Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-02-01 / 5. szám

AUTO&MOTOR 2015. FEBRUÁR 1„ VASÁRNAP Skoda Fabia: kicsik közt a nagy esélyes menetpróba Másfél évtized, 3,5 millió eladott autó - ez a cseh modell sikere számokban kifejezve Nem nehéz észrevenni, hogy a Skoda Fabia látványosan fejlő­dött elődjéhez képest. Persze, a VW-nél kínosan ügyeltek arra, hogy biztonságos távol­ságra tartsák a Pólótól. Miklós-Illés Kálmán Nem a véletlen műve, hogy az első generáció bemutatása óta eltelt másfél évtizedben 3,5 millió példány talált gazdára a Fabiából (ebből 1,1 millió da­rab a Combi). A tágas karosz- széria és a vonzó vételár min­dig erős érv volt a cseh kisautó mellett. Most mindezt új mű­szaki tartalommal és üdébb külsővel fejelték meg: nem mondom, hogy hatalmas érzel­mi töltöttség van az új Fabiá- ban, de Jozef Kábán főtervező és csapata az elődnél karakte­resebb megjelenéssel ruházta fel az újdonságot. A magas és keskeny karosz- szériával megáldott, gömbölyű formajegyeket viselő felmenő­vel szemben az új nemzedék pont az ellenkezője, hiszen határozott vonalakkal tagolt lemezruhája 9 centivel (!) szé­lesedett, a magasság pedig 3 centivel csökkent. A szélesség­növekedést szerencsére nem a domborított kerékjárati ívek adják, hanem valóban a bel­tér tágítására használták fel. Az eredmény sem maradt el: két széles vállú felnőtt kényel­mesen elfér egymás mellett. A hátsó sorban sincs panasz a helykínálatra, kisautó létére továbbra is a legtágasabbak közé tartozik a Fabia, pedig az 5 milliméterrel növelt ten­gelytáv nem tűnik számottevő változásnak. Az igazi megle­petés viszont az, hogy a teljes hosszúság 8 milliméterrel ki­sebb, miközben a csomagtartó űrtartalma 315-ről 330 literre hízott. Vagyis praktikus és szellős utasterű autó a Fabia, de azért érezni, hogy a VW Po­lo szintjét nem éri el. Ugyan a műszerfal és az egész berendezés tetszetős és az ergonómia korrekt, az anya­gok kemények, a kapaszkodók csillapítás nélkül vágódnak fel a tetőkárpithoz, illetve nincs az autóhoz klasszikus navigá­ciós rendszer, a nagy képernyő csak tükrözi az okostelefon ké­pét (MirrorLink). Bár joggal gondolhatnánk, hogy az új Fabia az MQB-plat- formra épül, a modell a ko­rábbi generáció padlólemezét kapta, viszont a komplett elektromos rendszer és az elektromos szervokormány is az új moduláris építőkészletre konstruált típusokból való. Je­lentősebb arányban használ­nak nagyszilárdságú acélokat a kocsiszekrényhez, így mo­delltől függően akár 65 kilo­grammal is könnyebb lehet elődjénél az újdonság. A 980 kilós alapmodellt mi is próbára tehettük az Up!-ból és a Pólóból ismert háromhen­geres, 60 lóerős (van belőle 75 lóerős is.) egységgel. Meg­lepő, hogy mennyire csende­sen teszi a dolgát a motor, ez az egyik legkiegyensúlyozot­tabb háromhengeres a piacon! A rugalmasság azonban hagy kívánnivalót maga után, ah­hoz, hogy tartsuk a forgalom ritmusát, alaposan meg kell dolgoztatni a motort. Egészen más világot kép­viselnek a továbbfejlesztett, 90 vagy 110 lóerővel elérhető 1.2 TSI-k (az erősebbhez hét­fokozatú DSG is rendelkezésre áll). Alighanem ezek jelentik az arany középutat a dinami­ka és a takarékosság között: a turbós egységek lelkesen pö­rögnek fel és nagy tempóról is derekasan húznak, a fogyasz­tásuk pedig mindössze 3-4 decivel magasabb az 1,0 lite­resénél (a gyári adat szerint). Persze, itt van a kínálatban az új 1.4 TDI is, mely 90 vagy 105 lóerős - mindkét verzióhoz öt­gangos kézi váltó jár alapból, de a 90 lovas hétfokozatú DSG is konfigurálható. Ég és föld a különbség a korábbi generáci­ós 1,4-es dízelhez viszonyít­va, de azért a takarékosságot kivéve a nyugdíjazott 1,6-os dízel kellemesebb társ volt, hiszen az új egység igazából szűk tartományban használ­ható (2000-3000/perc). Külön meglepetés volt a me­netpróbán, hogy kanyargós úton milyen jól helytállt az autó, ami egyrészt a jól kalibrált kor­mánynak, másrészt az elöl-há- tul 3 centivel szélesebb nyom­távnak köszönhető. Hogy a ha­zai útviszonyok közepette ho­gyan rugózik a Fabia, arra csak a teszt adhat választ, ugyanis a nemzetközi bemutatón tükörsi­ma aszfalt fogadott bennünket. Mindenesetre a bemutató- és tesztautók gyártása már meg­kezdődött, míg az ügyfélautók összeszerelése most indul a Mladá Boleslav-i üzemben. HIRDETÉS V'«'»K>i»ftvén> tanaim«* útrí i»«ÍÍ kíegrs/íio kós/itiHt rn ftríiakm»!; ™ MäjL- POTENCIA PROBLÉMÁKKAL KU- A KORAI MAGÖMLÉS MEGKESE HA BÁRMELYIK KERDESRE IGENNEL FELELT, PROBAUA KI A SEXTRA EREJETÜ! Mi a helyes viszonyulás a potenciazavarhoz? LEGFONTOSABB, HOGY OSSZÁK MEG PÁRJUKKAL TITKAIKAT! Ha Ön azok közéaférfiak közé tartozik, akik merevedés; zavar miatt kevésbé képesek vagy képtelenek az örömteli szexuális életre, nézzenek szembe őszintén a problémává! A legrosszabb, amit tehetnek egy ilyen helyzetben, ha párjuk előtt is titkolva, külön szenvednek. Lehet, hogy Ön és társa is önmagát okolja, értéktelenebbnek érzi magát, elveszti az önbizalmát, és mindezt kapcsolatuk sínyli meg. közben lehet, hogy egyszerűen orvosolható lenne a gondjuk, Ez egy gyakori probléma, a 40 év feletti férfiak közel fele tapasztalhat ilyet valamikor az élete során, Ne felejtse el, hogy a potenciaprobléma nem tükrözi a párja érzéseit Ön iránt. Ne okolja magát, inkább beszéljék meg: együtt sikerülhet megtalálni az okokat és megoldani a gondokat! Soha ne adja fel, mindig lehet megoldás!!! „LEGYEN ÖN IS POTENCIÁLIS SZÍVTIPRÓ!" Mindenki erről álmodozik, miért ne lehetne Ön az igazi Álomférfi? SP1 É KAPSZULA!!! cinetek, melyek a prosztata-megnagyobbodására utalhatnak: A SEXTRA tabletta egy kúraszerűen fogyasztandó készítmény, melynek használata helyreállíthatja a potenciát, lerövidítheti az aktusok közötti un. regenerációs időt akár már 30 nap alatt is. Csak napi egy tabletta és a szexuális élete egészen új dimenzióba kerülhet! A SEXTRA rendszeres szedésével kiemelten támogathatja a minél erősebb és tartósabb érékeié létrejöttét, KIKNEK AIÁNUUK A SEXTRÁT? ' Fiataloknak;akik fantasztikus teljesítménnyel szeretnék párjukat elkápráztatni! ' Érett férfiaknak, akiknek már nem kell bizonyítani! Akik az átlagosnál többet akarnak adni párjuknak, " Idős korban lévőknek, akik még nem szeretnének lemondani az élet egyik legszebb öröméről. A Sextra segíthet a kezdődő időskori merevedési problémák leküzdésében! Nehéz vizelés • gyenge vizeletsugár • nehezen induló vizelés ■ utócsepegés ■ időszakonként szünetelő, váltakozó vizelés • gyakori vizelés • azonnali, parancsoló vizelési \nger»gyakori hajnali vizelés. A jóindulatú f (BHP) a férfiak leggyakrabban előforduló jóindulatú daganatos megbetegedése. A PROSZTATABETEGSÉGEKET KOMOLYAN KELL VINNI!!! A FÉRFIASSÁG ROVÁSÉRA IS MEHET! A legtöbb esetben lehet mód gyógynövény készítményekkel is a kezelésre, melyekkel enyhíthető a panaszok zöme. A SOTWA P-fföSíö KAPSZULA olyan különleges növényi összetevőt tartalmaz, amely hozzájárulhat a prosztata egészségének megőrzéséhez és a kellemetlen tünetek - mint a vizelési nehézség és a görcsös fájdalmak - enyhítéséhez. A SEXTRA PROSTA KAPSZULA természetes erejével megszabadulhat a prosztata megnagyobbodása miatt kialakuló vizelési nehézségektől. Próbálja ki Ön is, és érezze újra a felszabadító megkönnyebbülést! Miért ajánljuk 30 év fölött minden férfi számára? Mert támogathatja a normál vizelési funkciót, Rftftfiftráijft i SEXTRA PROSTA KAPSZULÄVAL!!!' SEXTRA és a SEXTRA PROSTA KAPSZULA megbízható, csak természetes összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény férfiaknak, ISMERT MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL! A SEXTRA ÉS A SEXTRA PROSTA KAPSZULA MEGRENDELHETŐ A -I- 36 (70) 555-9922 -ES TELEFONSZÁMON MUNKNAPOKON 9-17 ÓRÁIG, honlapunkon a www.sextraferfiaknak.hu-n VALAMINT KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN. > I f 1

Next

/
Thumbnails
Contents