Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-06 / 258. szám
3 2014. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR Itt még gumikarabély volt verseny Duplájára nőtt a haditorna iránt érdeklődő fiatalok száma- -V A szekszárdi atlétikapályán rendezett megyei honvédelmi versenyen induló csapatoknak el kellett látniuk egy-egy szimulált sérülést is Alkalmi koncertet rendeztek az erőmű történetét idéző relikviák között PAKS Koncertteremmé változott egy-két órára az Atomenergetikai Múzeum. A Bikini zenekar gitárosa, Lukács Pétéig Pe- ta mutatkozott be az erre az alkalomra „ácsolt” színpadon az atomenergetikai relikviái között. Nemcsak a hely volt különleges, hanem magam koncert is, hiszen több volt a prózai része, mint a zenés. A rendhagyó előadás azzal kezdődött, hogy egy szobakerékpár segítségével termelt árammal szólaltatta meg gitárját Lukács Peta. A közönség soraiból többen is a biciklire pattantak, hogy ebben segítségére legyenek, de meg kellett állapítania, hogy így bizony nehéz lenne kiszámítható minőségű és megfelelő hosszúságú koncertet tartani. Az előadói est folytatásaként a zenész a modern könnyűzene történetéből adott ízelítőt. Kitért arra is, hogy milyen lehetőségeket nyitott meg a zenében az elektromosság. Mint mondta, a különleges körülmények őt is arra ösztönözték, hogy elgondolkodjon, egy koncert megtartásához mennyi villamos energiára van szükség. A rendhagyó gitárszóló végén közös zenélésre is lehetőségük nyílt azoknak, akik hangszerrel érkeztek. Erre egyébként külön felhívta a figyelmet az Atomenergetikai Múzeum, amely a Múzeumok őszi fesztiválja sorozat keretében rendezte meg a zenés előadást. A Játszd újra, tekerd gyorsabban névre keresztelt program a harmadik rendezvény volt a sorban. Előzőleg közös rajzolásra hívták a diákokat, illetve Pónya Józseffel és Kováts Balázzsal közös időutazást tettek az atomerőmű születésének időszakában. ■ Vida T. Lukács Péter a múzeumban Szokatlan látvány: katonai sátrak, honvédségi járművek fogadták tegnap a szekszárdi atlétikapályán a megyei honvédelmi verseny résztvevőit és a vendégeket. Gyuricza Mihály Meghívták a honvédséggel együttműködő szervek vezetőit, képviselőit is. A rendezvényt dr. Ugodi Andrea, a szekszárdi járási hivatal vezetője nyitotta meg. - A meghívásokkal azt akartuk kifejezni, hogy a katonaság nem önállóan működik, hanem része a társadalomnak - mondta érdeklődésünkre Kvanduk Tamás őrnagy, a Magyar Honvédség hadkiegészítő és központi nyilvántartó parancsnokság 10. számú irodájának irodavezetője. Megtudtuk, hogy feladatuk többek között a négy fős csapatokban természetesen egyaránt voltak fiúk és lányok. Mint Kvanduk őrnagy elmondta, végig nagyon jó hangulatban zajlott a verseny, ráadásul az időjárás is velük volt. Telepítettek egy úgynevezett to- borzó pontot, ahol tájékoztatták a fiatalokat a Magyar Honvédségnél meglévő katonai szolgálati megyében a toborzás szakmai vezetése és végrehajtása. A honvédelmi és a közigazgatási feladatok koordinálását is ők végzik, de a nyugállományú katonákkal kapcsolatos teendőik is vannak. A tegnapi rendezvény része volt a Honvédelmi Kötelék elnevezésű programsorozatnak, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly hirdetett meg. Ez egy felmenő rendszerű haditorna. Tavasszal volt egy próbaverseny, ugyancsak Szekszárdon. Azon kilenc csapat vett részt. A mostani megyei döntőre megnőtt az érdeklődés, tegnap tizenkilenc csapat állt rajthoz. A feladatokat úgy állították össze, hogy kövessék azokat az alapképességeket, amelyekkel minden katonának rendelkeznie kell. Természetesen volt lövészet is, légpuskával kellett eltalálni a bukó ti formákról, elmondták nekik, hogyan lehet valakiből katona, a továbbtanulás előtt állók megtudhatták, milyen esélyeik vannak a szakirányú felsőoktatást vagy éppen az altisztképzést illetően. Kézbe vehettek kézifegyvereket is. A diákok különösebb elköteleződés nélkül bepillantást nyerhettek a honvédség életébe. célt. A kézigránát dobás ugyancsak a kihelyezett célokra történt. A tereptan során elméleti és gyakorlati tájékozódási feladatokat kellett megoldani. Felmérték azt is, a diákok mennyire tájékozottak a honvédséggel kapcsolatban, ezt szolgálta a kitöltendő totó, azok a kérdések, amelyek a katonai ismeretekről, katonai hagyományokról szóltak. A csapatoknak el kellett látniuk egy-egy szimulált sérülést is. A négyszer négyszázas váltófutásban gumi gép- karabéllyal vettek részt a diákok. Megismerhették a katonaélet olyan klasszikus velejáróit is, mint a lőszeres láda cipelé- se, a laposkúszás drótakadály alatt, sebesültszállítás hordágyon, mozgó akadályok kikerülése és átugrása. A verseny azokat az alapképességeket követte, amelyekkel a katonáknak rendelkezniük kell. A fiaa verseny értékelésekor kiderült, hogy harmadik helyezést értei a Csapó I. elnevezésű csapat - a Csapó Dániel Szakközép- iskola fiú csapata, másodikak lettek a dunaföldvári Magyar László Gimnáziumból az Anyámasszony Katonái, az első helyet pedig a Szent László Szakképző Iskola és Kollégium K-2-es csapatalok egy kicsit betekinthettek a katonai életbe, tájékozódhattak arról, mik a követelmények. Akit ez a pálya érdekel, felmérhette, mely területeket kell fejlesztenie. Erről szólt a rendezvény, amelyet minden évben megtartanak, Szekszárdon ez volt a második. A tizenkilenc csapat hetvenhat diákot jelent, gyakorlatilag a megye minden részéből jöttek, így Szekszárdon kívül Dombóvárról, Duna- földvárról, Bonyhádról. A verseny majd áprilisban egy országos döntővel, feltehetően a komáromi erődben zárul. A tegnapi megmérettetés végeztével katonai menüvel: babgulyással, pogácsával és meleg teával kínálták meg a fiatalokat, az ebédet a Székesfehérvárról érkezett katonák főzték. Ők építették fel a tábort is, biztosították a logisztikai hátteret - mondta Kvanduk Tamás őrnagy. fa szerezte meg. Mindegyik helyezettserleget, érmet és ajándékcsomagot kapott. Értékelték a fegyelmet, a versenyszellemet, az alakiasságot és a sportszerűséget is. Ennek alapján a külön- díjat a Csapó Dániel Szakközép- iskola Csapó II. elnevezésű lánycsapata nyerte, ők voltak a leg- katonásabb csapat is. Egyre pezsgőbb a zenei élet Medinán Medina Citera és gitár oktatás indult november 5-én. Az oktatást Szabó József népzenész vezeti, akinek nemcsak a muzsikálásban, de a tanításban is nagy gyakorlata van. Vén Attila polgármestertől megtudtuk, karácsonykor a közelmúltban alakult református kórus, az öregfiúk és a középkorú zenészek kórusként lépnek színpadra. A tervek szerint szerb éneket is megtanulnak az alkalomra. ■ B. K. Bíznak a program folytatásában bonyhád November 2ó-án lesz a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet „Többszintű egészség- és életminőség fejlesztése a Völgységben” című projektjének zárórendezvénye. A másfél éve indított komplex prevenciós program minden korosztály számára megszívlelendő tanácsokkal szolgált. A szervezők és résztvevők abban bíznak, hogy folytatódhat a projekt. ■ V. B. A tolifosztásról szól a formálódó előadás DOMBÓVÁR Szerdán is próbálták azt a műsort a dombóvári Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület tagjai, amelyet irodalmi délután keretében adnak elő november 13- án a művelődési házban. Bakonyi Károlyné, az egyesület elnöke érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a régi toll- fosztások szokása köré épülő előadásba népdalokat is beleszőttek. ■ Gy. M. Háborús vetélkedőre készülnek SZEKSZÁRD Klubdélutánt tart a látássérültek megyei egyesülete ma 13 óra 30 perces kezdettel a Hunyadi utcai irodaház nagytermében. Kovács Lászlónétól, az egyesület elnökétől megtudtuk, a klubdélután első részében az I. világháború kitörésének évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő vetélkedő előkészítésével foglalkoznak. A vetélkedőn négyfős csoportok vehetnek majd részt. Ezt követően a.megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról adnak tájékoztatást. ■ V. M. Nem csak fiúk, hanem lányok is versenyeztek A csajok voltak a legalakiasabbak, legkatonásabbak Rajta hagyta a zserbón az ujjlenyomatát vádirata húszéves, hajléktalan vádlott gyakran a tetthelyen is aludt SZEKSZÁRD Harminckét rendbeli lopás és tíz rendbeli magánlaksértés miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 20 éves hajléktalan szekszárdi férfi ellen, mondta el dr. Bali-Fülöp Zsuzsanna, a Tolna Megyei Főügyészség eseti megbízott sajtószóvivője. Huszonhat ingatlanba tört be Szekszárdon és környékén, volt, ahova többször is. A fiatalember intézetben nőtt fel, majd miután az ellátásból kikerült, hajléktalanként élt. 2013 februárjában került előzetes letartóztatásba, amikor már hat vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsították. Miután augusztusban az előzetes letartóztatásból kiengedték, továbbra sem volt lakása, sem pedig munkája, újabb bűncselekmények elkövetéséből élt. Szeptember és október folyamán Tolnán, Szekszárdon, Faddon, Medinán és Szedresben számos betörést hajtott végre. Jellemzően az esti, illetve az éjszakai órákban ment be az ingatlanokba, és ha kellett, a bejutás érdekében dolog elleni erőszakot is alkalmazott. Többször a tetthelyen töltötte az éjszakát. A sértettektől ékszereket, készpénzt, élelmiszert, számítástechnikai eszközöket, pénztárgépet, horgászfelszerelést, légpuskát és más, pénzzé tehető használati cikkeket lopott el. Ahol élelmiszert talált, ott evett is. Az egyik lakásban a hűtőszekrényben lévő zserbóból vett ki magának, és az ujjnyomatát, valamint tenyérlenyomatának egy részét a csokoládémázon hagyta, így lehetővé vált ilyen azonosítása is. Kétszer is tetten érték. Az egyik alkalommal a sértett a szomszédját hívta segítségül, s végül az ágy alatt találták meg elbújva. Egy másik esetben sikerült a vádlottnak lelépnie a sértett értékeivel, ugyanis a házból kifelé menet a kertben találkozott össze a tulajdonossal, akinek azt mesélte, hogy az utcában lakik, és bántalmazó apja elől menekül. A sértett hitt neki, és elengedte. A lopásokkal okozott kár összértéke több mint 2,1 millió forint, amelyből 540 ezer forintnyi érték térült meg. A rongálási kár 600 ezer forintra tehető. Volt, ahonnan 890 ezer forint értékű ékszert és 60 ezer forintot lopott el, máshonnan csekély értékkel távozott. A vádlott 2013 novembere óta ismét előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és vagyonelkobzás kiszabására tett indítványt. ■ 1.1. ■ Ahol élelmiszert talált, ott evett is a hajléktalan betörő » Stílusosan szólva félelmetesen jól sikerült a grábóci rémjárás, amely során tizenhat ifjú öltött magára jelmezt, és látogatott el a házakhoz cukrot gyűjtögetve. Második alkalommal szervezték meg a helyiek a közösségteremtést szolgáló programot, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend: Cikóról és távolabbi falvakból is érkeztek gyerekek a vidám télköszöntő eseményre. ■ V. B. k I 1