Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-16 / 242. szám

8 2014. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Se víz, se villany - hotel a prérin hív a természet Mobiltelefon, jakuzzi, internet és tévé nélkül is lehet teljes a pihenés PANORÁMA - TV-MŰSOR A tanzániai Rubondo Island Camp vendégei pedig fedél nélkül töltik az éjszakáikat. A verseny letörheti az árakat Itthon a parasztwellness a sikk - egy gyereknek külön élményt nyújthat Katonadolog: besorozzák jovo nyártól a norvég lányokat NORVÉGIA KOMOLYAN Veszi a női egyenjogúságot. Egy új törvény alapján 2016 nyarától a lányok is szolgának a hadseregben - nem önkéntes jelleggel. Ezzel az északi állam lesz az első olyan NATO-tagország, amely a nőket is sorkötelessé teszi. A skandináv országban hagyományosan nagy súlyt helyeznek az egyenjogúság­ra. A törvények például arra köte­lezik a kereskedelmi szervezete­■ Norvégia az első olyan NATO-tagország, amely a nőknek is kötelezővé teszi a katonaságot két és a különböző társaságokat, hogy a vezetésükben legalább 40 százalékos legyen a nők aránya, de ugyanilyen elvárásoknak kell megfelelniük a pártoknak és a társadalmi intézményeknek is. S bár idén a behívottak 12,5 százaléka volt nő volt, mostantól ez kötelesség lesz mindenkinek. A 18 éves kort elérő állampolgá­rok a törvény szerint 19 hónap szolgálat után szerelhetnek le, de a valóságban a katonaságnál töltött idő nem hosszabb egy év­nél. A Nemzeti Gárdánál, ahova a behívottak fele kerül a szolgála­ti csupán 7 hónap (részletekben). A nők sorkötelessé tételével a cél az, hogy növeljék a seregben a nők arányát, lehetőleg a leghar- ciasabb újoncokkal - mondta el Iné Eriksen Sőréidé, az ország női védelmi minisztere. ■ MTI Számos pszichológiai tanul­mány mutat rá arra, hogy a boldogság kulcsa naponta legalább húsz perc teljes ki­kapcsolás a szabad levegőn - az, hogy kinézünk az iroda ablakán, semmiképpen nem helyettesíti ezt. A természet­ben lenni ugyanis nemcsak egészséges, de egyszerűen elemi szükségletünk is. Árvay N. Tivadar Egyre több egzotikus hotel kí­nálja világszerte a szolgáltatásait azoknak, akik a szabadságukat akár teljesen nomád körülmé­nyek között (például villany és vezetékes víz nélkül) akarják el­tölteni. Persze a látszólag puritán körülmények mögött gyakran bújik meg a rejtett luxus. Sajnos nem vágyik mindenki arra, hogy közelről megtapasz­talja a természet nyers valóságát. A legtöbben a kényelmi szolgál­tatások, és az idegenforgalmi kínálat alapján döntenek az úti céljukról. Pedig a környezetvé­delem is lehetne szempont, s az erre mutatkozó igény számos he­lyen teremtette már meg az öko­hoteleket, amelyek nem szennye­zik a környezetet. Ennek persze ára van: szó sem lehet például légkondicionálásról, tévékről, hatalmas szobákról, látványos épületekről. Néhány hotelben, AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GÖ­mörszőlös egy volt a sok elnép­telenedő hazai falu közül. A miskolci Ökológiai Intézet 1993-ban azonban falufejlesz­tési programot indított, számos régi épületet újítottak fel, s ar­ra ösztönzik a helyieket, hogy elevenítsék föl a népi kismes­terségeket és hagyományokat. S mert pénz és munkaerő ke­vés akadt, létrehozták a Gömö- ri Paraszt-Wellness projektet: „aktív” pihenésre vágyó csalá­dokat, csoportokat látnak ven­dégül egy-egy hosszú hétvégé­re. A kosztért és kvártélyért a vendégek a munkájukkal fizet­nek - legyen szó kapálásról, szüretről, házépítésről vagy az állatok ellátásáról. az élmény garantált, nem is beszélve azokról a gyerekek­ről, akik korábban legfeljebb az állatkertben találkoztak „testközelből" lovakkal, tyú­kokkal vagy tehenekkel. például a perui Inkaterra Re- serva Amazonica, nincs 24 órás áramellátás sem, sőt, számos helyen egyáltalán nincs elektro­mosság. A tanzániai Rubondo Is­land Camp vendégei pedig fedél nélkül töltik az éjszakáikat. Mexikóban, a kézzel épített Verana hotel építőanyagait ösz­vérekkel és emberekkel szállít­tatták a helyszínre, ami eleve rá- kényszerítette a tulajdonosokat arra, hogy átgondolják, mennyi luxust engedélyeznek a szál­lodájukba. Az alaszkai Ultima Thule-ba hasonló volt a hely­zet: oda kizárólag apró bozót­repülőkkel érkezhetett minden tartozék, még a japán stílusú pezsgőfürdő is. Az indiai lamtara Camp tulaj­donosa, Amit Shankala annyira a szívügyének érzi az eredeti környezet megőrzését, hogy a helyi farmerektől bérelt földte­rületen szállásolja el a vendégeit, a szabad ég alatt. A falubelieket meggyőzte arról, hogy a közel­ben élő vadállatok többet érnek élve, mint halva. Shankala olyan idegenforgalmat fejleszt, amely jövedelmező üzlet az ott élő kö­zösségeknek, s esélyt ad a túl­élésre az ázsiai tigriseknek is. A luxusmentes pihenés egye­lőre nem olcsó: egy éjszakáért akár 50-100 ezer forintot is el­kérhetnek, de a hasonló szelle­miséggel működő szállodák el­szaporodása rövidesen letörheti az árakat. II mmmm 2014. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK — Pg 4.40 Segítség, bajban va­gyok! © 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! © 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 8:08 - Minden reggel 9.10 ízes élet-Mautner Zsófival 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.50 Fókusz® 13.25 Éjjel-nappal Buda­pest© 14.40 Celeb vagyok, ments ki innen! © 16.10 Segítség, bajban va­gyok! © 17.25 Fókusz© 18.00 RTL Klub Híradó 19.05 Éjjel-nappal Buda­pest© 20.30 Barátok közt© 22.45 RTL Klub Híradó 23.15 Brandmánia© 23.55 Reflektor© 0.10 Odaát® 1.15 a’laCAR® 1.45 Egy rém modern család © 4.05 Családi Titkok © 5.00 Csapdába csalva © 5.20 Édes élet© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája ® 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a Texas-i ko­pó © 14.00 Walker, a Texas-i ko­pó© 15.00 A gonosz álarca ® 16.00 Családi Titkok © 17.00 A Macska© 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Bumm!© 20.50 Édes élet© 22.10 NCIS © 23.10 22-es körzet - A bűn utcái © 0.10 Tények Este 0.55 Aktív © 1.20 Sportos 1.30 Grimm® 2.20 Hawaii Five-0 © 3.10 A Macska© 5.50 Ma Reggel 9.00 Capri - Az álmok szi­gete© 10.00 Sophie szerint a világ © 10.30 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Rondó 13.00 Kvartett 13.30 Átjáró 14.00 A Tihanyi Bencés Apátság 14.25 Zorro © 15.15 Charly, majom a csa­ládban © 16.00 Jövő-időben 16.10 Híradó+ 16.25 RexRómában© 17.15 Szerencse Híradó © 17.25 Híradó 17.40 Ridikül© 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.20 Fábry © 21.45 Munkaügyek® 22.10 CAFe Budapest Kor­társ Művészeti Fesztivál © 22.20 Az Este 16.20 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysá­ga 16.35 Egér-úti kalandok 17.00 A varázsceruza 17.10 Maja, a méhecske 17.25 Kemy 17.40 Futrinka utca 17.55 Ozie Boo! - Mentsük meg a Földet! 18.05 Mesebolt 2012 18.15 Mazsola és Tádé 18.25 A nagy ho-ho-horgász 18.35 Nyuszi Péter 18.50 Boldogvölgy 19.00 LótiésFuti 19.05 Mélytengeri mentő- csapat 19.15 Raju, a riksa 19.25 Noddy kalandjai Já­tékvárosban II. 19.40 Nils Holgersson cso­dálatos utazása avadlu- dakkal 20.10 Híradó este 20.45 Sporthírek 20.50 Időjárás-jelentés 20.55 Boston Legal-Jogi játszmák © 21.40 Bosszú© 22.25 Maradj talpon! © 7.05 Gyilkos számok © 7.55 Született detektívek © 8.50 Szívek szállodája © 9.45 Sütimester 11.00 Kettős ügynök © 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők © 14.55 CSI: A helyszínelők © 15.50 Castle® 16.50 Castle® 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi - meg egy ki­csi © 20.35 Két pasi - meg egy ki­csi © 21.00 A SHIELD ügynökei © 22.00 A SHIELD ügynökei © 23.00 CSI: Miami helyszí­nelők © 0.00 CSI: New York-i hely­színelők © 1.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © j 8.00 Hazajáró© 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Könyvajánló 9.20 Emily© 10.10 Szelek szárnyán © 10.55 Öregberény© 11.25 Öregberény© 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Utánam, srácok! 15.00 Voyager - A múlt tit­kai és legendái © 15.30 Szép, szőke szerel­münk, a Tisza I 16.30 Térkép 17.05 Emily© 18.00 Híradó -18:00 j 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet© 19.35 Sándor Mátyás © 20.40 Szelek szárnyán © 21.25 Hírek 21.30 Dunasport 21.40 Bűbájosok© 22.50 Kultikon © 23.10 MüpArt classic - Gidon Kremer 1.20 Vers 6.00 Mindentudás Egyete­me© 7.00 Privát rocktörténet © 8.05 Gyűjtögetők III. © 9.00 Szuperapák© 9.25 Beépített főnök-Ka­nada © 10.20 Sokkoló természet ® 11.15 Helló, Málta! © 11.25 Csodás világunk ehe­tő része © 12.00 Jimmy világot lát © 13.00 Fényűzés felsőfokon © 14.00 Őshüllők arénája © 14.55 A világegyetem IV. © 15.50 Állati oknyomozók © 16.05 Gyorstalpaló Richard Hammonddal © 17.05 Modern csodák: a nagy visszaszámlálás © 18.00 Fényűzés felsőfokon © 19.00 Sokkoló természet© 20.00 Őshüllők arénája © 21.00 A világegyetem VI. © 22.00 Korszakalkotó felfe­dezések © 23.00 CIA: Titkosítás felold­va© 4.45 Egon és Dönci - Min­denütt jó, de legjobb ott­hon© magyar animációs film 2007 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.30 Kettős csapás © amerikai katasztrófa film 2010 11.15 Testőrbőrben® amerikai akcióthriller 1987 13.25 100 millió évvel i.e. © amerikai akciófiim 2008 15.05 Vesztesek bosszúja © amerikai akciófilm 2010 16.50 A Főnix útja© amerikai akciófilm 2004 19.00 Bosszúállók© amerikai kalandfilm 1998 21.00 A szellemlovas: A bosszú ereje © amerikai-emirátusokbeli ak­ciófilm 2012 22.50 Kíméletlen bosszú © amerikai-kanadai akció­film 2011 0.40 Sziklák vére© amerikai horror 2009 2.20 Néma düh© amerikai akciófilm 1982 Ü jM 0.10 Odaát 17.00 A Macska 16.25 Rex Rómában 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 12.00 Dallas © 12.50 Bűnös szerelem © 13.45 Szerelem zálogba © 14.40 Kari­bi szerelem © 15.35 Barátok közt © 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! © 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők © 18.30 Agymenők © 19.00 Szerva itt, pofon ott © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas ©22.30 Celeb vagyok, beszéljük meg! © 7.50 Szívdobbanás © 8.15 Csoda Manhattanben © 9.15 Csapdába csalva © 10.20 Veled is megtör­ténhet! © 11.25 Családi Titkok © 12.30 Rabok és szeretők © 13.25 Jqban Rosszban ® 14.05 Kuzey Güney - Tűz és víz © 15.05 Édes élet © 16.20 Aktív © 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán © 18.15 Édes élet © 19.30 Családi Titkok © 20.35 Hal a tortán © 21.35 Utolér a múlt © 23.25 Jóban Rosszban © 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nélkül 11.05 Befutó 11.30 Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 Televízi­ós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 BBC Reporters 14.30 Páholy 15.00 Híradó 15.30 GyógyHír © 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17,30 Soroló 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Csőrié 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 22.25 Maradj talpon 9.00 Privát rocktörténet © 10.00 Privát rocktörténet © 11.00 Pri­vát rocktörténet © 12.10 Privát rocktörténet © 13.20 A kis gye­rekrablók © 15.00 Robin Hood © 15.55 A vörös Pimpernel © 18.30 Ments meg! ® 20.15 Őrangyalok © 22.00 Titkok és hazugságok © 22.55 Hatalmi játszmák © 0.00 Hatalmi játszmák © 1.00 Sharpe - Életveszélyben © 2.45 Evil Dead - Gonosz halott 2.© 23.00 CSI-Miami helyszínelők 15.50 Állati oknyomozók 16.50 A Főnix útja 6.00 Rali 7.00 Truck Race 8.00 Harcművész-magazin 8.30 Harc­művész-magazin 9.00 Labdarú­gás 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Labdarúgás 12.30 Sportgazdaság 13,35 Lóverseny 14.15 Labdarú­gás 16.15 Kosárlabda 16.45 Jégko­rong 17.00 Bikarodeó 18.00 Lab­darúgás 18.30 Truck Race 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Mai helyzet 21.15 Trash Talk 22.45 Ökölvívás 1.30 Jégkorong 12.00 ATV Híradó 12.10 Televízi­ós vásárlási műsorablak 12.30 ATV START 12.50 Televíziós vásárlási műsorablak 14.10 Start+ 14.25 Te­levíziós vásárlási műsorablak 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az egészség 16.55 Világ­híradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Hír­adó 18.05 Sportpercek 18.15 Hírvita 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-je­lentés 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A helyzet 21.15 ATV Híradó 12.00 Aranyláz a Bering-tengeren 13.00 Ausztrál kamionosok 14.00 Mi történt ezután? 14.30 Mi tör­tént ezután? 15.00 Amcsi benzin­falók 16.00 Autókereskedők 17.00 Állítólag... 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Licitvadászok 19.30 Kincsek a garázsból 20.00 Raktárvadá­szok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Dynamo - varázslat a világ körül 22.00 Dynamo-varázslat a világ kö­rül 23.00 Mi történt ezután? 11.00 Claire Thomas varázskony­hája © 11.30 Stuart ír konyhája © 12.00 Christophe Provence-ban © 12.30 Jamie 15 perces kajái ® 13.00 Édes nagyik © 13.30 Arena Kulinaria © 14.00 Receptdaráló Laci Homácek-kel © 14.30 Nap­ról napra © 14.45 Napról napra © 15.00 Justine hétköznapi finomsá­gai © 15.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 16.00 Édes nagyik ® 16.30 Táj-Föld © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadé fenntartja! <

Next

/
Thumbnails
Contents