Tolnai Népújság, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-07 / 5. szám

2 KÖRKÉP 2015. JANUÁR 7., SZERDA JEGYZET J ' VENTER P SÍÉI MARIANNA Ünnepek és gyökerek vízkereszt NAPJA volt teg­nap, a karácsonyfa lebontá­sának napja, s egyben bú­csú az év legkedvesebb ün­nepétől, a karácsonytól. Mi­közben a díszeket szedeget­ték le a fenyőágakról, és pa­kolták el egy hosszú pihenő­re, sokan gondolták végig új­ra a családdal együtt töltött szép napokat. így volt ezzel a murgai Vö­rös Róbertné is, aki örömmel osztotta meg velünk kará­csonyi élményeit, a szép na­pokat, amelyeket négy uno­kájával töltött együtt, a gyer­mekei segítségét a tűzifa fel­rakásában, a madáretető­höz járó, s már ismerősként üdvözölt madárkák szívet melengető látványát. Mint mondja, kincset ér az ilyen lelki táplálék a mindenna­pokban, a szeretet, a vidám­ság, amely feltölti az embert, és egyre közelebb hozza a ta­vaszt a természetnek és a lé­leknek is. remek emberi „találmány” az ünnep. Legyen az vallá­si, állami, vagy akár családi ünnep, lehetőséget ad, hogy kibillenjen az ember a min­dennapi rutinból, és egy­ben biztosít egy olyan állan­dóságot is, amelyre minden egyes emberi lénynek szük­sége van ahhoz, hogy biz­tonságban érezze magát. Tudjuk az ünnep idejét, vá­runk rá, készülünk rá, és igyekszünk a lehető legjob­ban kihasználni a lehetősé­get. S a legszebb és legjobb benne, hogy remek alkalom arra, hogy a szűkebb, vagy tágabb család összejöjjön, megnézzék, mennyit nőttek a gyerekek, meghallgassák hogy mi történt az utolsó ta­lálkozás óta eltelt időben, és újra és újra elhangozzanak a családi legendák. Az ilyen alkalmakkor helyezik el ma­gukat a gyerekek a nagy­családban, és ismerik meg a gyökereiket, a gyökere­ket, amelyek nélkül az em­ber nem tud megkapaszkod­ni, s csak sodródik a nagy­világban. Könnyfakasztó gyermeksorsok magyar károly életfilozófiája Táncoljunk, a zene csak megjön valahonnan Árva gyerekekkel és Böjté Csabával karácsonyozott Ma­gyar Károly Déván. Gyűjtött nekik és maga vitte el - bár szimbolikusan - a pénzt. Gyalog tette meg a majd’ 500 kilométeres utat Pálfától Déváig. Bírta a kiképzést, hi­szen katona, és tavasszal az El Caminon edződött. Vida Tünde Kölcsönös faggatózással indul a beszélgetésünk Magyar Károly- lyal. Régi ismerősök vagyunk, de ez az első beszélgetésünk: egy faluban nőttünk fel, de a bő tíz év korkülönbség miatt job­bára csak tudtunk egymásról. A régről származó informáci­óm, miszerint katona, valósnak bizonyul. Nevetve erősít meg abban, hogy nem „harcoló” ka­tona, hanem logisztikával, egé­szen pontosan gépjárművek­kel foglalkozik. Mint kiderül, ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna igazán tűzközelben, két­szer is volt külföldi misszión, Koszovóban. Ezzel alapozta meg terveinek megvalósítását: otthont, családot szeretne ala­pítani. Leendő családjának há­zat épít, még bodzaültetvényt is telepített. Miután elvégezte a katonai középiskolát, majd a tiszthelyettes képzőt, több mint tíz évig Tatán szolgált, innen kérte magát Székesfehérvárra, ahol most is dolgozik. Már nem gyermekkora színhelyén, Pál- fán, hanem Sárbogárdon él egy szolgálati lakásban, s építgeti a családi házát, gazdaságát re­mélve, hogy megtalálja az iga­zit. Kifejezetten előrelátó, tuda­tos, ami nem szab gátat a ben­ne lévő kalandvágynak. 2014- ben ez utóbbi igen erősnek bizo­nyult, hiszen két hatalmas útra is vállalkozott. Tavasszal az El Caminot járta meg, december­ben Dévára ment el gyalogszer­rel. Mint mondja, mindegyik meghatározó, de más és más él­mény volt. Útjai során számos jelét meg­tapasztalta a gondviselésnek. Amikor az El Camino ösvényét taposta, a fáradtságtól lankadt a figyelme, és az út szélén felej­tette fényképezőgépét. Amikor erre rájött, már öt kilométert megtett. Egy érme feldobásá­Böjte Csaba több mint 2000 árváról gondoskodik. Magyar Károly gyalogszerrel és adománnyal ment el hozzájuk karácsonyozni val döntötte el, hogy nem megy vissza. Később mégis vissza­fordult, de alig ment ötven mé­tert, amikor összetalálkozott egy párral, akik miután az ar­cát fürkészve azonosították, hogy ő van a gépben lévő képe­ken, visszaadták a masinát ne­ki. Az út 800 kilométer hosszú volt Franciaországtól a spanyol- országi Santiago de Composte- láig, de ő még százzal megfejel­te, mert elment az óceánig. Kü­lönös véletlen - vagy talán nem is -, hogy az előbb említett pár­ral itt újra találkozott. - Az El Camino arra jó, hogy az ember rájöjjön, hogy semmi nem tör­ténik véletlenül, s megtanulja, hogy figyelnie kell a jelekre - fogalmazott. Ezen az úton min­denki más-más okból indul el, vélekedett Károly, akit az önma­ga megismerése, személyisége fejlesztése utáni vágy hajtotta a zarándokok útjára. Mint mesél­te, az út mély nyomot hagyott a lelkében. - Nem vagyok mé­lyen vallásos, de azért hiszek - és úgy éreztem, hogy rám férne most, az év végén, egy ilyen út - fogalmaz utalva a következő, dévai zarándokútjára. Az indí­tó gondolat az volt, hogy egy jó, szeretetteljes helyen karácso- nyozhasson, a második, hogy egy hasonló, önismeretet segítő vállalkozással kösse össze. így határozta el, hogy gyalog megy Böjté Csabához, akinek áldozat­kész munkáját nagyon nagyra tartja, illetve az általa felkarolt gyerekekhez. Innen már csak egy lépés volt a döntés, hogy ha már elmegy, pénzadománnyal is igyekszik segíteni az árvá­kon. A munkahelyén, Székes- fehérváron és Pálfán gyűjtött a Dévai Szent Ferenc Alapít­ványnak. December 9-én, haj­nali négykor indult el Pálfáról a 15-16 naposra tervezett útra. Körülbelül 30 kilométeres sza­kaszokat tervezett egy napra, tudván, hogy ennyit kényelme­sen meg tud tenni napkeltétől napnyugtáig. Hol ismerősök­nél, hol plébániákon szállt meg, de olyan is, akadt, hogy a pol­mikor arra akarom kérni, hogy röviden foglalja össze, mit is kapott a legutóbbi útja so­rán, azt mondja, egy barátja már kérte, hogy egy szóban te­gye ezt meg, így fel van készül­ve. Szeretet - hangzik a válasz. Miután én bőkezűen még há­rommondatnyi lehetőséget adok neki, elárulja, hogy hihe­tetlenül sokat kapott emberileg, lelkileg. Nem mellesleg újra rá­ébredt, hogy saját problémái eltörpülnek másokéi mellett.- Amikor az ember gyalogol, gármester biztosított számára szállást. - Mindenütt hatalmas szeretettel, segítőkészen fogad­tak. Mivel az utat Böjté Csaba neve fémjelezte, könnyen talál­tam nyitott ajtókat - húzta alá. A szerzetessel indulás előtt sze­mélyesen találkozott, s kapott tőle írásbeli ajánlást az úthoz. Akadt olyan bolt még Ma-, gyarországon, ahol az eladó, amikor meghallotta, hova, mi­ért megy, nem hagyta kifizet­ni, amit vásárolt. Azt mondta, az árát adja a gyerekeknek, sőt még pluszban is adott pénzt. Előfordult, hogy látván, hogy az út szélén baktat, fel akar­ták venni, s furcsállották, hogy ő inkább gyalogol. Sokféle ér­nem érdekli, hogy mi van a csekkekkel, a házzal, a meghi­básodott autóval, más dolgok járnak az eszében, érzi, hogy mi a fontos, mire van szüksége és mire nem. Fontos az ember­nek, hogy valahova tartozzon. Nekem a gyökereket most a szülők jelentik, de vágyom ar­ra, hogy legyenek saját gyöke­reim. A Zorba, a görög című filmben van, hogy „táncoljunk, a zene csak megjön valahon­nan”. Eszerint próbálok élni.- összegzi. zés kavargóit benne, amíg a ki­lométereket rótta. Öröm, hogy kikkel találkozik, kíváncsiság, hogy végig tudja-e csinálni az útviszonyok, időjárási viszon­tagságok miatt, hogy miként fogja megterhelni mentálisan, fizikálisán. Úgy gondolta, mi­re odaér, valamennyire meg­tisztulva, nyíltabban, őszintéb­ben érzi át a karácsonyi hangu­latot, ami sokkal, sokkal öröm- teljesebb lehet, mint korábban bármikor. Nem kellett csalat­koznia, a Déván töltött napok mélyen beleégtek az emlékeze­tébe. Bár a nyolcvan ház fenn­tartása, több mint kétezer gye­rekről való gondoskodás sok munkával jár, Böjté Csaba tu­dott időt szánni Károlyra. A szerzetes kérésére útjairól él­ménybeszámolót tartott a gye­rekeknek, sőt kirándulni vitte a gyerekeket a 20 kilométerre lévő Vajdahunyadra. Akadtak olyan gyerekek, akik korábban csak öt-hat kilométert gyalogol­tak, de hősiesen bírták. De el­sősorban nem ez hagyott mély nyomot Károlyban, hanem az az egymásra figyelés, összetar­tás, ami az életüket jellemzi. Akadt néhány eset, amit bizony megkönnyezett, mondja. ígére­tét, miszerint, most nem fogja, nem sikerül betartani. Fátyolos szemmel mesél az árva gyere­kekről... Vágyik arra, hogy legyenek saját gyökerei Mire ment el a vadásztársaság pénze? bűnügy Az ügyészség hatmilliós sikkasztással vádolja a volt vadászmestert szekszárd Bonyolult ügy tár­gyalását kezdte meg kedden a Szekszárdi Járásbíróság. Mivel a védelem a részletezést nem kérte, a vádirat lényegét ismer­tette az ügyész. Az 59 éves vád­lott 2004 és 2010 között volt a megye egyik vadásztársaságá­nál hivatásos vadász. A vadász- társaságnak bérvadásztatásból és vadhús értékesítéséből szár­mazott bevétele. Az elejtett va­dat egy kft. tulajdonába lévő hűtőbe szállították. Csak azok kaptak azonosító számot, illet­ve azokról töltöttek ki szigorú számadású felvásárlási jegyet, amelyeket a vadásztársaság el­adott a kft-nek. A megőrzésre át­adott húsról ilyen nem készült. A vadászatokat különfé­le nyilvántartások dokumen­tálták, mint például egyéni és a társas vadászati napló, te­ríték-nyilvántartás, s külön a vádlott vezette teríték-nyil­vántartás, felvásárlási jegyek, pénzforgalmi adatok, a vadá­szok egyéni lőjegyzéke, inté­zőbizottsági jegyzőkönyvek, határozatok, bérvadásztatási jegyzőkönyvek. 2007 és 2010 februárja között összesen kö­rülbelül 1150 nagyvadat lőttek a vadászterületen ezek közül 297 vad elejtéséből nem szár­mazott a társaságnak bevéte­le. Több estben megállapítha­tó, hogy a vad nem került a hű­tőkamrába. A vád szerint a va­dászmester nem a szabályok szerint kezelte a bérvadászta­tásból és a vadhús értékesíté­séből származó bevételeket, a felsorolt esetekben a kilőtt va­dakkal, illetve azok értékével nem számolt el, ily módon sa­játjaként rendelkezett. Mind­ezeken kívül a vádlott különbö­ző átvett pénzzel sem számolt el teljes körűen. Az ügyészség a férfit folytatólagosan, jelen­tős értékre, - a vád szerint ez több mint 6 millió forint - üz­letszerűen elkövetett sikkasz­tás bűntettével vádolja. A vád­lott a tárgyaláson nem tett val­lomást, ezért a rendőrségen el­mondottakat olvasták fel. A fér­fi tagadta, hogy a pénzt saját­jaként kezelte, a részletekről azonban nem nyilatkozott. A tárgyalást követően la­punknak elmondta, mindig a közösség, a vadásztársaság ér­dekében dolgozott. Azzal, hogy rendet akart csinálni, magánér­dekeket sértett, ezért került eb­be a helyzetbe. Munkája nyo­mán jelentősen nőtt a vadász­egylet bevétele. Mint mond­ta, az eljárás ideje alatt ugyan iratok, nyilvántartások tűntek el, a védelem bizonyítani fog­ja, hogy például felújították a vadászházat, út épült, kutakat fúrtak. Még a megrovás bünte-’ tést sem fogadja el, jelentette ki. Ha kell Strassbourgig is elmegy az igazáért. ■ I. L Ajándék Kölcsönösen meglepték egymást a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola 6. b osztályosai és a Reménység Napközi Otthon fiataljai. A kisdiákok még karácsony előtt tettek látogatást az intézményben, és nem mentek üres kézzel. Játékokat, könyveket, ruhákat vittek, dalokkal, versekkel készültek. A napközi otthon fiataljai pedig megvendégelték az iskola tanulóit. A progra­mot Kalocsa Péterné és Somfalvi Józsefné osztályfőnök szervezte, (he)

Next

/
Thumbnails
Contents