Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-11 / 35. szám

4 UTINAPLO 2015. FEBRUÁR 11., SZERDA jó szelet! „A végcél maga az út, annak minél teljesebb megélése. Az, hogy közben megkerüljük a Földet, egy vezérfonal. Reméljük, közben mindannyian sokat tanulunk a világról” Óceánokon teljesül be az alom A magyar tengerészet, tenge­ri vitorlázás sajnos kevéssé közismert történetéhez egy sióagárdi házaspár és két gyermeke is hozzáír egy szí­nes fejezetet. A Horváth csa­lád a Dóra nevű hajón kerüli meg a Földet. Szerkesztette: Szeri Árpád „2014. NOVEMBER 11., KEDD Elindultunk az Atlanti átkelésre. Tankolás után 13.00-kor futot­tunk ki a las palmasi marinából, 10 nap lázas készülődést és felké­szülést követően. 3 héttel azután, hogy elindultunk otthonról Gib­raltárba. A cél a Karlb-tengeren a Kis Antillák ún. szélfelőli szigete­inek egyik tagja, Saint Lucia, ott pedig Rodney harbour.” Ez az internetes hajónapló be­jegyzés tudatta a nagyvilággal, hogy egy sióagárdi család nem mindennapi vállalkozásba kez­dett. Horváth Attila és felesége, dr. Horváth Erika elhatározta, hogy - a Tarr Kft. fő támogatásá­val - megvalósítja régi álmát, és egy saját építésű hajón körbevi- torlázza a Földet. Magukkal vit­ték öt éves, Dani nevű gyermekü­ket is. Dóra nevű lányuk - a ha­jó névadója - később csatlakozott az expedícióhoz. „2014. NOVEMBER 14., PÉNTEK Az éjjel átléptük a Ráktérítőt, ez­zel beléptünk a trópusokra. Az idő jó, de nem ilyennek képzeltük a trópusi meleget. Még várunk pár napot, mire igazán megítél­hetjük. Az afrikai, pontosabban a mauritániai partoktól 108 mér­földre hajózunk.” HORVÁTH ATTILA: - Sióagárdon, vízközeiben nőttem fel. Mara­dandó élmény volt, amikor test­véreim elvittek magukkal első külföldi utamra, ahol 13 évesen Trieszt felett a hegyekből meg­pillantottam a tengert. A víz, de különösen a tenger iránti vonzal­mam azóta minden alkalommal csak erősödött. 1993-ban akko­ri munkaadóm egy vitorlást vá­sárolt a Balatonra. Elkezdtünk túrázni a tavon, éveken át ez je­lentette a családi nyaralást szá­munkra. A vízről újra felfedez­tük magunknak a Balatont, és el voltunk ámulva a szépségétől, a hajón élés varázslatos világától, az azzal járó függetlenségtől. Öt év múlva egy véletlen folytán be­kerültünk a kétszeres földkerü- lő, Gál József tengeri tanfolyamá­ra. Belénk vésődött minden sza­va. Még abban az évben részt vettünk egy gyakorlati tanfolya­mon is az Adrián egy másik föld- kerülő, Bazsantik János vezeté­se mellett. Szeptemberben kibé­reltünk egy hajót, amivel rögtön belecsaptunk a közepébe, és egy hét alatt valószerűtlenül nagy utat jártunk be. Már ekkor bele­kóstoltunk az éjszakai hajózásba is. Csodálatos volt a társaság, fáj­dalom volt egy hét után kiszáll­ni a hajóból. Ekkor érintett meg annak lehetősége, hogy az adott hajóval csak idő kérdése, és a vi­lág szinte bármely zugába el le­het jutni a vízen. Csak pár nap a legendás görög szigetvilág, újabb pár hét csak a Földközi-tenger óceáni kijárata Gibraltárnál. A következő években rendszeres hajóbérlők voltunk az Adrián, és hamar elkezdtük keresni a hajó­hoz jutás lehetőségeit. 2004-ben aztán belefogtunk a saját vitorlás hajó megépítésébe, hiszen ekkor­ra a család is elköteleződötté vált. Ettől kezdve már életformánkká vált a vitorlázás. „2014. NOVEMBER 18., KEDD Kilenckor arra ébredtem, hogy rohan a hajó, forr körülötte a víz, csattog, zörög minden. Éreztem, hogy valami történni fog. Egy órát agonizáltam, de nem tudtam visszaaludni. Era 22.00-kor vette át a szolgálatot. Nemsokára le­csökkent a szél, és a grósz nagyo­kat csattogott, ahogy a hullámo­kon billegő hajó a 15 méteres ár­bocnál fogva kirázta belőle a sze­let. Érát egy óra múlva elküldtem aludni mert, én már úgysem tud­tam volna a szolgálatomig.” DR. HORVÁTH ERIKA: - Attilával együtt kezdtük járni a vizeket. Együtt voltunk minden megha­tározó pillanatban. A vitorlázás társas és kiváló családi időtöl­tés. Azt, hogy idáig eljutunk, so­hasem gondoltam volna. Amikor belefogtunk a hajóépítésbe, távo­linak tűnt a befejezése. Amikor elkészült, hitetlenkedve néztük, hogy ez a vitorlás a miénk. Sze­retem a háziorvosi hivatásom, de a pályafutásom félidejénél szükségem van érre az átmene­ti életforma váltásra. Az utazás egy nagy kaland. Megélni, hogy egy kis hajóval a természet ere­jének felhasználásával eljutunk a világ túlsó felére és vissza, még mindig hihetetlen élmény ne­kem. Ez az életforma igen egész­séges, így remélem, ezután sem lesz szükség a szakma gyakor­lására közben. Korábban sem­milyen gyógyszer nem segített megszabadulni a Dani kezén és arcán lévő szemölcsöktől. Itt há­rom hónap alatt nyom nélkül el­tűnt mind. „2014. NOVEMBER 25., KEDD Meglepően sok a hínár, amit a szél és a hullámzás szép egye­nes sorokba rendez. Pedig a Sar- gasso-tenger jóval északabbra van tőlünk. Ma vagyunk máso­dik hete úton. Várjuk már a meg­érkezést. Kicsit ingerszegény a környezet mostanra, pedig a ten­ger, a felhők, az élőlények körü­löttünk és éjszaka a csillagok ugyanolyan megkapok, mint eddig. Délután Dani kivételével vödrös fürdőzést csapunk.” A SZÜLŐK: - Dani nagy lelkese­déssel vágott a „világkerülésbe”, Attila horgára akadt egy szép hal Erika a hajón Saint Lucia kikötőjében, ahol az egyetemi vizsgáival végző lányuk, Dóra is csatlakozott a családhoz és sokat emlegeti, hogy mire ha­zaérünk, ő már iskolás lesz. Két dolgot akart megtanulni ez idő alatt. Kétkerekűvel biciklizni és úszni. A bringázás az utolsó ott­hon töltött héten már összejött, így mindjárt a biciklijét is ma­gunk után kellett küldetni Gib­raltárba. Az úszással is jól halad, továbbra is nagyon lelkes. Egy­szer mondta, hogy majd neki is építsek egy ilyen vitorlás hajót, amin van „önkormányzat”, hogy amíg ő ételt készít a konyhában, legyen, mi vezesse a hajót. A ki­kötőkben a hajók nézegetése ne­ki is kedvenc időtöltése, de min­dig a legrosszabb, elsüllyedő fél­ben lévő darabokat választja ki megszerzendőknek. „2014. DECEMBER 2., KEDD Hajnalban látjuk Barbados fénye­it. Mivel nem ide tartunk, a szá­razföld közelségének eufóriája el­marad. Várható érkezésünk hol­nap a hajnali órákban. Már túl vagyunk a „siessünk már” han­gulaton. Az kb. egy hete volt a legerősebb, amikor belül kerül­tünk az 1000 mérföldön. Kiél­vezzük az utolsó pillanatokat. Is­mét vannak algák. Minden eddi­ginél nagyobb telepekben. Virág­zik is, amik a vízből kiállnak, ill. a fagyöngyhöz hasonló bogyói is vannak. Nappal emiatt kéz­zel kormányzunk, nem akarjuk a szélkormányt az utolsó mérföl­deken eltörni.” Horváth dóra: - Egy hete érkez­tem meg repülővel Saint Luciára, a hajóhoz. Engem eddig a tanul­mányaim tartottak fogva. Nem féltettem a családot a nagy víz­től, mert bíztam bennük és a ha­jóban. Már nagyon vártam, hogy én is itt lehessek. Eddig keve­set láttam, és nem is hajóztunk még hosszabban. Az öbölben hor­gonyzó hajón való élet eddig tet­szik, semmilyen problémát nem jelent. „2014. DECEMBER 3-28. Reggel világosban látjuk, hogy hová is érkeztünk. Több száz ha­jó vesz körül minket horgonyon állva a Rodney-öbölben. Pár na­pot mindenképpen itt töltünk. Szükségünk van a szárazföld nyújtotta szolgáltatásokra és a hajó mozdulatlanságára. Újra meg kell vetnünk a lábunkat a szárazföldön. Fel kell töltenünk a tartályainkat vízzel, le kell mos­ni három hét sóját a fedélzetről és magunkról. Pihennünk kell, és újra meg kell tanulnunk át­aludni az éjszakákat.” Horváth attila: - Végcél ma­ga az út, annak minél teljesebb megélése. Az, hogy közben meg­kerüljük a Földet, egy vezérfonal, amire felfűzzük mindezt. Remél­jük, közben mindannyian együtt és külön-külön is sokat tanulunk a világról, megismerünk érdekes embereket, életformákat és nem utolsó sorban magunkat. Megta­nulunk újra a lehető legtermésze­tesebb módon élni. Ezt csak a ter­mészettel harmóniában lehet csi­nálni vagy sehogy. A szépségek, érdekességek, amiket látunk, csak körítés. Több ennél a siker­élmény, amit egy-egy szakasz megtétele jelent. A tapasztalással egyenes arányban zsugorodik körülöttünk a világ, kihívás és kiteljesedés újabb és újabb hely­színeken helyet találni benne. Azt mondják, hogy a legnagyobb élményt azok az emberek jelen­tik, akikkel az ember az út során találkozik, lazább vagy mélyebb kapcsolatba kerül. Ebből is kap­tunk már ízelítőt, kezdünk rá­érezni, elhinni. Az útvonalunk a klasszikus passzát útvonalat kö­veti. Innen a következő főbb állo­más Panama. Itt átkelünk a Pa­nama-csatornán a Csendes óce­ánra, ahol a Galapagos-szigetek a következő fontosabb megállónk kb. egy hétnyi hajózásra. Onnan következik az egész út leghosz- szabb megállás nélküli átkelé­se Francia Polinéziába, elsőnek a Marquesas szigetekre. Közben átkelünk az egyenlítőn a déli fél­tekére, és megteszünk több mint 3000 tengeri mérföldet vagyis kb. 5500 kilométert. „2015. JANUÁR 24-25. Útvonalunk első része egy záto- nyos, sekély vizű átjárón, a St. Kitts-et Nevistől elválasztó kes­keny tengerszoroson át vezetett. Jó pozícióba kellett kerülnünk tá­volabb a Nevis-t határoló zátony- sortól, és szerettük volna a két következő szigetet Redonda-t és Monserrat-ot a szélfelőli oldalu­kon kerülni. Sokáig úgy is tűnt, hogy ez sikerül is, és így a távoli Guadeloupe is egy takkon elérhe­tő lett volna. Közvetlenül Redon- da előtt azonban 20 fokot fordult a szél egy felhőút alatt a rossz irányba. Monserrat már jelentős szélámyékkal várt bennünket. A működő vulkán mintha saját ha­mufelhőjébe burkolózott volna. Era ekkor ébredt egy kisebb szu­Dani ismerkedik a tengeri algával Már együtt a család a fedélzeten: Dóra (balról), Dani, Erika és Attila nyókálásból. Az én pihenőm kö­vetkezett. Mivel erős volt a szél és stabil a menet, nekem is sikerült pár órát pihennem. Mire 11-kor átvettem a szolgálatot, lecsök­kent a szél, mert beértünk Gua- daloupe szélárnyékába. Annyi­ra, hogy nemsokára megálltunk, és motort kellett indítanom. Gyö­nyörű szikrázóan csillagfényes éjszaka következett. Először pil­lantottam meg a Dél Keresztjét, és több csillaghullásnak mond­hattam el kívánságaimat.” A Horváth család: - Azért élünk, hogy változzunk, változhassunk. A változás mindenütt jelen van a civil életben is. Mi azért vagyunk itt, mert abban hiszünk, hogy po­zitív irányba tudunk az út során változni. A nehézségeinket túl kell élnünk, de ezek nem a társa­dalom vadhajtásaiból származ­nak elsősorban, hanem a befo­lyásolhatatlan természet méri ki ránk. A példa itt van előttünk. A karibi térségben az emberek ne­héz anyagi körülmények között élnek. Miközben a vüág igazán gazdagjainak egyik játszóterén vagyunk, sokak számára a rab­szolgaság csak névleg ért véget. Mégis mindenütt pozitív hatások érnék minket. Idegenek köszön­nek ránk. A mindenütt jelenle­vő raszta kultúra alapja az elfo­gadás és a testvériesség, amit a hétköznapok szintjén gyakorol­nak is. Az itt élőkről azt mond­ják, hogy azért dolgoznak, hogy éljenek, nem azért élnek, hogy dolgozzanak. Ha megvan nekik a túléléshez szükséges kevés, a szabad idejük a családé, baráto­ké, közösségé. Számunkra felfog­hatatlan az emberi kapcsolatok szerepe és fontossága az itteniek körében. Idegenként is úton-út- félen jó kívánságokat, ha tévely­gőknek látszunk, kéretlenül is eligazítást kapunk. Szándékunk szerint Dani iskolás korára haza érünk. Igen, Sióagárdra fogunk hazamenni, ott az otthonunk. Minél jobban eltávolodunk tőle, annál tisztábban, objektívebben látjuk, hogy hová tartozunk. Re­méljük, nem változunk meg any- nyira, hogy ne tudnánk visszail­leszkedni, de biztos más ember­ként, talán jobb emberként tu­dunk visszatérni. Továbbra sem leszünk otthonülők, lélekben biz­tosan nem. Amit jónak, értékes­nek látunk, biztosan hazavisz- szük a tudatunkban, és tovább­ra is ragaszkodunk hozzá akkor is, amikor a szép helyek emléke már megkopik. Újra elindulni a világba pedig sokkal kevésbé fé­lünk majd, mert jó részét addigra ismerni fogjuk. a dóra adatai: Saját építésű, a holland Van de Stadt iroda ál­tal tervezett, alumínium vitor­lás sloop. Építésénél a megbízha­tóság, viszonylag egyszerű fenn­tarthatóság, elvárható kényelem és teljesítmény elérése voltak a fő szempontok. Teljes hossza 11,15 méter, legnagyobb szélessége 3,65 méter, merülése 1,9 méter, vízkiszorítása 7 tonna. Negyven lóerős dízel motorral rendelke­zik, van benne - az egyéb szük­séges berendezések és eszközök mellett - egy 40 literes bojler, hű­tőszekrény, két égős gáztűzhely sütővel, valamint 6 hálóhely. Bővebb beszámoló: www.do- rahajo.wordpress.com . i t

Next

/
Thumbnails
Contents