Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-11 / 35. szám
2 KÖRKÉP 2015. FEBRUAR 11., SZERDA JEGYZET VENTER MARIANNA Jó szelet a vitorlába! bevallom, a tengerrel ugyanúgy vagyok, mint a lovakkal: inkább távolról csodálom őket. Meg azokat az embereket is, akik neki mernek vágni a hatalmas kékségnek, és nem Toppantja össze őket a tudat, hogy a végtelen vizekhez képest csak apró porszemnek minősülnek. Ha rólam lenne szó, még a kisebb városnyi méretű luxushajók valamelyikével is csak nehezen vágnék neki egy hosszabb tengeri útnak, azt pedig elképzelni is nehezen tudom, hogy egy tízméternyi hosszú vitorlás hajóval hódítsam meg a világ tengereit és óceánjait. márpedig egy sióagárdi család éppen ezt teszi most, már átszelték az Atlanti-óceánt, és egyformán boldogok, ha a végtelen csillagos ég alatt hajóznak éjszaka, vagy ha csodálatos szigeteken kötnek ki, és egzotikus országokkal, érdekes emberekkel ismerkednek meg. MINT HAJÓNAPLÓJUKBAN írják, ez az utazás nem csak a bolygó, hanem önmaguk megismerése szempontjából fontos. Sőt, talán fontosabb. Egy törékeny vízijárművön, csak tudásukra, tapasztalatukra és egymásra számítva a mindennapok leegyszerűsödnek, és megmutatkozik, hogy valójában mi a fontos és lényeges az életben, és mi kevésbé. AZ ember óhatatlanul arra gondol, bárcsak neki magának is lehetősége lenne egy ilyen különleges, valóságos és egyben spirituális utazásra. Igény szerint vitorlással a világ tengerein, jak hátán a Himalájában, vonattal Szibériában vagy Indiában, terepjáróval Afrikában, vagy éppen túrabakancsban végig a magyar határ mentén. Mert ezek az utak igazi felfedező túrák, ahol érdekes módon a legtöbbet nem az úticélról, hanem saját magáról és a hozzá legközelebb állókról tudhat meg az ember. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON. Uj modell szerint dolgoznak kéményseprés A szakma tiltakozik, de kérdés, lesz-e eredménye Víztisztító eszközt vásárol a tamási önkormányzat Állami feladattá - és a lakosság számára ingyenessé - akarja tenni a kéményseprés nagyobb részét egy, még előkészítés alatt álló jogszabály, mert úgymond a jelenlegi ellátásban olyan zavarok vannak, amelyek növelik a tűzés életveszély kockázatát. Gyuricza Mihály Huszár Tiborral, az elsősorban Tolna megyében működő Cami- nus Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezető igazgatójával, a Magyar- országi Kéményseprők Országos Ipartestületének műszaki vezetőjével beszélgettünk a törvény- tervezetről, amely a kéményseprő-ipari szolgáltatással kapcsolatos tevékenységet újraszabályozná. Részben az ellátási felelősséget is. jelenleg mindezért a megyeszékhely, megyei jogú város a felelős. - Fontos tudni, hogy idén még nincs változás, csak november 1-től tervezik - mondja Huszár Tibor. Tehát addig ugyanúgy díjfizetésre kötelezett a lakosság, mint eddig. Amióta bekerültek a köztudatba a tervezett változások, sokan azt hallják ki belőlük, ami a számukra kedvezőbb. - Nekünk november 1-ig a szolgáltatást kötelező elvégezni, s ezért díj is jár. Szankcionálhatjuk a nem fizetést, s ha kell, élünk is a lehetőséggel, hiszen bennünket is ellenőriz a hatóság, a katasztrófavédelem - mondja az igazgató. Az új modell a kéményeket szétválasztja: lesznek magánszemély kéménytulajdonosok és cégek, vállalkozások stb. tulajdonában lévő kémények. Csakhogy vannak kémények, amelyeknek több tulajdonosa is van, egyszerre lehet magánszemély és cég is. A magánszemélyek tulajdonában lévő kémények ellenőrzése, karbantartása ingyenes, a terv Mezei Sándor egy szekszárdi ház tetején. A jelenlegi szolgáltatók mindennel rendelkeznek, ami a munkához kell szerint nem kell majd díjat fizetni nekik. Ám a szakma szerint ez az ingyenesség csak látszólagos. A tevékenységet a katasztrófavédelemmel akarják elvégeztetni, a katasztrófavédelmen belül felállítandó új szervezettel, amit november 1-ig létrehoznak. A tevékenységet ugyanúgy el kell végezni, mint eddig, és ez költségekkel jár. Úgy lehet „ingyenes”, hogy a költségeket végső soron szétterítik, például azok között is, akik távfűtött lakásban élnek, s nincs kéményük. A kéménytulajdonosok szempontjából kedvezően változik a helyzet, ingatlanonként 1-2-3 ezer forintot megspórolhatnak évenként. Ezzel szemben fel kell állítani egy új szervezetet, ami az országnak pénzébe kerül, s ráadásul nagyon nehéz lesz a szakembereket „beszerezni” a munkaerőpiacról. - Eddig mi csináltuk a szakmunkásképzést, s úgy látjuk, egy szakember képzése elérheti a 2 millió forintot - tudjuk meg a Caminus ügyvezetőjétől. A jelenlegi jogszabályok szerint 800 órás tanfolyam a kötelező. Ez nagyjából fél év, van elméleti és gyakorlati része. Ez óriási költségeket hárít az államra. Másrészt itt vannak a jelenlegi szolgáltatók, akik felkészültek strukturálisan, szervezetileg - gépeik, szerszámaik, műszereik, kiképzett szakembereik vannak.- Ami bennünket illet, nekünk szerződésünk van, november 1-ig tesszük a dolgunk, ha törik, ha szakad. Egyébként mi any- ny ira bíztunk a jövőben, hogy jelenleg is részt veszünk 13 szakmunkás képzésében egy pályázat keretein belül. Most úgy látszik, az államnak képeztük a szakmunkásokat - állapította meg szomorúan Huszár Tibor. Ősszel lesz a váltás, ami nem jó időpont- ha tőlem kérdezik, melyik a lehető legalkalmatlanabb időszak egy ilyen váltásra, valószínűleg azt mondom, hogy az ősz - állítja Huszár Tibor. - Nekünk ezt az évet előtte be kell fejeznünk, s éppen akkor nem vagyunk a piacon, amikor kezdődik a fűtési idény. Szerintem csökkenni fog a biztonsági szint. Ilyen szituációba kevertek bennünket, szerintem ez senkinek se jó, mi szakmailag kifogásoltuk ezt a modellt. Nálunk csak a tevékenység 10 százaléka marad, s ez azt jelenti, hogy jön a végelszámolás, még jó, ha nem a felszámolás - teszi hozzá a ,szakember. Vannak tapasztalatok a kényszerkijelölésről alulfinanszírozott a kéményseprők tevékenysége, ezt az is jelzi, hogy az országban már több szervezet tönkrement, a hatóság kényszerkijelölési joggal kellett, hogy éljen. Úgy látják, ez is megbukott, s nincs, aki szolgáltasson. Elég, ha Baranyába megyünk példáért. Mohács térségében a szolgáltató csődöt jelentett. A katasztrófavédelem kijelölt egy Siklós környéki szolgáltatót. Ezt a szolgáltató köteles elfogadni, de lejárt a kijelölési idő, s tovább nem vállalja. Most kijelöltek egy pécsi vállalkozót, de lehet, hogy ő sem tudja ellátni a feladatot. tamási Kiváltaná a zacskós ivóvíz szállítást Tamásiban az az eszköz, melyet az önkormányzat vásárol a közeljövőben. Cse- ke István sajtóreferens tájékoztatása szerint a klór-dioxidos berendezés a víz nitrit tartalmát szabályozza. A beszerzés átmeneti megoldást jelent, a város ugyanis továbbra sem állt el attól a szándékától, hogy pályázati forrásból javítja a település ivóvizének minőségét. Tamási a két fordulós pályázat első fordulóján sikerrel szerepelt, ez az előkészületre, a tervek elkészítésére vonatkozott. Maga a beruházás az előzetes számítások szerint körülbelül 1,5 milliárd forintba kerülne. A városban jelenleg a várandós kismamák és a csecsemők naponta három liter zacskós vizet kapnak, a vezetékes víz ugyanis esetükben fogyasztásra alkalmatlan. Ezen túl a város azokra a külterületekre szállhat vizet, ahol nincs vezeték. ■ B. K. Erdőlátogatási tilalom van Gemencben GEMENC Erdőlátogatási tilalmat rendelt el március 20-ig a Gemenc Zrt. Ezt az indokolja, hogy ezen hónapok a vaddisznóállomány szaporodási és ellési, illetve a gímszarvas agancshullá- si időszaka. A társaság biztosítani kívánja az állatok nyugalmát. Látogathatók viszont az Erdei vasút megállói a kisvasút menetrend szerinti járataival, az árvízvédelmi töltés Keselyűs és Pörböly között gyalog és kerékpárral 8-17 óra között, a Bárányfoki tanösvény, a Nyéki-Holt Duna-, a Molnárka- és a Keselyű- si tanösvény, a Sárosi kilátótorony Keselyűs irányából, továbbá Lassiból Malomtelelőn át a töltésig jelölt kék kereszt turistaút teljes hosszában, a nagyrezé- ti Vadmegfigyelő az Ökoturisztikai Központból induló kijelölt gyalogösvényen, illetve Baja-Du- nafürdőtől a Vén-Duna partján a Cserta-Duna partján a Cser- ta-Duna torkolatáig a kék sáv turistajelzés, valamint a zöld fa turista jelzés az ország legnagyobb kerületű fájáig. ■ B. K. A szorosabb együttműködés fontosságát fogalmazták meg barátság A nyár során írhatják alá a testvértelepülési szerződést Jablonka és Nagymányok képviselői nagymányok Február 6-án a nágymányoki polgármesteri hivatalban Reichelsheim és Jablonka küldöttsége, valamint a helyi önkormányzati képviselők ünnepi testületi ülésen vettek részt, amelyen kifejezték szorosabb együttműködési szándékukat, s ezt a nágymányoki képviselők szavazatukkal is megerősítették a tanácskozás során. A német vendégek már szinte hazajárnak, a kapcsolat közel három évtizedre tekint visz- sza, s a testvérvárosi együttműködés is immáron négy esztendős. Lengyelországból is többször jártak már a völgységi településen azzal a szándékkal, ■hogy szorosabbá fűzzék a baráti köteléket. Kari Béla, Nagymányok polgármestere hangsúlyozta: a hosszú évek előkészítő munkája immáron beérett. - A valamikori Árva megye egy kis területén élő emberekkel testvéri közösséget alkothatunk, megismerhetjük mindennapjaikat, s azt is, megőriztek-e valamit a magyar kultúrából - fogalmazott a városvezető.- A zene összeköt bennünket - utalt az uniós himnuszra és a szívmelengető, kis ünnepségre Stefan Lopinsky, Reichelsheim polgármestere. Ő az ifjúsági táborok fontosságát emelte ki, ahol a különféle nemzethez tartozó gyerekek, fiatalok megismerhetik egymást, barátsáA képviselő-testület zöld utat adott az előkészítő munkának • got köthetnek, amik akár egész életük során megmaradhatnak. Úgy, ahogy a testvérvárosi kapcsolatból is rengeteg barátság köttetett. Leszögezte, a német település polgárai mindig szívesen várják a kölcsönös látogatásokat. Anton Kariak, Jablonka polgármestere úgy véli: az a legfontosabb, hogy az egyszerű emberek közös hangot tudjanak megütni. Mint fogalmazott, a közös nyelv hiánya ezt sokszor igen megnehezíti, de meg kell mutatni a nagypolitikának, hogy a kisemberek egyezségre tudnak jutni. Ahogy mondta: „nem beszélünk egy nyelvet, de a szívünk egy ütemre dobog”. ■ Vízin B. Előkészítő munka anton karlak is felettébb fontosnak tartja a különböző népek ifjainak rendezett táborokat; ők is voltak már vendéglátók, idén pedig Nagymányok lesz a házigazda. Reméli, hogy ezen program során (amely egybeesik a völgységi kisváros fennállásának ezer éves évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepséggel) itt is aláírhatják a testvértelepülési szerződést, amit először Jablonkában terveznek. Erre minden esély megvan, hiszen ellenszavazat nélkül döntött a nágymányoki képviselő-testület arról, hogy történjék meg az előkészítő munka. 1 í i