Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-04 / 282. szám
2014. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK SPORT - SZOLGALTATAS 11 Háromból három a mérleg sakk Mindegyik meccse után győztesen állhatott fel az ASE csapata Az NB l/B-ben szereplő paksi csapat tagja, Gál Hanna Krisztina döntetlenben egyezett ki komlói ellenfelével A legjobb hat köze kerülést tűzték ki célként a válogatott elé a legjobb hat közé jutás a célja a magyar női kézilabda-válogatottnak a vasárnap kezdődő magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon. Vetési Iván, a magyar szövetség és a szervezőbizottság elnöke a szerdai, győri sajtótájékoztatón elmondta, hogy a teljes keret az aranyéremért - amely olimpiai kvótát érne - 50 millió forint prémiumban részesül, a második hely 30, a harmadik 25, a negyedik 20, az ötödik 15, a hatodik 8 millió forintot ér. Németh András szövetségi kapitány ismételten hangsúlyozta: szeretnének mindhárom magyarországi helyszínen, azaz Győrben, Debrecenben és a budapesti Papp László Arénában pályára lépni. Kitért rá, nehéz megítélni az esélyeket, hiszen sokan szeretnének odaérni a legjobbak közé, és csak az első forduló után lehet látni majd a riválisok formáját. A két kimaradót három-négy játékos közül választja ki. (A tornára 16 játékos nevezhető, a keretet a december ó-án este tartandó technikai értekezleten kell leadni.) Az Eb-n a magyarok Győrben vasárnap az oroszokkal, kedden a lengyelekkel és jövő csütörtökön a spanyolokkal találkoznak. A kvartettből az első három helyezett jut a debreceni középdöntőbe, ahol a norvég-dán-román-ukrán négyes legjobb három csapata vár rá. ■ B. L. Az ASE első számú gárdája rangadót nyert a HVSE ellen a csapatbajnokság harmadik fordulójában, és eddig száz- százalékos teljesítménnyel áll a 2014/15-ös idényben. Rónai Gábor NB I, SZABÓ LÁSZLÓ CSOPORT, 3. FORDULÓ. ASE PAKS-HVSE 7.5:4.5. A paksi pontszerzők, győzelem: Lizák Péter, Vidéki Sándor, Vajda Szidónia, Ka- czúr Flórián. Döntetlen: Ács Péter, Nikola Sedlak, Neved- nichy Vladislav, Papp Gábor, Grószpéter Attila, Balázs Gábor, Györkös Lajos. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, NB I, SZABÓ LÁSZLÓ CSOPORT: 1. Aqu- aprofit-Nagykanizsa 24.5, 2. HVSE 22, 3. ASE Paks 21.5, 4. ASS-Makó 19.5,5. Budapesti Titánok 18, 6. Pénzügyőr SE 18, 7. MLTC 17.5, 8. HÜSI SC 14, 9. Dunaharaszti MTK 14, 10. Szi- getszentmiklós 11 pont. NB l/B, CHAROUSEK CSOPORT, 3. FORDULÓ. ASE PAKS ll-KOMLÓI bsk 8:4. A paksi pontszerzők, győzelem: Dudás Eszter, Szenté Varga Fruzsina, Németh Gergely, Gosztola István, Lázár András, Nagy Lajos. Döntetlen: Dankházi András, Be- nedeczky Lehel, Gál Hanna Krisztina, Berta Tibor. DECS 1990-GYŐRI ELEKTROMOS 8.5:3.5. A decsi pontszerzők, győzelem: Tóth Ervin, Arnstadt Áron, Papp Tamás, Veszprémi András, Tóth Sarolta, Váradi Benedek. Döntetlen: Pap Gyula, Pataki Győző, Szabó Richárd, Klimkó Csaba, Hegedűs Dominik. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, NB l/B, CHAROUSEK CSOPORT: 1. Csu- ti-Hydrocomp Zalaegerszeg 26.5, 2. Decs 1990 24, 3. ASE Paks II 22.5, 4. Szentgotthárd 20.5, 5. Komlói BSK 17, 6. Balatonfüredi SC 15.5, 7. Tapolca Rockwool 15.5, 8. Győri Elektromos 15, 9. Viadukt Bi- atorbágy 12.5, 10. Aquapro- fit-Nagykanizsa II11 ponttal. NB II, ASZTALOS CSOPORT, 3. FORDULÓ. KÁRMIN PSSE-DECS 1990 II 5:7. A decsi pontszerzők, győzelem: Werner Anna, Figler János, Horváth Balázs, Majnáy Péter. Döntetlen: Nagybíró László, ifj. Balázs Imre, Hölczl Attila, Gál Péter, dr. Papp Csaba, Káspá- ri Tamás. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, NB II, ASZTALOS CSOPORT: 1. Sakk Egyesület Nagyatád 25, 2. Szentlőrinc 24.5, 3. Fehérvár SE 22.5, 4. Bajai SSC 21, 5. Kármin PSSE 19.5, 6. Marcali VSZSE 18,7. Decs 1990II17,8. Királysakk SE 12.5, 9. Kaposvári Bástya 10.5, 10. Péti MTE 9.5 ponttal. Nem fejtett ki nagy ellenállást a SIKK együttese a megyei derbin A férfi kézilabda NB II megyei rangadóján elmaradt a várt nagy küzdelem, a Hőgyész le- simázta a Simontornyát. A nagyobb meglepetés a juniorok mérkőzésén született: a találkozóig veretlen, hét győzelemmel és egy döntetlennel élen álló SIKK egygólos vereséget szenvedett riválisától. A hazai együttesben főleg a Debrecze- ni, Milkovics, Balaskó hármas termelte a gólokat. DÉLNYUGATI-CSOPORT, 10. FORDULÓ. AKVAPLAST HŐGYÉSZ- SIMONTORNYAI KK 42-21 (22- 10). Tamási, 150 néző. V: Gazsó, Pánczél. Hőgyész: FARKAS G.- Debreczeni 1, MILKOVICS 5, ÁNYOS 4 (1), Gadányi 4, SIPOS M. 7, Szabó T. 3. Csere: MACZŐ, Csókás (kapusok), Lázár, VARGA L. 4 (1), KRÉMER 7, Nyitrai 1, Balaskó 2, Dra- vecz, HÉGER 4 (1). Edző: Barabás Lajos. Simontornya: Demeter- Tanki, Orosz 2, Daruság 2, Pásztor 1, Nacsa, Lampert 4. Csere: Molnár Balázs (kapus), Lakó 3, Molnár Bence 3, Szabó B. 3, Molnár D. 1, Csendes 1, Nagy T. 1. Edző: Zámbó Tibor. HÉTMÉTERESEK: 3/3, ill. 3/-. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 10 perc. Egy 11-2-es szériával kezdte az összecsapást a Hőgyész, amely látványos, jó játékkal esélyt sem adott ellenfelének. Junior: 23-22. Barabás lajos: - A rangadó elmaradt, csak egy csapat volt a pályán. Nagyobb ellenállásra számítottunk. ■ B. L. Uram, irgalmazz! „AZÉRT VAGYOK itt, hogy kihirdessem azt az elnöki intézkedésemet, amelyről meggyőződésem, hogy a legtöbbet fognak beszélni ebben a hónapban.” A mondat a világ egyik legismertebb emberétől, Barack Oba- mától származik. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke demokrata és republikánus elődeit követve élt jogával, és megkegyelmezett Mac-nek és Cheese-nek. A Twitteren lebonyolított szavazás alapján idén a Nemzet Pulykája címért ők küzdöttek a leghatásosabban. ám mielőtt átszellemült arccal arra gondolnánk, hogy az élet mégiscsak szép, érdemes tudni, hogy a Virginia állambeli Leesburg történelmi Morven Parkjában nyugdíjazott szárnyasok rendszerint rövid ideig örülhetnek az elnöki kegyelemnek. Ezeket a pulykákat ugyanis fogyasztásra, nem pedig háziállatnak tenyésztették ki, a nagy, fehér mellhúsú madarak átlagos várható élettartama 18 hét. Továbbá azt sem árt tudni, hogy az elnöki család idén két további pulykát kapott ajándékba, melyeket jótékony céllal tovább adtak. AZ OLVASÓ KÉRDEZ Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauth- ner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona.mauthner@partner. mediaworks.hu e mail címen, hívhatnak a +3630/650-3020- as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Egy paksi olvasónk évek óta viaskodik a szomszédjával. Mint írta, eredetileg mindkettőjüknek szőlőterülete volt, de a szomszéd hagyta az övét beakácosodni. Az akác terjeszkedése ma már olvasónk telkét is fenyegeti. Nem csak árnyékot vetnek a 8-10 méteres fák, hanem „jön át”, terjeszkedik az akác a szőlőbe is. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Fordultak már a helyi hegybíróhoz is, aki a szomszédot arra kötelezte, hogy a szélső sorokat vágja ki. A földhivatal munkatársai a művelési ágat is vizsgálják, ebben a helyzetben mi a teendő? A KÉRDÉST továbbítottuk a megyei kormányhivatal sajtóosztályához, akik a megyei földhivatal vezetőjének a véleményét küldték el lapunkhoz: A művelési ág változást rögzíti a földhivatal, ami azt jelenti, hogy a szőlő kivágása (megszüntetése) után a természetbeni állapot kerül nyilvántartásba vételre. Amennyiben a művelési ág változási kérelemben új művelési ágként „erdő” vagy „fásított terület” kerül megjelölésre, úgy az erdészeti hatóság hatósági jóváhagyását kell az ingatlan-nyilvántartási átvezetés előtt beszerezni. Információink szerint, az erdészet a telepítés, vagy a fásítás fennmaradásának engedélyezése során vizsgálja azt, hogy (telepítés/fásítás) az adott település építési szabályzatainak megfelel-e. Az erdészet előírja, hogy a lombkorona függőleges vetülete nem „lóghat” át a telekhatáron, azonban az, hogy a lombkorona által vetett árnyék mely szomszédnak, milyen kárt, problémát okoz, az polgárjogi, vagy adott esetben birtokvédelmi kérdést érint. az üggyel kapcsolatban megkérdeztük dr. Gáli Ferenc szekszárdi ügyvédet is, aki a következőket tanácsolta olvasónknak: tisztázandó kérdés, hogy a szomszéd földjének mi a művelési ága az ingatlan-nyilvántartásban. Ha szőlő, akkor kérheti a jegyzőt a birtokháborítás megszüntetésére. Különleges gyűjteményeket állítottak ki tárlat Régi órák, szentképek, makettek, porcelánfigurák, bankjegyek láthatók kaposszekcső Bemutatom a gyűjteményem címmel nyílt kiállítás a kaposszekcsői Közösségi Házban. A tárlaton tizenkét amatőr gyűjtő mutatja be féltett kincseit. Látható órakollekció, melynek a legrégebbi darabja 1910-ből származik, helyet kaptak a tárlaton szentképek, autó-, helikopter- és tűzoltóautó makettek, bélyegek, képeslapok, régi pénzek, babák, porcelánfigurák és szalvéták. Mindemellett korhű fegyvermásolatokat, ismeretterjesztő gyűjtőkártyákat és gyöngy-virágokat is láthatnak az érdeklődők. A falakon pedig egykori ikoni- kus reklámhordozók, kártyanaptárak idézik vissza a régi Régi bankjegyeket, pénzérméket és képeslapokat is kiállítottak hirdetéseket egészen 1964-től kezdve. A megnyitó ünnepségen Lajos Sándor tanítványai, a Happy Dance Tánccsoport lépett fel, majd Müller Ádám, a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény vezetője nyitotta meg a kiállítást, illetve Csapó Gyu- láné polgármester mondott köszöntőt. A beszédek után az érdeklődők körbejárták a gyűjteményeket. Az idősebbek örömmel ismerték fel gyermekkoruk kedves tárgyait, míg a fiatalok rácsodálkozhattak a régi idők darabjaira. A tárlat december 3-án, 4-én, 8-án és 10-én 17-től 19 óráig, 5-én 14-től 16 óráig és 9-én 9-től 11 óráig látogatható. ■ H. E. PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK MOZI SZEKSZÁRD: Az éhezők viadala: A kiválasztott - Első rész (amerikai kalandfilm), 16.45 és 19 óra. TÉLI GYERMEKKÖNYV HÉT SZEKSZÁRD GYERMEKKÖNYVTÁR: Szent Miklós legendája - könyvtári foglalkozás óvodásoknak, 10.30. PÉNTEK MOZI DUNAFÖLDVÁR: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (magyar film), 19 óra. SZEKSZÁRD: A Madagaszkár pingvinjei (amerikai családi animációs film), 15 óra. Az éhezők viadala: A kiválasztott - Első rész (amerikai kalandfilm), 1Ó.45 és 19 óra. HANGVERSENY SZEKSZÁRD GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM, DÍSZTEREM: A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes ünnepi hangversenye a Magyar Kórusok Napja alkalmából, 19.30. DUNAFÖLDVÁR MŰVELŐDÉSI HÁZ: „Zenél a film" - a Philharmonic Brass ifjúsági hangversenye, 13 óra. ADVENTI ABLAKNYITOGATÓ TOLNA RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM: a BPSZK Ad Libitum Kamarakórusának Adventi koncertje, 17 óra. VÁROSI KARÁCSONYVÁRÓ BONYHÁD A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ELŐTTI TÉR: köszöntőt mond Filóné Ferencz Ibolya polgármester, 16 óra. Majd kb. ló.40-kor kigyúlnak a város ünnepi fényei. Művelődési központ: Pop Mikulás - egészséges és fogyatékkal élő gyerekek közös ünnepsége, 17 óra.