Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-10 / 287. szám
FOTÓ: PÁSZTOR ÉVA 4 KÖ RKÉP 2014. DECEMBER 10., SZERDA Az adventi koszorút mindig nem éghető, hőszigetelő alátétre kell helyezni. Arra is figyelni kell, a korábban már egyszer meggyújtott gyertya hamarabb leég Nem égő az odafigyelés adventi koszorú Könnyen tüzet okozhat a lakásban a gondatlanság Sárral tele az áteresz, az úton folyik a víz Nem árt némi odafigyelés annak érdekében, hogy az ünnepi készülődés ne váljon tragédiává. Az egyik veszélyforrás az adventi koszorú. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, karácsonyhoz közeledve, a hetek előrehaladtával egyre szárazabbá válik a többnyire éghető anyagokból készült adventi koszorú, és ezzel együtt a korábban is meggyújtott gyertyák egyre jobban leégnek, és a láng könnyebben meggyújthatja a fenyőágakat vagy a szalmaalapot. Érdemes tehát betartani néhány tanácsot. Ilyen például, hogy az éghető anyagú adventi koszorút mindig nem éghető, hőszigetelő alátétre kell helyezni, valamint minden hőforrástól megfelelő távolságban tartani. A gyertyák vagy a mécsesek kizárólag nem éghető tartóban legyenek elhelyezve és rögzítve a koszorún. Olyan koszorút, amelyen ég a gyertya, vagy mécsest önmagában sem szabad a függöny, illetve egyéb éghető anyag közelébe vagy huzatos helyre tenni, továbbá mozgatni sem tanácsos. Felügyelet nélkül hagyni pedig végképp nem szabad az égő gyertyákat, és minden eshetőségre felkészülve érdemes a közelben tartani az égő gyertya eloltására alkalmas eszközt.. Egy nem megfelelően rögzített gyertya könnyen ledőlhet és meggyújthatja nemcsak a koszorút, hanem annak környezetét is, a tűz pedig pillanatok alatt továbbterjedhet. Boros Brigitta arra is kitért, ha valami mégis lángra kapott, de sikerült eloltani, akkor is utólagos bejelentést kell tenni a tűzoltóságon. ■ H. E. bátaszék Csapadékos volt az ősz, sőt decemberben is folytatódnak a gyakori esőzések. Ilyenkor több bosszúságot okoznak a sáros utak, a vízátfolyások, a vízzel, sárral fel- töltött árkok és a belvíz. Olvasóink közül többen is jelezték, hogy a Bátaszékről Kövesdre vezető úton 20-30 centi vastagon áll a víz, onnan pedig lefolyik a bonyhádi útra, ami ha ráfagy, tömeges balesetet okozhat. Volt olyan autó, ami emiatt árokba csúszott. A helyiek - köztük a bátaszéki iskolába járó gyerekek - pedig térdig járnak a sáros vízben. A problémát az okozza, hogy az autópálya megépítésekor megcsinálták ugyan az átereszt, de az odavezető tíz méternyi csapadékvizet elvezető csatorna nincs kitisztítva. A téglagyár biztonsági őrei, néhány volt dolgozója és a köves- diek már lapátot ragadtak volna, hogy kitakarítsák a csatornát, ám az a kerítésen túl van, az autópálya üzemeltető területéhez tartozik, így ezt nem tehetik meg. Olvasóink közül többen is jelezték már a problémát az autópályát üzemeltető cég bátaszéki részlegének, de ott elutasító választ kaptak. Az autópályát üzemeltető cég lapunknak sem kívánt a témával kapcsolatban nyilatkozni, így megkerestük dr. Bozsolik Róbertét, a bátaszéki önkormányzat polgármesterét, aki a következőkről tájékoztatta a Tolnai Népújságon keresztül az érintetteket:- Az autópálya építésekor a tervekben számoltak mind a Kövesd, mind a téglagyár területéről érkező csapadék elvezetésének problémájával, így az autópálya alatt elkészült a csapadékvíz továbbvezetésére alkalmas az áteresz. A problémát az okozza, hogy a pályatest alatti átvezetést követően a téglagyárat megközelítő iparvágány alatti átereszen kellene továbbvezetni a vizet. Ez az áteresz a terveken ugyan szerepel, de valószínűsíthetően a feltöltődése miatt nem látható (található), így az üzemmérnökség a saját létesítményei védelme érdekében mindaddig, míg a víz továbbvezetésének feltételei nincsenek meg, nem kívánja a vizet a átvezetni az autópálya alatt. Ha a vasúti sínek alatt feltárásra és kitisztításra kerülne az áteresz, akkor is további feladat a víz továbbkormányzása a kö- vesdi árokba, mint legközelebbi befogadóba. A helyzet azonban nem maradhat így. A probléma megoldása érdekében a bátaszéki önkormányzat a közeljövőben egyeztetést kezdeményez az autópálya üzemeltetőjével, a közút kezelőjével, és a MÁV képviselőivel. ■ Mauthner I. ■ A polgármester hangsúlyozta, a helyzet nem maradhat így Bíró Dávid arany minősítést kapott a gálán Erdősné Fedeles Zita felkészítő tanár, és Bíró Dávid AZ OLVASÓ KÉRDEZ budapest-dom bóvár Arany minősítést érdemelt Bíró Dávid a „Regösök húrján" elnevezésű vers- és prózamondó verseny gáláján, Budapesten. A Dombóvári Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hatodik osztályosa a nyáron rendezett nagyatádi regionális versenyen elért első helyezésével vívta ki a jogot arra, hogy a gálaműsoron, még nagyobb közönség előtt mutathassa meg magát. A rangos szakmai zsűri soraiban pedig többek között helyet foglalt Wiegmann Alfréd versszínházi alelnök és Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke is. Dávid felkészítője, Erdősné Fedeles Zita elmondta, hogy a gálára az 1. kategóriában 56 diák kapott meghívást az ország számos pontjáról, illetve a határon túlról. A gyerekeknek két művel kellett készülniük, melyek közül egyet adtak elő. Dávid Fekete István Édesapám szépprózai művével állt a közönség elé, és olyan meggyőzően, átéléssel, szélsőséges érzelmeket közvetítve adta elő, hogy az arany minősítést ért számára - mondta a fiatal tehetségről a felkészítő pedagógus. A november végi versenyt a Magyar Versmondók Egyesülete szervezte, helyszíne a TE- MI Fővárosi Művelődési Ház volt. ■ H. E. Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona.mauthner@ partner.mediaworks.hu e-mail címen, hívhatnak a 06-30/650- 3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Szekszárdi olvasónk arra kíváncsi, ha bérbe adná nyaralóját - természetesen hivatalosan - mennyi adót kellene fizetnie a bevétele után, illetve üdülési csekket, SZÉP-kártyát ha elfogadná, hogyan tudná azt forintosítani? A kérdést továbbítottuk az adóhivatal megyei igazgatóságához, ahol Mózsik Szilvia sajtószóvivő válaszolt: - Magánszemély az ingatlan bérbeadásánál 2010. augusztus 16-ától nem köteles az adóhatósághoz bejelentkezni, és adószámot kérni, ameny- nyiben nem egyéni vállalkozó. Amennyiben egy magánszemély bérbe adja ingatlanát, akkor az e tevékenységből származó bevétele önálló tevékenységből származó bevételnek minősül. Adózásnál választhat: vagy a 10 százalék költség- hányadot alkalmazza, vagy a tételes költségelszámolást. A 10 százalék költséghányad alkalmazása esetén a bevétel 90 százaléka minősül az adó (adóelőleg-) alap számításánál figyelembe vett jövedelemnek. Tételes költségelszámolásnál pedig az előforduló költség az ingatlan fenntartásával, rendeltetésszerű használatával kapcsolatosan felmerülő rezsiköltség. Költségként számolható el továbbá a javítási, karbantartási, felújítási munkákra fordított, számlával igazolt kiadás. Ezentúl a bevételből levonható a kizárólag bérbeadásra hasznosított ingatlan értékcsökkenési leírása a bérbeadás időtartamára, amennyiben korábban azt költségként még nem számolta el. Az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem az összevont adóalap részeként adózik, amely után fizetendő adó mértéke 16 százalék. A magánszemély 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást is köteles fizetni az adóévben megszerzett ingatlan bérbeadásból származó 1 millió forintot meghaladó jövedelem esetén. A bérbeadónak negyedévente az önálló tevékenységből származó jövedelem után 16 százalék adóelőleget kell megfizetnie. Kifizetőnek (pl: egyéni vállalkozónak) történő bérbeadás esetén pedig a bérlőnek kell az adóelőleget megállapítania. Amennyiben a magánszemély nem nyilatkozik a költségeiről, akkor jövedelemként a bevétel 90 százalékát kell a kifizetőnek figyelembe vennie. A kifizető az adóelőleg alapjának megállapítása során költségként legfeljebb a bevétel 50 százalékát veheti figyelembe. A NAV-nál nem tudtak a kérdés második részére, a SZÉP-kár- tya, üdülési csekk elfogadásával kapcsolatos kérdéseire választ adni. Megkerestük az állam- kincstárt is, de ott is hasonlóan nyilatkoztak. azt tanácsoljuk olvasónknak, olyan idegenforgalommal foglalkozó vállalkozást kérdezzen meg, ahol szintén elfogadják a SZÉP-kártyát, ők választ tudnak adni a kérdéseire. ■ A Regösök húrján prózamondó versenyen ért el szép eredményt HIRDETÉS 2014. I 12. I 04. SAJTÓKÖZLEMÉNY ÚJ TELEPHELY KIALAKÍTÁSA ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉS A BONYHÁDI TEMPÓMAT 2000 KFT-NÉL A Bonyhádon működő, alapvetően nemzetközi árufuvarozással foglalkozó Tempómat 2000 Kft. új telephelyének kialakítását és technológiai korszerűsítéséta Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 14,69 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósította meg. A projekt során épület átalakítási, térburkolat kialakítási és kerítésépítési munkákat végeztek, valamint megvalósult egy korszerű targonca beszerzése is. A fejlesztés hatására a vállalkozás megfelelő színvonalon tudja majd végezni növekvő feladatait és az eddigi munkahelyek megtartása mellett azok bővítésére is sor kerülhet. A Tempómat 2000 Kft. megalakulása óta Bonyhádon működik és árufuvarozási tevékenységet végez, árbevételünk döntő részét a külföldi ínémet, francia, svájci) megrendelések adják. Jó piaci helyzetünk, korszerű gépkocsiparkunk és növekvő megrendeléseink szükségessé tették egy új saját tulajdonú, megfelelő méretű és kialakítású telephely létrehozását, melynek fejlesztését a 2013. évi komplex vállalati technológiafejlesztést támogató pályázat keretében megnyert uniós támogatás segítségével valósítottuk meg. Projektünkben egy korábbi műhelyépület irodává és raktárrá való átalakítása során 135 m2 korszerű irodai blokk és 96 m2új raktártér kialakítására került sor a szükséges épületgépészeti átalakításokkal együtt. A telephelyen a megfelelő parkolási körülmények érdekében összesen 980 m2-en térkő, további 970 m2-en zúzottköves kamionparkoló létesült. A megfelelő vagyonvédelem biztosítására új kerítést is építettünk korszerű kapuvat ellátva. A fejlesztés fontos elemét képezte egy új 2000 kg teherbírású homlokvillás diesel üzemű targonca beszerzése is, mely teljes mértékben ki tudja szolgálni a raktározással és átrakodással kapcsolatos teendőinket. A fejlesztés 2013 márciusában indult, elsőként a térburkolat kialakítási, valamint a kerítésépítési munkálatokkal, de hamarosan megindultak az épület átalakítási munkák is. 2014 májusában került sor a targonca beszerzésére, míg a teljes beruházás 2014 novemberében fejeződött be. Az elnyert 14 688 400 Ft támogatás segítségével magvalósított beruházásunknak köszönhetően korszerű technológiával ellátott, megfelelő méretű telephelyet sikerült kialakítanunk, mely alkalmas vállalkozásunk jelenlegi és jövőbeli igényeinek kielégítésére is. A fejlesztés hozadékaként nemcsak az eddigi munkahelyek megtartása, hanem azok bővítése is lehetővé válik. További információ kérhető: Tempómat 2000 Kft. tempomatOvipmail.hu