk, jól látszik, hogy kevesebb a hullámzó forma és a gömbölyded vonás. De hogy ne legyen túl tárgyilagos az összkép, itt van a jellegzetes C oszlop. A Hyun- dainál eddig nem látott módon fekete fényezésű elem köti ösz- sze a hátsó és oldalablakokat. A dél-koreai márka jövevénye a Renault Clióhoz, vagy az új Opel Corsához hasonlóan átlépte a négyméteres küszöböt, a 4035 milliméteres hosszúság pedig azt is jelenti, hogy gyakorlatilag akkora, mint néhány régebbi kompaktautó (például Golf III-as vagy Astra F). A 16 milliméterrel kisebb magasságot leszámítva minden tekintetben nőtt az i20-as: a hossz 4, a szélesség 2,4, a tengelytáv pedig 4,5 centivel gyarapodott, s mindez tetten is érhető a kabinban. Nyilván nincs arról szó, hogy keresztbe tett lábakkal ülhetünk hátul, de az új i20-as kisebb kompromisszumokkal családi autóként is jól helytáll. A 3 centivel nagyobb fejtér mellett említésre méltó a második sor nagyvonalú lábtere, de az is remek, hogy 326 literes a raktér, ami arányaiban sokat nőtt, hiszen a kifutó i20-asé 295 liter. Ami a beltér minőségét illeti, szemmel láthatóan nagy az előrelépés, az olcsó hatású műanyagokat igényesebb felületek váltották, a bajuszkapcsolók pedig magasabb kategóriából jönnek (Santa Fe). Nagy ötletekre vagy különleges megoldásokra azonban ne számítsunk, nincs benne annyi élet, mint a franbár A KISAUTÓK szegmensében a benzines egységeket preferálják a vásárlók, az új i20-as esetében pont a gázolajosok nyújtanak meggyőzőbb produkciót. Az 1,1-es dízel háromhengeres létére egészen kiegyensúlyozott, tisztességesen boldogul az autó mozgatásával. Persze a 90 lóerős 1,4-es meggyőzőbb: dinamikusabb és jobban terhelhető alacsony fordulaton, ráadásul városban is könnyedén 5,0 liter alatt tartható a szomja. a két dízel után az 1,25-ös és 1,4-es változó szelepvezérlésű, atmoszferikus benzinesek produkciója felejthető volt. Valószínűleg az Euro 6-os norma csapta agyon a motorokat, mert még cia konkurensekben, cserében logikus és pofonegyszerűen áttekinthető az összes funkció. Ahogy illik, az extralistát jelentősen kibővítette a Hyundai, hiszen kormánykerékfűtés, nyitható panorámatető és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is választható. A tolatókamera képe pedig a visszapillantó tükör egyik sarkában jelenik meg, így nem kell megrendelni a hatalmas, központi kijelzőt navigációval, ha valaki tolatókamerás autót szeretne. Az i20-as teljesen új platformra épül, egyelőre egyetlen más Hyundaijal vagy Kiával az 1,4-es, 100 lóerős is nyomatékszegény, az 1,25-ös 84 lóerős kivitele a hegyvidéki útvonalon mozgó forgalmi akadály volt. utóbbi produkciójának az is az oka lehet, hogy az 1,25-ös váltóáttételezése elnyújtott: az ötödik fokozatban annyit forog a motor 130-nál, mint amennyit a hatgangos váltós 1,4-es (a 100 lovas motorhoz négyfokozatú automata is kérhető). A manuális egység jól sikerült, finomabb kapcsolásokat tesz lehetővé, mint a korábbi váltó. Az első két fokozatnál már karbonborítású, dupla szinkrongyűrűket találunk, amelyeket a harmadikfokozatnál is szénszálas szinkrongyűrű követ. sem osztozik közös alapokon. A karosszéria 43 százaléka nagyszilárdságú acélból készül (az elődnél ez az érték 16 százalék volt), ami oroszlánrészt vesz ki abból, hogy 64 százalékkal (!) nőtt a torziós merevség. Hátul a kerékjárati íveket és a padlót úgy formálták át, hogy hosz- szabb úton járó lengéscsillapító férjen el, amelyet függőlegesen helyeztek el (az első generáció 45 fokban álló lengéscsillapítójával ellentétben). Utóbbiból a gyakorlatban annyit érez a vezető, hogy egészen jól rugózik az i20-as, viszont a kormány kissé érzéketlennek tűnt. Nem túl izgalmas a belső, ugyanakkor minden jól áttekinthető HIRDETÉS ~ % V Az igazi férfiak titkos fegyvere +36(70) 555-9922 uuww.sextraferfiaknak.hu- POTENCIA PROBLÉMÁKKAL KÜZD? ■ MEREVEDÉSI ZAVARAI VANNAK? ■ A KORAI MAGÖMLÉS MEGKESERÍTI AZ ÉLETÉT? HA BÁRMELYIK KEROESRE IGENNEL FELELT, PROBAU A KI A SEXTRA EREJETÜ! Mi a helyes viszonyulás a potenciazavarhoz? LEGFONTOSABB, HOGY OSSZÁK MEG PÁRJUKKAL TITKAIKAT! Ha Ön azok közé aférfiak közé tartozik, akik miattkevésbé képesek vagy képtelenek az örömteli szexuális életre, nézzenek szembe őszintén a problémával! A legrosszabb, amit tehetnek egy ilyen helyzetben, ha párjuk előtt is titkolva, külön szenvednek. Lehet, hogy Ön és társa is önmagát okolja, értéktelenebbnek űzi magát, elveszti az önbizalmát, és mindezt kapcsolatuk sínyli meg, Közben lehet, hogy egyszerűen orvosolható lenne a gondjuk. Ez egy gyakori probléma, a 40 év feletti férfiak közel fele tapasztalhat ilyet valamikor az élete során, Ne felejtse el, hogy a potenciaprobléma nem tükrözi a párja érzéseit Ön iránt, Ne okolja magát, inkább beszéljék meg: együtt sikerülhet megtalálni az okokat és megoldani a gondokat! Soha ne adja fel, mindig lehet megoldás!!! „LEGYEN ÖN IS POTENCIÁLIS SZÍVTIPRÓ!" Mindenki erről álmodozik, miért ne lehetne Ön az igazi Álomférfi? A SEXTRA tabletta egy kúraszerííen fogyasztandó készítmény, melynek használata helyreállíthatja a potenciát, lerövidítheti az aktusok közötti un, regenerációs időt akár már 30 nap alatt is. Csak napi egy tabletta és a szexuális élete egészen új dimenzióba kerülhet! A SEXTRA rendszeres szedésével kiemelten támogathatja a minél erősebb és tartósabb érékeié létrejöttét, KIKNEK AIÁNLIUK A SEXTRÁT? • Fiataloknak, akik fantasztikus teljesítménnyel szeretnék párjukat elkápráztatni! * Érett férfiaknak, akiknek már nem kell bizonyítani! Akik az átlagosnál többet akarnak adni párjuknak. ' Idős korban lévőknek, akik még nem szeretnének lemondani az élet egyik legszebb öröméről. A Sextra segíthet a kezdődő időskori merevedési problémák leküzdésében! rjgn lYS' KAPSZULA!!! netek, melyek a prosztata-megnagyobbodására utalhatnak: Nehéz vizelés • gyenge vizeletsugár * nehezen induló vizelés ■ utócsepegés ■ időszakonként szünetelő, váltakozó vizelés • gyakori vizelés • azonnali, parancsoló vizelési inger ■ gyakori hajnali vizelés. A jóindulatú; , , sitata-megnssyobbodas (BHP) a férfiak leggyakrabban előforduló jóindulatú daganatos megbetegedése. A PROSZTATABETEGSÉGEKET KOMOLYAN KELL VENN!!» A FÉRFIASSÁG ROVÁSÁRA IS MEHET! A legtöbb esetben lehet mód gyógynövény készítményekkel is a kezelésre, melyekkel enyhíthető a panaszok zöme. A sextfta PWííSí% iíftpSZÜLA olyan különleges növényi összetevőt tartalmaz, amely hozzájárulhata pt0S2tata #gé$*ség«n®fe megérzéséhez és a kellemetlen tünetek - mint a vizelési nehézség és a görcsös fájdalmak - enyhítéséhez. A SEXTRA PROSTA KAPSZULA természetes erejével megszabadulhat a prosztata megnagyobbodása miatt kialakuló vizelési nehézségektől. Próbálja ki Ön is, és érezze újra a felszabadító megkönnyebbülést! Miért ajánljuk 30 év fölött minden férfi számára? Mert támogathatja a normál vizelési funkciót. Regenerálja szeresteiét a SEXTRA PROSTA KAPSZULÁVAL!!! SEXTRA és a SEXTRA PROSTA KAPSZULA megbízható, csak természetes összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény férfiaknak, ISMERT MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL! A SEXTRA ÉS A SEXTRA PROSTA KAPSZULA MEGRENDELHETŐ A +36 (70) 555-9922-ES TELEFONSZÁMON MUNKNAPOKON 9-17 ÓRÁIG, honlapunkon a www.sextraferfiaknak.hu-n VALAMINT KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN. f Az elődjénél hosszabb és szélesebb is az új Í20. A méretnövekedés a beltér helykínálatán is érződik