Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-24 / 299. szám
2 KARÁCSONY 2014. DECEMBER 24., SZERDA Jula beteljesítette saját sorsát születésnap A Bartina vezetőjét szentestén hozta a gólya, a Sárköz szívét tartja szülőföldjének Nemhogy karácsony első napján, szentestén, de egyenesen este tíz órakor született: pont abban az órában, amikor megszólal ^ a biM~ nyos ünnepi harang. Két fiú után egy lány - nem is lehetett volna nagyobb boldogság a családban. Szeri Árpád A fotó önmagáért beszél: Matókné Kapási Julianna a Bartina decemberi gáláján, a születésnapi ünnepség perceiben, tanítványai körében ÉDESANYÁM már kicsi gyermekként, 2-3 éves koromban beöltöztetett népviseletbe, szebbnél szebb sárközi ruhákba. Emlékszem, ez nagyon tetszett nekem; ugyanakkor azt is érzékeltem, hogy a tánc sokszor elszólítja édesanyámat, hiszen rengeteg emberrel kellett foglalkoznia. Ezzel együtt, ahogy nőttem, úgy lett nekem is életformám a néptánc. S immár az is marad, bár húsz év után a munkám miatt meg kell válnom a Bartinától. Megható volt, hogy édesanyám születésnapjára összejött a régi csapat is - velük együtt jöttek az egykori élmények. Ezek örökre megmaradnak, azokat senki el nem veheti. MÁTOK JÚLIA 1985-ben egy megyei kulturális találkozón Molnár Jusztinával, mint versenyző páros jártunk egy mezőségit. Mielőtt színpadra léptünk volna, Jula odajött hozzám a folyosón, és kérte, hogy„mezőségizzek” vele egy kicsit ott, helyben. Én viszont eléggé izgultam, lámpalázas voltam, ezért kértem, hogy most ha lehet, inkább ne, majd a fellépés után. Utána viszont valami oknál fogva elmaradt ez a közös tánc... Mit hoz a sors: Jula születésnapján nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy felkérhettem az ünnepeltet - éppen egy mezőségi- re. A közös mezőségi tánc tehát 30 év elteltével megvalósult... HAGYMÁSI ATTILA 13 éves koromban szólótáncos párommal, Jankovics Péterrel együtt felkértek bennünket egy sárközi tanító anyag videó felvételére. Budapestre utaztunk, ahol reggeltől késő estig tartott a filmezés. Gyerekekként ezt nehezen éltük meg, sokszor kellett újra feh'enni egyes táncokat, világítottak a fények, elfáradtunk. Amikor készen lettünk, kimerülve, a sírás határán hagytuk el a stúdiót. Jula, meghálálva nekünk ezt a napot, elvitt bennünket hamburgerezni, sütizni a fővárosban. Este a szálláshelyen pedig jó anyuka módjára lefektetett bennünket. Nemhiába nevezem második Anyukámnak, egész táncos pályafutásom alatt figyelt, segített és terelgetett a jó Útra. ZATYKÓ TÜNDE JULÁVAL GYAKRAN járunk Budapestre, az Örökség Gyer- mektánC Szövetség ügyeiben. Általában én szoktam felvinni autóval. Egyik alkalommal hazafelé tartva már vaksötét volt az autópályán, mikor csörgött a mobilom. Édesanyám hívott, viszont a telefont Jula vette fel helyettem.- Szervusz, anyatárs! - köszöntötte édesanyámat, majd ezután vagy negyed órán át kedélyesen elcsevegtek. Aztán Jula letette a telefont, én pedig felé fordulva megkérdezem: végül is mit szeretett volna tőlem az édesanyám? Erre Jula: - Én azt nem tudom, de nagyon jól elbeszélgettünk. HUSZÁRIKNÉ BÖRÖCZ ZSÓFIA- Édesapám mesélte nekem később, hogy örömében mélyen a pohár fenekére nézett. Ez azért volt nagy szó, mert amúgy egyáltalán nem volt italozó ember- idézte fel világra jöttének körülményeit hatvan év elteltével a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület művészeti vezetője, Matókné Kapási Julianna, avagy ahogy tisztelői, barátai nevezik, Jula. - Érdekes családból származom. Édesanyám felsőtárká- nyi, tehát Heves megyei. 1945 után az akkori belső vándorlások okán került ide, Tolna megyébe, ahonnan éppen kitelepítették a németség jelentős részét. Nagymamámmal együtt Alsónánára szekerezett le, s tanúja lehetett annak, hogy egy másik karaván éppen a németeket viszi messzire, el az otthonuktól... Nagymamám szinte belebetegedett abba, hogy a nekik kiutalt házban még érződött az előző család melege. Édesanyám ekkor 15 éves volt. Édesapám balkányi, ez a település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. 1937-ben, nyolc éves korában települt - családjával együtt - Decsiszállásra. Tette ezt azért, mert a vidék birtokosa, egy szekszárdi orvosprofesszor református magyarokat keresett, felesbérlőknek. Szüleim tehát Tolna megyében ismerkedtek meg egymással, itt is kötöttek házasságot 1948-ban. A gyermekkor meghatározó faluja Szoktam mondani, hogy anyám felsőtárkányi, apám balkányi, én pedig decsi vagyok. Mikor szüleim összeházasodtak, a Decs határában található Cserencen építettek maguknak házat: ezt a házat az 1956-os jeges árvíz elmosta. De ekkor, születésemkor még állt, s ide vittek haza a szekszárdi kórházból. Két évvel később Decsre költöztünk, egy új házba. Ebben a faluban, a Sárköz szívében laktam 13 éves koromig. Ezek az esztendők határoznak meg engem máig, jóllehet bevándorlók lévén, mi afféle „gyüttmöntek" voltunk. Ennek a társadalmi helyzetnek voltak is következményei az ötvenes évek zárt, decsi közösségében. Például az óvodában egy közelgő ünnepségre tekintettel, azt mondta nekünk az óvónő: erre az alkalomra mindenki legyen sárközi népviseletben. Csakhogy nekem nem volt ilyen öltözékem, honnan is lett volna? Szüleim kétségbeesetten rohantak Szálai Mariska nénihez, az ismert ruhakészítő asszonyhoz és beszerezték a népviseletet, került, amibe került. Máig megvan ez a ruha, kislányom is hordta óvodásként. Mindenesetre, a Sárköz népművészetét tekintve rengeteg impulzus, indíttatás ért már gyermekkoromban. A tánc ellenállhatatlan vonzereje Érdekes, hogy néptánc csoport ebben az időben nem működött Decsen. Mégis itt találkoztam a tánccal, pontosabban annak lehetőségével. Egyik nap ugyanis Szabadi Miska bácsi tartott ismeretterjesztő előadást a községi kultúrházban. Bennünket, nyolcadik osztályosokat is odairányítottak, én ezt nem bántam, hiszen már akkor is egy örökké izgő-mozgó embernek számítottam. Miska bácsi magával hozta a Szekszárdi Táncegyüttes néhány tagját is. Volt köztük egy lány, máig jó barátom, Mácsik Zsuzsa a neve. Gyönyörű viseletben lépett fel, csodálatosan énekelt és virtuóz módon járta a szóló táncot. Ekkor ért, afféle villámcsapásként az érzés: én is ebbe a csapatba szeretnék tartozni! 1969 szeptemberben elkezdtem Szekszárdon a Garay János Gimnáziumot; s mikor nemsokára belépett osztályunkba a Decsen már megismert Szabadi Miska bácsi, tagokat toborozva a tánc- együttesbe, boldogan jelentkeztem. Azóta itt vagyok, éppen negyvenöt éve... Bartina, az örök szerelem A Bartina önmagában nézve is sikertörténet. Gyakorlatilag megalakulása, 1966 óta az. Szabadi Mihály akkoriban a semmiből hozott létre egy tánc- együttest és pár év alatt országos szintű csapattá fejlesztette. Kiváló érzékkel felismerte azt, hogy olyan koreográfiákat - sárközi, bogyiszlói, bukovinai székely táncokat - kell bemutatni, melyek saját környezetünkből származnak. Emellett kialakított egy olyan bemutató rendszert, mely folyamatos színteret biztosított számunkra. Az erkölcsi mellett jelentős anyagi támogatás is érkezett a városi tanácstól. Ennek köszönhetően a Bartinának mindig volt any- nyi pénze, amennyi a működéshez és a fellépésekhez kellett. Mindent összegezve, a korábbi helyzet jobban jellemezhető a kiszámíthatósággal, mint a jelenlegi. Ez személyi szinten is így van. Jómagam egészen 2000-ig főállásban foglalkozhattam a Bartinával, ez benne volt a munkakörömben. A folklórt, mint művészeti ágat, komplexen lehetett kezelni. Azt vallom, hogy ez a munka nem testálható át kizárólag a civil szférára. Szerencsére a Bartinát illetően a szálak minden változás ellenére is nagyon erősek. A Bartina egy nagy család. Ezt bizonyítja a gála keretében tartott ünnepség is, ahol megjelentek a kezem alatt felnőtt első generációs táncosaim, s azok ugyancsak táncos gyermekei is. Felemelő érzés volt, most is meghatódom, ha erre gondolok. Egy tehetséges diák pályázatát támogatják Hónapok óta készültek a bemutatóra mese Telt ház előtt vitték színpadra A mindenlátó című darabot Bátaszéken szekszárd Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-ben is pályázatot hirdetett helyi önkormányzatok számára annak érdekében, hogy a településükön lakó tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalokat bevonják az Arany János Tehetséggondozó Programba. A cél ezen diákok továbbtanulásának elősegítése. A bevont intézmények a hátrányos helyzetű fiatalokat azonos felvételi pontszám esetén kötelesek előnyben részesíteni. Az alapkoncepció szerint a csatlakozó gimnáziumok és kollégiumok közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti, azaz a megye valamelyik oktatási intézményébe nyerhetnek felvételt. Szekszárd közgyűlése a Dienes Valéria általános iskola egyik nyolcadikos diákjának kérelmét elfogadva úgy határozott legutóbbi ülésén, hogy a tanuló tanulmányait a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programba történő bekapcsolódásával támogatja. A kérelmező a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban szeretne tovább tanulni. A szülők - akik összesen négy gyermeket nevelnek - úgy gondolják, hogy a tehetséggondozó program nagy segítségére lenne gyermeküknek abban, hogy sikeresen folytathassa tanulmányait. ■ V. M. bátaszék A hagyományoknak megfelelően karácsonyra időzítették új darabjuk bemutatóját a Bátaszéki Színjátszók. Ezúttal Gabnai Katalin A mindenlátó című meseszínművét mutatták be. Riglerné Stang Erika, a társaság vezetője elmondta, ez volt az első alkalom, hogy kimondottan prózai művet adtak elő, és komoly, négy hónapon át tartó felkészülés előzte meg a bemutatót. A jelmezek a II. Géza Gimnáziumnak köszönhetőek, valamint saját készítésűek, akárcsak a díszletek. A színművet vasárnap és hétfőn is teltház előtt mutatták be a művelődési házban. ■ H. E. Két telt házas bemutatója volt a Bátaszéki Színjátszóknak az elmúlt napokban J * i l I
