Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-07 / 234. szám

2014. OKTOBER 7.. KEDD Vettel sajtóhírek szerint megegyezett a Ferrarival Sebastian Vettel három plusz két évre, évi 25 millió eurós fizetésért ír alá a Ferrarihoz - tudta meg a német Bild és az olasz La Gazzetta dello Sport. A Bild úgy tudja, (Vlarco Matiacci. a Ferrari elnöke már közölte is Fernando Alonsóval. hogy távozhat. SEBASTIAN VETTEL MHMHMNMMNHHWMl HÍRSÁV Vierchowodot kirúgta a Bp. Honvéd vezetése labdarúgás Menesztette olasz edzőjét, Pietro Viercho­wodot az NB I-es Bp. Hon­véd. A piros-feketék 10 for­duló után 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereség­gel, 9-14-es gólkülönbséggel a tabella 11. helyén állnak. A kispestiek idén június 13-án jelentették be Pietro Viercho- wod kinevezését, azaz négy hónap sem jutott neki a ma­gyar élvonalban. ■ R. G. A Zalaegerszeget látja vendégül ma a Paks labdarúgás Harmadik meccsét játssza ma 14.30 órától a Ligakupában az MVM-Paks együttese. Cser­tői Aurél gárdája az NB Il-es Zalaegerszeget fogadja. Az atomvárosiak a nyitányon 1-1-re végeztek a Ferencvá­rossal hazai pályán, majd pedig 4-1-re nyertek a Zeté- hez hasonlóan az NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczi vendégeként. ■ R. G. A zseniális Rónáidéval gázolt a Real Madrid labdarúgás A spanyol baj­nokság 7. fordulójában a Re­al Madrid hazai pályán ala­pos verést (5-0) mért az egy­kor szebb napokat látott Bil- baóra. Cristiano Ronaldo há­rom gólt lőtt, Benzema dup­lázott. A káprázatos formá­ban játszó Ronaldo 17 gólt szerzett eddig ebben a sze­zonban: 13-at a bajnokság­ban, kettőt-kettőt a BL-ben és az európai Szuperku­pa-mérkőzésen. ■ R. G. Megvetették a lábukat az elitben asztalitenisz A magyar rangadót megnyerő Lovas Petra zárta le a BL-összecsapást Nagy csatában nyert az oszt­rák SVNÖ Ströck ellen a Szekszárd AC a női Bajnokok Ligájában, jól sikerült tehát a klub fennállásának első hazai meccse a legrangosabb európai kupasorozatban. Rónai Gábor Ahogy azt Türei Ferenc, a szek­szárdiak vezetőedzője megjó­solta, nagyon kemény ellenfél­nek bizonyult a Ströck együt­tese a BL második fordulójá­ban. Hiába nyerte meg mind­két partiját a kínai-svéd Li Fen, ez kevés lett volna a sikerhez. A SZAC győzelméhez kellett Lo­vas Petra is, aki a magyar há­zirangadón le tudta győzni Ma­darász Dórát. Meg kell jegyez­nünk, hogy 2:2 után egyáltalán nem lehetett biztosra venni a sikert, hiszen a legfrissebb vi­lágranglistán Lovas a 83., Ma­darász pedig a 84. helyet fog­lalja el. A sógoroknál nagyon jó benyomást tett a svéd Matil­da Ekholm és az ukrán Tatja­na Bilenko, igazából ezen a ta­lálkozón érezhette meg a Szek­szárd, hogy milyen játékerőt is képviselnek a hozzájuk hason­ló riválisok. A csoportban sze­replő lengyel Spar Zamek Tar- nobrzeg és a török Fenerbah- ce bombaerős keretével azon­ban még ezt a két csapatét sem lehet egy lapon említeni. A SZAG-nál az első BL-szezon- ban elsődlegesen a tapaszta­latszerzés a cél, ugyanakkor a lengyelországi 3:l-es vereség után nagyon jól jött a Ströck HKHA SZEKSZÁRD toinagro q; foínagro mffh paksi atomerőmű rfívm paksi atomerőmű ASíTggpnsi SZEKSZÁRD asiwutuíis* toinagro jjj&SZÁttO "paksi atomerői mym paksi toinagro tolnai; ÍJ atomerőmű l|f§É§j ASZTALUL* ^ CLUB t Dr. Varga József, Lovas Petra, Türei Ferenc, Szvitacs Alexa, Tóth Kata, Li Fen és Han Boa Feng a Ströck elleni BL-meccs előtt. Nem volt korai az örömük elleni siker, hiszen a csoport harmadik helyezettjei az ET- TU Kupában folytathatják. Maga a pénteki összecsapás kifejezetten jó hangulatú volt, ennyi néző biztosan nem volt még a Szekszárd AC mérkőzé­sén, amióta megalakult a klub. Korábban a Tolna megyei rang­adón, a Fastron AC ellen ösz- szejöttek úgy ötvenen-hatva- nan (olykor nyolcvanan is), de a Bajnokok Ligája azért még­iscsak más. Európa legrango­sabb sorozata ez, amelybe tény­leg csak a kiváltságosok nyer­nek be bebocsátást. Itt valóban a sportág krémje játszik, itt Eu­rópa legjobb nyolc együttese harcol a serlegért és a dicsősé­gért. Az a közel kétszáz rajongó, aki ott ült a sportcsarnok lelátó­ján, bizonyosan nem csalódott, s legközelebb is kilátogat majd a szekszárdiak soros BL-mecs- csére. Erre másfél hónapot még várniuk kell, mert október 26- án a Fenerbahce otthonában áll asztalhoz a SZAC, a következő itthoni összecsapásra novem­ber 21-én a Spar Zamek Tar- nobrzeg ellen kerül sor. „Úgy számoltam, hogy Li Fen megnyeri mindkét meccsét Lo­vas Petra pedig a kettő közül az egyiket hozni tudja - mond­ta Türei Ferenc, aki hozzátette, hogy a beírás (a játékosok sor­rendje a meccslapon - A szerk.) kedvezett csapatának. - Nyu­godtan mondhatom, hogy szín­vonalas mérkőzést játszottunk, szerintem élvezetes partikat lát­hatott, aki ott volt a sportcsar­nokban. Bevallom, amikor Ma­tilda Ekholm - aki a két hete vé­get ért Európa-bajnokságon is nagyszerűen játszott - már 2:0- ra vezetett Li Fen ellen, kicsit megijedtem, de aztán sikerült fordítanunk. Ami tegyük hozzá, annak ellenére, hogy Li Fen az aktuális Európa-bajnok, nagy bravúr volt. Lovas Petra Mada­rász Dóra elleni találkozójánál biztos voltam benne, hogy meg­lesz a meccs, mert Petrát jobb­nak érzem, és ezt most szeren­csére igazolni is tudta az asztal mellett” - zárta a szakember. Biztos török győzelem BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ. SZEKSZÁRD AC- SVNÖ STRÖCK (OSZTRÁK) 3:2. Eredmények: Li Fen-Madarász Dóra 3:1 (12-10, 11-5, 9-11, 13-11), Lovas Petra-Matilda Ek­holm 1:3 (8-11, 9-11, 11-8, 4-11), Tóth Kata-Tatjana Bilen­ko 0:3 (2-11, 4-11, 9-11), Li Fen-Ekholm 3:2 (6-11, 10-12, 11-8, 11-4, 11-6), Lovas-Ma­darász 3:0 (12-10, 11-7,11:6). A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN: SPAR ZAMEK TARNOBRZEG-FE- nerbahce 0:3. Eredmények: Li Quian-Irene Ivancan 2:3, Han Ying-Jia Wen 1:3, Natalia Party- ka-Elizabeta Samara 2:3. Ez történik, ha nem kezelteti hallásproblémáját Hallás és halogatás. Azt gondol­juk, hogy ráérünk elmenni hallás­szűrésre. Pedig ha azt érzékeljük, hogy valami nincsen rendben, mielőbbi beavatkozás szükséges. Ha sokat várunk, lehet, hogy már késő lesz. Lapunk kérdéseire Mol­nár Dóra hallásspecialista, a szek­szárdi Amplifon Hallásközpont vezetője válaszolt.- Milyen következményei lehetnek annak, ha valakinek hallásproblé­mája van, de nem tesz ellene sem­mit?- A legnagyobb probléma az, hogy az illetőnek romlik a beszéd­értése. Ez azt jelenti, hogy bár a beszédet hallja, de nem tudja ér­telmezni azt. Ami korábban ter­mészetes volt, most zavaró lehet. Ha az agy hallóközpontja nem kap megfelelő ingert, ellustul, el­felejti a korábban megtanult han­gokat. Akár olyan mértékben is le­épülhet az érintett személy hallá­sa, hogy később már hallókészü­lékkel sem lehet javítani rajta.- Mit érzékel mindezekből a tüne­tekből a környezet, a család?- A hallásproblémával küzdő személy szép fokozatosan kerül­ni kezdi a társas kapcsolatokat. Előfordulhat, hogy kivonja magát a beszélgetésekből, és akár a sze­mélyisége is megváltozhat. Kerü­li a társaságot, bizonyos emberek­kel nem áll szóba, mert túl halkan vagy túl gyorsan beszélnek. A fe­lelősséget persze a környezetére hárítja, hiszen nem benne van a hiba, szándékosan beszélnek úgy, hogy ne értse, motyognak a háta mögött, kibeszélik őt.- Mit kell tennie annak, aki részt szeretne venni az ingyenes hallás- vizsgálaton?- Kérem, hogy a várakozás el­kerülése érdekében telefonon egyeztessen időpontot munkatár­sunkkal a 0ó-74/509-301-es te­lefonszámon. Várunk szeretettel minden érdeklődőt! HIRDETÉS A HALLÁS NEM JÁTÉK Ingyenes hallásszűrést szervezünk és hallókészülék kipróbálási lehetőséget biztosítunk Tolna megyei lakosok számára 2014. október 6-tól 24-ig a szekszárdi Amplifon Hallásközpontban. Bejelentkezéshez hívja a 06-74 509-301-es telefonszámot. Amplifon Hallásközpont Szekszárd, Széchenyi utca 48-52. amplifon.hu A hallásspecialista amplifon Pupp Réka a felnőttek között is letette névjegyét EGYETLEN MAGYAR indulója volt a hétvégi European Open-ver- senyeknek: a paksiak junior Európa-bajnoki bronzérmese, Pupp Réka az ötödik helyen végzett a nők számára kiírt skóciai viadalon, Glasgowban. Azt nem mondhatjuk, hogy ki­emelkedő érdeklődés kísérte a skót versenyt, hiszen tizen­hat országból mindössze het­vennyolc judóst sorsoltak be a hét súlycsoportba, pedig Glas- gow-ban ugyanolyan értékes olimpiai kvalifikációs ponto­kat osztanak, mint más Conti­nental Open-tornákon. A 48 kilogrammosok között kilencen mérlegeltek, s közü­lük Pupp Réka volt az egyik, akinek a legjobb nyolc közé ju­tásért is mérkőznie kellett. A 2009-ben junior Európa-baj­nok belga Jura ellen a paksi Atomerőmű SE reménysége va- zarival nyert, majd a negyed­döntőn is kitett magáért, még­hozzá a 2011-es U23-as Euró­pa-bajnok, a német Kraus el­len, ekkor Réka jukóval győ­zött. Sajnos a folytatás nem alakult ilyen jól, az elődöntő­ben a francia Clement, a bronz­Pupp jól teljesített Glasgow-ban meccsen pedig az ugyancsak francia Climence jobbnak bizo­nyult - így is remek eredmény az ötödik hely. A még csak ti­zennyolc esztendős Pupp Réka korábban sosem ért el ilyen jó eredményt a felnőtt nemzetkö­zi mezőnyben. ■ B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents