Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-05 / 283. szám

2014. DECEMBER 5., PÉNTEK SPORT UFC: van még bennük tartalék labdarúgás A lőtt gólok számát tekintve mindenképpen javulhatnak a szekszárdiak Az UFC Szekszárd a hetedik helyről várja a tavaszi foly­tatást az NB III. Közép-cso­portjában. A belső és külső körülmények miatt feszültek voltak a játékosok, a klub konszolidációja után lecsilla­podhatnak a kedélyek. Balázs László- Tavaly a bajnokság hajrájában rezgett a léc. Jelenleg a közép­mezőnyben állnak, három pont­tal lemaradva a dobogó harma­dik helyén álló Dabastól. Elége­dett a teljesítményükkel?- Sikerülhetett volna jobban is a szezon, a játékosaimban több van, mint amit a helye­zésünk mutat - jegyezte meg Kvanduk János,‘az UFC vezető­edzője. - A 2013/2014-es idény­ben féltávnál 24 pontunk volt, jelenleg 22 áll a nevünk mel­lett. Most ősszel jobban játszot­tunk; tavaly önmagunkhoz ké­pest gyengén szerepeltünk. Ez egy más bajnokság, bárki meg­verhet bárkit. Későn álltunk össze, ez sok pontunkba került.- Ami a kívülállóknak elsőre sze­met szúr, hogy meglehetősen sok- hét - kiállítást kaptak, a sárga lapokat pedig szinte össze sem lehet számolni!- Elsődleges kiváltó oka en­nek tavalyi sikertelenségünk. A klubnál kialakult hangulat­nak köszönhetően feszültek vol­tak a kerettagok, a zaklatottság megfigyelhető volt a pályára lé­pő játékosok viselkedésében. Az egyesület belső ügyeit kivittük a fűre. Könnyű lenne a külső kö­rülményekben keresni a hibát. Ha egyenként vizsgálnánk meg a szituációkat, az esetek többsé­gében találnánk felmentést, de a viselkedését mindenki saját ma­ga befolyásolja. Ha csak a lapok számát nézzük, akkor valóban igaz, hogy a mezőny legdurvább csapata vagyunk. Könnyen osz­togatták nekünk a kártyákat. Ennek egyik oka, hogy - Zsók Józsefet leszámítva - kevés az ismert játékosunk, nincs tekin­télye a labdarúgóimnak. Üldözé­si mániánk is volt, olykor túlrea­gáltunk szituációkat. Nem men­tegetőzés, de volt olyan eset, ami az egyik héten még kiállítást ért, azt a következőn tovább en­gedték. Több mint tíz gólt vettek Deli Dániel (jobbról) lendületben. A szekszárdiak támadója hat gólt szerzett, ezzel csapata legeredményesebb játékosa lett az őszi szezonban el tőlünk - nagy részük szabá­lyos volt -, ez is frusztrálta a fiú­kat. Nem akarom a felelősséget hárítani, bizonyos dolgokon ne­künk is változtatnunk kell. Rap- szodikus volt a teljesítményünk, kiemelkedő vagy gyenge pro­dukciója mindenkinek volt. Be­leértve játékosokat, edzőket, ve­zetőket.- Volt olyan mérkőzésük, amikor ugyanabban az összeállításban léptek pályára?- Úgy emlékszem nem. Sé­rülések, betegségek, eltiltások miatt állandóan változtatnom kellett. Az öltözőben derült AZ UFC SZEZONJA. ÖSSZESEN: 15 mérkőzés, 6 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 18 szer­zett, 18 kapott gól, 22 pont. hazai pályán: 8 mérkőzés, 4 győzelem, 3 döntetlen, 1 vere­ség, 12 rúgott, 9 kapott gól, 15 pont. idegenben: 7mérkőzés, 2győ­zelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 6 rúgott, 9 kapott gól, 7 pont. ki, hogy ki áll rendelkezésem­re. Mindig a legjobbnak vélt ti­zenegyet küldtem a pályára. A legminimálisabb változtatást a Vác-Szentlőrinc-Kozármisleny hármas elleni meccseken kel­lett végrehajtanom, akkor ta­lán csak három poszton kellett belenyúlnom a csapatba.- Az elmúlt hetekben a tisztújító közgyűlés kapcsán került fókusz­ba az egyesület. Mi a véleménye a váltásról?- Remélem, lecsillapodnak a kedélyek. Tiszta, átlátható viszonyok esetén csökkenhet labdarúgóim túlérzékenysége. A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA, 6 gólos: Deli Dániel. 3 gólos: Fejes Péter, Mladen Csovics. 1 gólos: Zsók József, Rátkai Gábor, Micskó Márk, Márton Erik, Hernády Dániel. Nyéki Márk (Dunaha- raszti) öngólt szerzett. A góljai felét a 60. és a 90. perc között szerezte az UFC (9 gól), az első 30 percben 4-et, a 30-60 perc között 5-öt szerzett. Nagy várakozással tekintünk az új klubvezetés munkája elé.- Az átalakítás megkezdődött: Mladen Csovics és Dániel Vucs- kovics már hazautazott, és nem is térnek vissza.- Többet vártunk tőlük. Vucs- kovics úgy jött ide, hogy előtte egy sérülés miatt fél évig nem játszott. A formába lendülésre nem volt ideje, hiszen a kiállí­tása miatt három meccses eltil­tást kapott. Jó szellemű, jó ké­pességű focisták mindketten. Mindig önmagukban keresték a hibát, soha nem a társaikra mutogattak. Csovics pont akkor sérült meg, amikor kezdett be­lelendülni, és a csapat is kezdte megismerni a játékstílusát.- Terveznek erősítést tavaszra, és milyen posztokra?- Átalakulhat a keret. A legna­gyobb erősítés az lenne, ha Dobra Benjamin formája javulna súlyos sérülése után, illetve ha Mészá­ros István tíz hetes rehabilitáció után február végén bekapcsolód­na a közös munkába. Hiányoz­nak a gólok, egy csatárt és egy tá­madó szellemű középpályást sze­retnénk igazolni - vannak kisze­meltjeink. Tárgyalásban állunk egy akadémiával. Bízom benne, hogy senki nem távozik.- Mi a célkitűzésük a pontvadá­szat végére?- Az őszi szezonban muta­tott játékunk alapján dobogós helyezéssel lennék elégedett. Ezért azonban nagyon sokat kell tennünk tavasszaL Remé­lem, a szerencse is mellénk áll! ★ * * Megyénk másik NB Ill-ban szereplő egyesülete, a Bölcskei SE értékelését lapunk jövő pén­teki számában közöljük. így alakult a szekszárdi együttes őszi szezonja 1. Vác 15 10 3 2 33-15 33 15 8 4 3 35-13 28 2. Kozármisleny 3. Dabas 15 7 4 4 29-17 25 4. Monot IS­,7 3 :!« 26-19: 24 5. ESMTK 15 7 3 5 20-17 24 6. Dunaharaszti 15 6 5 Ili! 21-17 23 7. Szekszárd 15 6 4 5 18-18 22 8. REAC IS 5 7 3 24-20 22 9. Videoton II. 15 6 2 7 24-20 20 10. ttücske 15 6 2 7 20-21 20 11. Gyula 15 5 5 5 18-27 20 m SZEOL 15 6 1 8 19-18 19 13. Szentlőrinc 15 5 4 6 23-28 19 14. Orosháza 15 5 3 7 16-22 18 15. Baja 15 2 3 10 11-41 9 16. Maglód 15 H A 10 10*34 5 HÍRSÁV Mikulás Kupa: négy korosztály az asztalnál ASZTALITENISZ Vasárnap 9 órától ismét megrendezi a hagyományos Mikulás Ku­pát a Szekszárd AC. A fiata­lok négy korcsoportban ve­télkedhetnek. Az I. korcso­portban a 2006-ban vagy ké­sőbb születettek, a II-esben a 2004-2005-ben születettek, a Ill-asban a 2002-2003-ban születettek, a IV-esben pedig a 2000-2001-ben születettek ragadnak ütőt. Az esemény 9 órakor kezdődik. Előzetes nevezés: laszlo.agner@gma- il.com címen, illetve a hely­színen 8.30 óráig. ■ R. G. Magyar Kupa: döntőbe jut a párharc győztese női futsal A Magyar Ku­pa döntőjébe jutás a tétje a Brand Mission Tolna-Mözs és az Astra Kiskunfélegy­háza szombati összecsapá­sának (20 óra). Érdekesség, hogy a két csapat éppen az előző körben meccseit a baj­nokságban, akkor az Astra volt a pályaválasztó, és úgy nyert 5-1-re az éllovas, hogy a Tolna a 36. percben még csak 2-1-es hátrányban volt. A továbbjutás két meccsen dől el, a visszavágót jövő ja­nuár 3-án játsszák. ■ R. G. Del Potro januárban visszatérhet a pályára tenisz Véget ért bal csukló­jának rehabilitációja, így ja­nuárban Brisbane-ben visz- szatér Juan Martin del Pot­ro, az amerikai nemzetkö­zi teniszbajnokság 2009-es győztese. Á 26 éves argentin - aki eddig 18 tornán diadal­maskodott - játékos jelenleg csak 138. a világranglistán, de célja, hogy mielőbb visz- szajusson a tízbe. ■ R. G. Del Potro készen áll a játékra Két csapattal jön a Fradi Szekszárdra utánpótlásfoci A címvédő PMFC helyett a PVSK indul a hétvégi Mikulás Kupán Tollaslabda: Pálinkás Bence nyerte az egyest szombaton a szekszárdi városi sportcsarnokban az UFC Szek­szárd negyedik alkalommal rendezi meg hagyományos, az Ull-es korosztály számára ki­írt Mikulás Kupa teremlabda­rúgó-tornát. A nyolccsapatos nemzetközi kupán nem lesz itt a címvédő PMFC-Matias, de például a Ferencváros két csa­pattal képviselteti magát. Több együttes már visszatérő ven­dége a tornának. A házigazda szekszárdiak tavaly a hetedik helyen zártak. A rendezvény fővédnöke és szponzora a szek­szárdi egyesület korábbi elnö­ke, Pálfi Gábor.- Harmincöt évig éltem a me­gyeszékhelyen. Sok időt töltöt­tem el a labdarúgásban. Há­rom éve Budapesten lakom. A kisfiam öt évesen az UFC-ben kezdett el futballozni, három éve az FTC utánpótlásának já­tékosa - sorolta az előzménye­ket Pálfi Gábor. - A szekszár­di vezetőkkel karöltve gondol­tok úgy, hogy szeretnénk év- ről-évre figyelemmel kísérni a 2004-es korosztály fejlődését. Ezért szervezzük meg minden év decemberében a kupát. Szá­momra sokadrangú a helyezés, sokkal nagyobb öröm azt látni, hogy a gyerekek élvezik a játé­kot, örömmel lépnek pályára. Az eseménnyel a szülőknek is szeretnénk megköszönni, hogy nem kis áldozatot hozva, egész Nagy csaták zajlanak a parketten évben időt, pénzt, energiát nem kímélve hozzák-viszik gyerme­keiket edzésre, mérkőzések­re. Igazi ünnepet szeretnénk a sportcsarnokba varázsolni. Bí­zom benne, hogy a résztvevő fiatal labdarúgóknak élményt nyújt majd a megmérettetés, s mindenki nyertese lesz a hét­végének. Színvonalas, jó mér­kőzéseket várok, valameny- nyi résztvevő alakulat egyenlő eséllyel indul. A mérkőzések 9 órakor kezdődnek. A IV. MIKULÁS KUPÁN RÉSZT­VEVŐ CSAPATOK: FTC A, FTC B, Bajai LSE, FK Zenta (szerb), Krpan&Babic Akadémia (hor- vát), Pécsi VSK, Paksi FC, UFC Szekszárd. ■ B. L. HATODSZOR rendezte meg a Tol­na Open Tollaslabda Versenyt a Vitái Sport és Szabadidő Egye­sület, illetve a Bezerédj Pál Sza­badidőközpont, a tolnai lovar­dában, november 22-én. Az idei versenyre az eddigi legerősebb mezőny gyűlt össze, a megye és az ország több pontjáról érkez­tek versenyzők, többek között Szekszárdról, Bonyhádról, Ka- kasdról, Pécsről. A férfi egyes mezőnye volt a legnépesebb, 17 indulóval. A legerősebb mezőny pedig a vegyes párosoknál jött össze. A verseny végén a rende­zők babgulyásra látták vendé­gül a harmincöt játékost. EREDMÉNYEK. NŐI EGYÉNI: 1. Ladiszlai Evelin (Segesd), 2. Baracsi Kata (Bonyhád), 3. Sző­ke Kinga (Segesd), 4. Pásztor- né Merk Andrea (Tolna), férfi egyéni: 1. Pálinkás Bence (Tol­na), 2. Németh Ádám (Segesd), 3. Hent Márió (Segesd), 4. Do- monyai István (Szekszárd). ve­gyes páros: 1. Németh Ádám- Ladiszlai Evelin (Segesd), 2. Stróbl Andrea-Molnár Ferenc (Székesfehérvár), 3. Szőke Kin- ga-Hent Márió (Segesd), 4. Ba­racsi Kata-Egri István (Tolna). FÉRFI PÁROS: 1. Hent Márió- Németh Ádám (Segesd), 2. Pá­linkás Bence-Molnár Ferenc, 3. Domonyai Korsós Rita-Do- monyai István (Szekszárd), 4. Győri István-Heitzmann János (Tolna). ■ S. K. I

Next

/
Thumbnails
Contents