Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-08 / 260. szám
9 2014. NOVEMBER 8.. SZOMBAT MOZAIK Zenével segít. Az először harminc éve, jótékonysági célból kiadott számának újabb felvételével akar pénzt gyűjteni az ebola elleni küzdelemhez Bob Geldof. Az ír zenész már több tucat sztárt is felkért, hogy a Live Aidet megidéző módon összeállva decemberben előadják a Do They Know It's Christmas? című dalt. TV-JEGYZET Vérszívók reneszánsza a legjobban várt természet- feletti sorozatként emlegették nyáron a FOX ősszel bemutatott egyik újdonságát, amelynek az indítása azonban nehezen győzi meg a kétkedőket. Pedig több erősség is akadt, elsőként a forgatókönyvíró Guillermo Del Toro neve, az ő munkája volt például A Faun labirintusa. Plusz adalék, hogy a mexikói csodagyerek a saját könyvét alakíthatta végre sorozattá, így mélysötét világra készülhettünk. sötét a sztori is erősen: egy halottakkal teli repülőgépre akadnak New Yorkban, a fedélzeten ősi koporsó, érkeznek is a járványügyiek. A baj pillanatokon belül elharapózik, hirtelen a vámpírok legújabb világhódító hadjáratának közepén találja magát a néző. innen azonban nem egyszerű a folytatás. Bár abban bízhattunk, hogy a sorozat visszaemeli a sötétség gyermekeinek világszerte ismert (és rettegett) toposzát a helyére (végre feledtetve az érzelgős, vérszívás helyett szívügyekkel küzdő vámpírok divatját), az eredmény ezen a téren nem látszik. A kezdetek tényleg rémisz- tőek, a rémek rémségesek, a formálódó vámpírvadász alakulatok biztatók, de az igazi nagy élmény hiányzik. Szerencse, hogy három könyv az alapanyag, így a sorozatnak lehet ideje erőre kapni. Csak türelem is legyen hozzá, mert időből csak a halhatatlanoknak jut elég... ■ N.L. THE STRAIN- A KÓR, FOX Terjed a kór, indul a vadászat Már megérti az apai szigort elvárások A műsorvezető nehezen élte meg a megerősítés hiányát Vadon Jani műsorvezetőként mindig vidám, de nem volt könnyű idáig jutnia. HOT!-interjű A legtöbb fiú számára az a legfontosabb, hogy felnézhessenek az apjukra, de talán még ennél is többet jelent számukra, hogy a szüleik elismerjék őket, támogassák a terveiket. Vadon Jani azonban úgy nőtt fel, hogy képtelen volt megfelelni az édesapjának, ezért hihetetlen bizonyítási kényszer dolgozott benne.- Nem csak velem, mindennel elégedetlen volt. Tizenhat éves korában eljött a szülőfalujából, Nyíradonyból, és meg akarta mutatni, szintén az apjának, hogy lesz belőle valaki. Oda is tette magát rettenetesen. Izomból oldott meg mindent. Igenis fel fog építeni egy házat - fel is építette, fel fogja nevelni a gyerekeit - fel is nevelte. Küzdött, harcolt, csúszott, mászott. Az eszköze a hihetetlen akaratereje és a fizikuma volt - mesélte Jani korábban Szily Nóra beszélgetős műsorában. Felnőve értette meg, hogy az apja mit miért tett, így ma már büszke rá. A tévés műsorokkal bizonyító Vadon Jani nem volt elég jó az apjának- Nagyon fájó seb volt a telkemen, de helyre tettem a dolgokat - szögezte te a negyvennégy éves műsorvezető, aki korábban fizikai munkásként is dolgozott, és a hivatásos katonai pályával is próbálkozott. A szórakoztatás világába a Télapó Akciócsoport nevű gegcsapattal, egy középiskolai haverokkal alapított humorformációval lépett be. Később írt metálzenei dalszövegeket és zenei tévéműsort is vezetett. A humorműfajban a HBO Menynyi? 30! című műsorban kapott először tehetőséget, majd egyre komolyabb rádiós és tévés műsorokat bíztak rá. A sikereiben nagy segítség volt számára, hogy a felesége mindig ott állt mellette, és mindenben támogatta. A műsorvezető húsz éve boldog házasságban él a nejével, Mónikával, van egy lányuk, a tizenkét esztendős Virág Hajnalka.- Mónika sokkal többet lát bennem, mint amennyit én magamban. Tol engem, azt mondja, mutassam meg, hogy többet tudok nyújtani, mint amennyit gondolnak rólam. Hisz bennem, büszke rám! Ez sokkal többet jelent nekem bárminél - árulta el. POÉNPERCEK Egy nő bemegy egy fegyverboltba és érdeklődik a puskavásárlási tehetőségekről.- A férjemnek tesz - mondja végül az eladónak.- És tudja, hogy a férje pontosan milyen típust szeretne? - kérdi az eladó.- Dehogy! Azt se tudja, hogy te akarom lőni. ■ A férj későn ér haza, és kedélyesen így szól a feleségéhez:- Találd ki, drágám, hogy hol voltam!- Jó, kitalálom, de előbb meghallgatom a mesédet. ■ Kovács meséli a kollégájának:- Otthon az ágyunk fölött egy óriási csillár van, és tegnap, mire hazamentem lezuhant.- Úristen! És nem történt valami komolyabb baj?- Nem, csak a szomszédunknak törte el a derekát... ■ A nagypapa háborús hőstetteiről mesél kisunokájának. A gyerek csodálkozva hallgatja az erősen kiszínezett történeteket, majd egyszer csak megszólal:- Nagyapa, csak azt mondd meg, minek volt ott a többi katona? Életműdíj a rajzfilmmestemek MiJAZAKi Oscar-szobra már van, még egyet begyűjthet Jogosítvány nélkül vezet immár nyolcvan éve Ma adják át Los Angelesben a filmakadémia Kormányzói Díjait, amelyekkel kiemelkedő filmes alkotók pályafutását és humanitárius tevékenységét ismerik el - írja az MTI. A mintegy 6500 tagú testület idén életműdíjjal jutalmazza a 73 esztendős Mijazaki Hajaot, a világhírű japán rajzfilmrendezőt. Mijazaki páratlan részt vállalt a japán animáció világsikerében, 2003-ben Chihiro Szellemországban című alkotását a legjobb rajzfilm Oscar-díjával tüntették ki. A tavaly visz- szavonulását bejelentő mester a Szél támad című rajzfilmjét szánja életműve lezárásának, az idén szintén az akadémia díjára jelölt alkotás a világháborús harci repülőket tervező Jiro Horikoshi életét ábrázolja. Mijazaki mellett Jean-Claude Carriere francia forgatókönyvíró és Maureen O’Hara ír színésznő kap életmű Oscar-díjat, a színész-énekes Harry Bela- fonte pedig humanitárius díjban részesül. ■ Mijazaki tavaly vonult vissza A századik születésnapjára rendezett meglepetésbulin Francis Morris a vendégeknek is szolgált egy meglepetéssel: elárulta, hogy bár nyolcvan éve vezet, sosem szerzett autóvezetői engedélyt. Amint az a Hot! magazin cikkéből kiderül, a brit Quarmby városában élő idős ember a múlt század 30-as éveiben kezdett vezetni, amikor ehhez még nem keltett semmilyen engedély. A yorkshire-i háborús veterán a mai napig autóval jár bevásárolni. Bár évtizedekig buszsofőrként dolgozott, és ahhoz megszerezte a szükséges papírokat, személyautóra máig sincs jogosítványa.- Úgy éreztem, itt az ideje bevallani ezt a 80 éves csínyt. Viszont annak ellenére, hogy tudom, betyárság volt átejtenem a rend őreit, büszke vagyok arra, hogy a sok év alatt, amit végigvezettem, sohasem volt balesetem, de nem is követtem el semmilyen kihágást - nyilatkozta mosolyogva Morris. ■ Félvakon fedezték fel egész Amerikát vakvezetés A fiatal testvérpár elveszti látását, megnéztek hát mindent előre Páratlan tárlat Kínában Munkácsy művészetéből Driving Blind (Vakvezetés) címmel készített dokumentumfilmet különleges utazásáról egy USA-beli testvérpár. Mint az a Hot! magazin cikkéből kiderül, Justin és Tod Purvis egy visszafordíthatatlan látásvesztést okozó betegségben szenved, ezért eldöntötték, hogy bejárják a hazájukat, mielőtt többé nem látják. A harmincas éveikben járó fiatalemberek látása gyermekkoruk óta folyamatosan romlik. A betegség miatt Justin mély depresszióba esett, erre Tod a fejébe vette, hogy útra kelnek, hátha ez kisegíti testvérét az állapotából. - Tod ötlete volt, hogy lássunk világot, amíg csak tehet - mesélte Justin egy interjúban. - Eljutottunk Pennsylvaniába barlangfürdőzni, a Grand Canyont és a nevadai sivatagot is megjártuk. Egy hónapunk volt rá, hogy megéljük azt, amire másnak ott az egész élete. Sajnos a látásunk azóta nagyon leromlott, és közel a vége: a teljes vakság. De szerencsére az élményeinkből táplálkozhatunk - ezek adnak majd erőt az életünk folytatásához - mesélte Justin. A testvérpár azóta is teljes életet él: Justin Washingtonban kezdett előadói karriert, Tod pedig Los Angelesben dolgozik tévés produkciókon és könyvet is ír a kalandjaikról. ■ A testvérpár egy hónap alatt beutazta az országot. Útjukról film is készült Mintegy száz, Magyarországról érkezett festmény mutatkozik be Sanghajban a Munkácsy és kora - Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című kiállításon - írja az MTI. A tárlatra a Magyar Nemzeti Galériából és Pákh Imre magángyűjteményéből érkeztek művek Sanghajba. A kiállítás alapvetően Munkácsy munkásságára koncentrál, mintegy 35 festmény a mester életművét reprezentálja, de Paál Lászlónak, Szinyei Merse Pálnak és a realista tradíciókat követő magyar festőknek, továbbá a szolnoki művésztelep és a nagybányai művésztelep alkotóinak képei is szerepelnek a tárlaton. A nagyszabású kiállítást Ázsia legnagyobb múzeumában, a China Art Museumban tartják, amelynek ez idén a legnagyobb időszaki kiállítása. A szakértők szerint az idősebb kínai művészgeneráció jól ismeri Munkácsyt, ugyanis a festőművész-hallgatók számára a tananyag része volt, a társadalmilag érzékeny, drámai festészetet többek között a magyar alkotó művei alapján tanulták. A január 28-ig látogatható kiállításon rengetegen megfordulhatnak a múzeum napi 7-10 ezer vendégéből, a tárlat később Pekingbe, majd Moszkvába utazik tovább. ■ » V %