Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-31 / 303. szám
SZILVESZTER 2014 2014. DECEMBER 31., SZERDA Az ev kepekben - Gottvald Karoly fotoi 2014-ben háromszor is az urnákhoz járult a megye lakossága Márciusban megérkezett a medinai lokátor új radarja A bonyhádi Rákóczi utca útburkolata is megújult 2014-ben TARCA VÍZIN f; BALÁZS Döntés „január 1-jétől újabb öt forinttal csökken a benzin literenkénti ára; tovább emelkedik a közszférában dolgozók fizetése, diáktüntetések zavarhatják meg a nagyvárosok szilveszteri ünnepségeit; egyre több fiatal hagyja el az országot a jobb megélhetés reményében” - ne tovább, eszmélt fel Dávid, aki az ágy sűrűjéből kievickél- ve mért egy jókorát az ébresztőként is funkcionáló rádió tetejére, ámely ettől rögvest elnémult. Nem hallatszott más a kétszobás pesti albérletben, csak a végzős egyetemista lélegzetvétele, és a nagyapjától 18. születésnapjára kapott öreg zsebóra ketyegése. A mennyezetet bámulva hallgatta a szerkezetet, számolva a másodpercek előrehaladtát. Úgy tűnt számára, mintha „ólomlábakon járna” a mutató, ugyanakkor örült is az idő lomha múlásának, mert addig is halogathatta döntését... A felkelést viszont nem - és a tisztálkodást sem húzta sokáig, lévén, hogy a fűtetlen fürdőszobából minél előbb „menekült” vissza a villanyradiátorral melegített nappaliba, ahol miután felöltözött, kitekintett az ütött-kopott párkánynyal szegélyezett ablakon. Egy pillanatra elmerengett, miközben a hófedte, nyüzsgő várost nézte. Vegyes érzései támadtak: szeretem, utálom? Előbbi mellett döntött, de még mielőtt felvillanhattak volna benne az emlékek, a mobiltelefonjának csörgése megtörte a csendet. - Helló! Igen, tudom, 19:00 órát beszéltünk meg, ott leszek, ne aggódj! - válaszolta a vonal túlsó végén lévő barátjának, aki rövidre fogva az emlékeztetőt, nem is szaporította tovább a szót. így ismét a gondolataival maradhatott az egyetemista fiú. Ahogy a hideg téli szél az épület előtti fák lombjaival, úgy játszott kénye kedvére Dávid leikével a maradás és az odébb állás gondolata. Már kishíján elhatározásra jutott, amikor ismét megcsörrent a bevetett ágyon fekvő telefonja. - Jó reggelt, drágám! Hogy telik a napod? Alig győzöm kivárni az estét, biztosan jó buli lesz, de ami még ennél is fontosabb, hogy három hónap után végre találkozunk...- mondta elcsukló hangon, és az izgatottságtól egy kissé hadarva Dóra. - Szia édesem! Én is várom már, hogy lássalak, 19:00-re jön értem Donát, tehát ahogy megbeszéltük: fél nyolc körül találkozunk az étterem előtt. Vigyázz magadra, szeretlek! - érkezett a válasz Dávidtól, aki ettől a néhány másodperces beszélgetéstől újra elbizonytalanodott... ahogy haladt előre az idő, úgy erősödött a fiúban a döntésképtelenség keserű érzése. Már este hatott ütött a szomszédos templom toronyórája, amikor készülődni kezdett a szilveszteri bulira, és arra, hogy meglássa Dórát, akivel korábban csak telefonon beszéltek. Még volt némi ideje Donát érkezéséig, így kiment az erkélyre, bízva abban, hogy az északi szél majd magához téríti és „irányt mutat” élete nagy döntésében. Várta a jelet, jóllehet, pontosan tudta, hogy a jövőjét illetően csak ő maga foglalhat állást. Visszament a nappaliba, összeszedte magát, és elindult a lépcsőházon át a parkolóig, ahol már Donát várta.- Szevasz cimborám! Azt hittem, hogy nem jössz, van valami baj? Bulizni megyünk, te meg savanyúbb vagy, mint az a bizonyos magyar narancs- froclizta barátját az édesapja csillogó-villogó autójával érkező srác. - Nincs gond, csak... Na mindegy, induljunk, mert fél nyolcra beszéltem meg Dórával a találkozót. De óvatosan vezess, mert csúsznak az utak és látod, hogy a hó is megállás nélkül szakad! - jegyezte meg Dávid, miután bekötötte a biztonsági övét. Donát - mit sem törődve barátja intelmeivel - a fék helyett a gázpedált részesítette előnyben egész úton. - Láttad ezt a fickót, azt hitte, hogy nekimegyek?! Apukám, ilyen amatőrt, pedig mindenki tudhatná, hogy én vagyok Európa legjobb sofőrje! - vágta oda flegmán Donát, miután az utolsó utáni másodpercben még sikerült elrántania a kormányt, megelőzve az ütközést a szemközti sávból jövő autóval. - Hagyd abba! Lassíts! Mit bravúroskodsz, erre semmi szükség?! - förmedt rá a félelemérzet nélküli, vakmerő haverjára Dávid. De a következő kanyarnál már hiába való volt minden szó... „miért nem jönnek már, és miért nem veszi fel a telefonját?”- aggódott kedveséért és annak barátjáért az étterem előtt várakozó Dóra, aki másodpercenként nézett rá az órájára. Aztán a következő pillanatban megszólalt a mobilja, de nem a párja, hanem Dávid édesanyja kereste, aki köny- nyeivel küszködve mondta a lánynak, hogy fia a kórházban van, mert autóbaleset érte. A hidegtől és most már a félelemtől reszkető Dóra azonnal elindult a kedveséhez. Majdnem éjfél volt, amire nem kis viszontagságok közepette eljutott a kórházig. Levette a körömcipőjét, és úgy, harisnyában futott le a lépcsőn a kórteremig, ahol párja feküdt. A folyosón összetalálkozott Dávid szüleivel, akiken látszott - és rögtön hangot is adtak ennek -, hogy szerencsére mindkét fiú megúszta karcolásokkal a balesetet. Még be sem fejezték a mondatot, Dóra azonnal rohant be szerelméhez, aki az ajtóval szemben lévő ágyon feküdt. Átölelte, megcsókolta az ébredező fiút. Az erős fájdalomcsillapítók miatt nem hagyta el hang a fiú ajkát, de szavak nélkül is megértették egymást. Dávid, látván, hogy mellette van kedvese, megnyugodott és ismét elaludt. néhány másodperc volt az új esztendő beköszöntéig, amikor Dóra párja ágya mellett ülve megszorította annak kezét, és azt suttogta neki: „Soha nem hagylak el, mindörökké kitartok melletted”. Hajnal volt már, amikor a lány felállt a székből, hogy megnézze, alább hagyott-e a havazás. Visszafele jövet rápillantott a zűrzavar miatt csak a szoba egyik végébe hajított kabátra, amelynek zsebéből kiesett egy összegyűrt papír. „Édesem! Sokat gondolkodtam kettőnkön, a jövőnkön. A fizetés, amit kapok arra elég, hogy rendezzem az albérletet, de a számlákra már nem mindig jut. Ezért január elején elmegyek külföldre szerencsét próbálni. Sajnos a munka, amit találtam magamnak nem teszi lehetővé, hogy gyakran hazajárjak, ezért megértem, és nem neheztelek rád, ha nem vársz meg” - olvasta a sorokat Dóra, bár a sírástól az utolsó mondat már összefolyt számára. így nem láthatta a lap alján lévő bekezdést sem, amit az időközben ébredező Dávid szóban tett hozzá: „Soha nem hagylak el, mindörökké kitartok melletted. A külföldi munka helyett téged, a közös jövőnket választom, mert együtt minden nehézséget megoldunk.” Miközben átölelték egymást, reggel hatot mutatott a fiú által szorongatott zsebóra, a folyosón lévő rádió pedig a legfrissebb híreket adta... t ( A megújult, kibővült szekszárdi piacot október elején vehette birtokba a nagyközönség
