Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-11 / 238. szám
2014. OKTÓBER 11., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 5 Életveszélyt okozott, ezért előzetesben marad szekszárd A 36 éves szekszárdi férfi előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta a Tolna Megyei Főügyészség. A férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája az előzetes letartóztatást december 30- ig meghosszabbította. A kényszerintézkedés fenntartásának oka a sértettek és a tanúk befolyásolása, továbbá a szökés, elrejtőzés, és a bűnismétlés veszélye. Figyelemmel arra is, hogy vádemelés esetén, a többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottal szemben 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A megalapozott gyanú szerint a férfi június 28-án a déli órákban Szekszárdon, ittas állapotban ököllel arcon ütötte a sértettet, aki emiatt egyensúlyát elvesztve hanyatt a kövezetre esett, és fejét a járda betonburkolatába ütötte. A sértett életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett, és jelenleg is gyógykezelés alatt áll. A gyanúsított a bántalmazást követően a helyszínről elmenekült, azonban a nyomozó hatóság még aznap elfogta és őrizetbe vette, majd június 30-án előzetesbe került, tájékoztatta lapunkat dr. Bali-Fülöp Zsuzsanna, a Tolna Megyei Főügyészség eseti megbízott sajtószóvivője. ■ 1.1. Információ nélkül nem tartható a versenyképesség Paks a vállalkozók információinak bővítését, ezen keresztül versenyképességük megőrzését, helyzetbe hozásukat szolgálta a Paksi Ipari Park Kft. Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel közös rendezvénye. Az évekre visszanyúló együttműködés újabb állomásán a szellemi tulajdon védelme, a különféle oltalmi rendszerek, elnyerhető formák kerültek először terítékre a mgbeszélésen. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának e témájú előadásait dr. Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója azért tartotta fontosnak, mert a jövőben előtérbe kerülnek az innovációs és K+F, azaz kutatásfejlesztést érintő pályázatok. Hogy a vállalkozók a kínálkozó lehetőséggel élni tudjanak, „képben kell lenniük”. A fórum ehhez nyújtott számukra muníciót. A konzultáció második részén szintén aprópénzre váltható információk hangzottak el. Dr. Sztruhár Sándor a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója a Tolna megyei Integrált Területi Programról tartott ismertetőt. Mint mondta, a támogatási rendszer átstrukturálódik, a megyei önkormányzatok komoly források felett rendelkeznek. Ahhoz, hogy ebből a vállalkozások támogatáshoz jussanak, szintén elengedhetetlen, hogy ismeretekkel rendelkezzenek - hangsúlyozta az ügyvezető. ■ V. T. A Mözsi Német Nemzetiségi Klub énekkara természetesen németül énekelte dalcsokrát az átadó ünnepségen, a művelődési ház szabadtéri színpadán Megszépült a mözsi gödör rehabilitáció A városrész lakóinak járt már ez a beruházás A „Mözs Városrész Szociális Célú Városrehabilitációja” program a városrész hátrányos helyzetű területére összpontosított, de a művelődési ház felújítása is megtörtént. Az uniós pályázat képzési-kulturális rendezvényekre, úgynevezett mini projektek megvalósítására is kiterjedt. Budavári Kata tolna-mözs A mözsieknek jár ez a beruházás, mondta Ap- pelshoffer Ágnes alpolgármester pénteken a Mözs Városrész Szociális Célú Városrehabilitációja elnevezésű program átadóján, a megújult művelődési ház udvarán. Hozzátette: a program nagy előnye, hogy kifejezetten mözsi volt. A városvezető köszöntőjéből kiderült, a dél-dunántúli régióban egyedül Tolna vágott bele ilyen fejlesztésbe. - Végül sok vita, és nem kevés viszontagság után - az akkor talán józan megfontolásnak tűnő érveket is felülírva - mégis győzött az az álláspont, hogy a mözsieknek jár ez a beruházás, bele kell vágni... Hogy ez így alakult - és most már látjuk, nagyon jó, hogy így alakult -, jelentős részben dr. Sümegi Zoltán polgármesterünknek köszönhető. Remélem, most is figyel bennünket odafentről, úgyhogy innen is azt üzenhetjük neki: Igazad volt, polgár- mester úr, köszönjük neked! - mondta az alpolgármester. Dr. Sümegi Zoltánról, illetve a projektért a képviselő-testülettel közösen tett erőfeszítéseiről Horváth István országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és dr. Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottja is beszélt. Horváth István a „mözsi gödörrel” kapcsolatos személyes az átadón mözsiek, felnőttek és gyerekek adtak ünnepi műsort. A Mözsi Német Nemzetiségi Klub énekkara, melynek művészeti vezetője Bogiári Ágota, dalcsokorral színesítette a programot, harmonikán Vussing József kísérte őket. A Mözsi I. István Általános Iskola növendékei, négy második osztályos diák, Oláh Kinga, Molnár Rebecca, Kovács Vanessza és Molnár Kristóf, akiket Schwébl Jánosné készített fel, valamint két negyeemlékeit is megosztotta az ünneplőkkel. Kiderült, gyermekkorában sok mözsi búcsún járt, és nem értette, miért egy ilyen csúnya gödör mellett tartják. Beszédében hangsúlyozta, a most elért eredmény Tolna és Mözs összefogásának eredménye. Dr. Horváth Kálmán szerint nagy öröm lehet egy település vezetőnek ilyen beruházást átadni, ugyanakkor a mözsieknek egy ilyen városrészben élni. A kormánybiztos kiemelte: a projekt legnagyobb erénye az elesettek felkarolása, megsegítése. - Magyarországon a kormány olyan programot igyekszik megvalósítani, dikes fiú, Bukovics István és Sárvári Dávid, akiket Györökné Ökrös Marianna készített fel rövid irodalmi műsorral készültek erre az alkalomra. Felléptek Huszár Kriszta tolna-mözsi tanítványai is, akik nyári képzésen vettek részt. A Mözsi Zöldkert Óvoda gyermekeinek kedves német nyelvű műsorát keresné Hárfái Aranka, Fehérvári Istvánná, Czéh Kinga és Stier Márta pedagógusok tanítottak be a kicsiknek. melynek célja a jó állam, a közjó megvalósítása, ez a fejlesztés pedig ennek tipikus példája lehet - fogalmazott. A program a mözsi városrész hátrányos helyzetű, úgynevezett szegregátum területeire koncentrált, melynek során infrastrukturális, illetve humán fejlesztésekre is sor került. Megvalósultak olyan programelemek is, amelyek a teljes városrész lakosságát érintik. Ilyen a mözsi művelődési ház korszerűsítése, valamint az egykori hulladéklerakó, a „mözsi gödör” területén egy közpark és városi tér kialakítása, ahol egy kisméretű sportpálya is helyet kapott. Bérlakásokat komfortosítottak, térfigyelő rendszert építettek ki az új közparkban és az Iskola utcában, de a projektben szerepelt még út- és parkoló építés is. A képzések között vannak iskolai felzárkóztatást segítő, munkaerő-piaci beilleszkedést segítő programok, hagyományőrzést és közösségfejlesztést szolgáló akciók, valamint közbiztonsági és bűnmegelőzési programok. A projekt megvalósítását Tolna Város Önkormányzata és a tolnai Családsegítő Központ alkotta konzorcium hajtotta végre. Kulturális műsor színesítette az avató ünnepséget HÍRSÁV Nem az ő plakátja, tiltakozik ellene szekszárd Farkas Károly független polgármesterjelölt plakátja alá, illetve mellé valaki „Az igazi baloldal” szövegű plakátot ragasztotta az egész városban, tájékoztatott a jelölt. Farkas Károly kijelentette, szimpatizánsainak és neki semmi közük nincs, ahogy fogalmaz, a drasztikus és tartalmilag kizárólag egy oldali üzenetet sugalló plakátozáshoz. Azt is tudatta: mivel a felirat ismeretlen kihelyezői félrevezető üzenetükkel a független jelöltet kizárólag a bal oldal képviselőjének állítják be, gondolkodik azon, hogy eljárást indíttat. ■ B. K. Megtekintették az épülő csarnokokat bonyhád Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár tett látogatást a bonyhádi Hungária Takarékban, ahol Brauer János elnök-ügyvezető igazgató, Potá- pi Árpád János államtitkár és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád ügyvivő alpolgármestere fogadta. A zártkörű tárgyalást követően megtekintették az Ipari Parkban épülő csarnokokat. ■ V. B. Megemlékeztek a húsz éve elhunyt plébánosról aparhant Sebestyén András római-katolikus esperes plébánosra emlékeztek pénteken, halála huszadik évfordulója alkalmából. A temetőben az úgynevezett lucemárium szertartást végezte el Matis Géza, Illés Albert és Kürtösi Krisztián plébános, majd ezt követően szentmisét tartottak a templomban. ■ V. M. Szemetet szedtek a diákok Felsővárosban szekszárd Megtisztították a Felsőváros környékét a Come- nius Általános Iskola diákjai. Az iskola éveken keresztül részt vett a Tájsebészet programban, idén ezt elevenítették fel. A szemetet műanyag zsákokba szedték, amiket a nap végén a szolgáltatónál leadtak. A tanárok szerint az ilyen programok segítenek a gyerekek szemléletének a formálásában. ■ M. I. Közös ötletek alapozták meg a gazdag programot szépkorúak Mesét mondtak, kirándultak, színpadra léptek, nótáztak a nagymamák, nagypapák Paks A városházán értékelték a Szépkorúak hetének idei programjait, s idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat. 1550 ember fordult meg a temérdek programon, de - az egyébként figyelemre méltó - számadatnál többet mondtak a fotók, amelyekbe közösen belepillantottak. A szervező Csen- gey Dénes Kulturális Központ igazgatója, Hefner Erika örömmel konstatálta, hogy minden résztvevő minden évben hozzátesz valamit. Igaz ez az érintettekre is, akiket idén már az ötletelésbe is bevontak. Az első találkozót, ahol a város minden nyugdíjasklubjának képvi- I selője ott volt, még júniusban Együtt idézték fel az igen sikeres program legszebb pillanatait tartották. Az ott felvetett ötleteket az intézmény munkatársainak szakmai tudását hasznosítva tökéletesítették. A nyugdíjasklubok kiállításával és egészségügyi szűrésekkel indították a programot. Hefner Erika külön mondott köszönetét a Gyógyászati Központnak azért, mert végig gondoskodott személyzetről a szűrésekhez. Idén is rendeztek kortalan pódiumot, amelyen a már szokásos verses, zenés, táncos előadások mellett volt humoros jelenet, sőt még zsonglőrbemutató is. A tavalyi mesemondóverseny helyett idén már „csak” kedvtelésből meséltek az óvodásokból álló publikumnak a nagymamák, nagypapák. A természetkedvelők piknikez- ni is elmehettek Cseresznyésbe, ahol a Konzervgyári Nyugdíjasklub száz főre készített lecsója várta őket. Idén először játszhattak Legyen Ön is milliomos! elnevezésű kvízjátékot, ahol a játékmester Pataki János volt. Az Atomerőmű Nyugdíjasklubjának vezetője a szellemi vetélkedő mellett egy petang bajnokság szervezését is magára vállalta. Paksi Városi Nyugdíjasklubból érkezett ötlet nyomán egy nótázós délután is bekerült a programok közé. Rendkívül népszerű volt az R. Kárpáti Péter által vezetett beszélgetés Pécsi Ildikóval. ■ Vida T.