Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-09 / 33. szám

3 2015. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Szigorúbb szabályok a házi gondozásban jogosultság Ágyban fekvő, mozgásképtelen, egyedül élő, nagyon beteg embernek van esélye Az idei évtől megemelte a házi segítségnyújtásra való jogosultság rászorult­sági küszöbét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A változás azt jelenti, hogy az eddigi 11 pontról húszra emelték azt a határt, melynél igényelni lehet házi ápolást. Tolna megyében több száz azoknak a száma, akik már benne vannak a rendszer­ben, rájuk a szigorítás nem vonatkozik. Mauthner Ilona Településenként változó, hogy hányán vannak azon a várólis­tán, akik szeretnének bekerül­ni a házi segítségnyújtás rend­szerében. Az újaknak azonban már nehezebb lesz a dolguk. A minisztérium a gondozásra szo­rultság vizsgálatát ugyanis szi­gorította. Egy táblázat alapján dől el, ki jogosult a házi segítség- nyújtásnak nevezett szociális el­látásra, és ki nem. A KSH adatai szerint 2012-ben összesen 125 281, 2013-ban 131 791 ember részesült Magyarországon há­zi segítségnyújtásban. 2012-ben a 65 évesnél idősebb korosztály 9,7 százaléka volt érintett. Az általunk megkérdezett szo­ciális intézményvezetők közül többen elmondták, ha egy mód van rá, nem hagyják magukra azokat, akik valóban rászorul­nak az ellátásra. Tolnán (ide tar­tozik Fadd, Fácánkert, Bogyisz- ló, Sióagárd is) 66 gondozott van, őket 8 gondozónő látja el. Van, akihez hetente egyszer-kétszer, de van akihez minden hétköz­nap menni kell, egészségi álla­potuk szerint, mondta Pástiné Szentendrei Mária, a családse­gítő központ vezetője, jelenleg hatan vannak várólistán. A 66 gondozottra 61 jelzőrendszeres készülék (pánikgomb) jut, ezzel tudnak jelezni a központba, ha nagy baj van. Dunaföldváron 40 gondozott kap ellátást, közülük 27-hez jár ki gondozónő, mond­ta lung Katalin, a szociális intéz­mény alapellátási központjának vezetője, aki hozzá tette, három gondozónőre számíthatnak. Ná­luk jelenleg nincs senki várólis­tán. Térítési díjat gondozásért, ápolásért nem kérnek, csupán takarításért 350 forintot, órán­ként. Hőgyészen és az ide tartozó kistérségi településeken (Pá- ri, Dúzs, Értény, Kalaznó) ösz- szesen 27-en veszik igénybe a házi ápolást, a nappali ellátást 40-en, a szociális étkeztetést 142-en (van, aki helyben étke­zik, van akinek kiszállítják). Az ebédért 420 forintot kell fi­zetni, naponta, mondta György Lászlóné, az idősek klubjának vezetője. Várólista nálunk sincs jelenleg, de tény, egyre több az idős ember, főleg a kisebb tele­A megyében több száz ember veszi igénybe a gondozónők segítségét, Takácsné Zsebő Anikó Szekszárdon dolgozik Sokan kapnak segítséget Pakson És a hozzá tartozó kis­térségifalvakban huszonöt gon­dozónő összesen kétszázhetven emberről gondoskodik. Eb­ből Pakson negyvenötén szorul­nak jelenleg házi segítségnyúj­tásra - mondta Kávást Brigitta a Szociális Központ vezető gon­dozója. Térítési díjak települé­senként különbözőek. Van, ahol ingyenes, van, ahol fizetni kell. Pakson például óránként 700 forintot. A megyében egyébként Pakson és a hozzá kapcsolódó településeken vállalják a leg­több rászoruló ellátását. Az ellá­tást kiegészíti száznegyven jel­zőkészülék üzemeltetése, melyet szintén a gondozónők látnak el 24 órás készenléttel, valamint nyolcszáz ember részére szociá­lis étkeztetést biztosítanak. Mozgásban, bevásárlásban is segítséget igényel, mégsem jár neki püléseken, ahonnan a fiatalok már elköltöztek, mert helyben nem találtak munkát, megél­hetést. Szekszárdon 60 és 90 fő kö­zött változik a házi gondozást igénylők száma, eddig aki rá­szorult felvették a rendszer­be. A szigorítás ezt megnehe­zíti, mondta Bors Zsuzsanna az alapszolgáltatás vezetője. Ki­lenc gondozónő látja el az idős embereket, akik közül van aki heti egy-két napot, van aki töb­bet igényel. a házi gondozás lényege, hogy a rászoruló ember továbbra is önál­lóan, a saját otthonában élhes­sen, és ott kapjon segítséget. A gondozás legfeljebb napi 4 órás lehet, amit a helyi önkormányzat biztosít. Azt, hogy ki számít rá­szorulónak, egy miniszteri rende­let szabályozza. Ennek a lelke egy táblázat. Az összpontszám alap­ján dől el, napi óraszámban kife­jezve mekkora az érintett gondo­zási szükséglete: napi 1,2, 3 vagy 4 óra, vagy semmi. Eddig 21 pont fölött már napi 2 óra gondozás járt, most 26-ra emelték a 2 órás gondozás ponthatárát. Vagyis a 11-es és 19-es pontszám közötti emberek, akik a régi rendszerben napi 1 óra gondozást kaphattak, most nem kapnak semennyit Azok pedig, akiknek 21-25 pont­juk van, az eddig 2 óra helyett napi 1 óra segítséget vehetnek igénybe. Vegyünk példának egy idős asszonyt, aki egyedül él, de eseti segítséget kap a családjától (3 pont), tud egyedül öltözködni, de kisebb segítségre szorul (2 pont), mozgásában segítséget igé­nyel, bottal jár (3 pont), a gyógy­szereit szedi, de az orvosi utasítá­sokra figyelmeztetni kell (1 pont), a bevásárláshoz rendszeres segít­ségre van szüksége (2 pont) Ez összesen 11 pont. Ezért eddig en­nek az asszonynak napi 1 óra segítség járt az otthonában, az új rendszerben viszont semmi. HIRDETÉS ► KÉTSZERESEN VÉDETT BETÉTEK i TÖBB MINT 100 TAKARÉKNÁL AZ ORSZÁG 1500 PONTJÁN 100 000 EURÓIG TOVÁBBI RÉSZLETEK,FELTÉTELEK: • • * • ti TAKAPFK 1 EiiV i ÓBA BIZTOSÍTOTT BANKBETÉT J www.garanciakozo8seg.hu • £ • 100% BETÉTBIZTONSÁG ______________________________________/ Szilva nélkül is kimelegedtek bál Székelyföldi barátok is elfogadták a meghívást AZelke Néptáncegyüttes műsora után kezdődött a hajnalig tartó mulatság BONYHÁD - Mielőtt belevetjük magunkat a forgatagba, „mate- kozunk” egy kicsit a barátaim­mal: idekint legalább -5 fok van, az épületben pedig húsznál is több, így szerintem egy 50 fo­kos szilvát választunk a hőmér­sékletek kiegyenlítése céljából! - tekintett mosolyogva a kosa­rában lévő palackra sorban ál­lás közben az asztaltársaság szószólója, szombaton este a Vö­rösmarty Mihály Művelődési Központ bejáratában. Majd ar­ról biztosított,, hogy ők az em­lített pálinka nélkül is minden évben jól érzik magukat a szé­kely bálban, lévén, hogy egy re­mek, sok embert vonzó prog­ramról van szó.- Szívből örülök annak, hogy Mik József, Borszék polgármes­terének, valamint Szentes Csa­ba, Madéfalva első emberének vezetésével székelyföldi, erdé­lyi barátaink is csatlakoztak vá­rosunk nagy hagyományokra visszatekintő rendezvényéhez - emelte ki köszöntőjében Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgár- mestere hangsúlyozta, mindkét településsel kiváló kapcsolatot ápol a város. Sőt, Borszékkel ta­valy testvértelepülési együtt­működést kötött. Mik József és Szentes Csaba egyaránt meg­tisztelőnek nevezte, és meg­köszönte a meghívást, amit jó szívvel fogadtak. ■ V. B. Van még hely az értéktárban idei első ülés Újabb négy értéket vett fel a bizottság tolna Újabb négy értéket vett fel a Tolna Városi Értéktár Bi­zottság idei első ülésén a helyi értéktárba. Egyben valameny- nyit felterjesztette a Tolna Me­gyei Értéktárba történő felvétel­re - tájékoztatta lapunkat Rei­ter Antalné, a bizottság elnöke. Az eddig hivatalosan is nyil­vántartott tíz tolnai nemze­ti érték mellé bekerült a „Min­den ízében tolnai - 33 plusz 3 és egy ráadás recept a sárgalá- búak városából” című recept­könyv kézirata; Marosi József- né Tolnai halételek és krumpli- nokli című recepttára; Dr. Füri József szőlőnemesítő munkás­ságát bemutató kiállítás anya­ga és a Rosmáyer Ferencről szó­ló, Steinbach Ferenc által készí­tett tanulmány. Reiter Antalné elmondta: bár sok az értéktárba felvehető anyag, csak nagyon kis szám­ban érkeznek javaslatok. To­vábbra is arra kérik a lakossá­got, hogy a tolnai értékekkel kapcsolatos javaslataikat ter­jesszék a bizottság elé. ■ S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents