Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-17 / 293. szám
12 2014. DECEMBER 17.. SZERDA SPORT John Robersont menesztette az Atomerőmű SE Közös megegyezéssel szerződést bontott John Robersonnal az Atomerőmű SE NB l-es férfi kosárlabdacsapata. Az amerikai nem váltotta be a reményeket - sokáig sérüléssel is bajlódott már a román Cluj Napoca elleni tegnapi Eurochallenge-meccsen sem lépett pályára. JOHN ROBERSON A listavezetőt is kipipálta a Tolna-Mözs! futsal NB ii Szinte reménytelen helyzetből állt talpra és fordított a váciak ellen Frank Tamás együttese Nulla három után szenzációs második félidőt produkált a Brand Mission Tolna-Mözs NB Il-es csapata a listavezető Vác ellen. Frank Tamás együttese zsinórban ötödik sikerét aratta a szezonban. Rónai Gábor Újabb remek eredményt ért el a Brand Mission Tolna-Mözs férficsapata az NB Il-es futsalbaj- nokságban. Azok után, hogy két hete az év legnagyobb bravúrját bemutatva Kneller Ba- lázsék 3-2-re nyertek a Rába ETO-Dunakeszi csapata ellen, most a listavezető Vácot győzték le! Pedig az első félidő után semmi sem utalt arra, hogy ez sikerülni fog, mert a látogatók a hatodik percben már 3-0-ra vezettek. Félő volt, hogy a tolnaiak is úgy járnak, mint a váciak jó pár ellenfele, akik nem úsz- ták meg kétszámjegyű bekapott gól nélkül. Olyanra azonban, ami a második félidőben történt, talán még az idősebb, sokat látott futsalrajongók sem emlékeznek. A Frank Tamás szakmai igazgató által a szüGyere, adj egy pacsit! A kapussal, Szőcs Richárddal (balról) az élen valamennyi tolnai játékos kitett magáért az éllovas elleni, péntek esti rangadón netben feltüzelt tolnaiak egyszerűen megállíthatatlanná váltak, és öt góllal feleltek a Vác első félidei hármasára. A vegén a látogatók még betaláltak, így az övék lett az utolsó szó, ám ez Tolnán senkit sem érdekelt. „Azt gondolom, minden tiszteletet megérdemelnek a csapattársaim és az edzőnk, utóbbi még nulla háromnál is hitt benne, hogy lehet esélyünk az éllovas ellen, és képesnek tartott bennünket a bravúrra - mondta a két gólt szerző Sós Gergely, aki éppen a meccs napján ünnepelte 25. születésnapját. - Meg szeretném köszönni a közönségünknek, hogy a szombati munkanap ellenére ilyen szép számban kilátogattak pénteken késő este a sportcsarnokba, és remek hangulatot biztosítottak. Az U17-es futsalos lányoknak, pedig azt, hogy transzparensekkel készültek a rangadóra!” - zárta a meccs hőse. A tolnaiaknak még egy mérkőzésük van hátra a 2014-es évből, december 19-én, pénteken a Garvittax vendégei, lesznek Nagymaroson. A jövő év első meccsét január 9-én a Déli FC ellen vívják hazai pályán. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, NB II, KÖZÉP csoport: 1. Dunatours Vác Ez történt a meccsen FÉRFI FUTSAL NB II, KÖZÉP CSOPORT, 13. FORDULÓ. BRAND MISSION TOLNA-MÖZSdunatours Vác 5-4 (0-3). Tolna, városi sportcsarnok, 150 néző. V: Geleta (Kaszala, Márkus). Tolna-Mözs: Szőcs R. - Kneller, Sós G., Kovács R., Simon J. Csere: Stadler, Bencze S., Papp T, Lévai, Kovács L., Gál T. Szakmai igazgató: Frank Tamás. Gól: Mészáros K. (25., öngól), Papp T. (32.), Gál T. (33.),. Sós G. (38., 39.), illetve Hirt (2., 40.), Ligetfalvi (4.), Makk (6.). 33 (112-43), 2. SZTE EHÖK 33 (89-36), 3. Rába ETO-Duna- keszi 29 (124-56), 4. KSK Limes 27 (83-63), 5. Brand Mission Tolna-Mözs 24 (65-56), 6. PAFC Mitre 22 (91-56), 7. 1988 Déli FC 21 (71-72), 8. MTK Budapest 17 (92-86), 9. Airnergy FC 16 (62-65), 10. Garvittax 13 (58-91), 11. Hódmezővásárhely FC 12 (63-103), 12. Gödi SE 7 (40-69), 13. Újpest FC 4 (57- 116), 14. UTE 2 (40-135) pont. Most már csoda kellene a legjobb hatba jutáshoz „ennyit engedett most nekünk az ellenfél. Volt egy nagyszerű teljesítmény a kapuban Kiss Éva személyében, ő már hosszabb ideje jól teljesít. Sajnos elveszítettük a koncentráltságunkat, sok volt az eddigi mérkőzések terhelése. Az összes kipattanó az ellenfélé volt, támadásban sok volt a bizonytalanság, a rossz vállalkozás. Az akaraterővel nem volt gond, de a dánok ellen ez kevés" - mondta Németh András szövetségi kapitány a dánoktól elszenvedett középdöntős vereséget követően. A magyar válogatottnak most már csodára lenne szüksége ahhoz, hogy bejusson a legjobb hat közé a női kézilabda Európa-bajnokságon, de legalábbis olyat kellene tennie, ami eddig nem sikerült: le kell győzni azt a Norvégiát, amelytől eddig nyolc meccsből nyol- szor kaptunk ki Eb-ken! A norvégok elleni találkozót szerdán (20.30, tv: Ml) rendezik. EREDMÉNY. DÁNIA-MAGYAR- ORSZÁG 23-20 (ii-9). A legjobb dobók: L. Jörgensen 6, Kristiansen 5 (3), ill. Tömöri 5, Tóth G. 5, Triscsuk 4 (2). ■ R. G. HIRDETÉS Akár 50.000 Ft egy csapásra! Most 5000 Ft-ért 50.000 Ft kedvezményt biztosítunk! fentiek nem minősülnek üzleti ajánlatnak. Részletes tájékoztatásáért forduljon kollegáinkhoz, vagy tájékozódjon hirdetményeinkből. A 18. életévét be nem töltött Kedvezményezett törvényes képviselő kíséretében igényelhet Takarékpontos számlacsomagot a törvényi előírások szerint. CSALÁDBAN MARAD! ^ Hungária Száz pont fölé jutott a Dombóvár az FKSE elleni megyei rangadón FÉRFI KOSÁRLABDA NB II, NYUGATI-CSOPORT, 7. FORDULÓ. FKSE SZEKSZÁRD-DOMBÓVÁRI KSE 42-105 (14-25,11-33, 9-22, 8-25). Szekszárd. V: Reisz, Csallóközi. Szekszárd: Simon 2, VÍG 19, Sántha 2, Eller 8/6, Korossy 1. Csere: GÁL 4, Szentes 4, Dömötör 2, Tálasi, Tun- czinger, Barnabás. Edző: Murvai Árpád. Dombóvár: VÁRAL- LAY 9, Tamás 1, König 12, Farkas 8/3, PANTA 25. Csere: BALOGH 12/9, Pölöske 14, SAR- KADI7, Németh 2, KÜSZTER 15. Edző: Szőke Balázs. A várakozásokkal ellentétben a még győzelem nélkül álló hazai csapat kezdett jobban (7. perc: 14-12) az NB Il-es bajnokság megyei rangadóján. Majd rendezte sorait a Dombóvár, amely elkezdett keményebben védekezni, a szerzett labdákból könnyű kosarakat szerezve folyamatosan növelte a különbséget. Erőtlenül és gyámoltalanul játszott a Szekszárd, míg a vendégek valamennyi játékosa pontot dobott. A Szőke-csapat folyamatos rotációval, friss játékosaival felőrölte a szekszárdiak ellenállását, és végül nagyarányú győzelmet aratott. A Dombóvári KSE-ben több jó egyéni teljesítmény is akadt, ezek közül kiemelkedik Balogh László csupa szív játéka, aki tripla-duplát ért el a mérkőzésen (12 pont, 11 lepattanó, 10 szerzett labda), s emellett még kiosztott öt gólpasszt is. ■ B. L. HIRDETÉS prémium TRÖL9T o FT-érr eqves mobiuok meué telenor i¥h Telenor Bemutatóterem Szekszárd, Széchenyi utca 48-52. Telenor Partner Dombóvár, Hunyadi tér 27. A „0 Ft-os prémium tablet" ajánlat 2014. november 20-tól visszavonásig érvényes, meghatározott prémium okostelefonok új, All-In L vagy XL tarifacsomaggal, 2 év tarifamegtartással történő vásárlása esetén. Az ajánlat Bonusz Programban csak All-In XL tarifacsomaggal történő vásárlás esetén érvényes. i