Tolnai Népújság, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-23 / 19. szám

15 2015., JANUÁR 23., PÉNTEK SPORT interjú Futballista akart lenni az MTK-nál, de nem tudta kivárni a sorát, a tompa puffanások pedig a dzsúdóterembe csalták - a 60 éves Szepesi Józsefnek ekkor változott meg végérvényesen az élete SZERELEM VOLT ELSŐ LÁTÁSRA Szepesi József ötven éve dzsúdózik, a Gemenc JK-t pedig 14 éve vezeti Kemény, következetes edző, aki a humort is érti. Számtalan országos bajnoki cím, egyéni és csapatara­nyak fémjelzik munkássá­gát. Egy véletlennek köszön­hetően ismerkedett meg a dzsúdóval, de azonnal bele­szeretett. A Gemenc JK edző­je, Szepesi József az elmúlt hétvégén volt óO éves. Rónai Gábor- Gratulálok a jubileumhoz! Leg­alább megünnepelték?- Nagy ünnepség volt, ráadá­sul én nem is tudtam róla, a fe­leségem és a gyerekeim leptek meg vele - felelte a szekszárdi klub vezetőedzője, Szepesi Jó­zsef. - Délelőtt még Baján vol­tam régiós edzőtáborban, hu­szonnégy szekszárdi gyerek­kel. Mit sem sejtve jöttem ha­za, csupán annyit tudtam, hogy szűk családi körben, egy va­csora mellett ünnepelünk. Ak­kor lett gyanús a dolog, amikor a régi sajtérlelő felé kanyarod­tunk, aztán amikor a lépcsőn lefelé menet felcsendült Ha­lász Judittól a „Boldog születés­napot” című dal, már tudtam, hogy nem a családdal fogok va­csorázni. Ott volt mindenki, az egész klub, nagyon jól esett, és bevallom, néhány könnycsepp is legördült az arcomon.- Mit kapott ajándékba?- Nagyon sok mindent, de az igazi ajándék az volt, hogy eny- nyien ott voltak velem. Ha sza­bad, a lap hasábjain keresztül is szeretném megköszönni a csa­ládomnak, a feleségemnek, a gyerekeimnek ezt a meglepe­tést. Tényleg nem számítottam rá, és meghatódtam. Persze, ha annyira szeretné megtudni, hogy mi volt az ajándékom, ak­kor elárulom, hogy volt köztük egy exkluzív bortartó állvány, olyan, amilyet még jómagam sem láttam, négy palack bort lehet tárolni rajta. Nagyon örül­tem neki, mert szeretem a fi­nom borokat, a finom szekszár­di borokat, jó lesz majd erről az állványról leemelni egy-egy jó­fajta vöröset.- Hatvan év nem kevés idő. Az ember ilyenkor már inkább hátra­felé tekintget?- Is-is. Természetesen renge­teg emlékem van, hiszen éppen ötven esztendeje vagyok kap­csolatban a dzsúdóval, de azért előrefelé is szeretnék tekinte­ni, mert még vannak céljaim a sportágban. Szeretném a ver­senyzőimet a lehető legtöbb jó eredményhez hozzájuttatni, és titkon abban is reménykedem, hogy amíg edző leszek a Ge­menc JK-nál, még a klubnak is lesz legalább egy nagy dobása.- A tavalyi ifjúsági olimpiai sze­replés az volt, vagy ön nem így gondolja?- Ha azt nézzük, hogy Sárecz Márton révén egyetlen magyar fiú lehetett ott a nanjingi ifjú­sági olimpián, akkor bátran mondhatom, hogy eddig va­lóban ez a csúcs. A hazai me­zőnyben és a nemzetközi ver­senyeken voltak jó, sőt nagyon jó eredményeink, de az ifjúsági olimpia azért mégiscsak más. Olyan ez, mint a felnőttek olim­piája, csak kicsiben. Elképesz­tő a felhajtás, elképesztő a ver­senyzők megbecsülése, a mé­diaérdeklődés. Akkor Kínában minden az ifjúsági olimpiáról szólt. És a mi versenyzőnk ott lehetett a tatamin.- Mikor kötelezte el magát a cselgáncs mellett?- Ahogy minden gyerek én is elsősorban focista szerettem volna lenni. Édesapám le is vitt az MTK-hoz egy válogatásra, de amikor megláttuk, hogy milyen hosszú a sor, hogy milyen sokan szeretnének labdarúgók lenni, úgy döntöttünk, hogy nem vá­runk ennyit. Kifelé menet a le­látók alól tompa puffanásokra lettünk figyelmesek, dzsúdó- sok gyakoroltak. Betessékeltek bennünket, jómagam pedig ott ragadtam. Erre mondják, hogy szerelem volt első látásra. Hoz­zá kell tennem, hogy akkoriban az MTK az egyik legjobb hazai dzsúdóklubnak számított. Nem kerültem rossz helyre...- Emlékszik az első versenyére?- Hogyne emlékeznék! Ak­koriban tizennégy év volt a kor­határ, addig nem állhatott sen­ki tatamira országos megmé­rettetésen. Nekem egy serdülő bajnokságon adatott meg, hogy megmutassam magam, és rög­tön egy csapatbajnoki bronz­éremmel kezdtem. Tíz évig vol­tam az MTK versenyzője, min­den korosztályban érmek tucat­ját szereztem, csupán az arany hiányzott. Aztán jött a sorka­tonaság és a Honvédhoz kerül­tem. Itt nyertem nemzetközi versenyeket, a klub saját ver­senyén - olyannak kell elkép­zelni, mint a mai Hungária Ku­pát - pedig a 76-os montreáli olimpia győztesét, a kubai Hec­tor Rodriguezt is legyőztem. A honvédos időszakomhoz kötő­dik életem legjobb versenye. Pécsett, a Hungária Kupán egé- ' szén az elődöntőig meneteltem, s ha nem szórakozom el a Sár­közi Endre elleni találkozót, a többszörös világbajnok, olimpi­ai második helyezett japán Ka- cuhiko Kasivazakival mérkőz­hettem volna. Életem élménye lehetett volna... A hadseregek európai seregszemléjén pedig harmadik helyezett is voltam.- Hogy került Szekszárdra?- A Dózsától kerestek meg 1978-ban, hogy lenne-e ked­vem náluk edzősködni. Nem volt könnyű döntés, hiszen Ba­járól is érkezett egy megkere­sés. Akkoriban nagy dolgog volt, hogy lakást ígértek, s bár sokat kellett várnom rá, amíg megkaptam, Szekszárd mellett döntöttem. Ez 1979 január 1-jén volt, már 36 esztendeje. Re­mek csapat jött össze Szekszár- don, három válogatott verseny­zőnk is volt Papp Endre, Varga Ferenc, és jómagam. Nagy len­dülettel vágtam a munkába, és gyorsan jöttek is a sikerek. Amikor elkezdtem, huszonötén voltak a klubnál, egy évre rá pedig hatvan-hetven fiatalnak tartottam már edzéseket. Egy­re többen szerették meg a dzsú- dót. Ekkor futott be a paksiak megkeresése. Tuncsik József, az első felnőtt Európa-bajnokunk, az első olimpiai érmesünk hí­vására pedig nem mondhattam nemet. Nyolcvanhatig dolgoz­tam az ASE-nál, aztán jó időre szakítottam a cselgánccsal.- Mi történt?- Egyszerűen besokalltam, sok volt az edzés, sok volt a verseny, és én szerettem vol­na több időt tölteni a családom­mal. Meg aztán elcsábított a kispályás foci. Mindig is sze­rettem futballozni, akkoriban komolyan szerveződött a kispá­lyás foci Szekszárdon. Bármi­lyen hihetetlen is, tíz évig sem­mi közöm nem volt a cselgáncs­hoz, míg nem Dávid fiam, aki tizenkét éves volt akkor, elém állt, és azt mondta, ő is szeret­ne olyan serlegeket, olyan ér­meket, amilyenek nekem van­nak. Mondtam neki, hogy sze­rezd meg! A Rendőr Judo Klub­ban kezdett, s engem is magá­val ragadott. Eleinte csak vele foglalkoztam, aztán felkértek, hogy vigyem a korosztályt. A gyerekek szépen fejlődtek, sor­ra jöttek a jobbnál jobb eredmé­nyek, s Dávid is egyre több si­kert ért el. Kétezeregytől pedig már a Gemenc JK-ban folytatta. Akkor alapítottuk meg a jelen­legi klubot, igazán itt bontako­zott ki, s lett korosztálya egyik legjobbja, egy nemzetközileg is elismert cselgáncsozó. Sajnos közbejött a sérülése, a három keresztszalag-szakadása. Ezért is dobogtatta meg a szívemet, amikor tavaly felállhatott a do­bogóra a prágai veterán Euró- pa-bajnokságon.- Nemcsak a fia, a klub is befu­tott. Mire büszke, ha visszatekint az eltelt lassan tizennégy évre?- A nyolcvan országos baj­noki aranyéremre, arra, hogy Ács Balázs személyében olyan versenyzőt neveltünk ki, aki mindegyik korosztályban baj­nok lett, tizenkét aranyérme egyedülálló, de Mátics András hat aranya is dicséretes. Sor­ra nyertük a csapatbajnoksá­gokat, a diák A, a diák B, a ser­dülő, az ifi korosztályban hat aranyat gyűjtöttünk be - ezek azért is értékesek, mert jó­magam mindig azt vallottam, hogy egy klub erejét a csapat- bajnokságokban elért eredmé­nyei mutatják meg igazán. Az­tán ahogy már említettem, ta­valy ott lehettünk a nanjingi if­júsági olimpián...- Ön szigorú edző?- Inkább azt mondom, hogy következetes vagyok, aki azért a humort is érti.- Szabadidejében mit csinál?- Az unokáimmal vagyok. A nagyobbik, Botond már dzsú­dózik, és képzelje el, hogy az edzőteremben Szepi bácsinak hív. Csak akkor vált papára, ha leveti a judogit. És nagyon sze­retek horgászni is. Az Atomerő­mű Horgászegyesületnek va­gyok a tagja. Már fogtam 18 ki­lós pontyot, és 10 kilós csukát is. Kikapcsol, ha kiülhetek a partra, és a csendben rendez­hetem a gondolataimat. A Tausz-Hinek pár győzött tenisz Nem a győzelem, a részvétel volt a fontos Szekszárdon Hasít a hazai válogatott kézilabda Katar a spanyolokat is megizzasztotta a vb-n nyolc páros vett részt szomba­ton a Damjanich utcai tenisz­centrumban az első új évi lakó Kupa teniszversenyen. A Hahn TSE által lebonyolított esemé­nyen sportszerű meccseket lát­hattak a nézők. A jó hangulat mellett a baráti és sporttársi kö­telékek erősítésére is fontos ré­sze volt a programnak. A JAKO KUPA VÉGEREDMÉNYE: 1. Tausz Ferenc-Hinek Kriszti­án, 2. Bencze Balázs-Géringer János, 3. Stróbl Dániel-Guszt István. A Hahn TSE a következő ver­senye január 31-én, szombaton lesz, amikor a fedett pályás, ha­gyományos Fritz Borház Kupát rendezi az egyesület. ■ B. L. ö U. Együtt a csapat: jó hangulat, sportszerű meccsek voltak a Jako Kupán a címvédő spanyol válogatott 28-25-re nyert a házigazda ka­tari csapat ellen a férfi kézilab­da-világbajnokságon. A talál­kozót mindkét együttes szász- ázalékos teljesítménnyel várta, a katariak - kispadjukon az­zal a Valero Riverával, aki ta­valy még hazája nemzeti csa­patát vezette világbajnoki cím­re - sokáig vezettek, a spanyo­lok azonban a hajrában ritmust váltottak és végül diadalmas­kodtak. A csoportból Spanyol- ország, Katar és Szlovénia már biztosan továbbjutott, a negye­dik továbbjutó helyért a fehér­oroszok és a brazilok harcol­nak. A B-csoportból Irán legyő­zésével Ausztria is csatlako­Manuel Sierra, a spanyolok kapusa zott a horvát-macedón tovább-' jutó kettőshöz. EREDMÉNYEK, 4. FORDULÓ, a-csoport: Spanyolország-Ka- tar 28-25, Szlovénia-Brazília 35-32, Fehéroroszország-Chi- le 34-23. az állás: 1. (tovább­jutott) Spanyolország 8 pont, 2. (tj.) Katar 6 (111 -100), 3. (tj.) Szlo­vénia 6 (134-115), 4. Brazília 2 (116-121), 5. Fehéroroszország 2 (125-129), 6. Chile 0. B-cso- port: Tunézia-Bosznia-Herceg- ovina 27-24, Horvátország-Ma- cedónia 29-26, Ausztria-Irán 38-26. az állás: 1. (tj.) Horvát- ország 8 pont, 2. (tj.) Macedónia 6, 3. (tj.) Ausztria 5, 4. Tunézia 3, 5. Bosznia-Hercegovina 2, 6. Irán 0. ■ B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents