Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-08 / 235. szám

2014. OKTÓBER 8., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 Nincs csoda a halpiacon lehalászás Az árak és a fogyasztás tíz év alatt alig változtak A lehalászás nehéz fizikai munka, órákat állnak a munkások a hideg vízben. Idén közepes, jó termésre számítanak a halastavak tulajdonosai (illusztráció) Sokat látott ismerőseim sokat látott ismerőseim, barátaim arra emlékeztet­tek egy beszélgetés során: a politikában nincs olyan, hogy eddig, és ne tovább. Sajnos igazuk van, de ettől függetlenül mindannyiszor mellbevágó számomra a fel­ismerés, és elfogadhatatlan­nak tartom azt a mocskoló- dást, áskálódást, sárdobá­lást, ami mostanság áthat­ja és „megmérgezi” a min­dennapokat. Nem hiszen el, hogy egy kampány csak ilyen lehet! SZERINTEM A választópol­gárok sem igénylik a szűn­ni nem akaró politikai civa- kodást. Persze az is lehet, hogy én látom rosszul a dol­got, és a világ legtermésze­tesebb dolga, ami október elejétől az országban zajlik - ugyanakkor ezt azért nem venném tuti befutóra. sokat LÁTOTT ismerőseim, barátaim azt is megjegyez­ték, hogy az eddigi kam­pányok sem voltak piskó­ták, de a jelenlegi kétség kí­vül a top háromban van az egy napra jutó adok-ka- pokok számát tekintve. És párttól, ideológiától függet­lenül mindenki szerepet vál­lal ebben, ki hangosabban, ki csendesebben. A választó- polgár meg nem győzi kap­kodni a fejét, amely már zúg a sok ricsajtól. Ezért lehet az, hogy a hosszas pörölések helyett sokan már beérnék pár kedves, de szívből jövő, igaz, nem a másik hibájá­ra rámutató szóval, még ha azok - tartalmukat tekint­ve - nem világmegváltóak, nem kecsegtetnek kánaánt hozó beruházásokkal. AZONBAN NEMCSAK a politi­kusok felelősek a kialakult helyzetért, mert ameddig lesz befogadó közeg a meg­osztottságra, addig a prob­léma mindannyiszor előke­rül. Pedig mennyivel jobb lenne (a választások ide­jén is) békében élni - mond­ták a barátaim, ismerőseim, akik sokat láttak már, de er­re példát sajnos még nem. Elkezdték a lehalászást a Tol­na megyei halastavakon is. Idén a termelők jó, közepes mennyiségre számítanak, . az más kérdés, mennyit fizet a felvásárló. Az elmúlt tíz évben nem nagyon volt ár­változás. Mauthner Ilona Szűkül a halfogyasztás és ez­zel párhuzamosan a piaci lehe­tőség is, a multik egyre több ha­laspultot szűntetnek meg az üz­leteikben, így történt ez Szek- szárdon és Baján is. Ez az oka annak, hogy hiába a sok mun­ka és költség a halastavak kör­nyékén, egyre kevesebben vásá­rolnak halat hazánkban, mond­ta Czikk László, aki az ország A magyar tótulajdonosok legna­gyobb bánata, hogy a hazai fo­gyasztó ritkán vásárol halat, leg­gyakrabban húsvét és karácsony környékén. Ekkor adják el a szaküzletek a készletüknek több mint a felét. A hallal az a baj, hogy nem lehet dekázni, vagyis levágni belőle, mondják a fo­gyasztók. Aki viszont szeletelve vásárolja, annak sokkal többet kell fizetni érte. A magyar halter­egyik legnagyobb halastó tulaj­donosa és hal felvásárlója. Ha­zánkban évente személyenként 3 kiló a halfogyasztás, míg az uniós átlag 22 kiló. Hiába mond­ják el számtalanszor, hogy a halhús nagyon egészséges. Tolna megyében sok ki- sebb-nagyobb halastó van, fő­leg Aparhant, Bonyhád, Váral­ja, Varsád, Szakadát, Attala és Őcsény környékén. Czikk Lász­ló elmondta, sajnos nem történt csoda a hazai halpiacon az idén sem. Három hete folyik náluk a lehalászás, jelenleg a horgász egyesületeknek szállítanak, az áruházláncoknak és a saját üz­leteikbe. A kisebb halastó tu­lajdonosoktól október közepé­től veszik át a halat. Az idén a sok csapadék okozott gondot, főleg szeptemberben. A halas­melés legnagyobb konkurenciá­ja Közép-Európában a cseh piac. Ők árban jobbak. Amíg hazánk­ban 5 kiló takarmány szükséges 1 kiló hal felneveléséhez, addig a cseheknél 2 kiló is elég. A ma­gyarok is ismerik az északi szomszédaink speciális etetési technológiáját, de itthon hiá­nyoznak a beruházáshoz szük­séges feltételek, főként az anya­giak, állítják a szakemberek. tavak környékén, főleg a zsili­peknél és árapasztóknál éjsza­ka is ügyeletet tartottak a sza­kadó esőben is. Ilyenkor is pu­colták a rácsokat az oda hordott gaztól, levelektől, hordaléktól. Idén jó, közepes termésre szá­mítanak, melynek 95 százaléka ponty, a többi busa, amur, süllő, keszeg, csuka és harcsa. A sül­lőt és a csukát főként külföldön értékesítik, kilójuk 10-11 euró körül van. Ott keresik is ezeket a fajtákat. A kisebb termelőket viszont az érdekli, milyen felvásárlá­si árakra számíthatnak. Czikk László szerint ebben a múlt évi­hez képest nem lesz nagy válto­zás, emelésre nem lehet számí­tani, hiszen nagyon sok két nya- ras hal “ragadt be” az ország­ban, így még a tavalyi készlet­A sós vízből származó halak szaga a tengeréhez, az édesvízi­eké a tó vizéhez hasonlítható. A mesterséges tenyészetekben tisz­ta vízben nevelik őket, így nem lesz “büdös pocsolyaszaguk”, állítják a szakemberek. A hal­hús megkedveltetését gyermek­korban kell elkezdeni, így meg­nő annak az esélye, hogy a kö­vetkező generáció étrendjébe be­kerül hetente legalább egy, de bői is van bőven. Ez egyben azt is jelenti, hogy sok olyan ponty- tyal találkozhatnak a vásárlók, melyek nagyobb méretűek. Könnyebb helyzetben van az a termelő, aki kevésbé kiszol­gáltatott a felvásárlóknak. Ilyen Bognár Attila, az Attalai Hal Kft. vezetője. Egy családi gazda­ságot vezet immár 15 éve, 130 hektárnyi halastóval, hozzá kel­tetőházzal és telelőkkel is ren­delkeznek. Konkrét szerződést még ők sem kötöttek a keres­kedőkkel, de sok halat vásárol­nak tőlük a telephelyükön, és sok halbolttal van napi kapcso­latuk, emellett exportálnak is főleg csukát és süllőt. A nagy munka, a lehalászás náluk na­pokon belül elkezdődik, a halak a telelőbe kerülnek, majd kará­csony előtt az üzletekbe. inkább két-három alkalommal. A hal elkészítésében és fűszere­zésében a lehetőségek széles tár­háza áll előttünk. Készíthetünk többek között halpaprikást, töl­tött halat, vagy saláták, mártá­sok mellé is tálalhatjuk. A fehér húsú halakat (pl.: süllő, harcsa, pisztráng) mérsékeltebben lehet fűszerezni, míg a barna húsú halakhoz (ponty, busa, kárász) erősebb fűszerek illenek. Folyékony nitrogén szivárgott a parkolóban PAKS Ismeretlen eredetű anyag szivárgott az egyik la­kótelepi parkolóban talált tar­tályból. Az esetről értesítették a paksi hivatásos tűzoltókat, akik megállapították, hogy fo­lyékony nitrogént tartalmaz a tartály - tájékoztatott Bo­ros Brigitta megyei kataszt­rófavédelmi szóvivő. Kiemel­te, a folyékony nitrogén telje­sen ártalmatlan, inert, vagy­is nem oldódó, nem bomló anyag. Sikerült beazonosítani a tartály tulajdonosát is, aki a helyszínre sietett, és gondos­kodott a szivárgás megszün­tetéséről, illetve a tartály el­szállításáról. ■ H. E. Munkahelyeken is lehet vért adni TOLNA MEGYE Ma Szekszár- don, a katasztrófavédelmi igazgatóságon lesz mód a vér­adásra 9-től 13 óráig, hol­nap a bonyhádi Tescoban és a dombóvári Véradó Állomá­son 14-től 18, illetve 8-tól 14 óráig. Pénteken a szekszárdi állomáson lehet segítő kezet nyújtani 8 és 11 óra között, majd 12-től 16 óráig a Prettl Hungária telephelyén. ■ H. E. Debrecenbe ért a vándorkiállítás BONYHÁD-DEBRECEN A Debre­ceni Egyetem Mezőgazdasági Karának aulájában nyílt kiál­lítás a XII. Tarka Fotópályázat képeiből. A szép felvételeket felvonultató tárlat Bonyhád- ról került a hajdúsági város­ba, ahol dr. Komlósi István, a kar dékánja és dr. Füller Im­re, a Magyartarka Tenyész­tők Egyesületének ügyvezető igazgatója ajánlotta az érdek­lődők figyelmébe. ■ V. B. Dr. Füller Imre a megnyitón A jó minőséghez speciális technológia is kellene így kezdjünk hozzá a hal megkedveltetéséhez HIRDETÉS MŰTRÁGYA AKCIÓ! Műtrágya Kiszerelés Bruttó Bruttó megnevezése (zsák) fogyasztói ár egységár b (Ft/zsák) (Ft/kg) NPK MŰTRÁGYÁK Lubofos NPK 5-10-25 50 kg 7 600 Ft 152 Ft Lubofos 12 NPK 0-12-20 50 kg 6 200 Ft 124 Ft Lubofos NPK 0-14-24 50 kg 6 800 Ft 136 Ft NPK 4-20-20 50 kg 8 100 Ft 162 Ft NPK 15-15-15 EGYÉB MŰTRÁGYÁK 50 kg 8 500 Ft 170 Ft MAP (NP) 11-52 50 kg 10 800 Ft 216 Ft DAP (NP) 18-46 50 kg 10 400 Ft 208 Ft Kálisó 60% 50 kg 7 600 Ft 152 Ft Szuperfoszfát (18P+12S) NITROGÉN MŰTRÁGYÁK 50 kg 5 800 Ft 116 Ft Pétisó 27% 50 kg 5 750 Ft 115 Ft Ammónium-nitrát 34% 50 kg 6 750 Ft 135 Ft Raktár nyitva tartása: hétfőtől péntekig 7-14 óra között Bankkártyával is fizethet! Elérhetőségünk: Agrokern Kft. raktára, 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120. (volt Volán buszbontó, 2. kapu). Telefon: 30/943-4797 Növényvédő szer • Tápanyag utánpótlás * Vetőmag Halált okozó gondatlan veszélyeztetés vád Az orvosok az ellátás során nem a szakmai szabályok szerint jártak el SZEKSZÁRD Két nőgyógyász áll a Szekszárdi Járásbíróság előtt halált okozó, foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan ve­szélyeztetés vétsége miatt. Ők voltak ügyeletben 2012. július 3-án, amikor a sértettet terhes­sége 16. hetében este fél kilenc­kor felvették a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztá­lyára súlyos hüvelyi vérzéssel. A láza 38 fokos volt. Háromne­gyed nyolckor vitték a műtőbe, hogy terhességét megszakít­sák. A jegyzőkönyv szerint a vérzés mellett genny ürülését is észlelték. A műtétet az I. ren­dű vádlott végezte, a II. rendű asszisztált. A műtét utáni vér­zést látva méhösszehúzót, majd vért is adtak a nőnek, a vérzés minimálissá vált. Éjjel 2 óra 30 perckor a sértett keringése összeomlott, újraélesztették, majd 2 óra 45 perckor az anesz- teziológiai ügyelet vette át, haj­nali 4-kor pedig az intenzív osztályra helyezték, ahol ismét újra kellett éleszteni. Reggel fél hétkor az osz­tályvezető főorvos a két orvos másik asszisztálása mel­lett eltávolította a sértett méhét. A sértett állapota nem javult, vé­gül az intenzív osztályon július 8-án 1 óra 43 perckor életét ve­szítette. Halálát kivérzés okoz­ta. A vád szerint a vérvesztés okának további tisztázására lett volna szükség, indokolt lett volna a hüvely-méhszáj ismé­telt feltárása. Az I. rendű vád­lott a beteg felvételekor nem nézett vérképet, a II. rendű vád­lottnak gondolnia kellett volna, hogy a görcsöket oxigénhiá­nyos állapot is okozhatja. Ezért, a korábbihoz ha­sonlóan, nagyobb intenzitással kel­lett volna vért adni a betegnek. Mint kiderült, a sértett­nél egy nagyon ritka méhen kí­vüli terhesség következett be. A bíróság előtt egyik férfi sem vallotta magát bűnösnek. Az I. rendű vádlott hosszan indokol­ta, hogy a szakma szabályai és az osztályon szokásos rend sze­rint járt el, a korábbi ultrahang vizsgálat nem jelzett rendelle­nességet. A kivérzéshez hoz­zájárulhatott a kórházi felvétel előtti súlyos vérzés. Hivatkozott arra is, hogy látott egy jegyző­könyvet miszerint a műtét alatt egyszer már összeomlott a be­teg keringése, de az altató orvos erről a műtét alatt nem tett em­lítést. Ez a jegyzőkönyv a belső vizsgálat anyagából kimaradt, mint ahogyan az a felvetés is, hogy a halál oka fertőzés is le­hetett. AII. rendű vádlott a vád­irat egyes megállapításait vitat­ta, lényegében a másik orvoshoz hasonló érvekkel. ■ ihárosi I. ■ A tárgyalás ta­núk és szakértők meghallgatásá­val folyatódik f I

Next

/
Thumbnails
Contents