Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-02 / 230. szám
2014. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK SZOLGALTATAS 11 PROGRAMOK Péntek MOZI PAKS: így neveld a sárkányodat 1, (amerikai családi animációs film), 16 óra. Szexvideó amerikai vígjáték), 18 óra. A Védelmező (amerikai akciófilm), 20 óra. FALUNAP BÖLCSKE KEGYES JÓZSEF ÁLTALÁNOS iskola: szalmabáb készítés és kiállítás, 16 óra. Templom tér: III. András király mellszobrának felavatása, 17 óra. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 árakor: Dunaföldvár 52 cm, Paks 225 cm. Dombori 286 cm, Árvízkapu 665 cm, Baja 390 cm. A Sió Palánknál 343 cm. Ünnepi koncert és lemezfelvétel a templomban szekszárd Protestáns napi hangversenyt tart a fasori evangélikus templomban a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes október 5-én délután. Az öt órakor kezdődő istentiszteletén Lemle Zoltán Csokonai Ál- kotói-díjas református lelki- . pásztor tart áhítatot, majd Csillágné Szánthó Polixéna, az önkormányzat humán bizottságának elnöke mond köszöntőt. A koncert zenéi anyagát rögzítik, ebből készül el a kórus harmadik CD-je. A műsoron ezúttal kizárólag zsoltárfeldolgozások szerepelnek, a zenei élményt klarinét, orgona, vonósnégyes játéka és szólóénekesek emelik. Vezényel: Naszladi Judit. ■ Á. A. HIRDETÉS A mesemondóra emlékeztek könyvtár Iskolás gyerekek ünnepeltek a Benedek Elek fánál szekszárd A Benedek Elek fánál emlékeztek a nagy mesemondóra szerdán délután a szekszárdi Baka iskola 2. b és a Gyakorló iskola 3. c osztályosai. Németh Judit, a könyvtár igazgatója elmondta, az író 155 évvel ezelőtt született, a kis nyírfát öt évvel ezelőtt ültették a megyei könyvtár udvarán. Arról is beszélt, felvillanyozva érkezett a családias ünnepre, hiszen két napot Sárszentlőrincen töltött, ahol Petőfi szavalóversenyt és Mátyás király mesemondó versenyt tartottak nagy sikerrel. Külön örömmel töltötte el, hogy a gyerekek mesével készültek a szerdai alkalomra, Horváth Andrea Benedek Elek A Rác, a róka meg a szarka, Csontos Alina pedig a Csalimese címűt mondta el. Németh Judit arra bíztatta a gyerekeket, szeressék a mesét, olvassanak sokat, és járjanak a gyermekkönyvtárba. A rendezvényen Kovács Marianna, százhalombattai meA gyerekek körbetáncolták a kis Benedek Elek fát tegnap a megyei könyvtár udvarán semondó, gyermekkönyvtá- úgy van, ahogy az író hagyta, zés után Kovács Marianna a ros elmesélte, a közelmúltban így olvashatók azok a levelek szekszárdi gyermekkönyv- Benedek Elek erdélyi szülőhá- is, melyeket a gyerekek Elek tárban mesével szórakoztatta zában járt, ahol ma is minden apónak írtak. A megemléke- a közönséget. ■ B. K. Petőfi Sándorra emlékeztek a versekkel verseny Az egyik legnagyobb magyar költő feledhetetlen éveket töltött itt sárszentlőrinc Huszonkette- dik alkalommal emlékeztek versekkel Petőfi Sándorra, aki gyermekkorában két feledhetetlen évet töltött Sárszentlőrincen. Petőfi felnőttkorában is visszalátogatott Hittig jegyzőékhez, Sass Istvánhoz, akivel éltre szóló barátságot kötött. A költő emlékére rendezett program Demény £ Károly polgármester köszöntő- f je után Nagy Borbála Kincső és | Nagy Luca Dorka énekével vette | kezdetét. A versenyre idén min- ? den eddiginél többen jelentke- 1 zett 3 kategóriában. Szüsz JánosA lelkes csapat. Lélekmelengetők voltak az előadások né Horváth Ilona szervező beszámolója szerint az alsó tagozatosoknál holtversenyben Lánczos Viktória (Kajdacs) és Pólya Dániel (Paks) lett az első, a felsősöknél a szintén paksi Bacsa Kata. A középiskolások közül Szanyó Veronika, a bonyhádi Petőfi gimnázium diákja bűvölte el leginkább a zsűrit. A helyezést elért versenyzők D. Nagy Judit erre a célra készített tűzzománc képeit, minden szavaló Nagy Zoltán fazekas plakettjét kapta az oklevelek és emléklapok mellé. Négy diák külön- díjat kapott. ■ V. T. Motorosokat ellenőrzött Szekszárdon a rendőrség szekszárd Huszonhét segédmotor-kerékpárost ellenőriztek a rendőrök szeptember 23- 26 között a megyeszékhelyen. Az Energotest Kft-vel és a közlekedési felügyelőséggel együtt J csatlakozott a megyei rénd- őr-főkapitányság a Magyar Autóklub „Biztonságosan közlekedni egy életúton” közlekedésbiztonsági és oktatási programjához. Ennek keretében megmérték a segédmotor-kerékpárok teljesítményét. A járművezetőket rendőrmotorral kísérték az egyenruhások a I segéd-motorkerékpár teljesítménymérő próbapadhoz. Két esetben a motor nem 1 felelt meg az előírásoknak. Ezek nem csupán a mérés során váltak egyértelművé, hanem a motorok adattábláin is 125 köbcentiméteres henger- űrtartalom szerepelt. Mindkét járművezetővel szemben J szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Egy motorosnak megvolt a megfelelő szintű jogosítványa, a másiknak egyáltalán nem volt vezetői engedélye. Ezen kívül ketten fizettek helyszíni bírságot összesen 10 ezer forint értékben. Az egyik motoron kopott volt gumiabroncs volt az ok, a másik pedig nem tartotta magánál a vezetői engedélyét, mondta el Molnár Ágnes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője. ■ 1.1. HIRDETÉS Konformitás } TAM-BAU Kft. V I Telefon/fax: 74/573-980, : mobil: 30/4747-186 A http. www.tambaukft.hu \ í. e-mail: info@tambaukft.hu ISO 9001 iOmUUMAUM TAM-BAU Kft TAM-BAU. Kft ’ Szolgáltatásaink:- Építőipari kivitelezés ] (magas- és mélyépítés)- Gépi földmunka, gépbérlet, r bontási munkák, betontörés- Közúti áruszállítás, trélerezés- Transzportbeton gyártás, kiszállítás, pumpálás, betonelemek Tizenhét százalékkal nőtt az építőipari termelés júliusban az építőipar termelése 17, százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérésében. Az év első hét hónapjában a termelés 21,8 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához mérten. Júliusban mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit: az épületek építése 9,6, az egyéb építményeké 24,3 százalékkal. Az egyéb építmények jelentős növekedése a korábbi hónapokhoz hasonlóan az ország több területén folyó vasút-felújítási és útépítési munkákkal, valamint közmű- fejlesztésekkel függött össze. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése - az épületépítési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése - júliusban 33,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az egyéb építmények ágazat termelése 35,9 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 5,3 százalékkal csökkent 2013 júliusához képest. A 2014 júliusában kötött új szerződések volumene 17,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 1,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbitól. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene csaknem egynegyedével maradt el a 2013. júliusi magas bázistól. Az új szerződések júliusi visszaesése ellenére az építőipari vállalkozások 2014. július végi szerződésállományának volumene 52,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 3,2, az egyéb építményeké 69,1 százalékkal magasabb volt, mint 2013. július végén. A lakásépítési teljesítmény is számottevően meghaladta a 2013.1. negyedévi szintet.