Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-10 / 261. szám
2014. NOVEMBER 10., HÉTFŐ CSALAD 11 lillillMHilillllllBBWM Átalakul a kismama - 9 hónap változásai baba a fedélzeten A várandósság idején jelentkező legtöbb kellemetlenség a szülés után megszűnik Kismamának lenni különleges állapot, hiszen a kilenc hónap alatt számtalan változás megy végbe a szervezetben. A terhesség 40 hete során a női test tetőtől talpig átalakul. Mediaworks-összeállítás i AGY A terhességi hormon (HCG) felelős a kialakult „másállapotért”. Ez okozza a várandósoknál jelentkező fáradtságot és csökkent koncentrálóképességet, a feledékenységet és a hirtelen hangulatingadozásokat. A jó hír, hogy a szoptatás elkezdése után minden egykettőre visszaáll a régi kerékvágásba! szív A gyermekvárás erősen igénybe veszi a szívet és a keringést. Mivel a vértérfogat körülbelül 30 százalékkal nő, a szív is 20 százalékkal gyorsabban ver, hogy a megnövekedett mennyiségű vért keringetni tudja. A terhesség utolsó harmadában például már 2 liternyivel többet pumpál át a szervezeten. Ez okozza azt, hogy sok nő vérnyomása magasabb lesz a várandósság időszaka alatt. TESTSÚLY A csípőn, a hason, a combon és a fenék tájékán zsírlerakódások alakulnak ki. Egy kismama a terhesség ideje alatt általában 10-12 kg-ot hízik. Szerető családban könnyebb megbirkózni a változásokkal Ebből nagyjából 3-4 kg-nyi az újonnan kialakult zsírpárnák tömege - ezek biztosítják az energiatartalékot az elkövetkező időszakban, amikor az anyukának táplálnia kell a csecsemőjét. HAJKORONA Sok várandós nő panaszkodik a fodrászának, hogy a hónapok előrehaladtával a haja egyre inkább elveszti a tartását, és hullani kezd. Szülés után azonban még gyakoribb ez a probléma, amiért egyrészt a szervezet energiaraktárainak kimerülése tehető felelőssé: a fontosabb nyomelemekből (például cink, vas), illetve vitaminokból is hiány alakulhat ki. Az is előfordul, hogy a megnövekedett progeszteronszint miatt sok hajszál kerül telogén fázisba, azaz nyugvó szakaszba, ilyenkor pedig nagy meny- nyiségű haj hullhat ki egyszerre. Ez a folyamat nem kóros, de ha fél éven belül sem múlik el, érdemes felkeresni a problémával egy szakembert. BŐR A bőr ebben az időszakban gyorsabban barnul, és pigmentváltozások is könnyebben jelennek meg rajta. A mellbimbó környéke besötétedik, és a has középvonalában is kialakulhat egy sötét csík. A legfeltűnőbb az úgynevezett „terhességi maszk”, vagyis az arcon, a szemek alatt megjelenő barna foltok megléte. A babavárás ideje alatt az anyajegyek és a szep- lők is sötétebbek lesznek. LÁB A hormonváltozások hatására az izmok, a szalagok és a kötőszövetek elgyengülnek, emiatt dagadhat be a boka, és feszülhet fájdalmasan a lábszár. Emellett a szervezet több vizet is tárol, a plusztehertől pedig a lábak elnehezülnek. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet a kelleténél nagyobb testsúly és a vénák felduzzadása. A várandós anyukának emiatt minél kevesebbet kellene állnia vagy ülnie, a legjobb, ha inkább felpolcolt lábakkal pihen. A terhesség alatt a nők 5-20 százalékánál alakul ki visszér, emiatt is ügyelni kell a testsúlyra! Miről árulkodnak a gyerekek rajzai? Féltsük meg! Néha jó lenne bepillantani a gyermekek lelkének titkos zugaiba - ebben pedig nagy segítségünkre lehetnek a lurkók rajzai. Nézze meg az utolsó alkotásait, és fejtse meg őket az alábbi jelképek segítségével. FA: az érzelmek szimbóluma. Fontos, hogy mennyire kidolgozott, láthatóak-e az ágak, vannak-e rajta gyümölcsök. HÁZ: a biztonságot jelképezi. Nem mindegy, milyen a helyzete, mérete, jellege, kidolgozottsága. ABLAK: a gyerek nyitottságát mutatja, lényeges, hogy fent vagy középen helyezi-e el a rajzolt ház falán. Ha felülre teszi, akkor az a szellemi kíváncsiságot mutatja, ha középre, akkor a mindennapok történései foglalkoztatják. VIRÁGOK: a szeretet megnyilvánulásai. KUTYA: a barátságot, a hűséget szimbolizáló férfias kép. macska: a kedvesség vagy éppen a hamisság köthető hozzá, és nőies jellegű képnek számít. folyó: a szeretet áradását jelképezi. hegy: azt mutathatja, hogy a gyerek valamiben akadályoztatva érzi magát. ESŐ: a lurkó bizonytalanságát, lehangoltságát mutatja, de akár a halálfélelmét is. nap: a szeretetet és az optimizmust jelképezi. SZEMÉLYISÉGTESZT Pszichológus szakértők szerint a 6-13 év közötti lurkó állatrajzából kiderül, milyen a csemete viszonya a környezetéhez. Ha megkérdezzük a gyermeket, ő milyen állatként ábrázolná magát, valószínűleg a következő lehetőségek közül fog választani. HÁZIÁLLAT: Ez arra utal, hogy könnyen alkalmazkodik másokhoz, és alapvetően simulékony természet. VADÁLLAT: Az ilyen lurkó öntörvényű, céltudatos, és nagy benne a versenyszellem. hüllő: Ha a rajzolt állat kicsi, akkor a gyermek valószínűleg gyengédségre, gondoskodásra vágyik. Ha nagy, az a csemete harcias természetét jelzi. madarak: Az ilyen gyermek szereti a változatosságot, és nagy a szabadságigénye. Az is elképzelhető azonban, hogy menekülni szeretne az adott helyzetből. ■ HIRDETÉS 2014. november 10. hétfő - november 12. szerda Henkel Tomi mosópor, mosógél* ► mosópor, color, amazónia, 5,25 kg, 457 Ft/kg ► mosógél, color, amazónia, mandulatej, 4,62 liter, 519 Ft/liter Narancs ► I. osztály ► hálós ► 2 kg ► 225 Ft/kg Burgonya ► lédig ► kg Dárdás csípős szárazkolbász ► szeletelt ► 100 g ► 2190 Ft/kg Fior di Pasta orsó tészta durum ► 500 g ► 258 Ft/kg Multivitamin nektár ► Penny ► 50% gyümölcstartalom J — ► 1 liter HAZAI TERMEK CSÍPŐS I száraz! KOLBÁSZ Multi vitamiií nektár* Durum Szárazfóííj*. Penny Okos megoldás ^OLCSÓBB! OLCSÓBB’’ Vásároljon 2014. november 6. és november 19. között legalább 2500 forint értékben és kaparós sorsjegyet kap! _ * V? — 1* © mllllé éjikben! Nyeremények ..... i Ér vényes: 2014. november 10. hétfő és november 12. szerda között minden magyarországi Penny Market üzletben. *Az árak a 2014. november 6-át megelőző Penny Market A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk e az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresö A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! >000jP^ www.penny.hu ‘t fogyasztói árak. ellenere a termék i menüpont alatt. HÍRSÁV Filmpályázat nem csak környezetvédőknek EGYEDÜL NEM MEGYI címmel hirdetett filmpályázatot az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. A szervezet célja, hogy minél többen felismerjék a szerepüket a környezet megóvásában, és hajlandók is legyenek tenni ezért. A kreatív és lendületes pályaműveket két kategóriában várják: a LOL - Sírva ne- vettes! és OMG - Ezdedurva! nevekből kiderül, elsősorban fiatalokhoz szeretnének szólni. A nyerteseket mindkét kategóriában félmillió forinttal díjazzák. További részletek és szabályok a szervezet honlapján: szelektalok.hu/ filmpalyazat2014. ■ Fókuszban a babák és a mamák A GYERMEKET TERVEZŐKET, a várandós kismamákat és a gyakorló szülőket is várják november 14-16-ig a 9. Baba- Mama Expo-ra. A rendezvényen érdekes előadásokat hallhatnak és személyre szabott tanácsadást is kaphatnak a babatervezéshez és a várandósság időszakára. Orvosoknak, védőnőknek és kutatóknak tehetik fel kérdéseiket a gyermekek helyes táplálásáról, a szoptatásról, a lázcsillapításról, az őssejt- levételről. A kiállítótérben megismerhetik a legújabb babáknak és mamáknak fejlesztett termékeket, a babakocsikat például különböző burkolatokkal felszerelt „kalandpályán” tesztelhetik. ■ Geotúra: több, mint egyszerű kirándulás JÓ levegő, szép környezet, kellemes testmozgás - ha ennél is többre vágyik egy kirándulás során, akkor a geotúrákat önnek találták ki! A különleges természetjárás során felkészült túravezetők közérthetően és érdekesen mutatják be egy-egy térség geológiai múltját. November 15- én Tihanyból, november 16- án pedig Alsóörsről indul ilyen túra, a részleteket a www.geopark.hu honlapon olvashatja. ■ 4 I V «