Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-24 / 273. szám

14 KULTÚRA - SZOLGALTATAS 2014. NOVEMBER 24., HÉTFŐ VÍZIN BALÁZS Fenékformáló mosogatás jóga, balett, aerobik és eve­zés helyett porszívózás, ab­lakpucolás, felmosás, vasa­lás. Leszögezem, nem ment el az eszem, csupán bátorkod­tam idézni abból a cikkből, amely arról szól, hogy milyen házimunkával lehet kiválta­ni az említett mozgásformá­kat. Azt nem állítják, hogy mindez felér egy izzasztó edzéssel, vagyis a porszívó­zástól senki se reméljen ke­ményebb feneket, az ablakpu­colástól pedig karcsúbb dere­kat, viszont mindezek segíte­nek a negatív energiamérleg kialakításában. Szóval nem ildomos csak úgy legyinteni a dologra! főleg annak tükrében, hogy praktikus tanácsokkal is szolgálnak. így például azzal, hogy vasalás közben emel­kedjünk lábujjakra, és vissza. Vagy éppen a pörköltszaftos lábost farizomgyakorlatok be­iktatásával mossuk tisztára a kalóriaégetés jegyében. ÉN mindent elhiszek, nem kételkedem a módszer haté­konyságában, de akkor len­nék igazán meggyőzve, ha az említett gyakorlatokat egy csinos takarítónő mutatná be lenge öltözékben. HÉTFŐ mozi szekszárd: Északiak: A viking saga (svájci-né- met-dél-afrikai akciófilm), 17 óra. John Wick (amerikai akcióthriller), 19 óra. EGÉSZSÉGHÉT BONYHÁD MŰVE­LŐDÉSI központ: Élő ételek az egészségért - Lénárt Gitta, a Nyers Akadémia szakmai ve­zetőjének előadása, 17 óra. „TESTES-LELKES ESTEK" TOLNAI galéria: kardio-szkenneres szívstressz-mérés, 14 órától. „Felszabadul a lélek, meg­gyógyul a test” - dr. Miskó József természetgyógyász előadása, 17.30. ÖTÓRAI TEA - BESZÉLGETÉSSO­ROZAT DOMBÓVÁR MŰVELŐDÉ­SI HÁZ: Markovits Magdolna beszélgető partnere ezúttal Kovácsné Lébényi Klára, Németh László-díjas pedagó­gus, a József Attila Általános Iskola igazgatója lesz, 17 óra. KEDD MOZI SZEKSZÁRD: Északiak: A viking saga (svájci-né- met-dél-afrikai akciófilm), 17 óra. John Wick (amerikai akcióthriller), 19 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD BAKA ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA: a Bárka Művészeti Szalon al­kotóinak kiállítás megnyi­tóján Parrag Katalin iskola- igazgató mond köszöntőt, 14 óra. A tárlat december 18-ig látható. EGÉSZSÉGHÉT BONYHÁD MŰ­VELŐDÉSI KÖZPONT: Betegsé­geink lelki eredete, tudatos­ságunk szintje, tudatalattink működése - Illésné Cili lélek­gyógyász előadása, 17 óra. Közönségbarát a levéltár nyitás Közművelődési feladatokat is ellát az intézmény Az első helyezett dr. Tőttős Gábor (balról) gratulál az ugyancsak sikeresen pályázó, dicséretben részesült Csapai Jánosnak a levéltári pályázat díjkiosztóján Az ember képzeletében a levéltár szó hallatán világtól elzárt szobákban, iratkilo­méterek között kutatgató, csendes levéltárosok képe jelenik meg. A levéltárakban is változnak az idők. Itt van például a Nyitott levéltárak program. Gyuricza Mihály- Ebben tavaly vettünk részt elő­ször, a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódva - mondja dr. Vá­rady Zoltán kandidátus, a Tol­na Megyei Levéltár igazgató­ja. - Mivel a megyei múzeum a Vármegyeházán lévő helyisége­it is megnyitotta, mi, akik szin­tén itt vagyunk, csatlakoztunk a programhoz. Nálunk is volt, és azóta is van Levéltárak éjszaká­ja. Amikor felmerült a lehetőség, mi is csatlakoztunk. Első alkalommal végigvitték az érdeklődőket az irodákon, raktárakon, kiállító termeken, a fotóműhelyen - megmutatták, hol és hogyan dolgoznak. Talán nem túlzás sikernek nevezni, hogy 2013-ban, az első levéltári éjszakán több mint kétszáz em­berjárt a 175 esztendős falak kö­zött. Nem számítottak ennyi ér­deklődőre. Aztán elgondolkod­tak, hogyan tovább? Ez további nyitást jelentett az érdeklődők, iskolák, civil szervezetek felé, például úgy, hogy előadásokat hirdettek meg. Egy másik szála ennek a programnak a kiállítá­sok rendezése. Ez egyébként ere­dendően nem vág a levéltár pro­filjába, de arra gondoltak, időn­ként egy-egy kis kamarakiállítás összeállítása nem haladja meg a lehetőségeiket. Természetesen nem akarnak konkurálni, nem is tudnának a múzeummal ezen a téren. Abban maradtak, hogy ők a levéltári dokumentumokra koncentrálnak. Ezek nem külö­nösebben látványos dolgok, de érdekes történelmi forrásokat je­lentenek. így kapcsolódtak a Ga­ray évfordulóhoz, a költő szüle­tésének 200. évfordulóján, 2012- ben, s megrendezték a maguk kis kiállítását a kiállító termük­ben. Elhatározták, hogy folytat­ják a sort, s így is történt. Azóta a tolna Megyei Levéltár az idén is meghirdette helytörténeti pá­lyázatát. Az eredményhirdetést pénteken tartották. A díjazotta­kat dr. Várady Zoltán kandidá­tus, címzetes egyetemi tanár, az intézmény igazgatója köszöntöt­te, a díjakat Ribányi József a megyei közgyűlés alelnöke adta át. 1. díjra érdemesítették dr. az idei évfordulóhoz kapcsolódó­an megnyílt a holocaust kiállí­tás. Ehhez nem kellett lebonta­ni a Garay kiállítást, áthelyezték a folyosóra. Most, hogy összeállí­tották az első világháború évfor­dulóján összeállított kis kamara­kiállítást, nem bontják el a holo­caust dokumentumaiból rende­zett kiállítást sem, tehát mindhá­rom egyszerre látogatható. Mindez kiegészül filmvetíté­sekkel, ami náluk újdonság, va­lamint a levéltárban dolgozók té­mába vágó előadásaival Ugyan­ezeket a témákat szokták felkí­nálni az iskoláknak is. Azt sze­retnék hangsúlyozni mind az előadásokkal, mind a kiállítások­kal, hogy a levéltár nem egy zárt hivatal, hanem közművelődési intézményként is funkcionál. Szívesen teljesítik azokat a ké­réseket is, amelyek civil szerve­zetektől - például a Rotary Klub­Töttős Gábor: Három tanul­mány Garay Jánosról című munkáját. Különdíjat kapott ugyancsak dr. Töttős Gábor: Adalékok és új szempontok Ba­lassa János életéhez és munkás­ságához című pályázata. Dicsé­retben és munkajutalomban ré­szesült Sebestyénné Taksonyi Mária és Csapai János. tói vagy a Mattioni Eszter Klub­tól - érkeznek, ha azok úgymond a profiljukba vágnak. Van arra is példa, hogy ők vetnek fel té­mákat, amelyekből aztán az ér­deklődők választhatnak. Várady Zoltán azt mondja, a kollégáik - egyébként többnyire munka­időn kívül - mindig készek eze­ket a kéréseket teljesíteni. A levéltár könyveket is meg­jelentet. A közelmúltban, 2011- ben, a Vármegyeháza építésének 175. évfordulójára jelent meg egy emlékkötetük, Csema Anna munkája. Az anyagiak nagyobb részét a megyei önkormányzat állta. A következő évben Szek- szárddal kooperálva oldották meg a Garay emlékkönyv kiadá­sát. A legújabb a sorban a Tanul­mányok - 2014, a megyei levéltá­ri füzetek 11. kötete. Három mű szerepel a kötetben, Aradi Gábor, Csema Anna, Link Dóra és Szilá­gyi Mihály munkái. Mindhárom eredeti dokumentumok közlé­sét jelenti, mégpedig betűhív át­írással, tehát úgy, ahogyan ere­detileg megírták. A három kö­zül egy ráadásul latin nyelvű. A legkorábbi 1726-os, a másik ket­tő 1828-as. Mindhárom forráski­advány, s kettőhöz írtak a szer­zők tanulmányt. Az eredeti for­rás így együtt használható a ta­nulmánnyal, mert ez utóbbi nél­kül igen nehéz lenne őket értel­mezni. Garay Jánosról szól a nyertes pályázat Képek két művész kalandozásairól kiállítók Egy újonc és egy visszatérő a szekszárdi Művészetek Házában SZEKSZÁRD Sörös, Csorba, Csor­ba, Sörös. Azaz Csorba Simon László és Sörös József kiállítása nyílt meg szombaton a szek­szárdi Művészetek Házában. Utóbbiról a kiállítás óta azt is többen tudják Lányi Péter zon­goraművész jóvoltából, hogy Gyula is. Mint azt Baky Péter festő­művész elmondta, a két alkotó egyike újonc a Művészetek Há­zában, ő Csorba Simon. Sörös József Gyula viszont visszatérő, hiszen évekig Szekszárdon ta­nított, és műveit is látta már a város közönsége. Az „Azok a ... ‘60-as évek” alcímet viselő ösz- szeállításban a két művész ka­landozásairól kap képet a lá­A két alkotóra és munkáikra sokan voltak kíváncsiak a szombati megnyitón togató. Csorba esetében ez kü­lönösen igaz, hiszen a hatva­nas években készült munkái­ból épp úgy ízelítőt kap a néző, mint a közelmúltbéliekből. Ki­állított művei villanások, epizó­dok a rettentően gazdag életmű­ből, állandóan előre haladó mű­vészetéből. Sörös József, akinek képei Baky szerint nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, légies könnyedséget árasztanak, in­kább az utóbbi évek terméséből válogatott. Absztrakt művei a lé­lek festményei, gyakran zenei, elsősorban a blues ihletésűek. A mintegy hetven alkotást felvonultató összeállítást janu­ár 10-ig nézhetik meg az érdek­lődők. ■ B. K. Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdé­sekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kí­váncsiak, forduljanak biza­lommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona. mauthner@partner.media- works.hu e-mail címen, hív­hatnak a 0630/650-3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jel­ige: Az olvadó kérdez. cikóról érkezett „egy két­gyermekes szülő” aláírással a következő levél: „Bosszantó, amikor olvasom a lapjukban, hogy ebben és ab­ban az iskolában is átadtak egy-egy kerékpártárolót. Cikón ugyanis más a helyzet. Volt ugyan vasból egy, ami sok bi­ciklinek adott helyet, de lába kelt. Hogy hová tűnt, nem tud­juk, pedig azt még két erős fér­fi sem tudná a vállán elvinni. A gyerekek az iskolaudvaron hagyják szanaszét a biciklijü­ket, mert a falnak nem szabad neki támasztani, mert a vizes falról ledörzsölik a vakolatot. Van, aki a közeli posta udvarán hagyja a kerékpárját, sokszor izgulunk amiatt, hogy el ne lop­ják. De vajon az iskola miért nem intézkedik?!” A kérdésre Hernerné Szőts Hajnalka, az általános isko­la igazgatója válaszolt, aki elmondta, van kerékpártá­roló az iskolában, mégpedig a felsőtagozatnál. Mivel az alsósokkal egy udvarban vannak, így csak pár métert kell megtennie annak, aki ezt használni szeretné. Az állítható biciklitárolónál tíz kerékpárt lehet(ne) elhelyez­ni, de maximum három van ott. Az igazgatónő elmond­ta, öt éve dolgozik az intéz­ménynél, de nem tud arról, hogy eltűnt volna az udvar­ról vastároló. Egyébként pedig feléjük nem érkezett sem észrevétel, sem panasz az említett témakörben. Ha erre még több igény van, és ezt jelzik a szülők, akkor a kerékpártároló nem lehet anyagi kérdés, tette hozzá az iskola vezetője. FIZESSEN ELŐ A 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: . 74/511-503 hogy mindennap legyen 1 egy jó lapja!

Next

/
Thumbnails
Contents