Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-21 / 271. szám

14 Mit is tegyünk szelektíven? „OTTHON tS SZELEKTÍVEN”, hirdeti a hulladékszállító cég járműve, nagyon helye­sen. Nem a vállalat hibája, hogy nekem hirtelen nem a szelektíven gyűjtött papír, műanyag, hanem a gyere­keim szelektív hallása ju­tott az eszembe a felirat­ról. Amúgy haladunk ezen a téren, az óvónénik köz­reműködésével a kisfiam már kezdi megérteni, hogy ha valaki beszél hozzánk, illik a szemébe nézni. És legalább úgy tenni, mint­ha figyelnénk is a mondan­dójára. EGYÉBKÉNT, A szelektív hal­lás nem feltétlenül rossz dolog, természetesen rtem a fülünk, hanem az agyunk szűri a fölöslegesnek látszó információkat. Kinek mi a fontos, mondhatnánk erre. AZ ALÁBBI Vicc is ezt pél­dázza. Mit mond a nő: „Micsoda rendetlenség! Gyerünk, Takarítsuk ki együtt! A ruhád ott hever a padlón, itt állsz majd ruha nélkül, ha nem mossuk ki őket most rögtön!” És mit hall a férfi: „Bla, bla, bla... Gyerünk, Bla, bla, bla... Együtt! Bla, bla, bla... A padlón, Bla, bla, bla... Ruha nélkül Bla, bla, bla... Most rögtön!” ÁLLATORVOSOK HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOL­GÁLAT 2014. NOVEMBER 21-ÉN 14 ÓRÁTÓL 24-ÉN 8 ÓRÁIG: DR. BORÚS ISTVÁN SZEK- SZÁRD: Jedlik Ányos u. 12. Tel.: 20/949-2508; DR. BATÁRI LÁSZLÓ GYÖNK: Jó­zsef A. u. 540. Tel.: 74/449-313, 30/230-4852. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2014. NOVEMBER 21-ÉN 16 ÓRÁTÓL 24-ÉN 8 ÓRÁIG: DR. BORÚS ISTVÁN SZEK- SZÁRD: Jedlik Ányos u. 12. Tel.: 20/949-2508; DR. KOVÁCS GÉZA TOLNA: Deák Ferenc u. 48. Tel.: 74/441-030, 20/3311-369; DR. GYÖRGY KRISZTIÁN BONY- HÁD: Fáy Itp. 24. Tel.: 20/373- 2585; DR. KARSAI GÁBOR PAKS: Gesz­tenyés u. 19. Tel.: 30/9473-814, 20/483-6549; DR. NAGY PÉTER KRISTÓF Sl- MONTORNYA: Szilfa u. 58. Tel.: 30/499-3806; DOMBÓVÁR. KÖZPONTI ÜGYE­LET TELEFONSZÁMA: 30/444- 7957. KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ SZEK- SZÁRD, Mikes u. 14. Telefon: 74/315-351. Rendel: Hétfőtől péntekig 8 órától 18.30-ig, szom­baton 9-től 11 óráig. Sürgősségi ügyelet: 30/551-4653. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Tolnavet. Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222,30/9464-776. Hét­közben: 8-tól 17 óráig. Szombat: 9-től 12 óráig, vasárnap: zárva. KIS- ÉS NAGYÁLLATKÓRHÁZ, DUNAFÖLDVÁR: állandó ügyelet. Telefon: 75/541-095,30/2096- 096. SZOLGÁLTATÁS 2014. NOVEMBER 21., PÉNTEK m mmi m i mm gmmmmmm Értékőrző, kiváló fotók Blickpunkt Tolna megyei díjazottjai is voltak a versenynek A Műcsarnokban tartott kiállításra, illetve a díjátadóra az egész országból érkeztek vendégek, a Blickpunkt ismét valódi családi program volt Tolna megyei sikereket is ho­zott a Magyarországi Német Kulturális és Információs Köz­pont (Zentrum) által szervezett Blickpunkt (Nézőpont) verseny, amely profi és amatőr fotósok­nak nyújt lehetőséget, hogy be­mutathassák a magyarországi németekről készített képeiket. A Zentrum tájékoztatása sze­rint Reiser Kornélia „Pacsker- ban az iskolában” című képe a Barátság folyóirat különdíját nyerte el, és bekerült a 2015. évi Blickpunkt falinaptárba. A De­utscher Kalender különdíjasa lett Ament Éva „Képeslap Ame­rikából” (ez a Blickpunkt fali­naptárába is bekerült), Csorba Károly „Cséplés” és Kovács Ben­ce „Bálozók Diósberényben” cí­mű alkotása, s mindhárom fotó megjelenik annak 2015-ös ki­adványában. A 2015-ös Blick­punkt falinaptárban látható majd Lieszkovszky Tamás „A mórágyi templom átépítése” cí­mű felvétele. Máy Péter fotográ­fus különdíját Csorba Károly „Őszi hangulat Kalaznón” című képe kapta - ez a kép is benne lesz majd a falinaptárban. A résztvevők összesen 300 képet töltöttek fel a Blickpunkt honlapjára. Három kategóriá­ban - fotó, archív kép, képeslap - lehetett nevezni. Az online szavazás során a közönség dön­tötte el, hogy kategóriánként melyik 10 kép jusson a döntő­be, a zsűri és a Zentrum további 12 képet juttatott tovább. A no­vember 15-én rendezett záró­eseményen mind a 42 döntőbe jutott alkotást kiállították, vala­mint levetítették az összes ne­vezett képet. A szervezők idén egy új kategóriát is meghirdet­tek „Blickpunkt az Instagra- mon” címmel, amelyben továb­bi 105 fotót tettek közzé a ver­senyzők. ■ Vízin B. PROGRAMOK PÉNTEK MOZI szekszárd: Delfines kaland 2. (amerikai családi film), 15 óra. Fák jú Tanár úr! (német vígjá­ték), 17 óra. John Wick (ameri­kai akcióthriller), 19 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD TOLNA MEGYEI LE­VÉLTÁR: „Első világháborús dokumentumok levéltárunk gyűjteményéből” - kamaraki­állítás az első világháború ki­törésének 100 éves évfordulója alkalmából, megnyitja Rózsafi János helytörténész, hadszín­térkutató, a Magyar Hadtudo­mányi Társaság Csata és Had­színtérkutató Szakosztályának tagja, 11.30. EGÉSZSÉG HÉT SZEKSZÁRD BA­BITS MIHÁLY KULTURÁLIS KÖZ­PONT: „Babáink egészségvédel­me az aromaterápia segítsé­gével” - Lévay Nóra előadása, illetve babajátszó, 10-11 óráig. Új lehetőségek a természetes gyógyulás támogatásában - Kopasz Árpád bioenergetikus, előadása, 17 óra. ISMERETTERJESZTÉS DOMBÓVÁR MŰVELŐDÉSI HÁZ: Bol­dogasszony az irodalomban - Je­leníts István előadása, 18 óra. TESTES-LELKES ESTEK TOLNAI GALÉRIA: Chi kung és Thai chi - energia, a mindenna­pi erő. Ősi gyakorlatok a belső erő és egyensúly fejlesztésére a test-tudat-szellem összehan­golásával, előadó, foglalkozás­vezető: Kutny Gábor, a Középút Harcművészeti Iskola instruk­tora, 17.30. SZOMBAT MOZI bölcske: A kis Nicolas nyaral (francia családi vígjáték), 16 és 19 óra. szekszárd: Delfines kaland 2. (amerikai családi film), 15 óra. Fák jú Tanár úr! (német vígjá­ték), 17 óra. John Wick (ameri­kai akcióthriller), 19 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD MŰVÉSZETEK HÁZA: Sörös, Csorba/Csorba, Sörös - Sörös József és Csorba Simon festőművészek kiállítását Baky Péter festőművész nyitja meg, közreműködik Lányi Péter (zongora) és Nagy Melinda (fu­vola), 11 óra. SZEKSZÁRDI NÉPTÁNC FESZTIVÁL SZEKSZÁRD BABITS MIHÁLY KUL­TURÁLIS központ: fesztiválnyitó, köszöntőt mond Ács Rezső pol­gármester, , I. versenyprogram, 13.30. II. versenyprogram, 17.30. Táncházi mulatság, 21 óra. ELŐADÓI EST tevel művelődési ház: Faze­kas Lázár székely mesemondó, népművész előadói estje, köz­reműködik a Csátaljai Székely Népdalkor, 17 óra. Áz előadást követően Lőrincz Gergely Szé­kely édesanyám sok szép szava című könyvét mutatják be. APRÓK SZÍNHÁZA DOMBÓVÁR MŰVELŐDÉS! HÁZ: Zimmezumm - játék 3 éves kor alatti kicsiknek, 10 óra. Jó hangulatú programmal ünnepeltek jubileum Tíz évvel ezelőtt alakult meg a hagyományőrző egyesület dalosköre VÁRALJA Megalakulása tízéves jubileumát ünnepelte a he­lyi dalárda. A Váraljai Hagyo­mányőrző Egyesület Dalosköre 2004 októberében kezdte meg példaértékű tevékenységét. Bognár Cecil szakmai irányí­tása mellett újra tanulták a ré­gi helyi népdalokat, fellépése­ik során ezekből állították ösz- sze szívmelengető műsoraikat. Megalakulásukkor célul tűzték ki az újra tanult anya­gok archiválását, hogy azok könnyen terjeszthetők legye­nek. Ennek érdekében dalos füzetet, majd egy CD-t is kiad­tak az elmúlt időszakban. A kerek évforduló alkal­mából a dalárda lemezéről el­Számos szép sikert ért el az elmúlt tíz évben a váraljai dalárda hangzó muzsikák mellett fi­nom vacsorával ünnepeltek a völgységiek. A családias han­gulatú estre meghívták a civil szervezetek és a helyi önkor­mányzatok képviselőit, a part­ner daloskörök vezetőit és a te­vékenységüket szponzorként segítőket. A vacsora előtt a Ha­gyományőrző Egyesület elnö­ke, Jáhn Jánosné emlékezett vissza az elmúlt évtized szép sikereire, megköszönve az ed­digi munkát és a támogatáso­kat. A születésnapi ünnepség jó hangulatban ért véget, a lel­kes hagyományőrzők a követ­kező próbákon már az előttük álló fellépésekre készülnek. ■ V. B. ÜGYELETEK 2014. NOVEMBER 21-ÉN 16 ÓRÁTÓL 24-ÉN REG­GEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Tel.: 74/318-104. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Tel.: 74/318-104. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Baka István Általános Isko­la, Béri Balogh Ádám u. 89. Tel.: 74/311-428. BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Tele­fon: 74/318-104. bonyháD: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Tel.: 74/318-104. DOMBÓVÁR: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermek-szakrendelési helyiségé­ben. Telefon: 74/462-385. HŐGYÉSZ: Kossuth tér 6. (a mentőállomás mellett). Telefon: 74/488-008. IREGSZEMCSE: Rákóczi u. 1. Te­lefon: 74/570-028. PAKS: Rákóczi u. 1. (Rendelőinté­zet). Telefon: 75/410-222. SIMONTORNYA: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Tele­fon: 74/570-028. TOLNA: Garay u. 6. Tel.: 74/440- 340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: SZEKSZÁRD: Hársfa gyógyszer- tár, Széchenyi utca 30. Tel.: 74/511-580. BONYHÁD: Hatos gyógyszertár, Völgység utca 8. Tel.: 74/550-291. DOMBÓVÁR: Tiszafa gyógyszer- tár, Köztársaság utca 7. Tel: 74/565-424. DUNAFÖLDVÁR: a helyi két gyógy­szertár heti váltásban. PAKS: Arany Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. utca 77. Tel.: 75/511- 250. simontornya: Sándor gyógy­szertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. TAMÁSI: Gesztenyesor gyógyszer- tár, Kossuth tér 6. Tel.: 74/471- 621. TOLNA: Szentháromság gyógy­szertár, Árpád utca 33. Tel.: 74/442-516. LELKISEGÉLY INTERNETES szolgálat: sos.lelkiposta@ gmail.com A Dunán tegnap reggel 7 órakor: _______ Du naföldvár-50 cm, Paks 100 cm, Dombori 150 cm, Árvízkapu 552 cm, Baja 265 cm. A Sió Palánknál 344 cm. SKANDINÁV LOTTÓ Gépi húzás: ______ 1, 13,17.20.27.28,33 " Kézi húzás: 2,6,7,9,19,24,35 a 47. játékhéten nem volt teli­találat. A 79 darab hattalá- latos nyereménye egyenként 236.975forint. Az ötösökért 5580, a négyesekért pedig 1055forintot fizet a Szeren­csejáték Zrt. A héttalálatos várható főnyereménye a 48. játékhéten 121 millió forint.

Next

/
Thumbnails
Contents