Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-27 / 276. szám

2 KÖRKÉP 2014. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK JEGYZET Közönség és közösség akkor derült ki igazán, hogy mennyit is érnek a különfé­le tévécsatornák tehetségku­tató műsorai, amikor a királyi tévében megkezdődött a Vir­tuózok elnevezésű komolyze­nei vetélkedő, amelyben több korosztály tehetségei versen­genek. Mondjuk a cím hagy kívánnivalót maga után, és a roppant szimpatikus zsűrita­gok is indokolhatnának ala­posabban, de a versenyzők és a többnyire ismert, sőt olykor komolyzenei slágerek, egy­szerűen fantasztikusak. Az ismétlést is érdemes megnéz­ni, meghallgatni. utána az ember még jobban elcsodálkozik, hogy miért akarnak ebben az országban ennyien kornyikálni. Ráadá­sul miből gondolják, hogy korlátlan számban el tud tar­tani kis hazánk megannyi könnyűzenei, olykor önjelölt ’’sztárt”. Lassan már minden falunapra tucatnyi esik belő­lük. Van olyan kornyikaver- seny is, amelyikben senkit sem kellett volna tovább jut­tatni a középdöntőbe. MENNYIVEL SZÍVMELENGE­TŐBBEK az amatőr művésze­ti együttesek, amelyek közt nem egy olyan színvona­lon muzsikál, hogy a profik­tól csak az különbözteti meg őket, hogy nem a táncból, ze­néből, vagy éneklésből él­nek. Azt a maguk és a hall­hatók, nézők örömére műve­lik. Ráadásul még meg is őr­zik, sőt élővé teszik a gazdag magyar népzene, tánc, vagy éppen dalkincset. Közönsé­gük egyúttal a szűkebb és tágabb közösségük is. Nagy öröm, hogy egészen fiatalok, idősebbek és szépkorúak próbálnak, lépnek fel együtt. A közösséget ugyanakkor nemcsak a munka, vagy a versenyeken, szerepléseken átélt közös izgalmak, hanem az együtt töltött szabadidő is építi, mondta az Arany­páva nagydíjas decsi Gyön­gyösbokréta Hagyományőr­ző Egyesület asszonykórusá­nak vezetője. Szóról szóra ez a dolog lényege. Egy életen át diétázniuk kell szűrés A coliakia orokolheto, nagyon fontos, hogy minél előbb észrevegyék Dr. Tóth Gergely PhD, osztályvezető főorvos nemcsak gyógyítással, hanem felvilágosítással is segít a betegeknek Nagy sikerként könyveli el a Tolna Megyei Liszt- és Tejérzékenyek Klubja azt a szűrővizsgálatot, amelyet a napokban tartottak Szek- szárdon, több tucat érdeklő­dő részvételével. Gyuricza Mihály A Tolna Megyei Liszt- és Tejérzé­kenyek Klubjának vezetője, Rad- ványi Petra, pontosabban a kis­lánya is érintett a lisztérzékeny­ség által. Ő örökölte a betegséget egyik nagypapája révén. Mert a cöliákia, sajnos örökölhető, egye­nes ágon. A szűrés apropóját az adta, hogy sok embernek van­nak panaszai, sokan meg is ke­resik a klubot, kíváncsiak rá, milyen betegségben szenvedhet­nek. Ugyanakkor nem mernek elmenni szakorvoshoz, félnek a vizsgálatokkal járó - egyébként nem túl nagy - kellemetlenség­től. Van, aki egyáltalán nem is foglalkozik a témával, de azért szeretné tudni, mi okozhat pél­dául egy haspuffadást, vérsze­génységet, hajhullást... A szűrő- vizsgálat egy csepp, az ujjbegy­ből vett vérből mutatja ki, érde­mes-e továbbmenni gasztroente- | orológus szakorvoshoz. Az, hogy I pozitív vagy negatív a vizsgálat eredménye, öt perc alatt kiderül. Az egyik szekszárdi cukrász­dában volt a rendezvény: a szű­rés, beszélgetés. Egy mentőtiszt és egy védőnő végezte a szűrést, gyorsteszttel. Negyvenen jelent­keztek a vizsgálatra, szerencsé­re mindnyájuknál negatív lett az eredmény. Arra is felkészültek a szervezők, hogy ha valakiről ki­derül, hogy ebben a betegségben szenved, a jelenlévő gasztroen- teorológus orvosoktól tájékozta­tást, felvüágosítást kaphasson, tudja, hogy mit kell tennie, ho­va, kihez fordulhat az alaposabb kivizsgálás érdekében. Meg­hívták dr. Tam Beatrix belgyó­gyász, gasztroenteorológus főor­vost, a szekszárdi kórház felnőtt gasztroenterológiai osztályáról, illetve dr. Tóth Gergelyt, a gyer- mek-gasztroenterológiai osztály vezető főorvosát. Ott volt még Pusztai János mentőtiszt, aki a vizsgálatot végezte. Az ő részvé­telükkel zajlott egy interaktív be­szélgetés is, amelynek során sok minden elhangzott cöliákiáról, közkeletű elnevezéssel a lisztér­zékenységről. A beszélgetések során az érdeklődők számára is kiderült, hogy ez egyenes ágon örökölhető, rejtőzködő immun­betegség, egyénenként rendkí­vül különböző tünetekkel. Minél hamarabb felfedezik, annál ke­vésbé rombolja a szervezetet. A tolna Megyei Liszt- és Tejérzé­kenyek Klubja egyelőre a Face- bookon érhető el. A most 280 fős csoportnak pártoló tagjai vannak. Ugyanott lehet olvasni a klubot, a tej- és lisztérzékenye­ket érintő eseményekről, akciók­ról. Szoros kapcsolatban van­nak a szekszárdi kórház felnőtt- és gyermek-gasztroenterológiai osztályaival. Az új betegek az ő segítségükkel is felvehetik a kapcsolatot a klubbal. A klub révén tanácsokat kapnak, meg­tudhatják, hogyan tájékozód­hatnak a betegségről, a diétával kapcsolatos szabályokat ho­A szekszárdi szűrés egy va­sárnap délután zajlott a cukrász­da erre a célra elkülönített termé­ben. Ott hangzottak el az előadá­sok is. Maga a cukrászda is ké­szült ingyenes, glutén-, tej- és cu­kormentes kóstolóval. Sütemé­nyekkel, több féle kenyérrel vár­gyan tarthatják be. Decemberre süteménypartit terveznek, azért, hogy akik tej- és glutén- mentes diétára kényszerülnek, tapasztalatot, információt cse­rélhessenek egymással, megbe­szélhessék, hogy karácsonyra hogyan készíthetnek a diétának megfelelő süteményeket, étele­ket. Országszerte egyre több az ételérzékenységgel kapcsolatos klub, például Pakson is van ilyen. Kapcsolatot is tartanak a szekszárdiakkal, meghívják egymást a rendezvényeikre, a szűrővizsgálatra jöttek az atom­városból is. ták a résztvevőket. Volt aki csalá­dostól jött. Ahol a családban van cöliákiás beteg, ott az orvosok ja­vasolják, hogy az egész család vegyen részt egy szűrésen. Elég sok idősebb érdeklődő volt, aki a panaszai alapján erre a beteg­ségre gyanakodott, de húzódo­A LISZTÉRZÉKENYSÉGKÉNT is­mert betegség esetén (cöliákia, vagy gluténszenzitív enteropá- tia) a búzában, árpában, zab­ban, rozsban levő glutén hatá­sára a bélbolyhok pusztulnak, aminek típusos tünetei a fehér­jék, zsírok, szénhidrátok, vas felszívódásának zavarai, a has­menés, puffadás, növekedés­ben, fejlődésben elmaradás, vashiányos vérszegénység... stb. Mai ismereteink szerint közel egy százalékos előfordulásával kell számolni a lakosság köré­ben Magyarországon is - azaz sokakat érinthet! Klasszikus zott egy alaposabb kivizsgálás­tól, nem akarta megvárni, amíg ott sorra kerül. Természetesen nekik is alkalmuk volt konzul­tálni a szakorvosokkal, s a szű­résen talán több idő is jutott az egyéni problémák megbeszélésé­re, mint egyébként. Volt, aki nem is a szűrésre jött, csak az előadás és a beszélgetés kedvéért. A beszélgetések egyébként nem csak a cöliákiát érintet­ték. Felmerült a cukorbetegség, pajzsmirigybetegség is, mert ezek tulajdonképpen hasonló, „társbetegségek”. Azok, akik el­jöttek, elmondták, örültek a lehe­tőségnek, hogy találkozhattak a felnőtt- és a gyermekgasztro-en- terológusokkal, illetve, hogy egyszerűen és gyorsan túljutot­tak a szűrővizsgálaton. Azok­nak is hasznos volt, akiknél már megállapították a cöliákiát vagy a cukorbetegséget. Eljött olyan szülő is, akinek mostanában de­rült ki a gyermekéről, hogy liszt­érzékeny. Amikor ez megtörté­nik, sokan kétségbeesnek, nem tudják, mi lesz, mit, hogyan kell tenniük, mit adhatnak a gyerek­nek enni, mit nem. Találkozásunkkor a klub ter­veiről is beszélt Radványi Pet­ra. Dr. Tóth Gergely osztályve­zető főorvossal és a gasztroente­rológiai osztállyal együttműköd­ve szeretnék a szekszárdi nagy- csoportos óvodásokat megszűr­ni. Ugyanis a népesség mind nagyobb része szenved ebben a betegségben, és nemcsak egyé­ni, hanem társadalmi érdek is, hogy minél előbb kiderüljön, be­teg-e valaki, és ha igen, be lehes­sen avatkozni. diagnosztikája vékonybél kimet­szés szövettani vizsgálata. A tí­pusos, de különösen a nagy számú nem típusos tüneteket okozó esetben a kórkép valószí­nű meglétére a beteg számára nem megterhelő, vérmintából elvégezhető vizsgálattal, teszt alapján következtethetnek. A glutén teljes kiiktatása az ét­rendből látványos javulást ered­ményez, klinikai gyógyuláshoz vezet. A diétás étrend mellett is előfordulhat glutén bevitel, mi­vel számos készételnél és gyógy­szerkészítménynél sűrítő-, vivő­anyagként alkalmazzák. Együttműködik a klub és a kórházi osztályok Sok jele van, észre kell venni a betegséget Bővítenék az ipari parkot közgyűlés Futballstadion építéséről is tárgyaltak PAKS A Paksi Ipari Park Kft. ke­retein belül kívánja megteremte­ni az önkormányzat annak fel­tételét, hogy a város haladékta­lanul megkezdhesse a felkészü­lést a Paksi Atomerőmű bőví­tésére. Tegnap rendkívüli ülé­sen döntött arról a város képvi- selő-testülete, hogy 70 millió fo­rinttal megemeli a Paksi Ipari Park Kit. törzstőkéjét ennek ér­dekében. Süli János polgármes­ter azzal indokolta, hogy a bőví­tés előkészítése olyannyira fel­gyorsult, hogy az önkormányzat részéről az operatív intézkedé­sek azonnali megkezdése elen­gedhetetlen. A Paksi Ipari Park Kft.-n belül kívánják létrehoz­ni azt a szervezetet, ami később esetleg önállóvá válva, koordi­nálja azokat a feladatokat, ame­lyek jellegüknél fogva nem kap­csolódnak közhatalmi funkciók­hoz, nem tartoznak a közigaz­gatási hatósági eljárások közé, vagy a Polgármesteri Hivatal te­vékenységi körébe. Mivel a Pak­si Ipari Parkban már csak korlá­tozottan áll rendelkezésre ipar­terület, amire viszont várhatóan nagy igény lesz, a park területbő­vítése is napirenden van, derült ki a testületi ülésen. Süli János azt mondta, ezen kívül számos feladatra, például szolgáltatások megszervezésére fel kell készül­ni. Ezek esetében szeretnék, ha helyi - beleértve a megyét, régi­ót - szereplők jutnának szerep­hez. Példaként említette a hulla­dékkezelést, étkeztetést. Tárgyaltak a képviselők a pak­si futballstadion építéséről is. Horváth András főépítész 3 ter­vet vázolt fel, ezek közül kettő nem a mostani terület fejleszté­sére vonatkozik. A legtöbb érv azonban a jelenlegi telep fejlesz­tését célzó mellett hangzott el. A kormányzati támogatás 800 mil­lió forint, ami minden bizonnyal nem „takarja be” a beruházást, az önkormányzat társasági adó­ból származó bevétellel szeretné kiegészíteni az állami formást. Ha a pénzügyi feltételeit meg tudják teremteni egy akadémiai szállás is épülhet a sportegyesü­let bázisán. ■ V. T. HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV A " Továbbtanulást erősítő pedagógiai programcsoportok kidolgozása és bevezetése középiskolánkban" TÁMOP 3.3.10/A-12-2013-0042 című projektjével az Új Széchenyi Terv keretében 4-9.994.125.- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy.A program egyik megvalósítója a Baptista „Esély” Szakképző Iskola Szekszárd, Tartsay Ipartelep 3. iskola. A projekt keretében a tanulók iskolai sikerességét elősegítő ..Képesség kibontakoztató és motivációerősítő'' pedagógiai program kidolgozása, valamint az új pedagógiai program, bevezetése.az egyéni tanulói igényekre reagáló újszerű tanulási útvonalat biztosító gyakorlat működtetése a cél. A projektek az Európai Unió támogatósával valósulnak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents