Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-11-30 / 46. szám

2014. NOVEMBER 30., VASÁRNAP PANOKAMA 3 MMHM Adventi vasarkörkep Europaban különlegességek Ünnepi forgatagok szokatlan helyeken is karácsony előtt Bár a magyarok számára a bécsi karácsonyi vásár a legismertebb, Európában nagy divatja van az ünnepi forgatagoknak. Ráadásul nemcsak feldíszített főtere­ken, de barlangban, tavon és egy főpályaudvari épü­letben is rendeznek adventi vásárokat. Fábos Erika Az advent, a karácsonyi vára­kozás egyúttal a kereskedők ünnepe is, hiszen ebben az időszakban költünk a legtöb­bet az évben. Nem csoda, hogy a kará­csonyi vásárok is egyre nép­szerűbbek szerte Európában. A legrégebbi ilyen forgatagok Ausztriában és Németország­ban voltak. Az első dokumen­tált karácsonyi vásárt 1296- ban Bécsben rendezték meg. Nem véletlen, hogy ma is Bécs számít a karácsonyi vásárok fővárosának, idén például már 19 helyszínen várják a látogatókat a városban. A leg­nagyobb, a Rathausplatzon, a városháza előtti téren van, ami fénylő mesevilággá vál­tozik ilyenkor. Az Altwiener Christkindlmarkt a belvárosi Freyung téren szintén hagyo­mányőrző esemény. Már 1772- ben is rendeztek itt karácsonyi vásárt. A schönbrunni kastély előtti téren az igazi osztrák al­más rétes készítését is meg le­het tanulni, a Karlsplatzon pe­dig főleg a gyermekek találják meg számításaikat, sok száz szalmabálával játszhatnak. A Stephansplatzon rendezett karácsonyi vásáron a benső- ségesség és a hagyománytisz­telet áll előtérben, 26 standon csúcsminőségű osztrák termé­keket kínálnak eladásra. A vásárok decemberben ha­talmas turisztikai vonzerőt is jelentenek egy-egy város számára, nem is csoda, hogy Európában négyszáz igazán rangos rendezvényt tartanak számon. A legtöbb nagy vásár Angliában, Franciaországban, Belgiumban és Németország­ban van. Tizenöt éve rendeznek Bu­dapesten is klasszikus adventi vásárt. Idén november 28. és december 23. között tart nyit­va. A Vörösmarty téri kará­csonyi vásárt ma már Európa egyik legkedveltebb turiszti­kai attrakciójaként emlegetik. Tavaly első lett a Sunday Ti­mes Európa 6 legjobb karácso­nyi vására között, de szerepelt már a Travel & Leisure 10-es listáján, vagy az Expedia, a Ti­mes és a Daily Telegraph top­listáján is. Százhúsz kereskedő jelenik meg a téren, és azt tartják a budapesti vásár legnagyobb erősségének, hogy itt van a legtöbb valóban igényes kéz­műves és nem hagyták, hogy a kínai tömegtermékek és ka- rácsohyi giccsek elárasszák a vásárt. Az is egyedülálló, hogy a tér sarkában felállított szín­padon mindennap élőzenei koncertek vannak: jazz, utca­zene, világzene szól. Az elmúlt években a magyar főváros is ráhajtott a karácso­nyi turistákra. A Vajdahunyad várában, a Bazilikánál, a Vár­ban és a Városháza téren is egyre komolyabb programokat szerveznek, a Király utcában és az Erzsébet téren pedig de­signtermékek várják az aján­dékvásárlókat. Olaszországban is hagyo­mány ilyenkor az utcai árusí­tás. A nagyvárosok mellett a dél-tiroli Bolzano karácsonyi vásárát tartják Olaszország egyik legfontosabb eseményé­nek. Minden évben egy adott téma köré épül és ehhez kap­csolódnak az események is. A környék is hemzseg a jobb­nál jobb programoktól. Egész Dél-Tirolban karácsonyi a hangulat és ott már nemcsak vásárolgatni, de síelni is lehet ilyenkor. Persze mindenhol van va­lami specialitás. Kölnben és Mariazellben a mézeskalács, Drezdában a stollenek, Brug- ge-ben a kézműves-csokolá­déknak van külön vásáruk, Erfurtban pedig a betlehem kézzel faragott életnagyságú figurái jelentik a különleges­séget és itt van minden évben a legnagyobb karácsonyfa is. Szokatlan helyszíneken LISEBERG PARK, SVÉDORSZÁG Göteborg vidámparkja 5 millió izzóval, 700 karácsonyfával és 80 faházzal várja ilyenkor a látogatókat, ahol egy középko­ri királyi udvar ünnepi készü­lődésének is tanúi lehetnek. VELVET CAVES, HOLLANDIA Valkenburg barlangrendszere az egyik legősibb földalatti ka­rácsonyi piac Európában. is vásárolhatnak ebben az időszakban A férfiak többet költenek karácsonyi ajándékokra HOCHSCHWARZWALD, NÉMETORSZÁG A Fekete-erdőben, a Freiburg közeli völgy is ünnepi díszbe öltözik a négy adventi hétvégé­re. A grandiózus híd alatt ke­reskedők tucatjai várják a vá­sárlókat. MILLSTATTI-TÓ, AUSZTRIA A tavon elhelyezett hatalmas tutaj ilyenkor az ünnepek tisz­teletére egy fényárban úszó ad­venti vásárrá változik, ahol igazi falusi karácsonyi hangu­lat van a vízen. ZÜRICHI FŐPÁLYAUDVAR, SVÁJC Európa legnagyobb beltéri ka­rácsonyi vásárának ad otthont a főpályaudvar. A vonatok mel­lett ilyenkor 150 díszes házikó, rengeteg ajándékötlet várja a vendégeket. az európai férfiak 30 százalé­ka 91 ezer forint fölött költ ka­rácsonyi ajándékra, míg a nők csupán ötödé ad ki ekkora ösz- szeget - derül ki az Intel Euró­pa karácsonyi ajándékvásár­lási szokásokkal kapcsolatos, tíz európai országban végzett kutatásából. A SZÁMÍTÁSTECHNIKAI cég elemzése szerint, míg Európá­ban a nők majdnem háromne­gyede figyeli az akciókat, a férfiak csupán 58 százaléká­nak fontos a legjobb ár-érték arányú termék. A férfiak által vásárolt leg­drágább ajándék átlagosan közel 40 ezer forinttal kerül többe, mint amennyit a nők a legdrágább ajándékra áldoz­nak a felmérés szerint. JEGYZET Forradalmárok A mínuszok befagyasztották az utcai megmozdulásokat. Az újabb békemenetelés stop táblát kapott a legfelső szint­ről, az elégedetlen tömegek pedig vélhetően a december közepi és a január eleji nagy­szabású bulira gyúrnak. HOGY A parázs ki ne hűljön, arról leginkább pár rémhír­tévés gondoskodik. Várady Zsoltot, az iWiW alapítóját, a kormányellenes tüntetések egyik vezérszónokát például azzal találták meg, hogy 11 évvel ezelőtt volt nála egy morzsányi fű. Gulyás Ba­lázsról, a netadós tüntetések szervezőjéről meg az jutott a fülükbe, hogy tavaly közúti balesetet okozott. mit lehet erre mondani? Nem elég, hogy a CIA, Nor­végia és a kommunista béka­emberek dróton rángatják őket, most még az is kiderül, hogy civilben is hétpróbás gazemberek. Az pedig egye­nesen megdöbbentő, hogy mi­lyen árulkodós családjuk és barátaik vannak. Mert ugye egy demokratikus jogállam­ban az fel sem merül, hogy a rendőrség, az ügyészség vagy a bíróság ilyen személyes adatokat szivárogtasson ki. nem tervezek aktív közéleti szerepet és bízóira baráti kö­römben. Mégis színt vallók, mert mit lehet tudni, mikor derül ki. Szóval, a nyolcvanas évek végén volt egy csúnya ügyem a gimiben. Pár hosszú hajú, nyugati rockzenét „maj­moló” barátommal igazgatói megrovásban részesültünk, mert az indoklás szerint „tüntetőleg kivonultunk” a Patyomkin páncélos című szovjet film sokadik kötele­zően ajánlott vetítéséről. So­kan hősként tekintettek rám akkor, ami igen jól esett. De most már elárulom: a vetítés előtt beugrottunk a haverok­kal egy sörre a sarki kricsmi- be és nem bírta a hólyagunk a nyomást. Ráadásul propa­gandaszándék ide vagy oda, a Patyomkint filmalkotásként nem is tartottuk rossznak. de hát mit tehet az ember, ha forradalmárt csinálnak belőle? Angelina Jolié háborús filmet rendezett hadifogság A különleges mozi Louis Zamperini igaz történetét meséli el Bemutatták Angelina Jolié leg­újabb filmjét Londonban. A Ren­díthetetlen - Unbroken - Jolié második rendezése és az 1917-es születésű Louis Zamperini igaz történetét meséli el. Az olimpi­kon futó a második világhábo­rúban repülőbalesetet szenve­dett és 1942-ben japán fogságba esett, ott is maradt a háború vé­géig. Fogsága alatt szörnyű fizi­kai és lelki kínzásnak tették ki, de túlélte a borzalmakat. Hazaté­rése után poszttraumás stressz szindrómában szenvedett és alkoholproblémái lettek, majd megtért, és két könyvet is írt a saját életéről. A japán hadifogsá­got megjárt Zamperini idén nyá­ron hunyt el 97 éves korában. Angelina Jolié a japán hadifogságot megjárt olimpikonról forgatott- Nagy kihívás volt ez a film, ugyanakkor egy erőteljes és cso­dálatos élmény, mert megismer­kedhettünk ezzel a rendkívüli férfival - mondta el a premier előtt Angelina Jolié. - Nagyon összebarátkoztunk. Ő kalauzolt bennünket a film forgatása so­rán, amikor nem voltunk biz­tosak egy helyszínt vagy egy karaktert illetően. Rendkívüli memóriája volt. Zamperinit a 24 esztendős angol Jack O’Connell alakítja. A forgatókönyvet a Coen test­vérek, Richard LaGravenese, A halászkirály legendájának alkotója és William Nicholson, a Gladiátor szerzője írta, Laura Hillenbrand könyve alapján. ■ Nagyon ígéretesek az ebolaoltás tesztjei kecsegtetőek az ebolavírus elleni védőoltás első klinikai kísérletének az eredményei. Az amerikai kutatók által kifej­lesztett vakcina biztonságosnak tűnik, és antitestek termelésére ösztönzi az emberi szervezetet. Anthony Fauci, az allergiás és fertőző betegségek országos in­tézetének igazgatójának beszá­molója szerint az első klinikai tesztek kedvező eredményeket produkáltak. Az oltás kivétel nélkül minden páciens szerve­zetében kiváltotta az immunvá­laszt és legfeljebb négy héttel a vakcina beadása után antitestek termelődtek a szervezetükben. Az emberi immunrendszer az antitestek segítségével veszi fel a harcot a vírusokkal. Anthony Fauci szerint a védőoltásnak nem voltak számottevő mellék­hatásai, a húsz önkéntes kö­zül csupán kettőnél - azoknál, akik nagyobb dózisban kapták a vakcinát - tapasztaltak lázat, de néhány nap múlva elmúltak a tünetek. A Fehér Ház gratulált az ame­rikai kutatóknak. Barack Oba­ma amerikai elnök december 2-án felkeresi a NIAID-ot, hogy személyesen köszönje meg a kutatók munkáját. Az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb összesítése szerint a járványba eddig 5689 ember halt bele és 15 935-en fertőződ­tek meg az ebolavírussal. ■ t > t

Next

/
Thumbnails
Contents