Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-02-15 / 7. szám

8 INTERJÚ 2015. FEBRUAR 15., VASARNAP MAJKA Az egykori valóságshow-hős ma ott tart, ahova egykor vágyott. Ettől nem lett kevésbé vagány, de ha kell, már tud pontos, precíz és megbízható lenni. Szerette a Rising Start és Ördög Nórival is jól kijön. „JÓL VAGYOK, EZ LÁTSZIK IS RAJTAM” Azt mindig tudta, mi nem akar lenni és ehhez tartotta is magát, így is elérte azt, amit szeretett volna. Majoros Péter ma az egyik legnép­szerűbb rapper, a TV2 egyik legfoglalkoztatottabb műsor­vezetője. Azt mondja, meg­tanult már azzal is együtt élni, hogy vannak, akik nem szeretik, nem érdekli min­denki véleménye, de örül, ha a közönség szereti. Fábos Erika- Az egyik bulvármagazin közönségdíját vehetted át a múlt hét végén. Számítanak neked az ilyen elismerések?- Nincs olyan normális em­ber, akinek ne számítanának. Egyrészt fontosak a vissza­jelzések, . másrészt mindenki vágyik arra, hogy elismerjék, hogy megfeleljen. Mondjuk, van, aki mindenáron, én meg nem mindenáron, de nagyon jólesik. Boldoggá tesz, főleg, hogy ez a közönség elismeré­se. Ezért ér sokat. A szakmai elismerések már nem ilyen egyértelműek, abban annyi hátsó szándék, kiszámítható indíték és motiváció lehet, és ezeket általában tudja Is az ember.- Pedig azt gondolnám, hogy egy olyan laza és link férfi, mint te, az ilyesmire, hogy el­ismerések, nem is ad.- A szórakoztatóiparban az ember köré vagy a személyi­ségéből fakadóan, vagy józan megfontolásból kiépül egy kép. Mondjuk egy nemzetközi rocksztárnak Is elég sok me­lója van abban, hogy a megje­lenései, a megszólalásai össz­hangban legyenek azzal, amit képvisel. Az én attitűdöm - ez jött belőlem - rosszfiús. De ha ebben nem lenne rengeteg „jó- fiúság” is, nem jutottam volna el idáig. Ha valóban link len­nék, nem bíznának rám ilyen feladatokat. Aki igazi rosszfiú, nem kap ilyen lehetőségeket, vagy ha igen, elbaltázza, mert képtelen arra, hogy fegyelme­zett legyen. Amikor arról van szó, én tudok pontos lenni, számítani lehet rám. Az, hogy irigységből vagy unalomból, ebből ki mennyit akar észre­venni, már egy másik kérdés.- Bántanak az ilyen kritikák, kommentek vagy már nem tö­rődsz vele?- Rájöttem, hogy ez egy szélmalomharc, rólam min­dig lesz véleménye az embe­reknek. Van, akinek jó, van, akinek meg rossz. Magyaráz­kodni már ezért nem magya­rázkodom. Aki szeret, annak minek, aki nem szeret, annak is minek, és a hülyéknek is felesleges. Ha valamitől eldur­ran az agyam, mert akkora szemétség, akkor odamondok.- Például?- Amikor hülyének nézik az embereket, vagy a buta igaz­ságtalanságok, leggyakrab­ban ettől leszek ideges. Ami­kor még mindig ott tartanak, hogy azt írogatják, hogy egy ózdi paraszt vagyok. Ózdon parasztok? Vagy hogy egy ret­kes cigány, pedig nem vagyok se cigány, se retkes. De ez is egyre kevésbé visel meg.- Szerinted mi az valójában, ami veled kapcsolatban ir­ritálhatja az emberek egy részét?- Legjobban talán az, hogy rohadt jól érzem magam a bőrömben, jóban vagyok ma­gammal, és ez meg is látszik rajtam. Vannak, akik erre azt mondják, hogy nagyképű vagyok, pedig nem, én bár­kivel jót tudok beszélgetni és senkit nem nézek le, vi­szont tény, hogy álszerény sem vagyok.- Nehéz vagy könnyű veled?- Könnyűnek biztos nem mondanám, de ki­nek hogy. Makacs va­gyok - és önfejű, ami miatt van, hogy nem egyszerű az életem, de amúgy ez nemcsak nehézséget okoz, sokat köszönhetek is ezek­nek a tulajdonságaim­nak abban, amit eddig elértem.- Az önfejűséghez vannak helyzetek, amikor bátorság is kell, hogy az ember tudja mit akar. Te tudod?- Azt legalábbis mindig tud­tam, hogy mit nem akarok, és ezt fontos értéknek gondolom az életemben. Ennek köszön­hetem, hogy eddig semmi olyanba nem álltam bele, ami nem én voltam, hogy nem is próbáltam mást mutatni. Én, ha egy hétvégén kicsit szét­csapnám magam és részegen, letolt gatyával balhéznék va­lahol a városban, azt másnap megírnák az újságok és két nap alatt elfelejtik. Ha mond­juk a Bereczki Zoli csinálja ugyanazt, abból hetekig tartó botrány lenne, holott rúgtunk már be együtt is. Szerintem ott a vége, ha valaki, mondjuk a népszerűség miatt elhiszi magáról, hogy olyan, amilyen valójában nem, és másokkal is próbálja elhitetni. Én erre vigyáztam, hogy ne így le­gyen és ezért talán több bele is fér, tőlem jobban elnéznek dolgokat. Például, hogy akár munka közben is belefér a pia?- Ez is egy akkora hülyeség! Amikor műsort vezetek, nem iszom, akkor kell a kontroll. Más kérdés, hogy a Sztárban sztár zsűrijében volt, hogy it­tam egy pohárral, mert szük­ségem volt rá. Az egy olyan műsor volt, egy hatalmas bu­li, felszabadultnak, jókedvű­nek kellett lenni, belefért és kellett, de ez nem azt jelen­ti, hogy rendszeresen piálok munka közben.- Egy valóságshow-ból, vi­dékről indultál. Megfejtetted már, hogy mi az, amitől máig a köztudatban tudtál marad­ni, amiért ma például a TV2 legnézettebb élő műsorát, a Rising Start vezetheted?- Biztos lehetne ezt fejteget­Névjegy „Amit tudok, megteszek magamért, előttem van apám példája” ni, de sok értelme nincs. Ah­hoz is sok minden kell, hogy egy futballistából nagy játé­kos legyen. Annyi biztos nem elég, hogy tud focizni. Kell, hogy az edző pályára tegye, hogy ne sérüljön meg, hogy elhiggye magáról, hogy tud futballozni. Aminek legtöbbet köszönhetek, talán az, hogy szorgalmas vagyok és tudtam, hogy mit miért kell megcsi­nálnom. Élveztem az életet, de közben valamilyen módon vi­gyáztam is magamra.- Elég nagy csajozós hírében álltái. Egész listák keringtek a bulvárportálokon ismert jó nők neveivel, akik a barátnőid voltak. Dundikának sikerült megszelídítenie vagy mostan­ra nőtt be a fejed lágya?- A fejem lágya biztosan nem nőtt be. Nem tudom, hogy lett volna, ha előbb találko­zunk. Egy biztos, fél évre rá, hogy megismerkedtünk, Haj­ni már a gyerekünket várta és úgy éreztem, hogy ez teljesen rendben van így, mert volt va­lami olyan a személyiségében, ami megfogott. Azt, hogy mi lett volna, ha ez akkor nem így alakul, nem tudjuk. Jól megva­gyunk együtt és nem hazudo- zunk egymásnak. Azt sosem lehet tudni, mit hoz az élet. Simán lehet, hogy egyszer azt mondjuk egymásnak: gyönyö­rű volt, de elmúlt, nem az már, mint régen. Benne van ez is, meg az is, hogy együtt öreg­szünk meg. Ez az élet és a jövő titka. Hajni is örökre tervezte a férjével, aztán nyolc év után összetalálkoztunk és nem volt kérdés, hogy jön vagy marad. Most még nagyon jó egymás­sal, ennyi, ami biztos.- Több mint öt éve együtt vagytok már. A gyerek ösz- szeköt benneteket, de mi a megtartó erő a kapcsolato­tokban?- Tény, hogy még soha nem voltam senkivel ilyen hosz- szan együtt. A fiunk biztosan egy olyan kapocs és akkora közös élmény, amit korábban nem tapasztaltam. És nyilván az is benne van, hogy még mindig egymás mellett va­gyunk, hogy Hajni tökéletes anyuka és partner. Törődik, gondoskodik, összefog, meg­tart, odaadó.- Amióta megszületett a kis­fiad és apuka lettél, vannak dolgok amiket másként érté­kelsz?- Annyi változott, hogy van egy kisfiam, egy újabb fontos ember az életemben, akit na­MAJOROS PÉTER 1979. augusz­tus 5-én született Ózdon. AzRTL Klubon 2002-ben indult valóságshow, a ValóVilágelső szériája révén tett szert orszá­gos ismertségre. Itt találkozott először Dopemannel, akivel a show után közös lemezt készí­tettek. MAJKA ELSŐ SAJÁT ALBUMA 2003-ban Az ózdi hős címmel jelent meg, amely fél éven belül aranylemez lett. Zenei karrierje Dopemannel való szakítása után is töretlenül ívelt felfelé. Műsorvezetőként olyan műso­rok kötődnek a nevéhez, minta Cool a verda, a Sztárban sztár vagy a Rising Star. Párja Hornyák Hajnalka „Dun- dika”, akivel egy közös gyerme­kük van, a hároméves Marián. gyón szeretek és akihez ra­gaszkodom. Ennyi. Nem érté­keltem át semmit és nem nőt­tem ettől fel, ilyeneket szok­tam mondani asszem...- A felelősséggel hogy vagy? Nyomasztó, vagy teljesen ter­mészetes?- Abban az értelemben min­dig volt felelősség az életem­ben, hogy tudtam, vannak, akik számítanak rám és nem felejtkezhetek meg anyukám­ról, a testvéremről. Ez nem újdonság és inkább örülök, hogy megtehetem, mintsem nyomaszt. Abban az értelem­ben persze más a kisfiámmal kapcsolatban, hogy mindenki­nél jobban féltem. Sőt, sokszor túlféltem.- Pedig azt hittem, belevaló, laza apuka vagy.- Abban nincs hiba, meg­csinálok vele mindent, amikor velem van, amikor vagányság van. Amikor nincs velem, ak­kor jön az az érzés, hogy ne­hogy bármi történjen vele, ba­ja legyen. Olyankor aggódom érte.- Van erre jó megoldás: még két-három gyerek.- Ez jó megoldás, én imád­nám.- Sokat lehetett arról olvasni, hogy vannak időnként bajok a szíveddel. Magad miatt, az egészséged miatt nem ag­gódsz?- Túl vagyok már azon, hogy még ezen is idegesítsem magam. Letettem a cigit, fi­gyelek rá, hogy ne feszítsem túl a húrt, hogy ne hízzak el, focizok, bokszolok és bicikli­zek, mert fontosnak tartom a rendszeres sportot. Amit tu­dok, megteszek magamért, előttem van apám példája, hogy vigyáznom kell magam­ra, mert az élet fiatalon is töré­keny és múlandó.- Ma este véget ér a Rising Star. Bánod?- Igen, imádtam. Egy dara­big biztos hiányozni fog. Örü­lök, hogy ennyire bejött. 16 hétvégéből 14-et megnyert ve­le a TV2. Persze, a sok hülye, aki már az elején temette, még nem kért bocsánatot a sikert látva, de nem baj, elég, hogy a nézők ennyire szerették.- Ördög Nórival most dolgoz­tatok először együtt. Hogy érzed, milyen volt?- Parádés. Egyszerűen jól érzem magam, ha körülöttem van, Nóri egy bevallottan jó kislány. Ő az, aki még az ott­honi garázskapunál is inde­xel, amikor bekanyarodik, de ezt vállalja és közben egy na­gyon jó fej nő.- Gondolom, amióta van a Rising Star, a hétvégi fellépé­seknek annyi.- Igen, de ez nem baj. Sőt, rájöttem, hogy január-febru­árra ezután nem is vállalok semmit. Nem hiányzik, hogy a lefagyott utakon, hóban, hi­degben 130-140-nel húzzunk egyik helyről a másikra. Rá­adásul ilyenkor folyamatosan beteg is voltam. A párás, meleg helyiségekből izzadtan ültünk a hideg kocsiba, a tömegben mindig volt egy csomó inf­luenzás ember. Most több mint két hónapja nem voltam beteg, ilyen eddig még nem is volt.- A youtube-on sorra döntőd a rekordokat a videóiddal. A bu­lik is ennyire pörögnek?- Márciustól gyakorlati­lag tele a naptárunk. Pén­tek-szombatra, novemberre és decemberre van már csak pár üres hely.- Te most elégedett ember vagy?- Tudom az agyammal, hogy azon a szinten élünk, amin szerettem volna, és örü­lök annak is, hogy jó feladatok jönnek mostanában, hogy el­értük, hogy ezekért a felada­tokért nem kell annyit hajta­ni, mint az elején. Ez nagyon klassz, és megbecsülöm, de elégedett nem vagyok. Talán, soha nem is leszek. Imádom, amit csinálok, mindig jön egy új ötlet, egy gondolat, ami visz és e nélkül a pörgés nélkül nem is tudnék élni. Szerintem aki elégedett, az lusta.- Tudatosabban csinálod az életed, mint korábban?- Persze, 35 éves vagyok, másként gondolok a jövőmre, mint 20 évesen. Ez így normá­lis, ráadásul azért én sok min­dent láttam. Azt is, hogy hova tudnak kerülni ebben a világ­ban emberek. Egykor nagy emberek is képesek egyszer csak a cipőjük mellett járni. Azt elég gyorsan felmértem, hogy nem szeretnéijn, ha pár év sztárság után az én életem is úgy alakulna.- Mit szeretnél, hogy alakul­jon? Hogy képzeled, milyen lesz, mondjuk tíz év múlva?- Las Vegasban, egy nagy ház teraszán szeretnék hátra­dőlve piálni. A gyerek a vi­lág legjobb baseballjátékosa lenne, éppen aláírtuk valami nagy csapathoz a szerződését és akkor még jobban hátra­dőlök és élvezem az életet. Ez lenne a legideálisabb, de biz­tos vagyok benne, hogy jó lesz úgy is, ahogy lesz. Majd meg­oldom, hogy jó legyen. I V

Next

/
Thumbnails
Contents