Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-02 / 27. szám

2015. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ 5 KÖRKÉP Ivánné Bányai Ilona tizenöt éve Kézilabda-utánpótlás edző. A legfiatalabbak csoportja, az 1-3. osztályosok tartoznak hozzá Megtalálta a hivatása életút A tanítás és a sport volt számára mindig is a legfontosabb Hat egyesület került be a kiemeltek közé bátaszék Rendeletbe foglalta a bátaszéki képviselő-testület, melyek a város kiemelt szerve­zetei. Eszerint a Bátaszéki Pol­gárőrség, a Bátaszéki Nemzet­őrség, a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltóság Köztestülete, a Bá­taszéki Sportegyesület, a Tol­na megyei Matematikai Alapít­vány és a Bátaszéki Vállalkozók Ipartestülete azok a szerveze­tek, melyeknek az önkormány­zat a költségvetéséből közvet­len támogatást állapít meg. Ne­kik nem kell pályázniuk, auto­matikusan jár a támogatás, így ismerik el a településért végzett munkájukat. Az összes többi helyi civil szervezetnek pályáz­nia kell a támogatásra, de hogy minél igazságosabb legyen az elbírálás kategóriánként ítélik oda a pénzösszegeket. Dr. Bo- zsolik Róbert polgármester el­mondta, a rendszer átláthatób­bá és a remények szerint igaz­ságosabbá válik, hiszen példá­ul nem kell egy sportegyesüle­tet egy tánccsoporttal összevet­nie a döntéshozóknak. ■ B. K. Egészségügyi tánc a helyi kórház érdekében bonyhád Pazar hangulat, re­mek közösség, hajnalig tartó mulatozás - röviden így össze­gezhető a hétvégi egészségügyi kórházbál, amelynek a Vörös­marty Mihály Művelődési Köz­pont adott otthont. A program­hoz csatlakozók nemes cél ér­dekében húztak táncos cipőt, hiszen az esemény bevételével a Bonyhádi Kórház és Rendelő- intézet működését segítették.- Ahogy korábban, úgy most is olyan célra fordítjuk a fel­ajánlást, amire nincs intézmé­nyi keret. Például kisebb beru­házásokra, eszközbeszerzés­re, a dolgozók továbbképzésé­re - világított rá Bányai lános- né. A kórház ápolási igazgató­ja köszönetét mondott mind­azoknak, akik hozzájárultak a tombolasorsolással gazda­gított rendezvény sikeréhez, amelyen a Kränzlein Néptánc Egyesület adott műsort, a talp- alávalót pedig a Schmuck és a Forte zenekar szolgáltatta, a közönség őszinte elismerését kiváltva. ■ V. B. Ivánné Bányai Ilona világ életében tanító szeretett vol­na lenni, de a sors úgy hozta, hogy pályát módosított. Új hivatást talált, és a tanításról sem kellett lemondania. Venter Marianna Ivánné Bányai Ilona neve és sze­mélyisége három évtizednyi időre összefonódott a megyei könyvtár Gyermekkönyvtárá­val. Generációkkal szerettette meg az olvasást, és a mai napig visszajár egykori munkahelyére foglalkozásokat tartani.- Amint iskolába kerültem, azonnal tudtam, hogy tanító né­ni szeretnék lenni. Egyenes út vezetett tehát a tanítóképzőbe és a mözsi iskolába. A sport is min­dig közel állt hozzám, így meg­szereztem a testnevelő tanári A GYERMEKKÖNYVTÁR elŐSZÖr a megyei könyvtár épületében, az olvasóterem mellett kapott he­lyet. Innen költöztek át az utca túloldalára, majd végül a mai SZLTISZK székhely intézménye kollégiumának oldalába. Ez utóbbi helyszín kicsit távolabb került a forgalmas főutcától, de megszokták, megszerették a gyerekek. Közben alkalmazkod­diplomát is, és ezt a tárgyat taní­tani kerültem át a tolnai iskolá­ba. Sajnos folyamatos felső légúti panaszaim támadtak, és az orvo­sok azt tanácsolták, hogy pihen­tessem a torkom és a hangszála­imat, így a testnevelés oktatása, egyáltalán a tanítás lehetetlen­né vált. Más megoldást kellett keresnem, végül a szekszárdi Gyermekkönyvtárba kerültem. A torkom rendbe jött, a munkát nagyon megszerettem, ráadá­sul a tanítás is megmaradt, hi­szen éppen ekkoriban kezdtünk a könyvtárban a gyerekeknek foglalkozásokat tartani - mond­ja Ivánné Bányai Ilona. A változatos könyvtári mun­ka a világlátását is tágította, nem utolsó sorban azért, mert nem egy országos szintű rendezvény­nek volt a helyszíne akkoriban Szekszárd, például a gyermek- és ifjúsági írók országos találkozói­ni kellett a technikai változá­sokhoz, az internet jelentette kihíváshoz. A cél változatlan maradt továbbra is: megszeret-' tetni a gyerekekkel az olvasást. A volt könyvtárvezető bízik ben­ne, hogy előbb-utóbb az internet használat is a helyére kerül, és arra fogják használni a gyere­kek, amire a leginkább alkal­mas: információszerzésre. nak. Emellett megyei-, országos-, sőt nemzetközi versenyeket, ve­télkedőket szerveztek a versmon­dó versenyektől a meseíró pályá­zaton át a rajzpályázatig.- A sport mindig komoly sze­repet játszott az életemben. Ötö­dik osztályos korom óta igazolt kézilabda játékos voltam hu­szonnyolc éves koromig. Előbb Mözsön, majd Kaposváron ját­szottam, utána a Szekszárdi Bőrdíszmű NB I/B-s csapatá­ban. Később ismét Mözsre vitt az utam, játékos-edző voltam a csapatban, amelyet az NB II-ig vittem, ami nagy szó volt egy kis vidéki csapat életében. Miu­tán a mözsi téesz nem támogat­ta többé a csapatot, átvette Tol­na, ahol a mai napig színvonalas kézilabda élet folyik. Az aktív játékos időszak után hobbi szin­ten kosaraztam, teniszeztem, tizenöt éve pedig ismét edzős­ivánné bányai Ilona 1952-ben született Mözsön. Itt végezte ál­talános iskolai tanulmányait, majd a tolnai gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a ka­posvári tanítóképző főiskolán szerzett diplomát. Pécsett test­nevelő tanári végzettséget szer­zett, majd később Szekszárdon elvégezte a könyvtár-szakot. Ta­nított a mözsi és a tolnai általá­ködni kezdtem, az UKSE, most pedig a Fekete Gólyák utánpót­lás nevelője vagyok, a legfiata­labb korosztály, az 1-3. osztályo­sok tartoznak hozzám, akiknek a Dienes iskola tornacsarnoká­ban tartok tréningeket. Negyven évnyi munkavi­szony után két éve vonult nyug­díjba, de tétlenkedésre nincs ideje. Az edzősködés mellett visszajár foglakozásokat tarta­ni a Gyermekkönyvtárba. Mint mondja, nagyon jó érzés látni, hogy színvonalas, sikeres mun­ka folyik ott továbbra is. Gyak­ran utazik Németországba, ahol a fia él a családjával, hogy meg­látogassa két kis unokáját.- Örömmel, szeretettel végez­tem és végzem a munkámat, és szerető családom van. Azt hi­szem, az élettől ennél többet nem is lehet kívánni - zárja a beszél­getést Ivánné Bányai Ilona. nos iskolában, majd a szekszár­di gyermekkönyvtárba került, amelynek később harminc éven át volt a vezetője. Tizenöt éve edzősködik, a Szekszárdi Feke­te Gólyák KC utánpótlás edzője. házas, egy gyermeke és két unokája van. Hobbija a sport, a szabás-varrás, az üvegfestés és a keresztrejtvény fejtés. No és természetesen az olvasás. Nincs jelentkező a szippantásra a városban tolna Ötödszörre sem érkezett ajánlat a szippantott szennyvíz begyűjtésére a tolnai önkor­mányzat által kiírt pályázatra. A képviselők ezúttal is új pá­lyázat kiírásáról döntöttek, a szerződés 2020-ig szólna. Az új eljárás eredményes lezárásig a szolgáltatást jelenleg végző cég, a szekszárdi ÉRÖV Zrt. lát­ja el a feladatot. Hogy miért nincs jelentke­ző a szolgáltatásra, arra a szip­pantott szennyvíz mennyisé­géből lehet következtetni. A csatornázottság egyre teljeseb­bé válásával 2012-ben mind­össze 173 köbméter lakossá­gi és 70 köbméter közületi, 2013-ban 204 köbméter lakos­sági és 102 köbméter közüle­ti szippantott szennyvíz került a szennyvíztisztító telepre. A szippantott szennyvíz köbmé­teréért magánszemélyeknek 1680 forintot, közületeknek 2100 forintot kell fizetniük. Az előző két év összes szippantá- si díja nem érte el az egymillió forintot. ■ S. K. Nyári gyakorlatra varja az erőmű a hallgatókat Paks Főiskolásokat, egyetemis­tákat vár nyári gyakorlatra a Paksi Atomerőmű. A felsőok­tatási intézmények hallgatói számára most hirdették meg a nyári szakmai gyakorlati lehe­tőséget. Az MVM Paksi Atom­erőmű Zrt. sok szállal kötődik a felsőoktatáshoz. Mint a felhí­vásban megfogalmazták, fon­tosnak tartják, hogy az erőmű tevékenységi körével összefüg­gő szakirányokban a főisko­lás, egyetemista hallgatók gya­korlati tudásának elmélyítésé­hez nyújtott lehetőséggel is tá­mogassák a felsőoktatást. A je­lentkezéshez rövid szakmai önéletrajz szükséges, valamint az atomerőmű honlapján talál­ható személyi adatlap kitölté­se és elektronikus vagy postai úton történő elküldése. A ha­táridő április 15-e. A jelentke­zők május 11-ig kapnak választ a döntésről. A gyakorlat az ok­tatási intézmény programterve alapján zajlik a résztvevőkkel kötött hallgatói munkaszerző­dés keretében. ■ V. T. Több költözést is megért a három évtized alatt Szabadidejében szívesen varr és olvas Rendszerint a legkönnyebb utat választják a betörők hasznos tanácsok A riasztó nem helyettesíti a minőségi, biztonságos zárat, a kettő együtt eredményes dombóvár Több betöréses lo­pást követtek el ismeretlen tet­tesek az elmúlt három hónap­ban a városban. A betörők jel­lemzően a délutáni, vagy az esti órákban az ajtó, illetve az ablak befeszítésével jutottak be a laká­sokba, ahonnan többnyire kész­pénzt és ékszert loptak. A Dom­bóvári Rendőrkapitányság min­den esetben nyomozást rendelt el, tájékoztatta lapunkat Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense. Mivel az állampolgárok otthonának vé­delme a rendőrség egyik fő fel­adata, a betöréses lopások nyo­mozására jelentős erőket for­dítanak. A rendőrség minden törvényes eszközt igénybe vesz ezen bűncselekmények megelő­zése, illetve a tettesek elfogása érdekében. Ugyanakkor fontos, hogy az állampolgárok is tegye­nek vagyonbiztonságuk érdeké­ben, emelte ki a szóvivő. A legfontosabb szabály, hogy mindenki figyeljen a környeze­tére, a szomszédok egymás érté­keit is tartsák szemmel. Gyakran előfordul, hogy a tettesek a betö­rés előtt „terepszemlét” tartanak. Ha idegen embereket, vagy jár­műveket látnak lakóhelyük kör­nyezetében, figyeljék meg őket, a jármű rendszámát írják fel. Ha ezen túl bármi gyanúsat látnak, értesítsék a rendőrséget'. A legtöbb betörés véletlen- szerű. A betörő olyan házat, la­A betörő többnyire olyan házat, lakást választ ki, amely üresnek tűnik kast választ ki, amely üresnek tűnik, és ahol nincs látható biz­tonsági berendezés. A pillanat­nyi döntést a betörő akkor hoz­za meg, amikor otthonunkon gyenge pontot talál. Ilyen lehet például a nyitott ajtó vagy ablak. Az utcafronti kaput, bejárati aj­tót mindig zárva kell tartani. Célszerű a melléképületek aj­tajára is biztonsági zárat, vagy betörésbiztos lakatot szerelni, s persze azokat be is zárni. Áldozzon időt és pénzt saját otthona védelmére, tanácsolja a szakember, mert ezzel sokkal nagyobb értékeket lehet meg­menteni. Sokszor már a riasztó- berendezés is elegendő ahhoz, hogy a betörő meggondolja ma­gát. A riasztó azonban nem he­lyettesíti a jó minőségű zárakat. A kulcsokat biztonságos helyen kell tartani. A nagyobb értékű tárgyakat érdemes megjelölni, például gravírozással. Aki hosz- szabb távra elutazik, kérje meg szomszédját, hogy ürítse ki pos­taládáját, vigye be újságait. A külső világítás, mozgásérzéke­lő lámpa is elriasztja a rosszban sántikálókat. Ha mégis betörnek az ottho­nába, azonnal értesítse a rend­őrséget a 107-es vagy 112-es se­gélyhívó számok valamelyikén, és a nyomok biztosítása érdeké­ben a lakáson kívül várja meg a rendőrök kiérkezését, tanácsol­ta Huszti Gábor. ■ 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents